Na képzeljétek most hívott egy Bpesti hölgy , ott vannak a kiállítást nézik és karácsonyra megvenné a Kitekintés című képemet. Hát majd összeugrasztom a nagylányommal ő Pesten él majd leveszi neki.
Pingu ugye jól emlékszem rá hogy nincs az alatt másik kép?????
Nekem már nem volt erőm tegnap benézni, de most egy pár szót írok én is.
Köszönöm én is a lehetőséget hogy Veletek lehettem e csodálatos kezdeten. Köszönöm Béku és a versmondó nagyon szép sorait. Köszönöm a segítséget az erős nem képviselőinek (külön még sok-sok puszit küldök Zsoltinak) Köszönöm minden kedves társamnak az egyéb munkát ami kellett a megnyitóhoz. Köszönöm a fuvarozást én is.
és hát köszönöm a jelenlétet minden kedves vendégnek (még a két fura figurának is, emelték az est hangulatát. hihihi.)
No itthon vagyok én is, fáradtan, de végül is elégedetten. Azt hiszem, ma senki sem fog álmatlanságban szenvedni közülünk :-)
Köszi mindenkinek a közreműködésért, kiemelve Békut természetesen, de ne feledkezzünk meg az erősebb nembe tartozó segítőinkről sem, akik meglepő lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába - továbbá a két "műértő" úriemberről, akik nem csak abban voltak segítségünkre, hogy ne kelljen a megmaradt kaját-piát hazacipelnünk, de már megjelenésükkel is igazi színfoltnak számítottak a vendégsereglet közepén :-))))) (Akik ott voltak, tudják, kikről van szó)
És végül én személyesen köszönöm a fuvart, illetve a vendéglátást az illetékeseknek.
A remek kezdet után reméljük, a folytatás is ugyanilyen jó lesz.
Nagyon szívesen. NAGYON odarakásról nincs szó, de igen, napokat gondolkoztam, hogy miről beszéljek, ami nem untatja halálra azokat, akiknek idegen az üvegfestés, meg tudtam volna még sok személyeset is mondani, ami nekünk vicces lett volna, de másoknak kevésbé, szóval nem volt könnyű. De nagyon szívesen foglalkoztam a feladattal.
Hát végül megnyitottuk... illetve Breki szerintem nagyon szép szöveget mondott, igazán az üvegfestéshez és hozzánk illőt. Sirocco által szerzett vers is felolvasásra került.
Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy jó volt együtt dolgozni, mindenki kivette a részét a kiállításból.
Én személy szerint most engedtem ki egy kicsit és nagyon fárdat vagyok. Ezért beszélek itt össza-vissza.