A Fejlett Demokráciák egyik legnyomósabb ismérve éppenséggel az kell hogy legyen, hogy a véleménykutatások végeredményét a megrendelő tollba mondja a kivitelezőnek.
Mecsoda dolog hogy ha valaki a Piros lett a pipacs virága dalt akar húzatni és ezért 60 millát nyom a zenész homlokára akkor a Nád a házunk teteje nótát húzza?
Amiként Gyurcsány úr szórakoztatott anno, úgy van helye önnek is a szívemben.
Gyermekként - és akkor értjük is miért -, a Lúdas Matyi (hetilap) tartalmát, ekként Peterdi Pál humorát is faltam; mint manapság az egyszeri européer a BioNTech (a körülményektől soha nem független) kutatási eredményeit.
Együttérzéssel, szemlecsukva próbálom felderíteni/rekonstruálni azon buborék belvilágát, amiben ön létezik – amit csakis annak reményében teszek, hogy eggyel többször, önfeledten tudjak felkacagni; mert szerintem is azért teremtette Isten az embert, hogy ne unatkozzon.
De hogy értse: eddig sem, soha nem önre szavaztak - hanem valaki(k) ellen. Ezek a valakik pedig, nem ön.
Nincsenek illúzióim. Ön már rég, reménytelenül tévedt el a(z ön számára túl) sűrű rengetegben. Egész egyszerűen: túlbecsülte túlvállalta magát.
Nem gond ez, előfordul az (egyszeri) emberrel – de minél később eszmél(ünk), annál fájdalmasabb lesz a pofára esés. (Mindezen sorokat, karitatíve…:-))
Ez azért így méltatlan. A 21 Kutatóközpont és az Iránytű Intézet pontos mandátum, kifejezett megrendelés alapján járt el, azt kutatták, amire felkérték és amiért fizették őket. Továbbra sem látom a "bűnüket".
Sem direkt rosszul mérni, sem az eredményt kiszivárogtatni nem állt ugyanis egyikük érdekében sem. Fura, hogy ebben a történetben lassan már mindenkit vagy bénának, vagy árulónak neveznek, kezd az egész paranoiába fordulni. Most kéne egy kicsit megnyugodni, mert már a saját lábszárukat csapkodják a fejszével.
Ja, és nem tudom, ki-mi lesz az új, "megbízható" kutatóintézet, de egyszer már ejtsünk arról is szót, hogy kábé MINDEN magyarországi, nem online felmérést ugyanaz az infrastruktúra kérdezi le, és azáltal kerül rá különböző intézeti logó, hogy honnan jöttek a kérdések, illetve ki dolgozza fel a nyers adatokat.
A 21 Kutatóközpont és az Iránytű Intézet részvételével készített, 68 oldalas elemzés legfontosabb megállapítása volt, hogy az ellenzéki összefogás lakossági támogatottsága jócskán leszakadt a Fideszétől. Az anyag szerint az ellenzéki listát a megkérdezettek 31 százaléka, a Fidesz-KDNP listáját 46 százalékuk támogatta volna – és a nyilatkozók 52 százaléka kívánta a mostani kormány maradását, míg csak 43 százalékuk akart kormányváltást. Márki-Zay ugyanakkor felettébb gyanúsnak tartja, hogy a nem a nyilvánosság számára készített elemzés simán a médiához kerülhetett.
„Láttam már ilyen trükköket itthon és külföldön is, hogyan lehet hangulatot kelteni a saját jelölt ellen, elmondani róla, hogy már korábbi szövetségesei sem támogatják” – mondta a lapnak a baloldal miniszerelnök-jelöltje.