Nézd.
polmoderator adatok | e-mail 2003-07-29 19:32:28
Nemzeti Erkölcs nickjéhez méltatlan módon kimerítette a fél BTK-t, midőn kinyilvánította akasztási vágyát egyes embercsoportok irányába.
Emlékét nem őrizzük meg.
-----
Ahogy létom, most sem lesz nagyon másképp.
És ez így együtt,videostól pláné, már "sok".
Az alábbi nyílt levél közzététére kaptunk felkérést:
Kedves Meleg Barátaim!
Engedjétek meg, hogy néhány sorban felhívjam figyelmeteket a polgári körök tevékenységére, valamint azokra az előítéletekre, tévinformációkra, melyek a jobboldal és a meleg társadalom kapcsolatát érintik. Nem titkolt célom, hogy jobboldali, nemzeti elkötelezettségű meleg állampolgárként létrehozzak egy kifejezetten melegeket összefogó polgári kört. Ezzel kapcsolatban szeretném máris cáfolni azokat a valótlanságokat, melyeket politikai vetélytársaink próbálnak terjeszteni azzal a célzattal, hogy kisajátítsák maguknak a melegek jogvédelmét, vagy legalábbis elhitessék magukról, hogy ők az egyedüliek ebben a társadalomban, akik ezt felvállalják.
A jobboldali tábor nagyobb része -állíthatom- nem gyűlöli és nem is kívánja kirekeszteni a melegeket, sőt számos ismert politikus tevékenykedik jobboldali pártokban, igen magas pozícióban. Meleg identitásukat mindenki tudja, bár nem szokás a magánélet kiteregetése. Sajnos, a keresztény-konzervatív hagyomány sokáig élesen szemben állt a homoszexualitással, mely a baloldali szavazópolgárok jelentős részénél is fellelhető homofóbiát hozott létre. Szerencsére, egyre többen ismerték fel, hogy a keresztényi szeretet összeegyeztethetetlen a homofóbiával, s ennek köszönhetően javult a helyzet.
Javult, de még sok a teendő! A melegek helyzetének össznemzeti szinten való javítása szükségessé teszi, hogy egyetlen párt se sajátíthassa ki magának ezt a problémakört. Az alulról építkező, népi-polgári kezdeményezések nagy eséllyel vehetnének részt a melegek valós helyzetének, problémáinak, a meleg emberek természetének megismertetésében. Az egyenjogusítás folyamata még eltart egy darabig, de emellett figyelmet kell fordítanunk más társadalmi problémákra is, melyek látsztra nem érintenek minket. Ilyen például annak a szükségszerűségnek a felismerése, hogy minden társadalom létérdeke a gyermekszaporulat növelése. Szükséges, hogy mi melegek is gyakoroljunk gesztusokat a többségi társadalom felé, s mint ahogy eddig is tettük, adóinkkal támogassuk azt a politikát, mely a családok támogatását célozza meg. Emellett persze a saját érdekeinket is képviselnünk kell, s folytatnunk kell a felvilágosító munkát.
Egy meleg polgári kör kiváló keretet biztosítana ehhez, s elősegítené a jobboldali homofóbia oldását. Fontos továbbá, hogy megmutassuk, mi ebben a hazában kívánunk egyenrangú állampolgárok lenni, ennek a nemzetnek a sorsáért aggódunk, s felelősséget érzünk elszakított nemzetrészeink sorsa iránt. El kell viszont utasítanunk a szélsőséges megnyilvánulásokat, jöjjenek azok jobbról vagy balról. Ezért kiáltottuk mi néhányan válaszul a melegek felvonulását megzavaró szélsőségeseknek: "Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!" Mert mi is magyarok vagyunk és nem tűrjük, hogy megfélemlítsenek minket, mert a piros-fefér-zöld zászló mellett megfér a szivárványszínű is, és a meleg identitásunk sem ellentétes az össznemzeti érdekekkel.
Ha egyetértetek ezzel és szeretnétek résztvenni egy meleg polgári kör létrehozásában, küldjetek e-mailt az alábbi címre:
Én sem tudom, hogy a generikai szerepet játszik-e. Egy valamit viszont látok. Azt látom, hogy két lehetőség van.
(-1-) Genetikai hiba. -> Akkor betegség.
(-2-)Nem genetikai hiba. -> Akkor egy felvett szokás. Ha felvett szokás, akkor tanulható. Ha tanulható, akkor veszélyes a gyerekekre. Ha veszélyes a gyerekekre, akkor be kell tiltani.
Erről ennyit.
akkor pl. Down kórosoknak
Mondjál nekem egyetlen egy példát arra, hogy Down kórosak politikai jellegű szervezetet hoztak létre a jobboldalon.
Ezt előre is köszönöm.
Szégyeld magad.
A szádra ne vedd a szlogent többet.
Ez ugyanolyan, mint az Irigy Hónaljmirigy-es botrány. Elkészít valaki egy ártatlan tréfát, amivel a polgári köröket provokáló linberálisokat akarja kigúnyolni... tehát elkészít valaki egy ártatlan tréfát, erre pedig elkezdik támadni, mert annyire félreértik a szándékait.
Intelligencia és humorérzék.
Ez a kettő nagyon hiányzik.
www.tubi.hu
Tele van olyan képekkel, ahol Magyar Bálint felett drogot népszerűsítő felirat van. És senki se veszi komolyam, mindenki csak jókal röhög.
Személy szerint megdöbbenéssel állok az előtt, hogy valami csökkent értelmű medvebocs a polgári-kör-hu szerkesztőségében képes volt komolyan venni az általam készített videót. Azt hiszem, mostantól minden téfám mellé háznyi öles betükkel ki fogom írni:
EZ CSAK EGY PARÓDIA! EZ AZT JELENTI, HOGY NEM KOMOLY! CSAK EGY VICC! EGY POÉN! HUMOR! ÉRTED?!
Már csak a gyengébb felfogású látogatók részére is.
Ezzel kapcsolatban már el is küldtem nekik egy nyilatkozatot:
T. polgári-kör.hu szerkesztőség! Egy igen súlyos félreértést szeretnék tisztázni. Önök egy viccnek szánt weblapom kapcsán tették közzé az alábbi cikket:
Egy pillanatig sem gondoltam volna, hogy akad akár egyetlen olyan ember is az országban, akinek nem egyértelmű a rövid rajzfilm erősen ironikus jellege, így feleslegesnek tartottam jelezni a lapon, hogy mindez csupán a nemrégiben megalakult meleg polgári kör elleni tiltakozás egyéni eszköze. Nem számoltam azzal, hogy egy olyan országban élünk, ahol még a mobil tarifacsomag-gép feltalálóját bemutató tévé-reklámban is szükséges kiírni, hogy "ez csak egy megrendezett jelenet", mert különben rengeteg ember jelenik meg a társaságnál hasonló agyament szerkezetekkel. Mindezt kizárólag azért, mert jóhiszeműen - főleg a jobboldalról - eleve feltételeztem annyi tiszta gondolkodást, hogy az animációmat senki se veszi komolyan.
Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az weblapon lévő film elején elhangzott mondatok szinte szóról szóra a magukat Színes Magyarország Polgári körnek nevező provokátorok nyilatkozatából származnak. Éppen ezért helyeztem el az oldal reklámját azokon a fórumokon, ahol róluk volt szó. A "fasizmus a tolerancia nélküli állapot szinonimája" szlogen pedig a liberális alapú "politikai korrektség" kifigurázása akart lenni. Úgy gondoltam, hogy ez a mondat annyira groteszk, és annyira szélsőségbe hajló, hogy minden szemlélő számára világosan látszik, hogy csupán az SZDSZ-közeli retorika görbe tükre. Nem feltételeztem, hogy az Interneten, ahol naponta több tucat hasonló, a politikai élet egy-egy mozzanatát ironikusan bemutató alkotás lát napvilágot; bármilyen botrány alakulhat ki emiatt.
Nemzeti érzelmű, és elkötelezetten jobboldali emberként szeretnék ezúton is bocsánatot kérni azoktól, akiknek az érzéseit esetleg megbántottam volna, azonban nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a rövid videómmal csupán egy mentális betegségre épülő polgári kör gondolatának a képtelenségét szerettem volna szándékosan túlzó eszközökkel demonstrálni.
Magánvélemény következik:(én már csak ilyen vagyok):))Tyb vedd úgy, hogy a gumicsontot megkaptátok!
De egyelőre Dionka és Öcsisajt csak buzizni tud, ami persze sokkal könnyebb, mint értékes gondolatokat bepötyögni...de talán ez is egyszer menni fog.
Szóval tökmindegy milyen témát adunk, a végén úgy is a buzizásnál fogtok kilukadni...és a szokásos provokációs szövegnél, amelyen jókat szoktam derűlni.
Majd hamarosan megint lesz min csámcsogni,addig is látogassatok ki a Sziget Fesztiválra, mi is kint leszünk, ugyanis meglepő módon meghívták a Sokszínű Magyarország Polgári Kört. Aradi Gabi fog részt venni a Háttér fórumán.
Én viszont ezt a következtetést vontam le, engedelmeddel.
1) Miután az előbbiekben már lehazugoztál, bizonyítson a Gobbi Hilda özvegye.
2) Gondolom, a Magyar Hírlap archívuma se tetszett volna.
3) Meghagynám a katolikusoknak.
1) rajtad van a bizonyítási teher;
2) butaság volt az MTI-t ajánlanod;
3) lassan talán megcélozhatnád a "Mea Culpa" nevű topikot, feltéve, hogy a fórumok közt tájékozódsz már ilyen szinten ... :-(
"Nos látod,
az első esetben a Torgyán-féle FGKP-nek 13%-a volt .... "
Tehát ez a 13% feljogosította a fityeszt arra, hogy a szavazóknak tett ígéretét (a kisgazdákkal pedig nem lépünk koalícióra) habozás nélkül megszegje. Elvhűség...persze. Választani kellett a hatalom meg az elvek között. Az eredményt ismerjük.
Az is közismert, mennyire felvállalta a fidesz a cigányság érdekeit. Az életszínvonaluk is hogy megemelkedett! Mindig is erre vártak: vityka+flóri
""A kilencvenes évek elején még "csuhások imára!"
- röviddel később Keresztény Magyarország... "
Hogyne.
Miután a Fodor/Vágvölgyi/Ungár stb. elhagyták
a Fideszt, ez logikus is volt... "
Aha. A Fodor meg az Ungár voltak a csuhásozók, ugye. Sőt, később még a kötelet is Fodor találta ki, csak a "hiszterolib" média tálalta ezt úgy, mintha kövér mondta volna.
Minél nagyobb ökörséget írsz, annál többet fizetnek?