A biblia a fejlett nyugat nagy részén a kukában van. A "névleg" keresztények nem használják. Nézzünk csak körül, és ámuljunk el mivé lett a világ. Az emberiség többsége a szabadelvűséget támogatja, a legtöbben nemhogy ateistának vallják magukat, hanem inkább abszolút vallástalannak (átvitt értelemben az ateizmus is egyfajta vallás, tehát ők nem tartoznak a vallástalanokhoz).
A világ ma rendkívüli válságba jutott. Mégpedig egy 50 éves folyamat által - s noha a technikai vívmányok megszédítenek még - már egy kulturális hanyatlásba került. A civilizált terület haldoklik, s a hattyúdalát énekli. Ezt nem észrevenni, annak tulajdonítható be, hogy a hanyatlás a racionalizmus megszűnése felé viszi a gondolkodást. Sokan - minél fiatalabbak, annál inkább - már nem tudják felfogni, hogy honnan hová jutottunk. Akik meg látják azok kétségbeesetten néznek körül, próbálják megmagyarázni, de értetlenséget találnak. Sőt érdektelenséget, s közönyt. Mindez a biblia szemétbe dobása miatt. Hosszú lenne itt most elmagyarázni, hogy a civilizációt éppen maga a kereszténység, és annak hagyományai lendítették magasra. (megpróbáltam sokszor, más topikokban ezt).
Jellemző, hogy az utóbbi évtizedben kialakult a TL;DR (Too Long, Don't Read) azaz sokan ennek a hozzászólásnak az olvasatán már idáig sem jutnak el. Pedig pár évtizede az emberek még kb. 20 percig tudtak koncentráltan figyelni. Ma ez az idő 2 perc. Mindenki olyan egyszerűséget kíván magyarázatként, mint amilyen egyszerű gép a faék (sokan már ezt sem tudják, hogy az mi). Az elgondolkodtató magyarázatok már nem kellenek. Mi ez, ha nem a racionalitás hiánya?
Szomorú, hogy ha eluralkodik ez a fajta szemlélet, az emberek könnyen irányítható bábokká válnak, a demokrácia észrevétlenül megszűnik a fejük fölött. Kell is ez a megszűnés, mert racionalitás nélkül milyen eredményeket hoz el a népakarat? Mintha 5 éves gyerekek szavaznának. A demokráciát a diktatúra váltja fel, s az értelmes magyarázatok helyett elegendőek lesznek a szigorú törvények, azok erőszakos betartatása, s amelyek az új uralkodó osztályt szolgálják. Az elmúlt korokban is ez játszódott le sokszor.
Ma ennek a folyamatnak a legfelső szinten történő megvalósításán dolgoznak egy páran (talán alig kétszázan?). Róluk nem tudunk, mert ugyanúgy megpróbálnak elrejtőzni, mint az Isten. S bár nem Istenek, de azt állítják önmagukról is, hogy nincsenek, s ezt a csökkent racionalitásúak szócsövein kürtölik szét. Mindent lemásolnak az Istenről, csak azt nem, amit a biblia állít. Azt, hogy az Isten végtelenül szeret minket, sohasem vádol senkit semmivel, és mindent megbocsájt nekünk. De nem kényszerít rá semmire, mert szabad akaratot adott nekünk. Ezt a szabad akaratot veszik el tőlünk hamarosan a diktatúra urai, azt hitegetve, hogy mindezt a szabadság nevében teszik. S az ez ellen protestálókat olyan színben tüntetik fel, amilyenben majd ők fognak öltözni.
Utóirat: Az egész hozzászólás (amire válaszolok) nem más mint az ateizmus tipikus és mindennapi öngólja.
Ha a bibliát a kukába dobjuk, akkor a "jó fa nem hozhat rossz gyümölcsöt" állítást is oda hajítjuk.
Aki végiggondolja a maradék racionalitásával ezt (ha egyáltalán tudja még), rájön mi az eredmény. Mindenesetre így esélyünk semmi sem marad, a világ csak egyre rosszabbá válik....
Kissé megkésve, de annál őszintébben köszönöm a segítségedet.:))
Közben el kellett mennem, és már késő volt, mire hazaértem. Megleltem a topikot, benéztem, és mostanáig hallgattam Béri Renátót. Valahogy hihetetlen nekem, hogy ilyen is van, eddig, amit hallottam tőle, az mind a kereszténység jelenkori valós problémáit veszi górcső alá, elképesztő nyíltsággal, őszinteséggel, fénylő egyszerűséggel, derűs szeretettel - szóval úgy, ahogyan kell, ahogyan szükségünk van rá. Köszönöm!!
Sípos Ajtony Levente: A Biblia az ökumené elősegítője vagy akadálya?
(Fontos kérdéseink)
"Összességében úgy látjuk, hogy ez az egész mozgalom egy bibliai alapokat nélkülözőemberi, humánus egységtörekvés, amelyben az ideológia mögött démoni erőket vélünk felfedezni. Az egészben az összefogás elem igen szimpatikus. De félő, ahogy ezt már sok helyen a gyakorlat mutatja is, hogy ez az eszme az egyház különböző részeit tovább rombolja, és olyan irányba viszi, aminek semmi köze nincs a Bibliához. Mi azt valljuk, hogy a hitünket mindvégig megtartva munkálkodnunk kell az emberek közötti békességért, hirdetni kell az evangéliumot, azokkal egységben, akik a hit drága kincsében részesültek, de nem vehetünk részt semmi esetre sem úgy ebben a mozgalomban, hogy hitünknek a legkisebb elemét is feladjuk,elhallgassuk. Hisszük, hogy egy út van Istenhez és hogy Isten csak a Bibliából ismerhető meg.És mivel Jézus ezzel a kizárólagossággal lépett fel ebben a világban, mi sem mondhatunk és képviselhetünk mást. "
Személy szerint alapvetőnek tartom, hogy az ember keresztényként egy valósághoz közelítő Istenképet és emberképet alakítson ki magának, és megértse a "nem faék egyszerűségű" megváltás igazi értelmét.
Jómagam ezzel a két klippel kezdtem megismerni az előadásait:
A kármelita rend két fő szentje: Keresztes Szt. János (1541 - 1591) és Avilai Szt. Teréz (1515 - 1582), akiket ma a rend apukájának és anyukájának tartanak. Csak ízelítőleg - Renátó előadásában -, hogy mit írt Szt. János a szellemi gőgről:
Az ember bizony nagyon kényelmetlenül érzi magát, amikor Renátó rólunk katolikusokról is lerántja a keresztvizet. Pedig csak a XVI. században élt Szt. János tanítását tolmácsolja, akit 1926-ban (Szt. Terézzel együtt) a Pápa egyháztanítónak jelentett ki, amely azt jelenti, hogy művei igazak és tanításra alkalmasak. Úgy gondolom, hogy ez az igazi protestantizmus, amely a II. Vatikáni Zsinat általi megújulással nem ért véget, és napjainkban is folytatódik - szemben a nyugati, liberális, fogyasztói kereszténységgel.
Most lehet, hogy hülyeséget mondok, de valami azt súgja, hogy valami történik éppen ezügyben.
Az utóbbi egy hónapban egyre többször tapasztalom, hallom emberektől ezt a fajta evangélium-felfogást, az az érzésem, hogy sokan kaptuk ezt az "útbaigazítást" egymástól függetlenül.
Sokszor olyan, mintha a saját gondolataimat hallanám egy ismeretlen, vagy csak futólag ismert embertől.
A mai - egyre gyorsabban pusztuló - világban, amelyben értéktelen, csillogó fényekkel vakítanak el még mindig minket, felismerhető, hogy csak az igazi Jézusi tanítás adhat menekülést úgy, hogy nagyon sokan megtérnek a keresztény hitre.
Ehhez azonban az igazi örömhír hirdetésére van szükség, és nem arra, hogy élből szajkózni kezdjük azt, amit sok önkéntes evangelizátor tesz, azaz bűnösségünket az előtérbe rángatva olyan bűntudatra csábít, amelytől csak pánikszerűen menekülnünk lehet.
Ám az egyes szerzetesrendek által megőrzött - mindig szerető, sohasem vádló, és mindent megbocsájtó - istenkép olyan átütő erejű, hogy félresöpör minden más evangelizálást, és érdemes elgondolkodni a protestánsoknak is azon, hogy amit sajátjukként vallanak (a megharagudott, ám kiengesztelt Istenük), nem kellene-e ellene protestálniuk. De ugyanez vonatkozik a katolikus tábor tetemes részére is. Együtt kellene visszatérnünk a Jézus által hirdetett hitre.
Az ökumené-t a protestánsok alkották meg, és a katolikusok megfigyelőként vehetnek rajta részt.
A legnagyobb protestáns maga a mai katolikus egyház, amely nagyrészt felszámolta a középkori torzulásokat (II. Vatikáni Zsinat), és teológiájában elhúzott a protestánsok mellett, akik még ma is azt a Canterbury Anzelm féle megváltástant nyomatják, amelyet azidőtájt Anzelm csak vitairatnak szánt, majd a mainstream nézetté vált. Noha ezzel szemben az a megváltás, amelyet Bonaventura dolgozott ki, sokkal inkább egy örömhír mint az amit a hittanokon tanítanak. Az előző - még élő - pápa (XVI. Benedek) is, aki azelőtt az egyház fő teológusa volt, szintén a szenvedésével végtelenül szerető istenképet szorgalmazta, aki minket engesztelt ki abból a tévhitből, hogy az Isten tudna haragvó is lenni. Istenben semmi nem változott a kereszten, s amióta létezik ember azt mindig ugyanúgy szereti, s Jézusban csupán mi változtunk meg, felismervén azt, hogy ha megöljük a fiát, akkor sem áll bosszút, s nem száll le a keresztről - fitogtatván az isteni hatalmát -, hanem vállalja még a halált is.
Erről felkavaró módon beszél Béri László Renátó kármelita szerzetes atya az alább cikkben összefoglaltan:
Ez egy visszatérés az eredeti ősi keresztény hithez, és örömhírhez, amelyet a katolikus egyház az évszázadok során sokszor eltorzított, ám még a protestantizmus sem tudott visszahozni, hanem csupán néhány begyepesedett, torz hagyományt eltörölni.
A mai pápa szemmel láthatóan nem érzi jól magát a pápaságában, s úgy tűnik csupán azért nem szünteti meg ezt hagyományt, mert a hívők részéről rendkívül nagy nyomás nehezedik rá a megtartásában.
A magyar történelem nagy alakjai között egyaránt találhatók katolikusok és protestánsok, ezért sincs igazán értelme katolikus-protestáns ellentétet szítani (amúgy sincs). Van itt annyi minden, ami miatt magyar képes fújni a magyarra, legalább ebből ne legyenek konfliktusok.
Szerintem az a protestáns, amelyik azt mondja, hogy katolikusok is üdvözülhetnek, az attól még igazi protestáns. Sőt, katolikusok körében az igaz hívők aránya hasonló lehet, mint protestánsok közt.
