Két éve egy debreceni lányt annyira megszerettek az emberek a Big Brother során, hogy végül ő vihette haza a húsz millió forintot. 2005.06.02 11:29
Zsófi elárulta, hogy pénzét csak és kizárólag ingatlanokba fektette. Budapesten vásárolt egy lakást, és Debrecenben néhány telket. Jelenleg nem dolgozik, hiszen egy EU-s pályázatra készül. Ennek lényege az, hogy önkéntes munkát vállal Spanyolországban, aminek keretében drogos és hátrányos helyzetű fiatalokon segít majd.
Ezért nem is tervez most komoly kapcsolatot, hiszen onnan egy évig nem jöhet haza, és nem szeretne távkapcsolatot. Tervei között még szerepel a jogi egyetem is, de csak miután hazatért. (Mai Nap híre alapján ma.hu)
Renátó (24), a Big Brother egykori játékosa, a nagy nőcsábász magányos. A gitáros tavaly nyáron szakított barátnőjével, és azóta nem találja a párját. A Blikknek bevallotta, hogy miért: nincs türelme a lányokhoz. Egyelőre csak a haverok és a zenélés tölti ki mindennapjait.
- Tudom, hogy én vagyok a hibás, mert túl önző vagyok a szerelemhez. Mindig érzékeny kislányokkal találkozom, akikre oda kell figyelni, akiknek folyton ápolni kell a lelkét. Nekem pedig ehhez nincs türelmem. - mondta Renátó, aki azt is elárulta, hogy egykori szerelmével, Párkányi Évivel már régen nem találkozott. Csupán telefonon tartják a kapcsolatot, és csak hébe-hóba beszélnek. Mindketten külön utakon járnak, de ha valami fontos dolog történik Évi életében, arról mindig tudomást szerez. Ám nemcsak a lányok, más is nagyon hiányzott eddig az életéből, mégpedig az édesapja. Nemrégiben felkerekedett, és egész Itáliáig utazott, hogy találkozzon vele.
- Már több mint hét éve nem láttuk egymást - mesélte Renátó. - Nem vittük túlzásba a családi programokat. Igazából azért kerestem meg, hogy nehogy kihagyjon a végrendeletéből - viccelődött a zenész. BLIKK
BB Évi és az elfeledett valósághősök 2005. április 19., kedd, 9:16
Az első Big Brother győztese nem az első olyan reality-szereplő, aki a műsor után kissé elveszti a kapcsolatot a valósággal. A korábban életvidám, dinamikus lány magába zuhant egy évvel ezelőtt, és a gödörből azóta sem tudott kimászni. A TV2 Napló című műsorában az elhízott, centis hajjal mutatkozó Évi kesergett a kamerának.
Új időszámítás
Bár tavaly nyáron a bulvárlapok tényként közölték, hogy indul a Big Brother 3 - augusztus közepén a Blikk már a műsorvezetőt is megnevezte -, azóta is igen nagy a csend a témában. A második sorozat nézettsége jócskán elmaradt az elvárttól, hamarabb be is fejezték a szériát, mint ahogy tervezték, így nem kapkodnak a TV2-nél ebben az ügyben. A Napló mégis vasárnap este az első nagyszabású, hazai valóságshow győztesével, BB Évivel foglalkozott (A Bár ugyan korábban volt, de a kis nézettségű Viasat 3-on futott, a Való Világ 1 pedig bő egy héttel később kezdődött.)
Maradjunk a neveknél. Borzalmas lehet, ha valaki - ha nem is élete végéig, de pár hónapig, esetleg évig - BB Éviként, Survivor Tündeként, VV Anettként, BB Gézuként vagy VV Frenkiként éldegél. Ezzel a megnevezéssel egyértelmű, hogy a múltbéli képernyős jelenlétre utalnak, de egyben arra is, hogy az illető azóta nem tett semmit azért, hogy tényleg megérdemeljen egy címlapot, egy oldalnyi cikket. Nem lett jó festő, nem rendezett kisfilmet, nem lett a "Perc Arca" valamelyik kozmetikumcégnél, nem mászta meg a Cotopaxi vulkánt strandpapucsban. Persze, talán a név nem is olyan feltűnő, hiszen olyan fiúcsapatok, mint a Hip Hop Boyz már elkényeztették az országot jó tíz éve, olyan frappáns nevekkel, mint Real Action, ami főleg a nevezett táncos, előadó fiának okoz majd gondot, ha szülei nevét kérdezik az óvodában.
2001. július 21-én este hirdették ki az első magyar reality show, a Viasat 3-on futó Bár nyertesét. A játékot és ezzel az ötmillió forintot a Tiger nevű játékos nyerte, tehát már itt is művésznéven futottak a próbálkozók. A szereplők Budapest egyik felkapott szórakozóhelyén voltak félig-meddig elzárva a külvilágtól. A nézők az ottani közös életüket követhették nyomon és dönthettek arról hétről hétre, hogy kinek kell elbúcsúznia a műsortól. A Viasat3 naponta félórás összefoglalókat sugárzott, míg az interneten 24 órában lehetett követni az eseményeket.
A neveknél nagyobb baj, hogy néhány szereplő bekerül egy varázslatos meseházba, kamerák pásztázzák hónapokig, mint valami furcsa bogarat, majd kijön, ünnepelt, körberajongott percemberként, majd pár hónap után elfogy a pénz, lejár a szerződés a ruhaszponzorral, és nem ajánl újat, végül el-elmaradoznak a meghívások. Csend lesz, némaság, és már csak a szomszéd néni köszön nagyokat, vagy páran összepusmognak a volt reality-szereplő háta mögött egy plázában, hogy "nézd már, nem ő a ... na, tudod, izé, a hogyishívják, mondjad már". Idővel már nem lehet haknizni, hiszen a legelhagyottabb falusi művelődési házban tartandó diszkóba sem mennek be többen attól, hogy plakát hirdeti VV Solya vagy Pongó látogatását.
Az események feldolgozásához megfelelő önértékelésre, a korlátok ismeretére, józanságra, higgadtságra van szükség, a reality-szereplőkenek tudniuk kell, hogy a már bizonyított médiaszemélyiségek (színészek, tévések, zenészek) a show után még lepcsacsiznak velük egy bárpultnál, váltanak velük pár mondatot, de egy év múlva már kerülik a szemkontaktust is, hamar kínossá válhat egy valóságshow-sztár barátsága. Persze akad, aki okosan méri fel lehetőségeit, beosztja a nyert milliókat és nem akar villogni sztármagazinok borítóján: a BB2 győztese, Zsófi, és a VV3-ban diadalmaskodó Milo bankba tette a pénzt, illedelmesen megköszönte a slusszkulcshoz járó nyereményautót, majd beiratkozott egy felsőoktatási intézménybe. Sztárpartik helyett meg marad a koleszos buli, az se rossz.
Dolgozni már nem akarnak
A TV2 Napló-ja tegnapelőtt a 2002 telén 16 millióval gazdagodott, majd a pénzt villámgyorsan eltapsoló lányt mutatta be. A jelenlegi Évit, a csalódott, a megtört, széthullott lányt, aki társ nélkül, kissé elhízott, tüsihajú kísértetként lézeng egy kis házban, Kaposvár szélén. A BB1 nyertese nem tudta feldolgozni, milyen az, ha valakit felemel a média, felkap a fél ország, majd lassan, de biztosan elfelejtik (jönnek az új minisztárok, az új sorozatok), és csak akkor lesz érdekes, ha kórházba kerül mély depresszióval, idegösszeomlással vagy éppen azzal, hogy felvágja az ereit. Mert idáig jutott az életvidám lány, akik elsőként mutogatta pucér kebleit a kamerának, vígan és kacagva, majd élt nemi életet problémázás nélkül a BB-házban. Ezúttal a csuklóján látható vörös vágást mutatta a stábnak, de azért bevallotta, hogy igazából nem is akart meghalni, csak egy picit. Ez némiképp megnyugtató.
A korábbi pultoslány Párkányi Éva persze nem az egyetlen olyan, aki nem találja helyét, nehezen tud visszatérni a régi életéhez. Akad olyan, aki őrült feltalálóként próbál a felszínen maradni: Pongó például néha előrukkol valami teljesen eszement dologgal, kap egy-két cikket egy bulvárlapban, majd eltűnik. Hogy ebben mi a haszna, anyagilag jól jár-e, azt nem tudjuk, de éppúgy próbálkozik, mint a Való Világ-os Jenny, aki klipet forgatott a közelmúltban, vagy Bochkor Gábor korábbi párja, Anikó (volt VV2-szereplő, majd női Nagy Ő). Utóbbi azt szeretné, ha végre nem a magánéletéről, hanem a sikereiről, a munkájáról írnának a lapok. Ám hogy mi a munkája, hogy van-e egyáltalán, arról tényleg semmit nem tudni.
És hogy lesz-e BB3 ősszel? "A TV2 nem tervezi a reality típusú műsorok újraindítását, továbbra is az értelem és érzelem televíziója kíván maradni" - közölték a csatorna részéről.
Kalmár Csaba
Egy újabb cikk ami nem mond semmi újat, de azért leközlik..:-)
(SZvsz nem a média felemelés és elejtés a probléma hanem a rokonok és barátok hirtelen megjelenése tárt karokkal aztán távozása teli kézzel....)
János az ász, ez nem vitás. Már ha csakugyan ő volt akit láttunk? Ezer ilyen szürke egerész házitipus van, a TV2-től kitellik egy dublőr....
Évi, megváltozott ez tény. necsak a haj, hanem, voltak olyan kérdések amikre egy két éve biztos sírt volna válaszul, most csak nézett. Keményebb cinkusabb? A nehezzén ugy látszik túl van, volt mélyen lelkileg egykétszer. Soksikert.
Idióta M.Kis !!! A végén azt tanűcsolta hogy van bíztató példa Évinek, a BB" győztese zsófi!! Hogy az elsőnek kell példát vennie a másodikról !! Nem fordítva történt már meg, te idióta M.Kis!!!!!
Hát, az öngyilkosság és Jánoska elmaradt. Sajna, majd máskor talán?
Mindegy, nézem a német RTL-en néha az ottani BB-t hHát úgy tünik lenyúlták az egy évvel korábbi ötletemet.... Ott egy egész falut vagy városz építettek, vannak vagy 20-an, még most is. Különböző szinvonalú házak, tábori ágyastól egészen kerti medencésig. És egymással, belső telefonon telefonálgatnak.. nem tudom mikor hogyan esik ki bárki is, annyira nem nézem. csak egy azonnal megjegyezhető karakter van, egy fekete hajú, "kicsit husi" lány, valami Juanita. Olyan ÉVI-szerü, csak ránézésre, nagy szomorú szemekkel.
Szóval kint a sokadik megy. És egyre nagyobb méretekben.. ami nagy befektetést és nagy nézettséget feltételez....
Azt hiszem maard a Győzike nekem is..... Érdekes hogy mennyire nagy penge volt a BB házakban, most meg RTL.
hírnév gyorsan jön, gyorsan megy. Sokan nehezen tudják feldolgozni a hirtelen jött népszerűséget, és annak elvesztését.
2005.03.31 09:21
Párkány Évit a Big Brother 1-ből ismerhette meg a ház. Jókedvű, mosolygós lány volt, aki Renatót is rabul ejtette. Akárcsak a nézők szívét, hiszen ő nyerte a valóság-show-t. Élete sínen volt.
Nyeremények, fellépések és az azzal járó rivaldafény következett. Majd a teljes összeomlás. Évi depressziós lett, kórházban is kezelték, majd egy vallási közösség tagja lett. De mindez nem segített. Egy napon Évi úgy döntött, elég az életéből, és véget vet neki. Szerencsére a kés nem volt halálos. Kórházba került, újabb kezelések jöttek. Majd hazaköltözött Budapestről Kaposvárra, édesanyjához.
Egyedül anyja áll mellette, a régi barátok elhagyták, nem hívják, ami nagyon fáj Évinek. De otthon sem tökéletes minden. Jól mutatja ezt, hogy Évi fogta az ollót, és szinte kopaszra levágta szép hosszú haját. Remélhetőleg Évinek sikerül kilépnie a gödörből, és új életet kezdenie. (Story híre alapján ma.hu)
Én a BB-t szerettem még anno, amikor még csak az első rész volt. Ott tényleg jó emberkék voltak bent. A második rész már azért kicsit sántitott, de még az is nézhetőbb volt, mint a konkurencia.
Most láttam a dácse tíví, hogy végetért a BB-akárhány (talán 4.). Egy Sasha nevű világsztár nyerte - egy milla Öró a jussa.
Különben rendes fazon benyomását keltette, és totál szihológija az egész: ő ment be egy éve először, és ő jött ki utoljára. Közben megfordult a házban 57 embör, és ezexerint mindmexítta. Voltak a csórók és a gazdagok, de nem követtem, úgyhogy nem tudom, milyen volt.
Egy biztos: a nézettsége elment, és a végsón rengeteg népek voltak ordibálációs célzattal. A Sasha abban is rendes egyén, hogy először a családja régi hiányait elégíti ki (amibe beleillik a barátnője, aki kvázi apáca lett egy évre, vagy nem...), szóval vesz nekik házat, maga pedig megszeretgeti a csajszit valami szigeten.
ez jó, én is pont tegnap gondoltam, mikor hallgattam, h elküldöm a Gal Costa & Tom Jobim féle Garota de Ipanema-t. :) SQS: ha kell, szólj! összedobtuk jól:) más: mikor lesz a köv. összeröff? beszéltetek már vkivel?
Rosszcsont, Olja, SQS és jómagam. Az is felmerült a beszélgetés közben, hogy össze kellene rántani a társaságot a régen jól bevált helyen. Majd, valamikor, ami mindenkinek megfelelő időben lesz, és nem ilyen hirtelen ötlettől vezérelve szerveződik.