Az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából soha sem akar többé a Kelet része lenni. Éppen azért jöttünk ide, mert ott már nem találtuk a helyünket. Szerencsétlen és igazságtalan nagyhatalmi paktumok szorítottak ki a nyugati világból. Egy nyugati kultúrnemzet életére rátelepedett a Kelet uralma, amely megmételyezte és tönkre tette országunkat. Nyugatos nép a keleti önkény hálójában. Ez a magyarok tragédiája, amelyet a XX. századi kommunizmus hozott a nyakunkra. Kékcédulás választás, a szovjet felszabadítás hamis mítosza, a vas és acél országának lázas látomása, a munkásosztály hatalmáról és a Nyugat bukásáról táplált beteges propaganda.
A keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget, és nem tűri a szabadságot. Felszámolja az emberek független életét védő védvonalakat. Vagyontalanná tesz, elszegényít, kiszolgáltatottá vetkőztet, ha kell, megfélemlít. A hatalomtól függő élet láncába fűz.
Mióta a Kelet betette a lábát Magyarországra, a magunkfajta szabadságszerető magyarok mindig ugyanazt akarták; szabadulni sorvasztó öleléséből, és elzavarni hazai helytartóikat. A keleti önkény világa helyett megalkotni a magunk szabad magyar világát, kiszakadni a hatalomtól függő élet láncolatából, visszaszerezni, újrateremteni az önálló és független polgári élet garanciáit; tisztességes munkát, tulajdont, szabad vállalkozást és védelmet nyújtó jogrendet. Mindig is ez volt a kívánságunk.
Nyugati demokráciát akartunk, amely a keresztény kultúrára, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjére épül. Mindig is harcoltunk az áldemokrácia ellen, ahol az élet rendjét az emberek helyett a hatalom szabja meg, a hatalom önkénye működteti, ha érdekei úgy kívánják, hazugsággal, csalással, maffiapolitikával, ha kell, erőszakkal is.
Megszokhattuk már, lombhulláskor eltiport szabadságharcainkra egymagunk emlékezünk. Aki győzelmét ünnepelhetné, az már nincs sehol. S valóban, hol van a mohácsi és a világosi síkon, vagy a budapesti utcán felülkerekedni látszó ottomán, Habsburg- vagy szovjet birodalom?
A szovjetek birodalma is a múlté. Eltűnt, de nem enyészett el nyomtalanul. Helyén ma egy életerős, újratatarozott keleti hatalom emelkedik fel. Izmosodik, terjeszkedik, újraéleszti és pártfogolja egykori híveit, Ukrajnától Közép-Európán át a Balkánig.
A világ lassan ráébred, hogy a történelmi kihívást nem a kommunizmus előtti veszélyes eszmék újjáéledése jelenti, mert azok gyökerei alól a történelmi változások már kimosták a talajt. A nyugati világ számára a történelmi kihívást a keleti új rend gyarapodó erői jelentik, melynek leheletét, jelenlétét, kisugárzását már a bőrünkön érezhetjük.
Speckó a kínaiaknál komcsibb most épp a világon sincs, erre te az EU-t komcsiznád?
Hát én erre nem fogadnék túl nagy tétekben...
Kína kemény kapitalista üzleti módszerekkel szépen átveszi a világ gazdasága felett a hatalmat, míg az EU egyre inkább kommunista módszerekkel nagy sebességgel veszíti elfelé gazdasági, politikai meg katonai (jó az sose vót nagy ) befolyását....
Valahogy úgy néz ki a dolog, hogy Kínának már csak a zászlója kommunista, az EU-nak meg csak a zászlója nem az... Cohn Bendittől Barroson keresztül Junckerig mind öreg bolsevik... Nem beszélve a "kultúrál marxista" Sorosról, aki a passzát szelet fújja nekik...
Ez a nikk 2 hónapja lett, pedig a korábbi nem lett törölve, tiltva, mégse tudok belépni, nem értem az okát.
Az Inda indulásakor volt egy időszak, amikor az indapassra való átállás jegyében a nickeket be lehetett (kellett) húzni egy regisztrált indapass alá. Ez az összekötés nálad nem történhetett meg.
Az egyhangú kiállás elérése érdekében még egy utolsó erőfeszítést próbálnak tenni a következő egy hétben – tájékoztatott a továbbiakról Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője, aki azt is elmondta, hogy ennek hiányában Magyarország nélkül fogják majd kiadni a megvétózott nyilatkozatot