Érdemes már januárban kitöltenie az adóelőleg-nyilatkozatot annak, akinek jár valamilyen kedvezmény az szja-ból, hogy a munkáltatója ezt már a januári fizetésénél figyelembe vegye.
Az országnak azok ártanak, akik kiszolgáltatják a rohadt muszka érdekeinek. Akik a gerincüket a ruhatárban hagyták és aljas becstelen háborút folytatnak a tisztességes emberek ellen. Azok a gennyedék maffia senkik, akik megbízásból lejáratnak védtelen embereket.
Azok, akik csak a saját szekta híveiket tekintik embernek. Mindenki más csak hazaáruló buzi libernyák lehet. Akik csak a párttársaikat tekintik magyar embernek.
Azok, akik bepofátlankodnak mindenbe. Kibic módjára oda, ahol semmi keresnivalójuk, csak szart kenegetni akarnak.
Eszük és saját gondolataik csak a megafon gazemberségeinek mantrázásáig tart.
Nem azokkal az emberekkel, honfitársainkkal van baj, akik a rendszerváltás előtti időkben, kisdobosok, úttörők, KISZ tagok voltak, esetleg párttagok, tanulmányaikat ösztöndíj segítette.
A szakmai munkájukat, tehetségüket, már akkor is elismerték.
Az említettek a 90 években és azután a polgári értékrendet választották és Magyarország függetlenségéért és fejlődéséért dolgoztak.
A baj azokkal van, akik a kommunizmus bukása után is, a beteg, erőszakos, gyilkos ideológiát követték a szadesz-maszop színeiben, ma pedig, európai liberálisnak, demokratának, zöldnek kiadva magukat, ártanak hazánknak és kiszolgáltatnák, elősegítenék, gazdasági, politikai, etnikai leigázását.
Csak ennyit kell megérteni, ennyi nem sok, de segít eligazodni a mai politikai világban.
Segítsek felidézni, hogy a szeretett fidesz vezérkarodból hányan voltak meggyőződéses tagjai a KOMMUNISTA Ifjúsági Szövetségnek? Élükön a KISZ titkár csüngőhasúval? Vagy hány MSZMP (pártoló)tag volt közöttük? És ha már itt tartunk. Soha nem voltam egyetlen pártnak sem a tagja, de még a féleszű Thürmert is többre tartom azért mert kiáll az elvei mellett, mint a sok megélhetési fidesz politikust, akik köpönyegforgató módon szembeköphetnék magukat (vagy egymást) a viselkedésükért. Akik gyakran és előszeretettel sz@rnak abba a kézbe ami elindította/segítette őket, hogy eljussanak oda ahol most vannak. Példaként itt a vezéred. Aki KISZ titkárként Soros ösztöndíjjal mehetett Oxfordba tanulni de nem fejezte be az ottani tanulmányait, mert rájött, hogy az ottani diplomával dolgozni kellene. Ő maga nyilatkozta, hogy azért jött haza, mert megcsillant előtte a politikusi pálya lehetősége. Tudás nem kellett hozzá, csak a múlt megtagadása, a mindenkin való átgázolás és a goebbelsi propaganda leporolása. Ez tényleg nagyon megy neki. Igaz, másnak nem lenne gyomra hozzá.