Én ezt nem értem. Akiket én ismerek, azok általában nem lelkes fidesz pártiak, de mivel képzett emberek, jórészük (akiket még nem billentett át a határon a sok undorító fideszes hülyeség) nagyon józan megfontolásból -minden ellenérzésük mellett - a fideszre szavaznak. Ok: 1 kulcsos adó+gyerekkedvezmény. Ennél jobbat a jól kereső intelligens fiataloknak és középkorúaknak senki nem ígért, és nem is törik magukat, hogy bárki racionális megfontolásból ebből a rétegből a nemfideszre szavazzon. Simán rámennek az érzelmekre, kultúrharcra stb. Lehet, hogy bejön, de ettől még csak politikailag racionális. Én egyetlen épkézláb gazdasági modellt nem hallottam, ami überelné a fideszét. Pl. most ugye elektromos számla=iszonyú bevétel kekec nélkül, mert ki tenné fel a kezét: adócsaló vagyok nem kötöm be az apehot! A fidesz rengeteget tett a gazdaság fehérítéséért, ezzel a társadalmi egyenlőségért. Tehát nem olyan egyoldalú a kép, hogy a képzetlenek. A képzettebbek nem fideszpártiak, de nem is hülyék, ha sikerül őket a kultúrharcos dumával átbillenteni, akkor kb. 2-3 év múlva rájönnek, hogy a saját érdekeik ellen szavaztak és nem kaptak érte semmit.
Milyen tipikus (és undorító) a szoclib csúsztatás...
1. Nem polgármester voltam, hanem képviselő.
2. Nincs, hálistennek.
3. A polgármesternek (a JÓ polgármesternek) NEM 8 órás a munkaideje. Éjjel, hétvégén, ünnepeken is a lakosság rendelkezésére áll. Egyébként nálunk nem főállásban dolgozott, hanem társadalmi státuszban. Keress utána, annak mennyi jár.
4. Kiemeltem, hogy nem utazom kokainban és nem hívnak lacknernek. Tisztességes jobboldali testület dolgozott: ha munkálatokba fogtunk, azokon csak a falu nyert. A kivitelezőt pedig az elvégzett munka arányában, szerződés szerint fizettük ki. Nem a pénzért vállaltam közfeladatot 13 évig. Meg is becsülnek a falumbéliek.
Ja, és nem iszom.
Na, mész a süllyesztőbe. Nincs időm az ilyenekre, mint te.
"Akkor valamiképpen kivételes a falunk, akár a választókerületünk, mert ITT például MINDIG a Fidesz nyer. A lakósság pedig zömében képzett, jó középosztálybeli jobboldali."
Az nem csak hazai, de világszinten is egyedülálló:-))))))
"Noha jelentős számban vannak kékpirosvájtszemű, büféruhatár "entellektüellek" is, de mindig pofáraesnek, érdekes."
Azért remélem nem egy kocsma van a faluban, és a nem értelmiségieknek is van egy jó kis vendéglátóhely:-)
"Csak nem mindegy, hogy a ló felfalja-e a szérűt, vagy csipeget a kalászokból munka közben. Bárdövéj 3 cikluson keresztül voltam helyi fideszes képviselő (cca négyezres település) és a tiszteletdíjam a benzinre és a telefonköltségeimre sem volt elég."
A 2001-5000 fő lakosságszámú település polgármestere esetében: bruttó 548.444 Ft a fizetés.
Kevesebbet kellett volna inni és többet sorosozni meg migránsozni:-) Ja meg olyan munkálatokba fogni amin keresel te és a kivitelező.
"És hogy melyik szurkolótábor képzetlen és szűklátókörű, nem kell nekem ehhez közvéleménykutatás, elég, ha megnézem a tieiteket, a hordópüfölőktől a kerpelnóniuszokig."
Azt nézd meg hogy mennyire elfordult a nemzet értelmisége kedvencedtől.
A fideszes szavazótábor átlagban szűklátókörű képzetlen. Valamivel árnyalja a képet, hogy a gyermeket vállaló családosokat megvették a családi brand-el.
Kis részben pedig gondolkodó, de ugyanakkor nyerészkedők is vannak a szavazók között, akik fideszes képviselőkön keresztül jutnak forrásokhoz, lehetőségekhez.
Hánemtom.
Akkor valamiképpen kivételes a falunk, akár a választókerületünk, mert ITT például MINDIG a Fidesz nyer. A lakósság pedig zömében képzett, jó középosztálybeli jobboldali. Tágabb környezetünk, a barátaink item.
Noha jelentős számban vannak kékpirosvájtszemű, büféruhatár "entellektüellek" is, de mindig pofáraesnek, érdekes.
Nyerészkedésről meg duplán ne beszéljünk. Nyomtató lónak se kötik be a száját, a Fidesz is emberekből van, nem szentekből. Csak nem mindegy, hogy a ló felfalja-e a szérűt, vagy csipeget a kalászokból munka közben. Bárdövéj 3 cikluson keresztül voltam helyi fideszes képviselő (cca négyezres település) és a tiszteletdíjam a benzinre és a telefonköltségeimre sem volt elég. És keményen dolgoztam a falu fejlődéséért, tőlem még az atyaúristen se jutott előnyökhöz, ha munkássága nem a település érdekeit szolgálta. Igaz, kokainhoz se.
És hogy melyik szurkolótábor képzetlen és szűklátókörű, nem kell nekem ehhez közvéleménykutatás, elég, ha megnézem a tieiteket, a hordópüfölőktől a kerpelnóniuszokig.
De csak mantrázzátok tovább ezt a képzetlenmucsaibőgatyásbarackpálinkás butaparasztozást. Hajrá.
Remélem csak hülyéskedsz, de egyáltalán nem vicces amit csinálsz. Egyébként is ne légy rasszista, mert Orbán is annyira árja magyar, mint amennyire Hitler német, Napóleon francia vagy Petőfi magyar volt.
A fideszes szavazótábor átlagban szűklátókörű képzetlen. Valamivel árnyalja a képet, hogy a gyermeket vállaló családosokat megvették a családi brand-el.
Kis részben pedig gondolkodó, de ugyanakkor nyerészkedők is vannak a szavazók között, akik fideszes képviselőkön keresztül jutnak forrásokhoz, lehetőségekhez.
Hát például én. Diploma, szakmérnöki, 2 beszélt nyelv, tekintélyes könyvtár, tisztességes, keresztény család, büszkén magyar, hazafi, aki nem enged a '48-ból... :)