Elindult Magyarország első 21-es körzetszámú szolgáltatója. Ebbe az irányba halad a T-Com (Magyartelekom, Matáv) a Klip-el, ezt várja a NeophoneX közönsége is. Gyanítom, hogy hamarosan mások is ringbe szállnak.
Ennek a fórumnak a cálja, hogy megosszuk a tapasztalatokat ezekről a szolgáltatókról egymás között.
Az első 21-es körzetszámú szolgáltató: http://www.mikrohalo.hu/
A 0621-es szám (átregisztrált, és az új is) híváselutasítást ad közvetlenül hívva kintről és bentről egyaránt. Ha a 8888-181 behívón keresztül próbálom: "A megadott neophonex hívószám érvénytelen" szöveg jön.
Viszont van még egy jóöreg 7-tel kezdődő, nem átrgisztált acc, ez felhívható hálózaton belül is (0621 számról is), és a 8888-181-ről érkezve is.
Az átregisztált account a 7xxxxx számon sem hívható
ui:
Amikor anno még működött a dolog, a 8888-181-ről valóban tárcsázható volt a 0621-es verzió is (csak így, 0621-gyel)
Egyébként eddig én sem értettem, hogy miért kell a 0621 hálózaton belül is.
Pedig ezt már korábban (bár lehet, nem itt, hanem a Neophone-osban) kitárgyaltam! ;-)
Azonban NEKED megy-é e a Nephone (ha az van, én már lemondtam arról, hogy a nick-ekhez tartozó ügyeket összerendeljem a nickekkel, hát még az esetleg korábban megadott pl. keresztneveket, örülök, ha magamat nem Ribi-nek (Sic!) írom le a Robi helyett ;-DDD)?!
Most rögtönkipróbálom - úgysem megy az egész ketyere (Neophone).
Most aztán nem tudom eldönteni: az "Invalid numbar" jelzés ami 21/380-xxxx és érvényes, on-line számokat híva is megjelenik, "köszön vissza" azzal a szöveggel, hogy a megadott "NePhoneX telefonszám érvénytelen": akár 06/21/380-xxxx, akár 21/380-xxxx, akár 380-xxxx formában adom meg ;-)
No persze az ellenpróba elkeserítő volt: a régi 718-xxx-es számomat (ami helyett van új 21-es..) sem tudom elérni, ugyaneztet mondja. December 15.-ig átirányítás kellene legyen... vagy megvan és minden on-line tltott (a nem on-line meg torlódással nem jut el a hangpostára..)
Szóval: azt állítod, hogy (amikor az egész még működött ;-D) a 888-8181-en "bekapuzva" a 0621380-xxxx VAGY a 380-xxxx számmal megcsöngette az új számodat?! Vagy arra értetted, hogy működik a behívó, hiogy a régi 7xx-xxx számodat megadva az "új 21-es" csengett? Ugyanis az utóbbi (azaz az átirányítás) dec. 15. után (a cég nyilvános kommunikációja szerint) nem fog működni. Igaz csütrütük óta az egész nem működik.. -DDD
Azért felhívom a Te figyelmed is, hogy az ANFT (Azonosítók Nemzeti Felosztási Terve nevű kormányrendelet) a 21-es számok hívását NEM engedi meg "helyben maradóan" rövidítve hívni (mint a mobiloknál), kifejezetten tiltja és csak a 0621xxx-xxxx formulát engedi. (Ha meg ezek után a NeophoneX gateway mégis így - 380-xxxx - engedi be, akkor majd ők is szívnak emiatt)...
# Kaphat-e VoIP szolgáltató földrajzi számot? Az Internet Protocol (IP) alkalmazásával lebonyolított beszédátvitelnek számos, a gyakorlatban előforduló fajtája létezik. Amennyiben a VoIP technológia alkalmazásával nyújtott szolgáltatások megfelelnek a helyhez kötött telefonra vonatkozó ITU-T ajánlásoknak, illetve ETSI előírásoknak, valamint az Eht. vonatkozó szabályozásának, úgy ezen szolgáltatások helyhez kötött telefon szolgáltatásnak minősülnek és földrajzi számot kaphatnak. Ez esetben teljesíteni kell a földrajzi számokra vonatkozó követelményeket is.
hol olvastál olyat, hogy a behívószám megszűnik? Talán szóban ezt mondták? Nekem - amikor próbáltam - működött a 888181 behívó az új 21-es számokkal is.
A földrajzi szám az minden ami a "megszokott" körzetszámmal (pl. 1., 26. 46 etc.) hívható tkp.vezetkes számok összességét jelenti. Ilyen értelemben a "Tele2-vel ingyen hívható összes vezetékes szám" megeygezik a "magyarországi földrajzi számok" kifejezéssel is, csak nagyon papírzű ;-) Ez olya, mintha UPC-re fizetnél elő (ha épp UPC KTV-d - kábelileg - van), mert az földrajzi számiot ad és közben VoIP is ;-) Tele2 esetében pedig minden vezetékes ((földrajzi számon) szolgáltató elérhető ingyér' Üdv! Robi
Ha mindenképpen földrajzi szám kell neked - csak arra, hogy téged hívhassanak -, akkor havidíjért találhatsz pár helyen:
www.fonline.hu www.voxbone.com
(Nekem nincs velük tapasztalatom, csak hallottam róluk. És nem lehet minden körzetszámra kérni ilyet.)
Használhatsz egyszerre két szolgáltatót is:
- egyiken keresztül a bejövő hívások jönnek (ha jól tudom, a csak bejövő irányú számokat nevezik külföldiül "DID number"-nek) Ez persze külön összeg havonta. (Bár amerikában ezt is ingyen dobálják az ügyfél után.)
- másikon meg kifele telefonálsz (pl. Betamax brigád)
Ok, most már világos, akkor én értettelek félre. :) Tehát akkor azt mondod, hogy "ezután" nem fogok találni olyan VOIP szolgáltatót, amelyik biztosít a 0621-en kívül, vagy helyett helyi tarifás behívószámot. El vagyok szomorodva...
Hadd hívjam fel a rendszeresen Romániába telefonáló topictársaim figyelmét egy román 21-es szolgáltatóra: www.eurovoice.ro Két komoly előnye van: román vezetékes számokat kb. 12 Ft-ért lehet hívni (NeophoneX-nél ez 28, Megafone-nál 25, Mikróhálónál 40 Ft) és ingyen biztosít romániai hívószámot. Hátrányai: a többi országba a percdíjak magasabbak, mint amit pl. a NeophoneX-nél megszoktunk, regisztráció nehézkes (elő emberek dolgozzák fel pár nap alatt, nekem csak a 3. regisztrációm az voltak hajlandóak feldolgozni), használatának megismeréséhez román nyelv ismerete szükséges.
Szóval sok hátránya ellenére a rendszeresen Romániába telefonálók számára érdemes megismerkedni az eurovoice.ro-val.
Gatyába kéne rázni már ezt a VoIP meg 21-es körzet témát.A végén olyan kesze kusza lesz minden, hogy a pógár bele fog szédülni.Napi szinten senki nem bírja majd követni.Így, hogy döntse el az ember fia mi neki a legjobb,legolcsóbb. Mostmár van ITÉSZ meg ugye NHH.Valami mederbe kellene terelni a dolgokat nem...?!
Sok kis kábelinternetes cég kiépített infrastruktúrával vár készen, hogy belépjenek a VoIP piacra és helyi szinten az ott "uralkodó" vezetékes szolgáltatótól telefonszámostul átvegyék az ügyfeleket.Sajnos a nagy telkók pedig nem kívánnak tranzitálni a hálózataikon keresztül.Ezért is állnak sokan hónapok óta, padig minden kész a szolgáltatásra.Az NHH összekaphatná magát !!!
Na ! De arra is kiváncsi leszek, hogy ezek az újdonsult telkók elengedik-e a 21-es felé a hívásoka és mennyiért.A 21-es körzetet szolgáltatók lesznek a legnagyobb versenytársak.Tegyük fel, hogy Pusztakotkodácson elindul a VoIP telefon a helyi kábeles internetszolgáltatónál.Itt a hálózaton belüli beszélgetések ingyenesek.A korábbi vezetékes szám maradhat akár.Viszont ami van:havidíj, ill. val.színú magasabb percdíjak a 21-essel szolgáltatók percdíjaival szemben.A 21-es szolgáltatók zöménél viszont havidíj egyáltalán nincs...
PS: nomost, az elébb beszéltem egy EuroWeb-es (a la Invitel) kollégával a helépdesknél, akinek most esett le, hogy ha dec. 15-tel megszűnik a (koárbbi) 6 jegyű 700-xxx számok átirányítása a 21-esekre, azáltal ellehetetlenül a behívószám hazsnálata is - és komplett kiesik több tízezer, eddig (akár) ingyenes behívó ügyfelük! Úgyhogy ők (nem a helpdesk, persze ;-D) valamit nagyon elszámoltak, szerintem.
Nyilván nem olyat keresek aki "átemeli" a hívásaimat, hanem egy teljesen másik szolgáltatót, nem tudom ez miként jött le a kérdésemből. Persze ilyenkor más lesz a számom, de ez sem érdekel. A lényeg az, hogy helyi tarifával, tehát Tele2-nél ingyenesen hivható legyen a behívószáma. És nem érdekel a 0621-es szám sem, amíg így megszívatják vele az embert.
Előbb fognak a mobil szolgáltatók (ld. Vodafone) vezetékes szolgáltatást (legalábbis díjakat) nyújtani, mint hogy más szolgáltatót "beengedjenek", amíg az nem kötelező.
Ha ez a - cikkben szereplő megoldás - elterjedne itthon, akkor az, szerintem, épp erősítené a a 21-es SHS használatát. (HA félreértettem a poentot, akkor bocs!) Legalábbis - ugyan Skype-re szűkített a cikk, de - ha bármely VoIP hálózat 3G-s átalánydíjas elérést lehetővé teszik, akkor az kvázi kiütné a vezetékes telefon előfizetőket a nyugalomból...
No persze ehehz a részéhez én csak Hold-ugatási szinten értek ;-)
A két VoIP szolgáltató közötti összekapcsolást ugyanúgy kel lértelmezni, mint két vezetékes, két mobil, vezetékes-mobil, VoIP-vezetékes vagy VoIP-mobil esetében!
Azaz OLYAN MÁSIK VoIP szolgáltatót (törvényesen, illetve piacszerűen) nem igen fogsz találni, aki "átemeli" hívásodat a Neophone nevű szolgáltató hálózatába.
Én azért (!) rákérdeznék a Tele2-re, mivel a T-Com Favorit (Non-stop) Plusz ajánlatát "másolták le" anno, és abban (mint itt és/vagy a neophone-os topikban írtam), azaz a T-Com Favorit (Non-stop) Plusz-ban a Datanet, Mikroháló és MyPhone nevű szolgáltatók (NHHH honlapján is megismerhető) 21-es számmezőinek hibásán kívül MINDEN 21-es szám ingyenes akkor, amikor a helyközi/belföldi hívások ingyenesek (Fav+ : 15-10 óra között+7vége és ünnepi, munkaszüneti napok 0-24, illetve FavNs+: 0-24 mindig)! (Igaz, ez a MOSTANI helyzet, ami akár negatív irányban is változhat: pl. az Eiroweb belekerülhet az Egyéb21 1/2/3 ironyok valamelyikébe a T-Com-nál...)
Ugyanígy a Tele2-nél rá kellene kérdezned, hoyg a MaXX csomagjukban (0-24 összes "vezetékes" == FavNs+) NEM értik-e bele a helyhez nem kötött (de nem mobil!) nem földrajzi számon szolgáltatókat! Illetve egy-két hívás erejéig ilyen szolgáktatás esetén érdemes lehet próbával is felderíteni a helyzetet...
Én eddig Neophone-t használtam, de a helyi tarifával hívható behívószám december 15-től megszűnik és csak a 0621-es számon keresztül leszek hívható. Ez elég gáz, mert édesanyámnak Tele2 van, ezért ingyen hívott eddig este 6 után, mivel helyi hívásnak minősül a Neophone 8888181-es behívószáma. A 0621-es számokra nem vonatkozik a Tele2 ingyenessége, a T-Com pedig 8 ft.-ot számláz érte. Úgyhogy váltani szeretnék, csak nem tudom mire. Ezért kérdezem tőletek, hogy tudtok-e olyan VOIP szolgáltatót, akinek van helyi tarifával hívható behívószáma.
BOCSÁNAT! Mint e topik házigazdájától is - illetve főleg! (De) nem vitatkozni akartam volna Veled!
Félreértettél - vagy félreérthető voltam. Nem maximalista vagyok, csak rendszerben gondokodom. Hosszú (illetve: nem is feltétlen olyan hosszú..) távon ugyanis ezek az "ügyek" elő fognak jönni, mert egyre nagyobb tudású pl. WiFi DECT-ek jelennek meg, melyek "kínálják" a kiegészítő szolgálatokat.
És - hogy ez most egyértelmű legyen - kijelenntem: SEMMI BAJ(OM) a 21-es szolgálattal, a 21-es szolgáltatókkal és a törekvésekkel vagy a várható irányzatokkal sem! Sőt!
Amit leírtam, ahhoz oda kellett volna írnom - most pótolom! -, hogy AKINEK az általam felsorolt vagy ahhoz hasonló jellegű, mondjuk így: "nem tipikus felhasználói igényekből" eredő problémája, észrevétele van, annak e-mail-jét szívesen várom, hogy ne kelljen az itteni (jó értelemben vett!) átlag használókat megkavarni!
Két "gyakorlati témában" a napi szintű "tisztánlátást" eztán is fontosnak tartok azonban, remélem akceptálod:
1. A hívó számának megnem jelenítése, vagyis a CLIP hiánya a hívott oldalon ("bekapcsolt" CLIR) most is aktuális, hiszen "hálózaton belül" ezzel semmi gond! Ráadásul érthetetlen, hogy miért nem ajánlja fel hivatalosan is a Neophon (de tudtommal a KLIP sem!) használójának a hívószáma megjelenítését vagy annak tiltását?! Ez (szerintem) az ÖSSZES, az ANFT-ben szereplő "előfizetői szám" (ES) típusú hívószámmal bíró "egyedi előfizetői hozzáférési pont" esetében ez kötelező lenn: ti. a hívszószám, ha nem is földrajzi, illetve nem is helyhez kötött (sőt: nem is ellenőrzi a szolgáltató az előfizető szemáélyes adatait, de ez is egyí külön ügy.. igaz ebben lehet, tévedek!), akkor is személyes adat. Gyakorlati oldalról is valódi probléma, ha a hívóról nemtudja a hívott, hogy milyen számról kereste (nincs megjeleníthető szám/privát szám),mert praktikusan nem tudja visszahívni!
2. A - nem ingyenesen - hívó nem 21-es vagy nem "hálózaton belüli" 21-es előfizetők oldaláról tekintve a felesleges "hívott jelentkezik, számláló" típusú hívások generálása komoly károkat okoz! Nem feljelentkezett, vagy (sőt!) nem is regelt számok hívásakor, és itt a hangposta AZONNALI bejelentkezése, amikor a hívónak a 2 sec-os döntési ideje sincs meg (melyet "viselkedést" más típusú hívott oldali szolgáltatók esetében, tudtommal, már évek óta szankcionálja az NHH és a LB is (!), beleértve az önmagában a irreleváns szövegbemondást tilalmát magát is a kérdéskörbe!) nem csak ahazsnálóknak okoz(hat) problémákat, de a 21-es szolgáltatót is (akár) ellehetetlenítheti üzletileg (is), ha a károkozást a sas-szemekkel figyelő vetélytársak lenyomják/lenyomatják a torkukon!
Azt hiszem teljes mértékben egyetértek veled.Én kábeles internetet használok évek óta.Gondolom mondanom sem kell, hogy ez a tökéletes párja a VoIP-nak.Természetesen hardveres megoldással teszed fel rá a koronát.Így valósul meg a nincs vezetékese telefonom és mégis van vezetékes telefonom esete :-) .Mostanában a csupasz ADSL megjelenése további felhasználókat generálhat a VoIP számára.Bár az ilyen szolgáltatást nyújtók is kinálnak saját VoIP szolgáltatást.De rendszerint ennek van egy minimális havidíja :-(. Az egészből csak azt akarom kihozni, hogy mi egy 4-es családi szűk körben az indulás óta használjuk a Neót.Mivel mi távolabb lakunk egymástól kihagyhatatlan lehetőség volt a Neo.3 helyen ráadásul különböző szolgáltató, de jó minőségű kábeles internet van.Egyszer kiszámoltam 10 forintos percdíjat feltételezve az egymás közti hívásokat, amiért nem fizettünk:az összeg jóval túlhaladta a 200.000 forintot alig 1,5 év alatt.
Biztosan sokkal jobban ismered a 21-es szolgáltatókkal kapcsolatos műszaki problémákat nálam. Abban is biztos vagyok, hogy minden szolgáltatónál vannak megoldatlan problémák. Sőt továbbmegyek: mindig is lesznek új feladatok.
A tipikus felhasználó nem irányít át, nem létszükséglet, hogy az általa választott X alternatív szolgáltató és a haverja által választott Y alternatív szolgáltató között a hívhatóság oda-vissza lehetséges legyen, nem küld/fogad faxot. Egyszóval a tipikus és nem maximalista felhasználónak igenis egyre kevesebb problémája van. Ezért is áll ez a topic és el szeretném kerülni annak a látszatát, hogy a 21-es szolgáltatókkal csak baj van mert ez torz képet ad. Ennek a topicnak a célja hogy segítséget nyújtson azoknak, akik a meglévő vezetékes telefonjukat szeretnék lecserélni, ezért próbálom árnyalni a képet.
Persze a hozzád hasonló maximalistákra is szükség van, nélkületek a világ nehezebben jut 1-ről a 2-re.
Abban a pillanatban, amikor a szabványos nyilvános hálózatokkal is úgy kell összekapcsolódni (mindkét irányban), hogy az megfeleljen a jogszabályoknak, a műszaki előírásoknak és a logikának is, buknak ki (szvsz) azok a korábbi "spórolások", amik akár még a (kvázi kapcsolástechnikai, ha a VoIP esetében ez nem is jól leképezhető fogalom) rendszer megválasztásáig nyúlhatnak vissza...
Nem működnek (tapasztalataim szerint) logiksan a hangposta szolgálatok, az átirányítások (ezt a viccet tegnap kihagytam: 'hálózaton belül' átirányítasz pl. nem felel esetére: eredeti szám csengetést abbahagy, átirányítás célszáma felé híváskezdeményezés lefut, az ottani végberendezés csengetni kezd, a megfelelő (!) CLIP infó megjelenik, majd hívott beemelésére nem történik semi! ;-DDD) és akkor csak összesen 2-3 órát szenteltem a dologra, messze nem céltudatosan ;-( (Ebben azért AZ is közrejátszoitt, hogy T-Com -> Neophone 21/380-xxx irányba nem akartam ráfaragni, ha nem jól működik az elszámolás, azaz nem ingyenes).
Nem rosszindulatból vagy piszkálódásból írom le a fentieket: de itt most egy vezetékesről történő (erőteljes) migráció indul(t) be, és - azon túl, hogy egy idő után akár (időszakos) kapacitáshiány is felléphet, ami fennakadásokat okozhat, de mindenképp rontja a szóbeli kommunikáció sikerességének esélyeit - messze nem mindegy, mennyire illeszkednek a (hazai) nyílttá váló VoIP rendszerek a többi típusú beszédcélú rendszerhez. A kritkus előfizetői/használói tömeg felett egy kisebb hibajelenségnek is eszkalálódó hatásai lehetnek...
Mint a topic létehozója én is elgondolkoztam ezen. És arra a következtetésre jutottam, hogy ez valószínűleg annak a következménye, hogy normalizálódnak a dolgok, azaz a SIP-es szolgáltatók beindulása után pár hónap kellett, hogy a potenciális felhasználók felfedezzék maguknak ezeket a szolgáltatókat. Ezalatt nagyon sok kérdés merült fel, ekkor pörgött az összes témával kapcsolatos topic: NeophoneX itt az index-en, NeohoneX a saját honlapján.
Most, hogy egyre kevesebb az új felhasználó és a probléma a SIP-es szolgáltatókkal egyre kevesebb kérdés érkezik. Tehát abból, hogy a topic leült azt a következtetés levonni, hogy a 21-es számmező nem jött be szerintem téves következtetés. Inkább azt mondom, hogy egyre kevesebb az új felmerülő probléma.
maga a számmező sem igazán jött be idáig egy szolgáltatónak sem, a felhasználókról nem is beszélve.
Hogy a szolgáltatóknak mennyire jött be nem tudom. De szerintem a felhasználóknak bejött. Aki elégedett az nagy valószínűséggel nem jön ide panaszkodni, de még kérdezni sem. Én pl. NeophoneX-et használok, hívható vagyok minden fontosabb hálózatból, a szolgáltatásra komoly panaszom nincs. Persze mindig lesznek, akik panaszkodnak valamire (a szolgáltató kommunikációja a felhasználók fele, hívószámkijelzés, hangposta, hogy csak a leggyakrabban előfordulókat említsem). De ezek számomra olyan apróságok, ami nem feledteti, hogy a NeophoneX használata óta a normál vezetékes telefonhoz képest eddig 135000 Ft-ot spóróltam meg. Ezért mindazokat, akik valamelyik 21-es szolgáltatóra való (részleges) váltáson gondolkoznak csak biztatni tudom: próbálják ki, mert szerintem nem fognak csalódni. Ha mégis, akkor nagyon keveset veszíthetnek ahhoz képest, amit nyerni lehet velül.
A 21-es SHS-ről: azért VAN olyan új hírem is, ami talán felpörgeti a T-Com(-ot is?!) használók fantáziáját!
Nos az ÖSSZES helyközire is "alkalmas" Favorit, tehát a Plusz és a Non-stop Plusz csomagra áll, hogy a (Mikroháló, a GTS-Datanet és a MyPhone = "Egyéb21-es számok 2") kivételével MINDEGYIK 21-es nem földrajzi szám ingyen hívható a Favorit szerinti időkben!
Az ÁSZF-ből is ez jön le, de már a (lekérdezett) részletező is alátámasztjam, hogy az OSS is így értelmezi ;-D
Azárt ha megjött a számlám (kb. december első napjaiban), még visszaigazolom eme állításom.
És van más "tapasztalatom" is: a Neophone ügyei miatt újra elolvastam az ANFT-t (a számozási rendeletet) és - részemről! - megdöbentem!
A 21-es számokra kifejezetten TILTJA a rendelet a szolgáltató számmezején belüli (kvázi helyi, iletve GSM terminológia szerint: hálózaton belüli) számok BE+SHS (06+21) nélküli DIREKT (azaz csak hétjegyű) hívását! Ami azért nem logikus, mert a SIP kapcsolat egyértelműen azonosítja a "hálózatot", ugyanolyan módon, mint a mobil állomás és a mobil torony "összekapcsolódása" esetében.
És persze a Neophone TELE VAN illogikus megoldásokkal: * T-Com - így, véleményem szerint, az összes idegen hálózatba! - irányba nem transzparens a CLIP; * nem jó , sőt kifejezetten rossz a hívott szám kijelzés vezetékes -> Neophone irányban: bármely 21/380-xxxx számot hívod, a 380-0000 (!) jelenik meg készre kapcsolva (mondju ez csak pl. ISDN esetében látszik, de komoly hiba)! * újabban a hálózaton belüli híváésok nem jelennek meg a részletezőben etc..
És lassan egy hónap eltelt, de még visszaigazolást sem kaptam tőlük a bejelentéseimre, pedig e-mail után a kapcsolati form-on is (az újabb, számlázással - lásd 1.000,-forintos feltöltésről 999,99 forintos számla jön; a 29,- filléres egyetlen hívás "miatt" az egyenlegben már csak 999,- forint látszik..) megismételtem a javító szándékú hibalistát...
No majd még visszatérek erre is...
Üdv! Robi
Ja. és van eladó 32 darab 21/380-xxxx regisztrált szám korrekt áron (megegyezés szerint) köztük pl. a 380-5500-ás "nevezetes", illetve 2-3-4-5 és 6-os egybefüggő csoportok is ;-DDD