Hol van it flood ember? Nem vagy tisztában a fogalmakkal.. a flood az, ah én egymás után x alkalommal írok a topicra... de itt mindig csak válaszoltam valamire, te hirtelenszőke :-))
Most ezt feltétlenül szükséges volt, ugye? Előszedni, amiről épp tegnap mondtam, hogy felejtsük már el végre és ELÉG!!!!!!!
Mellesleg... ugyan senkinek semmi köze hozzá, hogy hogy születik egy cikk, de azért most megpróbálom vázolni. Anélkül, hogy munkahelyi titkokat sértenék. Egy újságíró mindig azt írja (illetve többnyire), amit a főszerkesztő kér tőle, vagy amire engedélyt ad. Ennek a cikknek az előzménye egy magánbeszélgetés volt, amiben én kifejtettem az érzéseimet. A közvetlen felettesemnek viszont megtetszett az alapgondolat és közölte, írjam meg publicisztikában. "Nem lesz gond belőle?" Nem, előtte többen is átolvassák.
A cikk elkészült, és olyan olvasottságot hozott a lapnak, mint még előtte csak nagyon ritkán és nagyon kivételes esetekben.
És még annyit tennék hozzá, hogy írtam már olyan cikket is, amitől a jobbosoknak vizes lesz örömükben a bugyijuk. Csak ha észrevette bárki is, a ma.hu-nál egyetlenegy cikkem, a fenti jelent meg kizárólag névvel. Sem előtte, sem utána nem került forrásmegjelölés az általam írt anyagokra. Egész egyszerűen azért, mert az a lap saját tulajdonát képezi. Így senkinek még csak elképzelése sincs, hogy hány baloldalt támadó cikket kellett megírnom, és hány azoknak a cikkeknek a száma, amit később épp a fidesz.hu-n vagy az mno.hu-n olvastam viszont.
És rohadtul elegem van belőle, hogy egy fél évvel ezelőtti cikk miatt ha megjelenek a ládatopicban, mindenki elfelejt mindent, ami a néhai Szövegládához kapcsolódik. Helyette pedig lassan ideje lenne átnevezni a topic címét "Támadjuk le Gyógyegeret együttes erővel!"-re. Nem gáz egy kicsit????
Ezen azért el lehetne gondolkozni mindenkinek, aki továbbra is ezen a témán lovagol. :/
Az is érdekes,hogy az ősi szövegládások közül alig írnak ide... vajjon mi miatt...
(az is kérdés,hogy én olyan sok idegennek számítok-e,hogy miattam hagyják el a topicot?)
Sóhaj...
"Áh... inkább kihívást jelentett azonosulni egy ideig Duke gondolatvilágával.
Érdekes és egyszeri élmény volt:)
Mindegy is,részemről téma vége."
2019-es hozzászólás.
Még jó,hogy Duke az igazibb:)
De tudod mit?
Adok egy kis eligazítást neked,miért is törpént meg ez az egész,csak hogy lásd,milyen érvekkel és mennyire harcosan adja elő magát tökéletlen barátunk:
Ez az a cikk,amin Duke felkapta a vizet Nos,akkoriban Gyógyegér még a ma.hu-nál volt, aztán volt egy jó kis botrány a cikkhez kapcsolódó fórumon,ami után Gyógyegeret eltávolították a cégtől:(
Ez elég régen törpént,túl is tettük magunkat rajta,(az eltávolítás Duke levele után volt:/..)
Csakhogy Duke és "harcos" stílusa egyszerűen nem engedte meg egójának,hogy feledni hagyja a dolgokat,akárhányszor találkozott Gyógyegérrel,kapásból anyázni kezdett,de ezt te is láthattad(tényleg magát adja:)...)
Még ma is,pedig kb fél éve volt az eset.
Ezek után úgy gondolom,elnézést kell kérjek,mert tényleg kicsit durva volt az amit írtam,de egy ilyen harcos,és "érvekkel" kommunikáló emberkét így tudtam csak elképzelni.
Mégegyszer bocs mindenkitől.
Gyerekek,ez nevetséges már :))
kezdeném azzal,hogy valakit a nézetei miatt lehet nemszeretni,de akkor max. nem állok vele szóba.
...és ez egy fórum,tehát akár írhatnám minden üzimben (csak hogy lássa a "világ"),hogy :
Vesszen minden dohányos!!
csakhogy a kutyát sem érdekli,leszámítva egykét bagóst,aki mingyá visszaír erre valamit...
de ezzel vége,semmi nem változik,én útálom ha odafüstöl,ő meg nem tud megváltoztatni. Ez Duke cimbinek -is- szólt,nagyrészt.
Egyetlen dolgot mondok neked: nem az a bajom, hogy más politikai színt vallasz. Az nem gond. Retix is ilyen, mégis milyen gyengéd hozzám.
Az a bajom, hogy az egyik legszentebb nemzeti ünnepünkkel kapcsolatosan írtál MINŐSÍTHETETLEN dolgokat.
Tudod az én családom rengeteget szenvedett ezektől a szemétládáktól (nagyapám ebbe halt bele). KÉPTELEN vagyok szó nélkül elmenni egy olyan cikk mellett ami arról szól, hogy az ünnepen zavart benneteken a vacsora utáni sok ember akik megemlékeztek. Ez, ami MINŐSÍTHETETLEN kicsim! Pláne akkor ha véletélenül "ismerem" a cikk íróját.
Nekem ne gyere azzal, hogy azért fikázlak, mert más politikai oldalon állsz. Azt leszarom. A CIKK. Nos az, ami előhívja belőlem az állatot.
/pár ember itt csak azért ad igazat nekem, mert az ál-nickjeim: retix és Vadsuhanc/
A jobb követhetőség érdekében másolom be a szövegeidet. Ezer bocs ezért, de erről nem fogok leszopni...izé (sokat gondolok a retixre)...szokni még a TE kedvedért SEM!
Az első bekezdésre csak annyit reagálnék: talán nem tetszett volna politikához nyúlva (ahelyett, hogy ezt magaddal tetted volna) egy hányadék "cikket" produkálni! "Aki a korpa közé keveredik"...ismered? Vagy fogalmazzak úgy: aki politikába keveredik...legalább lett volna annyi "eszted", hogy nem saját néven írogatsz. Đe ha így teszed legalább vállald.
"Kicsit később, anélkül, hogy egyáltalán megszólalnék, egy fölöttébb undorító, ámde szánalmas poénnak szánt képet gyárt,"
És? Mi a túrót zavar az téged? Nem a Te neved volt rajta. Vagy esetleg ez a 2-ik ál-nicked?
"kicsivel később belekeveri a politikát egy még mindig a Tasztalon lévő topicba (ez már kétszeres hiba, van külön HUSZ-fórum, meg van polfórum is, ha meztelen képeket akar gyártani, illetve politikáról óhajt diskurálni)."
Tényleg? Ez már KÉTSZERES? Ajvé. A harmadiknál mi lesz? Piroslap? Kipontozódom?
" az eredeti hozzászólásokból kiragadva egy-egy mondatot röhejes módon, görcsösen igyekezve ferdíti el az ember mondanivalóját"
Csak EGYETLEN EGYET idézz! Plíz!
"megemelem a kalapomat"
Na...majdcsak kibújik a szök a bokorból...akarom írni a Zsán Zsákból...lesz itt még maszkulinabb elem is. Béjbii...nem akarsz talizni velem? Nem baj, ha nincs erős borostád!
"hogy lehet ennyire mazochista, hogy még mindig ide jár élvezkedni???"
Nyugodtan tegezhetsz. Megengedem. Megérdemled. Amúgy a mazochista voltomat szeretik bennem a FÉRFIAAAAAK! :)) Csodálom, hogy még nem vagyok a tahó világban!
Tény, hogy a bunyót nem ő emlegette fel elsőként. Amiért később én is kérdőre vontam Vérpistikét, hogy jut eszébe ilyen baromság? Az már más lapra tartozik, nem tudhatja itt mindenki, hogy egyáltalán nem gondolta komolyan.
Ugyanakkor az ominózus cikk miatt, ami óta ugyan már eltelt fél év, Duke-on kívül senki nem emlékszik rá, engem többen megfenyegettek. Úgy látszik, ma Magyarországon ez a stílus, hogy ha valaki olyat mond, ami a másiknak nem tetszik, akkor nem észérvekkel kell letárgyalni a dolgokat, hanem ököllel? Én próbáltam érvelni. Sőt, próbáltam finomítani az itt kialakult vitát is. Hivatkozni nincs mire, mert néhány óra múlva kitörölték mindazon hozzászólásokat, amik emlékeztettek volna erre az esetre. Nem hiányzik, félre ne érts. Csak nem értem, hogy anélkül, hogy személyesen okot adtam volna bármiféle utálatra, pusztán egy politikai nézőpont miatt miért kell ilyen alpári stílusban beszélni bárkivel is? Soha nem szóltam Duke-hoz, nem is emlékeztem rá. Tehát nem hinném, hogy személyesen ártottam volna neki.
Erre várnék észérvekkel igazolást, de az elmúlt fél évben azon kívül, hogy görény, szuka, hernyó - még egyebet nem kaptam. Ezek viszont számomra nem érvek. Én nem görényeztem le azért, mert hisz egy bizonyos politikai eszmében.
Most lehet azt mondani, hogy igen, én néhány napja azt találtam mondani, köhög a bolha, és nem is titkoltam, hogy rá gondoltam. Ámde mindezt tettem azok után, hogy ő úgy viselkedett, ahogy. Én még senkit nem görényeztem le azért, mert a jobb vagy a bal oldalon áll. Főleg nem olyan topicban, aminek még távolról sincs (nem szabadna lenni) köze a politikához.
Csak ennyit akartam ehhez hozzáfűzni.
És részemről Duke ezentúl még a levegőnél is kevesebb... levegőre szükségem van, Duke-ra pedig távolról sincs. Ha pedig továbbra is minősíthetetlen stílusban szólal meg, ne csodálkozzon, ha egy moderátor kitiltja, de előre jelzem, én nem fogok ilyet kezdeményezni. Vannak aktív moderátorok, akik még betartják az alapelveket, amik az index összes fórumára vonatkoznak, az azt megszegőket pedig könyörtelenül büntetik. Talán lesz olyan szerencsém, hogy ezúttal is észreveszik az offolást...