Már megbocsáss, de a Stockholm-szindrómások azok éppenséggel az áldozatok.
Márpedig a te pórul járt thrák ősatyáid juhait igenis elrabolták a galád, barbár szlávok és szintén galád, barbár bolgártörökök. Sőt, még a besenyők is!
S ezt bizony Freud is, Jung is, Szondi is megmondaná, ha lélekelemezhetne téged. :D
A thrák területeknek csak kis részén jelent meg görög hódítás/"hódítás".
A thrákok tényleges behódoltatása a makedónok műve (előtte tudtommal kis perzsa közjátékkal).
S csak eztán jött a thrákok hellenizálódása, majd rómaizálódása, majd keletrómaizálódása.
Erre érkeztek a szlávok és a bolgártörökök, s igenis, elvitték a már keletrómaizálódott thrák ősatya juhait, netán még lányai egy részét is. Persze, utána már államot is csináltak. Aztán, alkalmankénti hosszabb-rövidebb szünetekkel - független bolgár államok - ismét Bizánc (közbe még némi Latin Császárságos közjátékkal is), aztán meg a törökök.
Ha megengeded, röviden összefoglalom:
A családi szálaid őstörténetei összekeveredése miatt Stockholm-szindrómában szenvedsz. ;)
Most az apai nagyapairól beszélek. Ott a Balkán őslakosságához tartozom, 40-45 ezer éve jöttünk át Ázsiából. Később belőlünk lett az illír és a trák nemzet.
Ha a bolgárok vették volna át a hatalmat Thesszalonikiban, akkor meg 6-szor több bolgár élt volna ott 1913-ban, mint amennyi görög. Ma pedig egy rendes kis bolgár város lenne. Szóval ez nem érv.
A görögök közismertek arról, hogy minden területükön gyorsan görög többség lett.
Nekem személyesen semmi, sőt remélem, a migránsok átveszik nyugaton a hatalmat, s iszlám állam lesz. Mindenképpen a kisebbik rossz számunkra, mint a jelenlegi liberálateista nyugat.
Ami Nagy-Bulgáriát illeti, még Kis-Bulgária se volt egyértelműen bolgár. A lakosság kevert volt, leginkább bolgár és török, ez az 500 éves török uralom eredménye.
Még a mai BG-ban is van 3-4 megye, ahol nincs egyértelmű bolgár többség. Ez annak az eredménye, hogy a XIX. végi bolgár elitben sok volt a liberális, így - szemben a szerb és görög módszerrel - ellenezték a törökök kiűzését.
Mint mondtam: vagy görög lehetett vagy bolgár, más opció nem volt. S mindkét etnikum kisszámú volt ott akkor. Mindkettő 10-15 % körüli volt. A zsidók meg 50 % körül. A törökök meg 25 % körül, dehát ők vesztettek éppen a háborúban.
Az egész történelmi Macedóniára igaz volt: harmad bolgár, harmad görög, harmad török. Nagyjából a balkáni háborúkig.