látva azt, hogy nem beszélnek, elzárkóznak személyek és szervezetek egymástól, ami óriási probléma!
Mihez kezdenél a sok álcivillel, vagy személy szerint azzal a valakivel, aki már korábban bizonyította gyenge jellemét, spionkodott, káromolt, a szemedbe hazudott?
A magam részéről jobb módszert nem tudok, mint negligálni.
Hamis, hazug, civilnek látszó emberek ácsingóznak hatalom és pénz után, akik látva a politikai pártok hitelvesztését, most megpróbálják mindezt a maguk hasznára fordítani!
Az ÍRÁS azt mondja: "Óvakodj a hamis prófétáktól!"
Ezeknek a helyi civil szervezeteknek folyamatosan bele kell szólni a közéletbe, elkerülve annak a látszatát, hogy mindazt nem azért csinálják, mert a hivataltól különböző csatornákon keresztül működésükhöz pénz kapjanak.
Nem azért, hanem azért, mert szakemberek, akiket érdekel a téma, és élni kivannak a jogukkal, beleszóljanak a város közéletébe, képviselve a lakossági érdekeit.
Szerintem nem demostrálni kell, és nem látványosnak látszó állmegmozdulásokat, nem erőszakosnak tűnő egyedi megmozdulásokat szervezni, hanem megragadva minden fórumot hangoztatni elképzeléseiket, melyek eltérőek és minden bizonnyal elfogadottabb a hivatali szólamoktól.
Amint itt láttam a szolnoki civil életben, és bajként kívánom megemlíteni: jó szó vagy dicséret nem igen hangzott el a szervezetek részéről, ha valamelyik másik szervezet csinált valamit.
Tovább megyek látva azt, hogy nem beszélnek, elzárkóznak személyek és szervezetek egymástól, ami óriási probléma!
A szembeállás nem erősíti, hanem gyengíti a városi civil szférát. Elsősorban ezen területen és helyzeten kellene változtatni.
A Herényi Károlyt támogató civil szervezet fiktív volta miatt tiltakozó beadványt formai okok miatt utasította el a balatonföldvári választási iroda.
http://www.hirszerzo.hu/cikk.php?id=17572
Mikor valaki bejön a fórumba és jó szándékkal közelit emberek és gondolatok felé, helyette viszonzásként mindenféle pejoratív gúnyolódó megjegyzéseket kap, egy idő után elege lesz és kifakad. Így volt ez az én esetemben is.
Sárkány te is szórakoztál velem egy darabig a választások alkalmával, de legalább te beláttad, hogy tévedtél, és abbahagytad. Viszont vannak olyanok, akik a mai napig is teszik gúnyos és cinikus megjegyzéseiket.
Ebben untam bele és úgy gondoltam, ha szép szóval nem tudom elérni a szemléletváltást, akkor kénytelen leszek ezt agresszíven kezelni, vállalva a kitiltást is.
Szolnoki lévén úgy nagyjából ismerem a nickek mögött álló személyeket, és ezt követően ők mikor nyilatkoznak, szerepelnek, vagy utcán találkozhatunk: szemben a továbbiakban nem úriemberek. Bizonyára nektek is vannak hasonló tapasztalataitok. Egyáltalán nem örülök annak, hogy ez így történt! Baráti üdvüzlettel: bihari
Egy kedves levél mely áprilisban fogalmazódott meg, amikor még „pici nilan” azt gondolta, hogy ő osztogatja az észt és az igazságot a politikai fórumban.
Azóta viszont kiderült, hogy az asszony szoknyája mellett megbújó „tökmagjankó” pimaszkodik!
nilan válasz | megnéz 2006.04.13 18:01:30 (3907) Miért gyötröd magadat társaságunkkal? Nekem eszembe sem jutna prédikációkat hallgatni, vagy házmesterekkel politizálni a kannás bor mellett. De ha legalább egy érvelést olvashattunk volna tőled. Előzmény: bihari (3898)
Kedves első hozzászólásos, azt írod a bemutatkozásodban, hogy A világegyetem egésze és működése érdekel.Felelőséget érzek az élet megőrzéséért és megvédéséért itt a földön.Mottóm:a szeretet,a megértés,a békesség,a harmónia (!)
Nos, Tohei Koichi Sensei szerint az ember meg van áldva egy lélekkel, amely Egy a Világegyetem Lelkével. Ennek a léleknek a neve Reiseishin.
A nyugodt víztükrön a hold képe tisztán tükröződik. Ugyanígy, amikor a testünk és a tudatunk nyugodt és összehangolt, a bennünk élő Reiseishin kibontakozik a maga teljességében. Ebben a percben szertefoszlik minden szenvedés és átkos vágyakozás, és megjelenik bennünk a Világmindenség Szerető és Védelmező Szelleme, és akkor nem írunk a fórumba :))
Az eredeti ,első kérdésre válaszolva: Gyurcsány tudja,hogy mit csinál,mert megmondják neki !A hatalomhoz is azért ragasztkodnak,mert fizetett küldetésük van,megbízási szerződésük,hitük,felekezeti hovatartozásuk(!) Hogy kivel? Kikkel? Gondolkozzatok egy csöppet!
1. Ki Magyarországon a legnagyobb befektető?!
2.Mibe fektette be azt a 2 milliárd dollárt?!
3.Kik érezték meg eddig a saját bőrükön ezt a "nagy" befektetést ?!
4. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe kik tették le egy vallási,gazdasági és kultúrális központ létesítésének az alapkövét ?!
5.Miért építenek ennyi új házat Magyarországon,amikor amúgyis fogy a magyar ,és túl kínálat van az ingatlan piacon ?!
6.Kik szaladgáltak ki "eszmecserére" és miért Délre, 2004.december 05.-e előtt ?!
7.Kik korteskedtek a "külföldön",a "határon túl" élő magyarok kettős állampolgárságának megadása ellen?!
8.Kiknek érdeke,hogy a Kárpát-medencei magyarság politikailag-,gazdaságilag és területileg ne egységesüljön?!
Nem vádolok senkit! De ezek kő kemény valós tények(!)
( A Tényleges Demokrácia egyik alapvető kelléke:a szabad információ-áramlás,a tabuk nélküli kommunikáció a társadalomban stb.! K.S.)
Rdei, valóban választás előtt vagyunk. Azért rohanna ész nélkül Molnár miniszter és Mihályi Péter eü főközgazdász vmint társai mentőautók , mentősök lefaragásával, kórházakhoz passzolásával? Hallgattam a lemondott főigazgatót az ATV-n. Nem teszitek zsebre, amit mondott....Olvasom Golub Iván kórházszövetségi elnök véleményét a Zöld Könyvről: "Laikusok számára írt, propagandaelemekkel tűzdelt anyag. Nincsenek benne a szakmának szóló, konkrét javaslatok" G. Iván baloldali szimpatizáns egyébként, korábban olvastam tőle-róla a sajtóban.
Mit szólsz az orvosi ügyelet ellehetetlenítéséhez? Több biztosítós rendszer ész nélküli erőltetéséhez? Olyanok vagytok, mint régen a kommunisták: azonnal meg kell valósítani az osztály nélküli társadalmat, ugrás a jövőbe! Népi kohók! 10 éven belül utolérjük Amerikát cement, acél, kukorica termelésben! (Hruscsov, 1965 körül)
Bocsánatot kérhetnél néha. Ne a Fideszt rúgdosd, nem az kormányoz. Úgy béna, ahogy van. Magatokról beszélj. A jó Kókáról, aki ellen lassan az egész magyar tudományos közélet harcba száll. Teljesen jogosan. Aki szerint alkalmazott kutatásokat kéne folytatni, nem alapkutatást, mert az nem hoz gyors eredményt!!!