Közben én meg begépeltem egy másik, kicsit hosszabb részletét, tele elgondolkodtató részekkel. És megjelenik az Üvegbúra is...
"Akkor kezdtem felfogni a különbséget az életbehalás-vagy-betegeskedés és az élet között. Amikor megbetegedtem (testileg, ezt mutatták a tünetek, és lelkileg, hiszen menekülni próbáltam valamitől), félre akartam húzódni minden elől, ami fájdalmasan emlékeztet az életerőre - elrejtőzni egy mozdulatlan pocsolyában, nem pedig béna fadarabként vergődni egy boldogan zubogó nagy folyó partjának közelében, hadd tépdessen a folytonosan zajgó áradat. Haza mentem, mert tudtam, hogyha megteszem, nagyon nehéz lesz visszajönni. A szörnyű erőfeszítés, hogy visszapaszírozzam magam az áradatba, végigkísérte amúgy is nyomasztó arcüreggyyulladásom legrosszabb napjait - a telefonhívás 24 órával jött korábban a kelleténél. Azután kezdődött a pálfordulás:az ésszerűsítés, a pro és kontra érvek ide-oda tologatása, az eredmény: ha egyszer élsz és életerős vagy, a versengés és a küzdelem az emberekkel, az emberek között, minden másnak ellenszere. Akármilyen logikusan fejtegettem, hogy a Belmont árt az egészségemnek, hogy a végzett munkához viszonyítva még csak nem is kifizetődő, hogy akadályoz a tanulásban - a mágneses örvény, a kedves, karcsú, fiatal ördögök hívása mindennél erősebben vonzott. Nem számított életnek forró, alaktalan lazaságban ücsörögni a hátsó udvaron, lustálkodva írni vagy nem írni, attól függően, mit diktál a bennem bujkáló szellem. Éppen ellenkezőleg, az őrült futkosás hiányzott, a zsúfolt program, az elfoglalt emberek mókusketrece. A munka az élet, a tánc, az álmodozás, a beszéd, a csók, az ének, a nevetés, a tanulás. A felelősség, a szörnyű felelősség, hogy 10 héten keresztül napi 12 órát csinálj végig (hasznosan), meglehetősen nyomasztó, ha nincs a környéken semmi, senki, aki rendet vágjon az idő óriási, elkerítetlen holdjaiba - pedig az egész olyan könnyen elfolyik melletted, az álmos tespedés, a fényűző lustálkodás közepette. Mintha leemelnéd az üvegbúrát az óramű biztonságával működő közösségről, és látnád, amint a kis, izgő-mozgó emberek megtorpannak, levegő után kapkodnak, fölfúvódnak, lebegnek a be- (vgy inkább ki-) áramló, a változástól megritkult levegőrétegben - szegény, apró, rémült emberkék, tehetetlenkezükkel a céltalan levegőben hadonászva. körülbelül ilyen érzés: a rend hulladékaihoz jutni. Még ha valaki szörnyenlázadozik is ellene, akkor is nagyon kényelmetlenül érzi magát, ha kizökken a megszokott kerékvágásból. Így vagok ezzel én is. Mit csináljak? Hová legyek? Mi köt, mi marszt? Ahogy csak lógok itt fölfüggesztve az újra-itthon különös, áttetsző levegőjében?"
nem tudom illik-e ez ide, de nekem ez ugrott be most teljesen az egészről. úgyhogy berakom.
The Applicant
First, are you our sort of a person?
Do you wear
A glass eye, false teeth or a crutch,
A brace or a hook,
Rubber breasts or a rubber crotch,
Stitches to show something's missing? No, no? Then
How can we give you a thing?
Stop crying.
Open your hand.
Empty? Empty. Here is a hand
To fill it and willing
To bring teacups and roll away headaches
And do whatever you tell it.
Will you marry it?
It is guaranteed
To thumb shut your eyes at the end
And dissolve of sorrow.
We make new stock from the salt.
I notice you are stark naked.
How about this suit -
Black and stiff, but not a bad fit.
Will you marry it?
It is waterproof, shatterproof, proof
Against fire and bombs through the roof.
Believe me, they'll bury you in it.
Now your head, excuse me, is empty.
I have the ticket for that.
Come here, sweetie, out of the closet.
Well, what do you think of that?
Naked as paper to start
But in twenty-five years she'll be silver,
In fifty, gold.
A living doll, everywhere you look.
It can sew, it can cook,
It can talk, talk, talk.
It works, there is nothing wrong with it.
You have a hole, it's a poultice.
You have an eye, it's an image.
My boy, it's your last resort.
Will you marry it, marry it, marry it.
Egen, nem árt újragondolni ezt az erős/gyenge ellentétpárt.
Szerintem SP erős volt. A verseiből érezthető erő nem ugyanaz, mint amit az életével... bizonyított, de ugyanúgy erő mindkettő. Hihetetlenül sokat küzdött. tegnap beleolvastam a naplóba, és megint lenyűgözött.
Az igaz, hogy a verseiben és még az Üvegburában is sokkal erősebbnek tűnik, mint amilyen a Naplóban. (Majdnem azt írtam, mint amilyen valójában volt, de hát azt nem tudhatjuk). Meg a vers és a regény mégsem teljesen ő -- persze a napló is fikció, de kevésbé az. (?)
Én ma reggel úgy ébredtem, hogy hirtelen eltűntek az érzéseim - meg is ijedtem, és ez jó volt, mert legalább emberi érzés volt. Szóval valami rémísztő ürességet éreztem. Van erre valami jó idézeted SP-től? (Mert nem jutott eszembe semmi)
A depresszió, az egy nagyon kemény valami. Fogjuk úgy föl, hogy azért volt képes megélni 30 évet, mert ilyen erős volt, és nem azért halt meg 30 évesen, mert olyan gyenge volt...
Hiszen küzdött, mindig küzdött, és ez azt jelzi, hogy volt benne erő. Viszont van, amit egyszrűen lehetetlenség legyőzni... Néha jobb, aztán megint ugyanolyan rossz.
c'est vrais. ettől függetlenül nekem az írásaiból tökre az jött le, hogy ő erősebb, mintsem így bedepressziózzon, ilyen véget vessen az egésznek. ha nem tudtam volna, hogy hogyan halt meg, akkor sosem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége.
Ha ez így lenne, egyszerűbb lenne a világ...:) csak hát, sajna, egyáltalán nincs így... vagy a legtöbb esetben nincs így. Láthatta a problémáit, érthette is őket, értette is mindet, mégis legyőzték. Tényleg nehéz ez.
(A Naplóban is állandóan ugyanazokat a köröket futja... felismerés-elhatározás-visszaesés-feltápászkodás-erőgyűjtés-próbálkozás-kudarc-feltápászkodás és így tovább.)
de, ezek mind nagyon rendben vannak, csak az a furcsa, hogy azt gondolná az ember, hogy ha valaki felismeri a problémát, akkor a nehezén már túl van, és igen egyszerűen meg tudja oldani. meg hát az írásaiban annyi erő volt... nem tudom. nehéz ez.
Ez biztosan leegyszerűsített magyarázat, de valami csak lehet benne: nagyon nagy hatással volt rá az a közeg, az az értékrend, amiben felnőtt, és főleg az anyja -- szóval baromi erősen belenevelték ezt az elképzelést az életről (hogy csak egy férfivel vagy teljes stb.). Az az érdekes, hogy ezt ő is látta, mégse tudta legyőzni. Bár, ha belegondolok, nem is annyira érdekes, mert legyőzni ezeket.. tényleg, hogy kell?:)
Aztán a végén egyedül is magára talált, bele is halt rendesen. Na jó, nem abba. De volt az utolsó, őrült hónapjaiban egy ilyen euforikus magára találás, először az életében. Akkor már nem volt szüksége arra, hogy valakinek a társa legyen. ("Ez a nő teljes lett" - vagy hogy is van??)
Persze lehet, hogy amit most írtam, az nem úgy van egyáltalán.
Éppen ez az, hogy szeretett volna egyedül valaki lenni, de ez neki azt hiszem mégsem ment volna - azért, mert, mert olyan lelki beállítottságú, hogy kell neki egy társ feltétlen, anélkül semminek érzi magát. Szüksége volt az érzelmekre, hogy ne csak plátóian gondolkodjon a szerelemről, hanem a beteljesült valójában is érezhesse.
Hát ilyesmit gondolok én.
olyan furcsa, hogy ilyen könnyen beletörődött abba, hogy egy nő csak egy férfi/társ által lehet nő, pedig mennyire utálta a gondolatot, hogy egyedül nem lehet saját maga. ez miért volt szerintetek? teljesen olyan, mintha kényszeresen keresett volna valakit, mert az kell ahhoz, hogy az legyen, aki, viszont minden szövegében benne van, hogy utálja, hogy nem tud egyedül ütőképes lenni. vagy ez hülyeség? nem is ez van a szövegeiben?
hát nem tudom, nekem tök egyértelmű volt, amikor olvastam is, hogy azért nézi meg a szép női testet, mert olyat akrana magának is, arra vágyik, hogy ő is olyan szép legyen. nem is gondoltam, hogy ezt lehet máshogy érteni. főleg, hogy hozzá is teszi, hogy csupán a szépségre vágyis, minden erotikus tartalomtól írtózik. kell ennél egyértelműbb indok?
és az elpusztítás... nekem teljesen olyan, mintha azt magyarázná, hogy arra vágyik, hogy gyönyörű nő legyen és aztán azt mondja, hogy a nőiessége fogja elpusztítani. azaz, a szerelembe hal majd bele. a férfi-nő (ebben az esetben legalábbis) kapcsolatba, egyáltalán... értitek?
JÓ, hát úgy látszik mások vagyunk... (megint erre jutottunk:)
Kezdjük azzal, hogy én sosem akartam másmilyen lenni, mint amilyen vagyok - talán ebből adódik, hogy nem élem át ezt a helyzetet pontosan. Egy nőt csak akkor nézek meg, ha tetszik, de ez egyáltalán nem jelenti azt számomra, hogy olyan akarok lenni, mint ő. És egyáltalán én nem akarok más lenni...
De elfogadom az érvedet. (Tudnod kell, hogy engem elég nehéz meggyőzni :))
off
én mindig másmilyen akartam lenni, és mindig megbámultam azokat a nőket, akik megfeleltek az "ideálomnak". Sőt, csak az ilyen nőket bámulom meg... (na jó, főleg:). De pont azért néztem őket, mert olyan szerettem volna lenni, mint ők, vagy hasonló.
Sylvia meg nagyon sokszor nem volt elégedett magával, sokszor szeretett volna másmilyen lenni -- idézettel most nem tudom bizonyítani, de több helyen előjön ez a gondolat.
Hát nem tudom. Ha én azt akartam volna leírni, amit te gondolsz Syvliáról, hogy önmaga akart ilyen nagykeblű, szuper nő lenni, akkor én nem így írtam volna le. Akkor miért írja, hogy megnézi a női melleket és combokat. Ha én másmilyen akarok lenni, akkor saját magamat nézem a tükörben és bánkódom, ugyanakkor ha másvalakit nézek meg, akkor egyszerűen csak tetszik.
Az áhítozás valóban két dolgot is jelenthet, áhítozhat egy másik nőre, meg arra is, hogy olyan legyen, mint egy másik szép nő. De ő alapjában véve szerintem elégedett volt magával, ezért nem gondolom, hogy másra vágyott volna...
Hát nem tudom. Gyere Ratti döntsd el a vitát! :))
Most vagy te érted félre, amit SP írt, vagy én értem félre, amit te írtál -- de szerintem SP itt nem azt mondja, hogy egy nőre vágyik, hanem hogy ő maga szeretne amolyan telkeblű, szupernőies femme... akarom mondani, fémfatál lenni. És így már érthetőbb egy kicsit -- az ilyen nőiesség elég lehet önmagában, és elpusztítja a kreativitást, ami Sylviát életben tartotta -- ez egy lehetséges magyarázat, nem?
Önmagában érthető lenne, ugye... de ezen idézet végén nem tudom, hogy mire akart utalni. Mert először azt írja, hogy ugyan vágyik egy női testre, viszont irtózik az érzékiségétől - mindenkinek szive-joga megválasztani, hogy mit szeret a másikban. Ezért ez az egész csak egy apró gondolat volt benne, ami sohasem valósult meg. Viszont vágyott volna rá??? És erre írta, hogy vágyik arra, ami a végén elpusztítja. Ez az utolsó mondat már úgy általánosságban szól szerintem. Mindenre vágyik, ami végül a halálát okozza majd. (Ez e legkevésbé lehet egy női test, esetleg e révén jutott eszébe egy gondolat.)
Hát nem tudom, hogy ettől okosabbak lettünk-e...
"...Perry ma elmondta amit az anyjától hallott: "A lányok határtalan biztonságot, a fiúk társat keresnek." Meghasonlottam. Gyűlölöm azt, hogy lány vagyok, mert így nem tudom nem fölfogni, hogy nem lehetek férfi. Más szóval, az energiáimat a társam erején át és irányába önthetem ki. Egyetelen dolgot tehetek szabadon, kiválaszthatom vagy visszautasíthatom ezt a társat. És mégis, amitől féltem, már van: kezdek hozzászokni és alkalmazkodni a gondolathoz...
Férfiszemem is van, a nők mellét és combját úgy figyelem, mint a férfi, aki szeretőt választ...de ez már a művész, a női testre irányuló elemző figyelem... mert minél inkább nő vagyok; bármennyire áhítozom telt mellekre, gyönyörű testre, legalább annyira irtózom az érzékiségtől, amit magukban hordoznak... Vágyom mindarra, ami elpusztít majd a végén..."
egyébként volna ennél kissé értelmesebb gondolatom is, mármint érdemi, asszem, de ha az ember nem fér hozzá a saját szgépéhez naphosszat, akkor jobb, ha nem ugrál, meg nem akar írni - off befejezve.
én nem is azt mondtam, hogy egyáltalán semmi nem tartja magát. egyszerűen tisztában van az értékeivel, képességeivel... magával. tudja mennyit ér, milyen lapjai vannak és így tovább. és ez még nem jelenti azt, hogy többre értékelné magát másoknál. egyszerűen csak el tudja helyezni magát valahol. és az a hely nem biztos, hogy fentebb van annál, mint ahová a többieket helyezi.
Tehát, hogy visszatérjek ON, ott még Ratti hozzászlóásához tennék egy-két dolgot...
Ez a minden nap foglyul kell ejtenie egy ízt, ez olyan kényszeresnek hanzik, hogy ez, mivel nem megy magától, úgy akarja az egészet.
A másik, hogy nem tartja többre magát, csak egyszrűen "kiteríti a kártyáit", hogy nem akar senkit kihasználni, ennek az első lépése az, hogy saját magát is tartsa valamire az ember, mert másokat is csak utána tud... szerintem.
