Kásler: Jól reagált az új koronavírus elleni gyógyszerre az első beteg
nepszava.hu Publikálás dátuma 2021.01.29. 20:45 Fotó: Népszava Az emberi erőforrások minisztere megnyugtatott, figyelemmel kísérik állapotát.Felhasználták a Dél-pesti Centrumkórházban az első adag bamlanivimab gyógyszert – közölte a Facebook-oldalán Kásler Miklós. Tájékoztatása szerint a koronavírus angliai mutációjával szemben is hatékony készítményt az első szállítmány hazánkba érkezésétől számított 24 órán belül, Európában először, adták be.Az érintett koronavírus-fertőzött beteg, aki egészségügyi dolgozó és enyhe, középsúlyos tüneteket produkált a gyógyszerre jól reagált, a kollégák pedig továbbra is figyelemmel kísérik állapotát.
"a kollégák pedig továbbra is figyelemmel kísérik állapotát." Kásler meg elmondja amit a szájába rágnak!
Pintér segítségével.Még a szavak is nehezen jönnek ki a száján....
Kásler Miklós: Az idei tanévkezdés rendhagyó lesz tanárok, diákok és szülők számára Origo2020.08.25. 12:16
Bejegyzést tett közzé hivatalos közösségi oldalán Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az iskolakezdésről és a koronavírus-járványról.
Ebben Kásler Miklós azt írja, hogy az idei tanévkezdés minden tekintetben rendhagyó lesz tanárok, diákok és szülők számára egyaránt. A koronavírus-járvány olyan kihívás elé állítja hazánkat ismét, amelyen csak együtt, közösen tudunk felülkerekedni. Az első hullám tapasztalataival a hátunk mögött azonban minden okunk megvan a bizakodásra
2020-07-31 15:18:00Kásler Miklós: A vírus lehet, hogy szabadságra ment, de a szomszédos országokban a fertőzöttek száma nőtt
Az emberi erőforrások minisztere az EMMI Facebook-oldalára feltöltött videóban arról beszél, hogy vannak olyan szomszédos országok, ahol rendkívül meredek az emelkedés, olyannyira, hogy próbára teszi az ellátórendszert is.
Kásler arról is beszélt, hogy a vírus a „szabadságát” hol az egyik, hol a másik országában tölti, így komolyan kell venni a helyzetet, fegyelmezetten kell viselkedni.
Az iskolakezdéssel kapcsolatban azt mondta: a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a tanévet hagyományos módon lehet elkezdeni, abban az esetben, ha lényegesen nem változik a járványhelyzet.
"Szabadságról nem nagyon tudok beszélni, szabadnapokról igen" – fogalmazott Kásler azzal kapcsolatban, idén megy-e szabadságra. Mint mondta: általában olvasás és írás a program, ehhez hozzájön most az alvás is.
Komolyan kell venni a helyzetet, és fegyelmezetten kell viselkedni – hangsúlyozta Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter az...
„Ma Magyarországon minden megvan, ami a védekezéshez kell.” Szerinte a magyar egészségügy, amiről folyamatosan lekezelően beszélünk, bebizonyította, Európa egyik legjobb egészségügyi rendszere. A magyar egészségügyi ipar is magas szinten van szerinte, „minden védőeszközből annyit gyártunk, amennyi kell.”
Nehéz időkben is jut a legfontosabbra: 700 millió forint közpénzt kap a Kásler által életre hívott Magyarságkutató Intézet 2020. július 31. 06:13 - szerző: 168 Óra
Miközben a kormány a járványügyi intézkedésekre hivatkozva folyamatosan von el pénzeket az önkormányzatoktól, más területekkel már nem olyan szűkmarkú. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat, amely szerint
még 700 millió forintot ad a Kásler Miklós nevéhez fűződő Magyarságkutató Intézet működésére a kormány.
Ez két részből tevődik össze: működési költségre 216,2; helyiségfelújításra 490 milliót adott a kabinet.
Fotó: Bruzák Noémi
Az, hogy évközben többlettámogatásokat kap az intézet, nem újdonság, tavaly ugyancsak 410 millió forint pluszjuttatást kapott.
Sok mindenben igaza van, de nem szeretem, ha dr. Kunetz Zsombort szakértőnek titulálják. Ugyan egy orvos alapból mindenhez is ért, de a szakértőséghez szükséges objektivitás teljesen hiányzik belőle.
Maradjunk annyiban, hogy ő egy a kb. 30-40 ezer orvosból.
Kásler Miklós megengedte a 65 év feletti orvosoknak, hogy újra praktizálhassanak 2020. július 24. 18:46 - szerző: 168 Óra
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken visszavonta a 65 év feletti egészségügyi dolgozók közvetlen egészségügyi betegellátás alóli mentesítésére vonatkozó utasításokat – írja közleményében a tárca.
Március közepén - a kialakult járványügyi helyzetre tekintettel - a miniszter arra kérte az egészségügyi szolgáltatókat, hogy a 65 év feletti orvosok és szakdolgozók ne találkozzanak személyesen betegekkel. A háziorvosok és az egészségügyi dolgozók egészségének megőrzése érdekében csökkenteni kellett az orvos-betegtalálkozók számát és így előtérbe került a távkonzultáció.
„Nagyhatalmú orvosbáró, akiből minisztert csináltak” –ezt mondta egy egészségügyi szakértő Kásler Miklósról. Szerinte ő tehet arról, hogy Magyarországon ilyen magas a daganatos halálozás.
„Kásler Miklós egy orvosbáró, aki most miniszteri pozícióba került. Kásler Miklós egy nagyhatalmú orvosbáró volt az Országos Onkológiai Intézet élén, a 30 éves regnálása alatt azt az eredményt tudta elérni, hogy a magyarországi daganatos betegségek halálozási aránya szinte a legrosszabb a világon. Ebből az emberből csináltak minisztert, mégis mit vártunk?” – tette fel a kérdést Kunetz Zsombor a szerda esti Egyenes beszédben.
Az egészségügyi szakértő szerint egy daganatos beteg túlélése orvosi kérdés és Magyarország azért kullog a listák végén, mert az ország főonkológusa semmit nem tett azért, hogy a betegek jobb helyzetbe kerüljenek.
Továbbmegyek. Szerintem ő egyetlen ügyben sem dönt. Épp ezért alkalmas, sőt ő a leg-alkalmasabb a feladatra. Lehet kiváló orvos (hála Istennek erről eddig nem kellett meggyőződnöm), de miniszterként,
pláne egy olyan tárca minisztereként, amelyhez a szűken vett egészségügy problémáin felül egy rakás
olyan szakterület is hozzátartozik, amelyhez nyilvánvalóan keveset konyít. Így talán jobb is, hogy csak
aláírja a máshol, mások által meghozott döntéseket. Kirakatfigura, ez nem lehet kétséges. Épp emiatt
bújkál, kerül minden olyan fórumot (mint például az országgyűlés üléseit), ahol felettébb kényelmetlen helyzetbe kerülhetne, ha olyan kérdésekben kellene állást foglalni, választ adni, amelyhez semmit sem
A 43 éve mentőápolóként dolgozó hölgy az ágyak kiürítésekor felajánlotta a Facebookon, hogy tíz, a kórházból elküldött, súlyos beteg ápolását vállalná napközben – míg éjszakánként továbbra is mentőzött.
Németh Athina elmondása szerint a tíz betegből kilenc, a segítsége ellenére is elhunyt.
A mentőápoló elmondta, hogy az első beteg, aki a segítségét kérte, a videóban szintén megszólaló csepeli hölgy nagybeteg rokona volt. Szeleczki Lilla festőművész 24 órás ápolást igénylő, teljesen magatehetetlen édesanyja.
Németh Athina szerint az idős nő már haldoklott, amikor ő találkozott vele, nem sokkal utána, az ismételt kórházba szállítást követően el is hunyt.
Nem Kasler dönt minden egyes ágyrol. Üres propahanta. Csak mert az illetékes főorvos megnevezésével, nem tudott volna a Népszaga pártpiolitikai propahantát fabrikálni.
Lantos Gabriella: "Nálatok három miniszter irányítja az egészségügyet? Ez vicc, nem?"
szerzőFülöp Zsófiapublikálva2020. júl. 22., 08:55
A szakember szerint olyan, hogy egészségügy, már nincs.
Hogyan védekezett az állam a koronavírus-járvány ellen, és mire kell készülnie az egészségügynek a második hullám előtt? Lélegeztetőgépekről, ágyfelszabadításról, központosításról és arról beszélgettünk Lantos Gabriellával, hogy miért vicc, hogy három miniszter is irányítja az egészségügyet.
Sok mindenkivel találkoztam az OOI-ben öt éven át, Eckhard professzortól kezdve a napi takarító néniig - mind elhivatott, nagytudású, együttérző ember, akiknek hálás is vagyok, mig élek.
Kásler igazgató úrhoz - mint orvos - nem volt szerencsém.
Mint miniszter, a mindennapjaim része.
Így csak erről tudok véleményt alkotni és alkotok is: nem kellett volna!