Egy jó hír: eredményes volt a mintegy 580 millió Ft összegű, a Sikeres Magyarországért programból igénybe vehető kedvezményes hitel biztosítására kiírt közbeszerzés!
A közbeszerzési eljárás elindításáról a Közgyűlés 2006. november 23-án határozott (306/2006. sz. határozat). December 4-én már meg is jelent a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben. 2 bank nyújtott be ajánlatot, melyek közül a lényegesen alacsonyabb kamatlábat tartalmazó OTP-s ajánlatot hirdették ki nyertesnek december végén.
Az elmúlt években tapasztalt eladósodást általában kritizálni szoktam, miért mondom ezt mégis jó hírnek?
= A kialakult likviditási helyzetben elkerülhetetlen volt jelentős összegű hitel felvétele. Ez a hitel egyébként – a közbeszerzési felhívás szerint - már megvalósult beruházás(ok) kifizetetlen számláinak teljesítését szolgálja: azonnali kötelezettségeket sikerült így sok évre odébb tolni, széthúzni.
= Kedvező a futamidő: 20 év, amiből az első három év türelmi idő, azaz nincs törlesztés, csak kamatfizetés. A további 17 évet sem terheli meg jelentősen ez a szerződés, hiszen évi 34 millió Ft a törlesztő részlet (a hitel nem devizaalapú, tehát ezek fix összegek, nem változnak árfolyamváltozás miatt).
= Kedvező a kamatláb is: 3 havi EURIBOR + 2,49 % éves kamat (ez jelenleg kb. 6,25 %-os teljes kamatlábnak felelne meg). Nem tudni járul-e ehhez valamilyen egyéb teher, kezelési költség stb.? A közbeszerzés eredményéről kiadott tájékoztató nem tartalmaz ilyet, ez arra utal, hogy talán nincs jelentős kapcsolódó bankköltség. Az első 3 év alatt évi 35 millió Ft körül becsülhető így a kamatkiadás.
= Az ügylet legjobban a 2010. évben terheli majd a város költségvetését, kb. 70 millió Ft-tal, ami még az elviselhető sávban van, utána egyenletesen csökken a 2026. év kb. 35 milliós összegéig.
Életveszélyes a Hóvirág utcai közlekedés. Járda nincs, száguldozó autók vannak. Tábla sehol. Iskola az utcában.
Az iskola mellett nem sokkal van egy utánfutó kölcsönző. Az út közepén kötik le-fel az utánfutókat. Belátni az utat lehetetlen tőlük. csak úgy lehet kerülni, ha félig benne vagy az árokban, vagy meghúzod a kocsit az ágakkal, vagy neki húzol a gyalogosoknak. Itt el fognak ütni valakit előbb-utóbb. Mivel rengeteg gyerek jár arra, ők a legveszélyeztetebbek.
A Hóvirág utca felső fele sem jobb. Ott felelőtlen szülők fociznak a gyerekeikkel az úttesten. Tegnap rájuk kellett dudálnom töbször is. Az apa (de apa az ilyen?) beintett. Valószínűleg totál részeg volt, mert alig állt a lábán. De miért megy az utcára focizni a gyerekeivel részegen? Mindez egy fehér kerítéses ikerház előtt történt. A szomszédokat sem értem, miért nem szólnak az anyának, ha részegen kiviszi az apa a gyerekeit az utcára. Itt is lehet választani az árok meg a gyerekek elütése között.
Észrevételek: 1. Érdliget név már foglalt, azon nem is akartak változtatni. A javaslat a Nagytétény-Érdliget megálló átnevezésére vonatkozott. 4. Jelenleg is Érd az állomás neve, mindenhol így szerepel, nem szükséges a nagyállomás név hozzátétele.
A tököli repülőtér és a ferihegyi repülési útvonal megváltozástatási tervek ügyében a Százhalombattai Környezetvédelmi Egyesület és a Faluvédő Egylet az alábbi levelet küldte a Polgári Légközlekedési Hatóságnak:
Továbbra is számítunk a 2005-ben elkezdődött érd-battai önkormányzati együtműködésre, amire mi battai civilek ösztönözzük saját városvezetésünket, és együttműködünk az Érdi Környezetvédő Egyesülettel és az Érd Ófalu Szent Mihály Alapítvánnyal. A jelek szerint Battán a folytatásra megvan a készség. (Egy nagyobb összeget szavaztak meg a jogi és lobbytevékenységre, ami hamarosan megkeződik.)
Meggyőződésünk, hogy a civilek önmagukban ehhez a rendkívüli feladathoz kevesek, csak a térség mindkét partján élők önkormányzatainak összefogásával és az ügy élére való állásával lehet kivédeni a fenyegető veszélyeket.
1. Hihetetlen és egyenesen röhejes, hogy jellegtelenség vagy helyesírási bizonytalanság miatt kell a tájékozódási biztonságot jelentő egyértelműséget és hagyományokat elvetni.:(
3. A névadó bizottság fantáziadús működését pedig már nem is minősíteném.:(
Ezért emeltem ki.:o) És szerintem Érden sem épül új állomás, vagyis nincs átnevezési kényszer, legalábbis jogszabályi kényszer nincs. Politikai? Egészségügyi? Nem tudom, ki milyen késztetésből akar minden áron Érd nevétől megfosztott állomásokat.
Valahol értehető: ha sok megálló van, akkor a metódus hasonló a metróéhoz. CXsak az a vicc, hogy ha hanyagoljuk a településneveket, akkor túl azon, hogy nem tudja az utazó, hogy merre jár, előfordulhat, hogy mire elér a Balcsira, addig 10 Széchenyi tér megálló és 30 városközpont megállón nézelődhet ki a fejéből ...
Nem tudom, hogy mi a baj a Volán gyakorlatával, de hasonlóan működhetne: - Érdliget, - Érd, Városközpont - Érd, Széchenyi tér - Érd
Elfogadhatatllan, hogy egy távolsági járat megállónevében ne legyen benne a település neve.
Majd megnézem, hogy másik elővárosi vasútszárnyon mikor törlik pl. a Rákos szót. (Rákoskert, Rákosliget, Rákoscsaba, stb.).
Arról nem beszélve, hogy a nagyobb települések jellegtelenebbek lennének a kicsikkel szemben. A kicsi lehet Sóskút, a nagynak nem jár az Érdliget?
De kinek a javaslata? Már csak azért, mert ebből talán megtippelhető, elfogadják-e. (Miért van nekem az az érzésem, hogy mifelénk nem az számít, mit javasol, hanem hogy ki?)