Boros Imre sokszor és sokat tévedett
Interjú az egykori főnökkel, Fekete Jánossal
Hogyan ítéli meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) "elit csapatában" dolgozott, most ismét reflektorfénybe került korábban kisgazda-, jelenleg MDF-es politikus Boros Imrét egykori főnöke, Fekete János? A valamikor tehetségesnek tartott munkatársát miért illette kemény szavakkal a TV2 múlt csütörtöki híradójában? Interjúnkban arról is beszél az MNB egykori első elnökhelyettese, miért nem sikerült 1981 előtt belépnie Magyarországnak a Nemzetközi Valutaalapba (IMF).
Fotó: Czagány Balázs
Miért változott meg értékítélete Boros Imréről?
Maradjunk annyiban, hogy az elmúlt másfél évtizedben többször nem úgy viselkedett, mint egy talpig úriember.
Milyen tények támasztották ezt alá?
Elsőként a jegybanki dolgozók lakásépítésével kapcsolatban tapasztaltam ezt. Boros négy másik kollégájával társasházat épített, ahol különböző anomáliák léptek fel. Tevékenysége később szemet szúrt az MSZMP központi ellenőrző bizottságának (KEB) is. El is marasztalták. (Az esemény régen történt, ezért informálódtunk: a KEB-vizsgálat végeredménye: utolsó figyelmeztetés, a választott pártfunkciótól való eltiltás, ami akkoriban igen súlyos verdikt volt. - A szerk.) Boros alapszervi párttitkár, majd előrelépett, és a jegybank pártbizottságának tagja lett.
Boros Imre a Magyar Nemzet-beli interjúban azt állította, hogy több százmillió dolláros veszteség érte az országot azért, mert az MNB jenben "adósította el" az országot. Ez ellen ő tiltakozott, de nem vették figyelembe. Mi ebből az igaz?
Valóban írt feljegyzéseket, de ezekről akkor és később is bebizonyosodott, hogy tévesek. Ugyanis nem veszteség, hanem nyereség származott abból, hogy az ország a nyolcvanas években jenben és márkában vett fel külföldről pénzt. Ezt bizonyítja a - már Bod Péter Ákos vezette - jegybanknak az a tanulmánya, amely 1992-ben a magyar adósságállományt elemezte. Nettó adósságunk 700 millió dollárral lett volna nagyobb, ha Borosra hallgatunk. Arról nem is beszélve, hogy dollárban nem is tudtunk volna felvenni ilyen nagyságú kölcsönöket...
Boros titkosszolgálati kapcsolatai kapcsán ismételten felvetődött a MNB-Volskwagen-ügy. Milyen felelősség terheli ebben az egykori jegybankot és az arbitrázsosztály egykori vezetőjét, vagyis Boros Imrét?
Az ügy lényege egy határidős devizaügylet volt. A VW devizakereskedelmi osztályának munkatársai a nyolcvanas évek közepén az Egyesült Államokba szállított autók ellenértékét nem váltották át német márkára, hanem a dollár erősödésére játszva az amerikai valutában tartották - az autókat ugyanis hat hónapos hitel mellett szállították. Mivel a dollár fokozatosan erősödött, fél év alatt jelentős árfolyamnyereség képződött, amit zsebre tettek, és a hírek szerint megosztottak más VW-vezetőkkel is. A határidős devizaügyletben az MNB ugyan semmilyen módon nem vett részt, de az ügyletek fedezésére szükség volt egy jó nevű bank bevonására is. Az iratok egy része a MNB fejléces papírjára készült.
Ismereteim szerint az MNB-ben erről nem találtak semmilyen dokumentumot!
Nem is találhattak, mert a fejléces papírt Németországban készítették, és csak a szignók kerültek rá.
Boros is aláírta ezeket?
Nem tudom, de az ilyen belső elszámolási feljegyzéseket aláírás helyett csak kézjeggyel kellett ellátni. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a valós üzletekről nem volt tudomása. A botrány kirobbanását egyébként a dollár gyengülése okozta, mert a németek több százmillió márkát buktak, és ezt már nem lehetett elrejteni. Az autógyár a három német bankáron kívül az MNB-t is hírbe hozta.
Az MNB végül peren kívül állapodott meg a VW-val, és jóval késöbb, 1992-ben 69 millió márkát, azaz 3,5 milliárd forintot fizetett. Miért?
Eredetileg közel 400 millió márkás kártérítésre tartottak igényt, de mi is bepereltük őket hitelrontásért, ugyanis az ügyletben egyáltalán nem voltunk érdekeltek. Az egyik érintett német bankár a bíróságon is kijelentette, hogy az MNB nem tudott az ügyletről, vagyis bebizonyosodott, hogy ártatlanok vagyunk.
Később, 1993-ban miért fizettünk mégis!
Ezt nem tudom, mert én 1988 végén már nyugdíjba mentem, és a kasszakulcsot átadtam az utódomnak.
Boros Imre neve a parlamenti Mécs-bizottsággal kapcsolatban vetődött fel, a Medgyessy-üggyel foglalkozó bizottságban viszont az IMF csatlakozási tárgyalásaink sok évtizeddel ezelőtti története bukkant fel. Miért húzódott közel másfél évtizedig az IMF-hez való csatlakozás?
Számomra már a hatvanas évek közepén nyilvánvalóvá vált, hogy a mennyiségi termelés után a minőség felé kell elmozdulnia az országnak - ez pedig a tervgazdaság gyökeres átalakítását követelte meg. Az IMF-fel való hivatalos tárgyalásokra való felhatalmazást 1967-ben kaptam meg. 1968-80 között évente kétszer konzultáltunk a szervezet képviselőivel. Ez nem maradhatott titokban, így első csatlakozási kísérletünk a hatvanas évek végén a szovjetek tiltakozása miatt kudarcba fulladt.
Ezután még több mint tíz év telt el, amíg a következő lehetőséget meg lehetett ragadni?
Pontosan, 1981-ben már jobban konspiráltunk, és a lengyel csőd után 1981 novemberében Washingtonban Kádár János hozzájárulásával aláírhattam a csatlakozásról szóló szándéknyilatkozatot. Fél év múlva pedig hivatalosan is tagja lettünk a szervezetnek, egy évvel később pedig már hitelt is kérhettünk az IMF-től. Mindkettő csúcsteljesítmény volt - ilyen rövid idő alatt ugyanis 140 ország egyhangú szavazatával nem vettek fel új tagot, s kölcsönt sem kapott ilyen hamar egy új belépő. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy az IMF-csatlakozás nem az oroszok ellen irányult, csupán azt jelentette, hogy nem értünk egyet gazdaságpolitikájukkal. Ekkor már komoly gondok nyomasztották a szocialista országokat, amit az olajárrobbanás súlyosbított. Várható volt, hogy a dominóeffektus végén hazánkat is eléri a válság.
Kik vettek részt a csatlakozás előkészítésében?
Az Országos Tervhivatal, a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank képviselői, valamint a párt képviselői kaptak helyet. Név szerint Marjai József, Pulai Miklós, Havasi Ferenc és a Pénzügyminisztérium képviseletében Medgyessy Péter. A második csatlakozási kísérletet megelőző tárgyalásokat maximális titoktartás övezte, ezért végül siker koronázta a megbeszéléseket.
Hogyan vészelte át az ország a szándéknyilatkozat és a kölcsön közti egy évet? Honnan jutott hitelhez az ország?
Hatszázmillió dolláros áthidaló kölcsönt kellett felvennünk, amelyre a Nemzetközi Fizetések Bankjánnak (BIS) a vezetői nem mutattak hajlandóságot. Helmut Schmidt kancellár személyes közbenjárására végül is 15-20 nyugat- európai központi bank adta össze a szükséges kölcsönt.
Szakonyi Péter
