Érdekes dolgok lesznek (vannak) a listaállítás körül.
A pártok hirdetik az egyességet, ám érdekes harcok mennek belül.
A kérdés persze az: mit tükröz a lista? A párton belüli (sokszor feudális és bolsevik-mensevik taktikákat tükröző) belső stratégiát vagy komoly módon felállított, a töredékszavazatok megszerzését célzó humán erőforráslistát.
Ugye van egyrészt az osztogatás tipusú listahely-szerzés és van a teljesítményelvű (mindenki visszalép annak, aki a legtöbbet szerezte).
MIndegyik lehetőséget teremt umbuldára és arra is, hogy párton belül érvényesüljön az egy ember, egy zászló elv.
MI van, ha valaki megunja ezt és kilép vagy visszalép a már megszerzett jelöltségtől?
Igen-igen, én is olyanoktól hallom, akiktől hasonlót soha. Végtére is nem meglepő, a patkány is akkor támad, ha már nincs más út. Akkortájt lesz már fűtés számla?
Az, hogy október 23 körül felmerülnek ilyenek nem meglepő. Nekem csak az meglepő, hogy olyanoktól is hallom, akiktől álmomban sem gondoltam volna ily radikális lépést.
Ebben a kormányban nem hiszem, hogy bármely választási igéret megvalósul.
Egy rosszkedvű országban nem lehet hipp-hopp 2007-2013 között kreatívkodni.
Teljesen rendben vana cikke. Egy Sólyom köré szerveződő pártba egyébként én is belépnék...Még akkor is, ha elég sok hülyeséget csinál szeretett elnökünk.
szerintem a koala addig marad, amíg lehetőség lesz az egészségügyi reformra, valamint az egykulcsos adóra. A második dolgoban erősen kételkedek. Azonban végül is, előbb utóbb minden véget ér...
Be kellett látnom, hogy Magyarország a szó politikai értelmében elnéptelenedett. Lakosai vannak. Van népessége is, hiszen fogyatkozik. A népfenség alanya azonban, az a valaki, aki a népakaratot akarja, többé nem létezik. Mindig is jobb volt errefelé nem akarni, vagy külön-külön akarni kinek-kinek a magáét, elhúzott függönyök mögött, lehalkított hangon, baja ne származzék belőle. Egyáltalán, mire a nép nagyobbik része jog szerint akarhatott volna, kitört a huszadik század: diktatúrák, egypárti demokráciák, tekintélyuralmi rendszerek követték egymást, s gondoskodtak a nép neveléséről.
Rendben van, mondhatják, mi van ebben, nagy múltú demokráciák is ugyanide jutottak. Tömegtársadalom és tömegkultúra épp azt az állapotot jelentik, amelyben a közakarat személytelen automatizmusok útján képződik, és a közhatalmat szakapparátusok gyakorolják, miközben a fenséges nép szórakozik és fogyaszt. Nem politizál.
Csakhogy nem így van, mert a világnak azon a részén, ahol a népszuverenitás fogalmát ismerik, fennmaradt és komolyan számon kérhető a közérdekű döntések nyilvánossága, az ehhez nélkülözhetetlen, legalább látszólag független sajtóval egyetemben. Ennél is fontosabb, hogy a liberális éjjeliőr-államnak nem jut eszébe, hogy a politikai értelemben mély álomba merült nép zsebeit lépten-nyomon kiforgassa, kezére taposson, feje felől a házat, dereka alól az ágyat eladogassa. Ha így tesz, az éjjeliőrt elkergetik, tömegek özönlenek az utcára, érdemi információ jelenik meg a sajtóban, s a vélemények piacán valódi alternatívák szabatos megfogalmazására képes, erkölcsileg és anyagilag független értelmiség jut szóhoz, nem maszatolnak.
Közéleti vitáinkban a demokrácia emlegetése csak akkor nem képmutató hivatkozás egy fiktív, de legalábbis magatehetetlen és tiltakozásra képtelen személy akaratára, ha a szereplők igazolni tudják, miképpen nyertek felhatalmazást arra, hogy a mások nevében szóljanak.
Részlet: Lányi András, A népet le lehet váltani című írásából
Kuncze beszéde szabadfordításban kb. annyit tesz: szavazz rám, tenni nem teszek érted semmit, de adok tanácsot, hogy éld túl a nagy testvér baromságait.
Nem is értem, miről kellene nekem Simóval beszélnem?
Mondjuk azt (is) megkérdezhetném tőle, hogy Ő, Balla Gyuri és Várhegyi mennyit tett zsebre a szolnoki távfűtés koncesszióba adásáért, de erre úgysem válaszolna őszintén.
Ettől meg ugye merev lesz az ember véleménye, sőt, ökölbe szorul még a talpa is...
