Ez a rovat az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének a szélesebb nyilvánosság felé történő megnyitása kíván lenni. Be akarunk számolni az itt végzett munkáról, meg akarunk vitatni nyitott kérdéseket az előrelépés érdekében.
A székely rovásírás eredetét kutatva ugyanis sok új felismerésre jutottunk a kutatótársakkal, amelyeket érdemes megbeszélni. Azt is tapasztaltuk, hogy nagyon sok segítséget kaphatunk a nyilvánosságtól.
Így jutottunk például egy hun tárgyhoz, amelyiken székely betűs, magyar nyelvű rovásfelirat van. Így kaptuk a most bemutatandó honfoglaláskori keresztet is, amelyiken szintén van egy magyar nyelvű rovásfelirat. Az akadémikus "tudomány" mindezekről még - tudtunkkal - semmit sem tud, vagy nem foglalkozik vele.
Így találtunk egymásra és újabb segítőtársakra is, akik fordításokkal, nyomdai előkészítéssel és millió más módon segítettek nekünk, meg a tudományos kutatásnak. Illik valamit közreadni ezekből az eredményekből és érdemes a nyilvánosságnak ezt a formáját is kihasználni a továbblépés érdekében.
A rovat címében megfogalmazott állítást is megvitathatjuk (a google-ba beütött "Az Éden írása" keresőszövegre megjelenik a tanulmány), de van ezer más írástörténeti tárgyú megbeszélnivalónk is.
A rovatot rovó nyitja, de ezen a fedőnéven több munkatársunk is közreadhatja a véleményét.
Az ábrán egyetlen "jó" jel sincs. Meg kellene tudni különböztetni a különféle kacskaringókat. Ha csak egyetlen kacskaringóból áll s a feje általában balra néz, akkor az a "jó" jele. Ha S alakú, akkor az az "ügy" jele. Az S ellenkezője pedig az Ak szótagjele. Ezen a képen az "ügy" és az "Ak" jele fordul elő, "jó" egy sincs.
A kifejezésmód változik is, meg állandó is marad. Például a Tordos-Vincsa kultúra 49 jele azonos a székely írás jeleivel, azonban a Jóma ligatúra nincs az egyezések között. Ha a Jóma ligatúra a szkíta-hun-indián népek etnikumjelzője, mint az feltehető, akkor ennek a kis különbségnek is jelentősége van.
Miért kellene az ákkatövet bevonni a magyar hoeroglif írás jeleinek értelmezésébe? Többnyire már tisztázva vagyon, hogy mi magyarázza meg a jeleinket, hogy mit ábrázolnak. A kőkori ősvallás jelei azokat a nézeteket illusztrálták, amelyek a világot próbálták meg leírni. Ezért a jelek képi tartalma a világ leírása. A világba beletartozik az égbolt is (például a Tejútnak és az Orionnak van jele), de az állatövet, vagy részeit eddig nem találtuk meg.
(Gyermekét) emlőjéhez emeli, ahol az emik (emik = szopik)
Azaz egy fontos cselekvéssor sok elemében szerepel az em, mint tő, a kisember így nőhetett felnőtté.
Az emse, embrió, Emba folyónév, Emese álma mind összefüggésben van, illetve lehetnek az élet kezdetével.
Az, hogy a gyermekében az m-t miért vastag betűvel írtam, az kicsit tovaszállós gondolatom. Talán a gyermek szó eredeti alakja gyer(e)(e)mek lehetett, azaz a következő mondat lerövidítése: "gyere, megszoptatlak (emik)", de a szóvégi, illetve a kezdő e-k kieshettek. Az, hogy az emik, hogy ragozódhatott ebben az esetben, arról nincs képem.
Emellett az "emlőjéhez emeli"-nél a emel szóból akár még a "mell" testrész megjelölés is származhatott -> ameddig emeli a gyermekét.
E szó eredetére nézve többfelé ágaznak a vélemények. Némelyek en (régiesen = mai én) és ber vagy bir szóktól származtatják (én-bir), minélfogva annyit tenne, mint: énnel biró. A bir helyett vétethetik bar is, (melytől barom ered), s innen ember annyi volna, mint: énes állat. Mások szerént alkatrészei: em (szop) és ber, mely héber nyelven vastaghangon bar am. fi, (ide vonatkozik a szanszkrit bhar is, melytől ered a latin pario, német ge-bären stb.); tehát em-bar = szopófi, szopó szülött, csecsfi; mely értelmezés szerént ugyan minden szopós állat ember volna, de a nyelvekben többször nemi név faji helyett használtatik, pl. csecsemő minden fiatal szopó állat, milyenek: borju, bárány, csikó, a nyelvszokás mégis csak az emberi kisdedre alkalmazza. Némelyek az emel ige em gyökét és erő név gyökét látják benne, melyekből öszvetét által lett volna em-er, b közbetettel ember = fönséges erő. Ismét mások az egyenesen fölállót jelentő em és ber (= bar, állat) elemekből származtatják, miszerint ember annyi volna, mint emelt testtel, fejjel járó állat, mi által a többi állatoktól különbözik, Ovidius szerént: "Os homini sublime dedit, coelumque tueri Jussit, et erectos ad sidera tollere vultus." S a magyar költő szerént "Ember vagyunk, a föld s az ég fia." Vörösmarty. Egyébiránt akár a szopást jelentő em, akár a magasra vonatkozó em gyökből elemezzük, analogia szerént úgy is fejlődhetett ki, mint: a csom, gom, dom, gém, ém gyökökből lett: csomó csombor, gomb gombor, domb dombor, gém gémběr, émb émběr = éber; így Imre a székelyeknél: Embre; tehát: emő, emv, emb és ér képzővel emběr, (szopó vagy emelt alkatú). Már legrégibb nyelvemlékeinkben: a két halotti beszédben tisztán ez alakban fordul elé: "num igg ember mulchotia ez vermut" (nöm egy ember múlhatja ez vermöt), "uimaggomuk ez szegin ember lilkiert," (imádjunk, azaz imádkozzunk ez szegény ember lelkeért). A mai korban ö-vel beszélő vidékeken: embör, mint általán a zárt ě (nem éles ë), ö-vel ejtetik. Figyelmet érdemel tehát a két halotti beszédben, hogy ember csak e-vel van írva, noha ném = nöm, vermět = vermöt, továbbá szěmtěk = szömtök, terěmté = terömteve stb., a mennyiben az a felhangú szókban ö-nek olvasandó. Ezen jelenség em-bar-ra vezetne.
"Én maradnék a magyar gyökből való fejtegetésnél,"
Én is magyar gyökből vezettem le, hiszen a pár magyar gyök, a pár-bár-bar változatok pedig nem igényelnek külön magyarázatot.
A sumér ékjellel csupán a pár (férfi és nő) isteni szimbólumként való azonosítására törekedtem. Egyrészt nyomatékosítva az ember szavunk pár-ból levezetett eredetét, másrészt a szimbólumok ősi értelmezésének fontosságára kívántam rávilágítani azzal, hogy ilyen összefüggéseket lehet fölfedezni.
Természetesen a jár és pár jelentés köszönő viszonyban sincs egymással, viszont a pár jelentést vissza lehet vezetni a keresztig és Istenig (Istenpár-ig) nemcsak Mezopotámiába, hanem a tengeren túlra is.
Ha a keresztet nem az ősi olvasattal, hanem bármely későbbivel azonosítjuk, akkor éppúgy nem tudjuk az ember etimológiáját elfogadhatóan magyarázni, mint a jár gyökkel. (Remélem Te sem gondoltad igazán komolyan, hogy a jár gyök megállja a helyét ebben a vonatkozásban.)
Amikor egy ennyire összefüggő hálózatra bukkanunk, s egy szó gyökét bele tudjuk helyezni, akkor joggal gondolhatjuk, hogy jó úton járunk, miután minden más megoldás hozzá képest csak találgatás szintjén maradt.
"Ha minden áron az "eredeti" jelentést keressük,..."
Abban igazad van, hogy nem lehet teljesen a gyökerekig visszamenni, mert szinte lehetetlen, viszont az sem járható út, ha minden szándékos, vagy véletlen ferdítésnek helyt adunk. Valahol meg kell húzni a határt, valahonnan el kell indulnunk. S ez lehetőleg a legrégibb változat legyen, mert az hordozza a legtöbbet az eredeti tartalomból.
Az emberrel kapcsolatos fejtegetésed nagyon tetszik...
A bar-ról jut eszembe, hogy a Labat szótárban a 74.sz ékjel bar olvasatú is a pár, és a más mellett.
Namost: Ha a bar jelentése azonos a par-ral, akkor az en-bar "én-pár" jelentésű, amit nagyonis alátámaszt ennek az ékjelnek a férfi-női aspektusokat megjelenítő funkciója. (Erről nem is olyan régen írtam) Az istenek is mindig (legtöbbször) párban (bar-ban) jelennek meg. Az ember (állat, barom, bar-om) is egy párt jelent, hiszen két fél, egy férfi és egy nő alkotja.
A teremtéstörténet is így mondja: Alkossunk embert a mi képünkre, - férfiúvá és asszonnyá teremték őket...
Tehát az ember-pár az égi Isten-pár megfelelője: Úgy lent, mint fent...
Amint látható, a kereszt legősibb jelentésével az ember szavunk etimológiája is szinte hibátlanul magyarázható, semelyik más verzióval ezt nem lehet megtenni.
Ha minden áron az "eredeti" jelentést keressük, akkor azt legbiztosabban az égben találhatjuk meg.
Egy valamire való nép őse az égből az égiek által születik közénk a Földre.
A népnévnek ezt kell tükröznie. Lehet találgatni!
Az enber vagy ember szó szintén elég nehezen magyarázható. (Fogarasi szerint az "en" az ént jelent, a "ber" pedig olyan, mint a "bar"=jár a barom szóban.)
Régen minden ember volt, az állatok is, sőt szerintem a növények is elváltoztatott embereknek tekinthetők.
Ennek fényében a barom és az ember szó ugyan az. A barom csak annyiban különbözik, hogy mély hangrendű és föl vannak cserélve a részei.
Bar-om, om-bar=ember.
A "bar" fényt is jelent keleten, de a magyarban a jár szó változata.
Ember legyen a talpán, aki eldönti, hogy akkor az enber=ön-járó, vagy fényes- (azaz élő) én.
Vagy akár, mivel az "em" az emletéssel (szoptatás) és az anyával (em-ese) is kapcsolatba hozható, anyaszülte-járó-kelőt jelent?
A ma-g-ar felbontás is lehetséges, mégpedig ahol a "g" az ug szó ék, eke értelmű."
Bármilyen felbontás, bármilyen magyarázat megállhatja a helyét, mert annak nincs semmilyen akadálya, hogy pár száz- vagy ezer év múlva teljesen más értelmet kapjon egy szimbólum. (Lásd szvasztika)
De jó dolog ismerni az eredeti állapotot/jelentést, mert általában abból érdemes kiindulni.
"Szerintem Pressing nagyot téved. Rosszul ítéli meg az anyag szerepét."
Nem ő ítéli meg rosszul, hanem a patriarchális szemlélet, amely valóban alantasnak tartja, s ezért cserélte meg a női-férfi szerepeket.
"Az ősvallásban az anyag nem alantas valami, hanem a teremtés lényege."
Tökéletesen igazad van, az ősvallás szerintem is egyenrangúságot hirdetett, ezért is ikrek általában/sokszor az Istenek, mert ők egyformák.
"Az Isten az anyagot női minőségében hozta létre,"
Ez már a későbbi változat, az eredetiben az anyag mindenütt férfi minőséget jelentett.
A szerepcsere bizonyíthatóan az Upanisadok-ban történt meg.
Sri Aurobindo korának talán legnagyobb indiai filozófusa is hasonló véleményt fogalmazott meg:
„Közbevetőlegesen figyelembe vehetjük azt is, hogy a férfi és nő közti kapcsolat indiai ideálját mindig is a Purusa és a Prakriti a világegyetem férfi és női isteni Princípiuma közti kapcsolat vezérelte. Sőt, bizonyos fokig gyakorlatilag is van egy összefüggés a női nem társadalmi rangja és e között az elképzelés között. A korai védikus időkben, amikor a szimbolikus kultuszban a női princípium bizonyos fajta egyenlő elbírálás alá esett a férfi princípiummal, bár az utóbbi egyfajta túlsúlyával, a nő ugyanúgy volt a párja a férfinak, mint a kiegészítője; a későbbi időkben, amikor az elképzelésben a Prakriti a Purusa alárendeltjévé válik, a nő is teljes mértékben függésbe kerül a férfitől, csak érte létezik,…”
"Az anyag nem maga az akarat, a szellemiség, hanem annak engedelmeskedő, befogadó minősége.
A női minőség lényege a befogadás és a testet adás.
Szó sincsem itt alá-fölé rendelésről! Minden ilyen filozófia késői elhajlás.
A világ a lélek vágyakozásából ered, ami női minőség, de a szellem ereje által válik akarattá, ami férfi minőség.
A szellem, a lélek női minőség Lásd Szentlélek.
E topikban off túl sokat foglalkozni e témával, legyen annyi elég, hogy ez pont fordítottja az eredetinek. Nézz utána az egyiptomi, hindu isteneknél, de akár az Újszöv + a keresztény apokrifek is bőséges információt szolgáltatnak e kérdéskörben.
Eredetileg nincs is különbség a két princípium "rangja" között, ez csak a patriarchális rend következményeként jelenik meg.
Hogy lehetne az anyag férfi minőségű? Mi az, ami formálja, mozgatja? Az anyag passzív, nem önmagától mozdul hanem a szellemiségtől ami rajta kívül kell, hogy létezzen!"
Ezért kellett Brahmanak feleségül vennie Szaraszvatit.
"A mah=mag jelentésű Mag az információ (tudás) hordozója, amit átörökít a következő nemzedékbe."
MAG (2)
elvont gyök, melyből magas, magasság, magasodik, magaszt, magasztal származékok erednek. Hangváltozattal legrokonabb hozzá az alapfogalomban megegyező nagy, honnan némelyek véleménye szerént nadúr, nádor, am. nagyúr. (V. ö. Nádor). Rokon továbbá a latin magnus, magis, major, majestas, hellén megaV, megaJoV stb. gyökei, melyek a nyelvészek szerént a szanszkrit mah gyökben alapszanak, honnan a szanszkrit mahat (nagy) stb. Ezen mag gyök hoszszan is eléfordul: mág, melyből eredt mágla, halomra, magasra rakott valami, pl. famágla, és Tihany vidékén Szalában szénamágla. Ide tartozik a balatonmelléki mágicsál, azaz valamit egymásra rak, felpúpoz, pl. a beteg feje alját felmágicsálni, am. a vánkosokat magasan egymás fölé rakni.
A sumérban is nagy, hatalmas a jelentése.
Ha a magyar szót akarjuk elemezni, akkor igencsak bajba kerülünk, mert a felbontás eredménye attól függ, hogy mit tekintek gyöknek és ragnak.
Mert lehet: ma-agy-ar = magas ég (egy) úr; magy-ar = mag ura; ma-agyar azaz agro = anya művelője tehát földművelő; magerő, mageresztő stb.
A ma jelenthet magasat, mozgást, anyát. Lehet választani.
A mag szó már összetett szó, a ma és a go gyökből áll. Tehát a magyar értelme nagyban függ attól, hogy szétszedem-e gyökökre, vagy a mag, magy szóból indulunk ki.
"„Minthogy a patriarchális társadalmak a magasabbrendűnek tartott szellemi pozíciót általában a férfi számára tartották fenn, a női princípium az anyagba szorult vissza (mater = anya, materia = anyag)”
Szerintem Pressing nagyot téved. Rosszul ítéli meg az anyag szerepét.
Az ősvallásban az anyag nem alantas valami, hanem a teremtés lényege.
A lét az anyag által nyilvánul meg. Maga a tartalom ami megtölti a formát.
Az Isten az anyagot női minőségében hozta létre, amely anyag szülőanyaként működve hozza létra a további létformákat.
Az anyag nem maga az akarat, a szellemiség, hanem annak engedelmeskedő, befogadó minősége.
A női minőség lényege a befogadás és a testet adás.
Szó sincsem itt alá-fölé rendelésről! Minden ilyen filozófia késői elhajlás.
A világ a lélek vágyakozásából ered, ami női minőség, de a szellem ereje által válik akarattá, ami férfi minőség.
Hogy lehetne az anyag férfi minőségű? Mi az, ami formálja, mozgatja? Az anyag passzív, nem önmagától mozdul hanem a szellemiségtől
"Ebből elég nyögvenyelősen jön ki az anya szavunk. az anyu meg sehogyan sem."
Nyögvenyelősen, mert hangzása alapján nehéz megmagyarázni.
Még az is megfontolandó, hogy azért az énnel van szoros kapcsolatban az anya, mama szó mert az anya-gyerek duálunió szakaszában
nem különül el az anya a gyerek énjétől. Annak csak kiterjesztett "végtagja". Az anya az én szerves része.
Az éghez és az égben lakó Istenhez a g, gy van közelebb, mert ezek a hajlatok, gömbölyűségek és az egység hangjai.
"G- és GY inybetű = milységben igenlegesség. p. o.
meleg, bolygatag v. balgatag, lengeteg, förgeteg stb. továbbá a milységbe határozás, határ, p. o. addig eddig, míg (miig), alig, mindig, vég, stb. a men nyiségben egyetömösség (67. §. 6-szor) p. o. egy (az egy is lehet szám, vagy többség mint egység 41. §. 2. jegy.), egész (a részek mint egy). kéreg, üreg » hézag, világ, sereg, jog (complexus boni), kög = külső gömbölyű egyben foglalva v. központ - centrum, ög = öszvehúzott egység, melynek semmi terjedése nincsen –pont; elegy, meg, még, leg (a lét - ro esse-in complexu); innen - ság -ség, quantitas v. qualitas (S) in complexu p. o. joság, bölcseség, kedvesség, kőltség, miveltség stb. Továbbá res e pluribus similibus una p. o. mag, tag, csillag, ág, bog, féreg, fölleg, dolog, virág stb. Mint ige (a' munkásság öszveköttetvén mennyisséggel) a munkássá got mennyisiti , sokszorozza , ezért jelent gyakorlást p. o. gyakorol, gyűl, gyűit, v. gyűjt, gyarapit, és a' természeti hangoknál bugy, bugyog, csöp, csöpög, dör, dörög, zör, zörög stb. Innét előfordúl az íge formák ban is, mint gyakorló képző p. o. ír, irogat, fejt, fej tőget, keres, keresget, áll, állogál stb."
"Az "a" mutató szó, az én meg névmás. Ha tehát firtatjuk, hogy mi az elsődleges jelentése, akkor az semmi képpen sem az ég vagy égi."
Ebből elég nyögvenyelősen jön ki az anya szavunk. az anyu meg sehogyan sem.
Nota bene az Azerbajdzsán, Baszk, Kazah, Kirgiz, Üzbég, Török, Héber nyelvekben is hasonlóm etimológiát kellene találni, ami kizárható.
"Lényegében anya-ter, tehát nincsen lényegi különbség az anya és a mater szó között, mindkettő magyar szó."
A latin sok magyar szót vett át, köztük lehet ez is, de a latinban már elveszett az eredeti jelentése, és anyagként értelmezett, s az európai nyelvekbe már nem az eredeti jelentéstartalommal, hanem anyagként került átvételre. Erre utal Lílávadzsra Dr.Pressing Lajos is:
„Minthogy a patriarchális társadalmak a magasabbrendűnek tartott szellemi pozíciót általában a férfi számára tartották fenn, a női princípium az anyagba szorult vissza (mater = anya, materia = anyag)”
"Ebben a térségben egyedül a magyar nyelv őrizte meg eredeti sumér és akkád ég/égi jelentésű formáját: Anya-Ana Anyu-Anu."
Az anya szó úgy tűnik, hogy az "a+én" vagy ön szavak összetétele.
Az "a" mutató szó, az én meg névmás. Ha tehát firtatjuk, hogy mi az elsődleges jelentése, akkor az semmi képpen sem az ég vagy égi.
A mater szó eleje ezek szerint, a ma=am=an=any az ént jelenti a ter gyök pedig teremtőt. V. Csaba a ter gyököt részletesen elemzi.
Lényegében anya-ter, tehát nincsen lényegi különbség az anya és a mater szó között, mindkettő magyar szó.
Az n, ny jelentése Fogarasi János szerint:
"N, NY. nyelvbetű, tartozik nokviszonyra, 's je lenti magát a gondolkozó nokot v. én - t (67. §.), mely re vitetve minden, objectum, tárgy (p. o. te, ő, do log, mény, világ stb.) innen a tárgyakat is subjecti visálja, másoktól külőnválasztja, függetleniti, p. o. te, ten, v. ten - magad, ő, ön, mi, min, ti, tin stb.; továbbá vány = önvaló, független való – substantia, mény = mi önmagában (Ding an sich) enber = animal (ber) substantiale , kény = önmunkálás, ön-akarat. Innen magyarázhatni ki ezt is: gond, gondol = együvé köti (g) az én (n) a dolgokat (d) „cogitare, úgy mond arro, a cogendo dictum, mens plura in unum cogit, unde deligere possit”."
„Brahma a teremtő. Tudás nélkül elképzelhetetlen a teremtés. Ezért vette feleségül a hindu mitológiában Brahma Szaraszvatít, a tudás istennőjét.”
Nem akarok tudálékoskodni, de pl. a Brahman vallást "eredetiség" szempontjából erősen kritikus szemmel kell vizsgálni, mint ahogy a többit is.
Ezt Ipolyi Arnold szemlélet módjára alapozom, amivel egyet értek. A Magyar Mythologia könyvében lépten nyomon erre figyelmeztet.
Ipolyi ebben a tekintetben szigorú és következetes. Szerinte ahol megjelenik a mitológia ott az eredeti teremtésmítosz már csorbát szenvedett.
Ezért továbbra is kétkedéssel tudom csak elfogadni azt, hogy mi is nőnemű vagy férfi az ősvallásban.
Igen itt Európában általában igaz: az anya is a matéria szóból származtatható: Mutter, mother, madre, stb.
Ebben a térségben egyedül a magyar nyelv őrizte meg eredeti sumér és akkád ég/égi jelentésű formáját: Anya-Ana Anyu-Anu.
Megjegyzem, az ég/égi is női princípium, a föld/földi ellentéteként, és mint a szellemi aspektus is.
Eredendően a férfi azonosítható a földdel, az anyaggal:
Geb a Föld, az anyagi világ istene, a királyság, a hatalom fogalmával igen szoros a kapcsolata; a fáraó az ő örököse. – felesége (Nut) az ég istennője.
Ozirisz is eleinte a föld és a növényzet uraként ismert, később lett az alvilág ura. Ízisz a hűség, a nőiség szimbóluma, Ő az Ég királynője, aki életet ad az égnek és a földnek,
Brahmaaz univerzum teremtője, felesége Szaraszvati a bölcsesség, a tudás, a művészetek, a zene, az irodalom, a beszéd, a tanítás istennője.
Síva a pusztítás istene, az anyagi világ ura, feleségét Párvati/Umá néven az Univerzum anyjaként tisztelik.
Sokszor a lélekkel az Atmával azonosított, ahol az Atma az isteni szikra, a tudat forrása, a tényleges önvalónk. A logosz megfelelője.
Kis kitérő után ahol még megőrződött az eredeti alak:
Azerbajdzsán: Ana,
Baszk Ama,
Kazah: Anam,
kirgiz: ene,
üzbég: ona,
Török: anne,
Héber: אמא (alef – m – alef) Ámá
"A meglévő dolgok elrendezése, a tudás, törvény, a szellemi dolgok a férfi feladata."
„Brahma a teremtő. Tudás nélkül elképzelhetetlen a teremtés. Ezért vette feleségül a hindu mitológiában Brahma Szaraszvatít, a tudás istennőjét.” https://hu.wikipedia.org/wiki/Brahma
Maat, a rend, igazság, a törvény a bölcsesség istennője.
Lásd még fent is.
A patriarchális társadalmak igényét kielégítendő fordult a kocka:
Az árják férfielvűsége tükröződik ebben a fordított állapotban,- az Ószövetséghez hasonlóan - ugyanis az Upanisdokban fordul elő először ez a változat. Amit a négy Védikus könyvhöz később csatoltak ötödikként - feltehetően az árja korban.
A purusa és a prakriti (a Védában /Upanisadokban/ a Nri és a Gná), a világegyetem férfi és női isteni princípiuma. A puruşa az, ami passzív, mozdulatlan, nem tevékeny, változatlan, szemlélődő szellem, a
prakŗti az aktív, cselekvő, a világ dolgaiba benne rejlő, belemerülő szellemiség. Jelentései: természet, anyag, előteremtő, minden létező alapja, teremtő potencialitás.
Itt a passzív purusa a maszkulin (férfi), míg a prakriti a feminin jellemzők hordozója, pont fordítva, mint az egyiptomi és az régebbi hindu hagyományban.Lásd fentebb: Brahma- Sarasvati…stb.
"Leget, hogy tévedek, mindenesetre a különböző kultúrák eltérően vélekedtek erről ez igaz."
Nem tévedtél, csak nem az eredeti jelentést ismered.
No, épp erre akartam a figyelmet felhívni: Egy korábbi (eredeti) jelentés a későbbiekben akár a fordítottja is lehet az eredetinek, s erre nagyon kell figyelni, mert nem mindegy, hogy mikor melyiket vesszük figyelembe. Továbbá ezek a jelentéstartalmak a társadalomról és kapcsolatairól is sokmindent elárulnak.
Ehhez legalább teljes betűnek lennének szükségesek, de ezek nagyon töredékes ábrák, amelyekből szinte semmi nem vehető ki azon túl, hogy valamilyen közlendője lehetett az ábrák megfestőjének.
"Nem tudom, hogy mennyire ismered Pap Gábor könyveit és előadásait?"
Néhányat ismerek, Molnár V. Józsefet nem.
"Amiket írtam, az jobbára tőlük származik. Igazolni szokták az állításaikat,"
Nem azt akartam korábbi hozzászólásaimmal mondani, hogy az általam is nagyon tisztelt Papp Gábor nem igazat szólt, hanem hogy a szimbólumok eredeti olvasata nem lehet különböző. Ahol kiterjedt(ebb) az értelmezési tartomány, minden bizonnyal későbbi jelentéstartalmakkal találkozunk.
Más szóval, azok is igazak, azok is kötődnek az adott szimbólumhoz, az is olvasata lehet annak a szimbólumnak. Viszont ilyenkor figyelembe kell venni azt a régiót, s azt a kort, amelyben ez az olvasat érvényes.
Mondok egy példát:
A férfi eredendően az anyag, a teremtés, stb. szimbóluma, a nő a törvény, tudás megszemélyesítője.
Igen ám, de az Upanisadokban ez pont az ellentéte lesz, s ellentéte minden sémi vallási területen is (asszír, zsidó), vagy ezek hatáskörzetében.
