Kék tó, tiszta tó (János vitéz)
"Kék tó, tiszta tó, melyből az élet tüze támad,
Add vissza nékem, óh, szép szerelmes Iluskámat.
Kék tó, tiszta tó, sokkal vagy szivemnek adósa.
Add vissza nékem őt, s légyen tied ez a rózsa."
/Magyar nóták…/
DE: NEMCSAK KÉK, HANEM -MINDEN AMI SZÉP...LÉGY ÜDVÖZÖLVE:-)
Szép este van. Szép csöndesen aludj. Szomszédjaim is lefeküsznek már Az uccakövezõk is elballagtak. Messze-tisztán csengett a kõ. Meg a kalapács Meg az ucca S most csönd van. Régen volt amikor láttalak.
Dolgos két karod is oly hûs Mint ez a nagy csöndû folyó. Nem is csobog csak lassan elmegy. Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák Aztán a halak A csillagok is. És én egészen egyedül maradok.
Fáradt vagyok sokat is dolgoztam Én is elalszom majd. Szép csöndesen aludj. Bizonyosan te is szomorú vagy Azért vagyok én is szomorú.
Az este egy kis szerecsengyerek, ki várja csak szerecsenanyját és addig játszik téveteg. Lángot fúj a fekete éjszakába, pufók lámpákat, zengő tüzeket, mint kisfiú, ki néma kedvtelésből szappangolyókat ereget.
Aludni... hosszan, csendesen nem álmodni, nem látni ki fontos nekem nem örülni, nem vágyni nem szeretni... csak feküdni mozdulatlanul semmit sem érezni csak a semmit élvezni mert most az a jó az a békesség az a derű az a teljesség. Aludni... hosszan, ezredéven át elbújni Előle ki úgyis mindent lát hátha másfele néz vagy eltakar a sötét a szeme elől. Aludni... egyedül... csendben... észrevétlenül... elrejtőzni... Aludni...
Egyszer csak elkezdett fázni a Nyár sapkát vett gyorsan, sálat tett a nyakába nagykabátba bújt és meleg csizmába majd kutatva körül nézett: "Mi történt? ki jött, ki hozott hideget sötét didergést, pengő jeget?" a Nyár nem látott senkit mégis fázott szorosabbra húzta magán a kabátot pedig a levegő illatos volt virágok nyíltak mindenütt a fák lombjain átsütött a meleg nyári nap...
s akkor észrevette hogy csend van körös-körül mozdulatlanság a szél nem énekel a patak vize megdermedt két csobbanás között a tücskök és a madarak elmentek messzire...
a Nyár kétségbeesve körülnézett kereste a hangot a mozgást a dalt az Életet körbefutott a világban bejárt eget s földet mindenkit megkérdezett akivel útközben találkozott: "Mi történt? Miért mozdulatlan minden? Miért fázom?" A kérdezettek csak a vállukat vonogatták s még szorosabbra húzták magukon a bundát mert ők is fáztak s a Nyár csak ment hét világon át majd lassan elfáradt útközben elhagyta a remény a világ végén egy zöldellő réten leült beburkolta magát a kabátjába és elaludt...
a fákról lassanként elkezdtek hullni az első megsárgult levelek...
Fakó lovam, fáradt lovam, Hadd igazítom meg a nyerged, S hol holt rózsák avarja van, Járjuk be egyszer még a kertet. Hej, jó világ volt hajdanán, Nem laktunk a Sóhaj-tanyán, S nem néztük búsan, hogyha pergett Az éjbe szürke hó... Gyi, vén fakó...
Mily búsak a tar rózsafák, Fejfái ifjan holt tavasznak, Lehervadt a bimbóvilág, S a bíbor rózsák mind elasztak; Csak száraz ág maradt nekem, Belőlük hosszú éjeken Egy-két bús láng-rózsát fakasztgat Tüzem, a hamvadó... Gyi, vén fakó...
Fakó lovam, fáradt lovam, Kihalt a táj, mit tenni már most? Az áldott csárda merre van, Mely bús lovast és béna táltost Jóval fogad, és nyugtot ád? Előre, rokkant Rozinánt, Elérjük majd a Néma Várost, S behint a szürke hó... Gyi, vén fakó...
Hej, Debrecen, Debrecen, Virágtalan város, Ködös képpel kérdezem: Mit kezdjek itt már most? Öreg pallóid porán Csüggedezve járok, Vén sikátorid során Ásitozva nyitja rám Torkát minden árok.
Vén kapunkban nem köszönt Pipás régi gazda, Agg ákác se, üdezöld, Áldott ága aszva. Vinkós Sesta ó borát Sehol se találom, Orros kancsót, csutorát, Öreg kocsmák bútorát Kótyavetyén látom.
Ama leányasszonyok Asszonyfővel járnak, Kik miatt még felzokog Szívemben a bánat. Új pár ül a kis padon, Diák, bakfis, látom, Ó, hiába tagadom, Oda sok szép tegnapom, Édes ifjuságom.
Akkor voltam fiatal, Hogy elmentem innen, Egy-két zsenge diadal Űzött nagyra mennem, Jártam büszke hegyeken, Hazajöttem mármost, S kijózanít hidegen Most ez a nagy, idegen, Virágtalan város.
Esti felhőkön fekete fű nő lassan fölszíjja a fényességet és gyémántlevegőt locsol izzadt arcainkra nyugodt lehelet a világ ellebeg a jéghegyek fölött ezek ilyenkor egész elolvadnak ha követ dobunk föl nem esik vissza hanem csókká válva nagy meleg szárnyakon röpül föl-föl egészen mihozzánk csontjainkban a velő foszforeszkál akár a sarkcsillag kettejük fényénél meglátjuk a vizet és kenyeret melyek elbujtak tenyereinkben mi az igazság kérdem a falaktól erre eltünnek és a csillagok alatt valamennyien itt ültök körülöttem a szemhéj selyemüvegből van simogat ha lecsukjuk de azért tovább látunk az áloé másodpercenként virágzik álmainkban ismeretlen kedvesünkkel hálunk ő az aki cirógatván figyelmeztet ha takarónk lassacskán lecsúszik.
[CHORUS:] Last Christmas I gave you my heart But the very next day you gave it away This year To save me from tears I'll give it to someone special
[CHORUS:]
Once bitten and twice shy I keep my distance But you still catch my eye Tell me baby Do you recognize me? Well It's been a year It doesn't surprise me I wrapped it up and sent it With a note saying "I love you" I meant it Now I know what a fool I've been But if you kissed me now I know you'd fool me again
[CHORUS]
A crowded room Friends with tired eyes I'm hiding from you And your soul of ice My god I thought you were Someone to rely on Me? I guess I was a shoulder to cry on
A face on a lover with a fire in his heart A man under cover but you tore me apart Now I've found a real love you'll never fool me again
semleges vizek mélyén embertelenül atomhajtású tengeralatjárón embertelenül elektronikus agyak számítják ki embertelenül a pontos és igaz jövendõt embertelenül hogy milyen lesz a föld embertelenül
Tóth Árpád szobra Debrecenben
Szép estét! :)
