Te megbarátkoztál már a halállal? Vagy csak úgy elfogadod, hogy ennek is meg kell történnie, de nem most... És ez a "most" izgalmas nekem, mert az ember feltehetőleg sosem érzi időszerűnek... Másokét persze... Nade a magunkét... Ez a folyamat érdekelne engem..
Ha csak ebben az életben reménykedünk, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
Mielőtt megfogantál, halott voltál? Mit éreztél akkor? Tudtad, hogy nem létezel?
Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.
Mi (jó/rossz) történhet veled akkor, ha (már) nem létezel?
Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.
Kinek a döntése, hogy megszülettél? Kinek a felelőssége az életed? És a halálod?
Kié az élete?
Ekkor elbocsátván a sokaságot, beméne Jézus a házba. És az ő tanítványai hozzámenének, mondván: Magyarázd meg nékünk a szántóföld konkolyáról való példázatot.
Báb-e vagy, ha amíg létezel: azt tesznek veled, amit csak akarnak? Úgy gondolsz az élet(ed)re és a halál(od)ra, ahogy azt tanították neked – vagy majd te eldöntöd?
Annakokáért a mit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik.
De könnyű dolgom van. Én is válaszolni akartam a feltett kérdésekre, de mivel szinte 100 %-ban ezeket írtam volna, nem teszem. Mindössze annyit írok, egyet értek veled.
A legjobb kifejezés erre talán az elhunyt szó amikor is az élet eltávozik az emberből.A belső szervek leállnak működésükben és a szervezet öt percen belül már sejtszinten elkezdi magát bontani lefelé (a bomlás hidegben elhúzódhat vagy melegben felgyorsulhat vagy adott körülmények között mumifikáció is szóba jöhet)
Mielőtt megfogantál, halott voltál? Mit éreztél akkor? Tudtad, hogy nem létezel?
Mielőtt megfogantál nem volt semmi ugyanúgy ahogy ha meghalsz se lesz semmi utána.
A születés olyan mint egy doboz gyufa meg egy gyufaszál.Ha összeérinted a kettőt akkor bekövetkezik az élet maga a láng, azonban ha nem csinálsz semmit akkor nem fog történni semmi sem.Tehát élet sem fog kialakulni.Ha meggyújtottad a gyufaszálat az szépen leég a tetejétől az aljáig aztán élettelené válik azaz halottá
Mi (jó/rossz) történhet veled akkor, ha (már) nem létezel?
Semmi jó nem származik abból ha valaki meghal de ez az élet rendje jelenleg, élünk aztán meghalunk.Talán a jövőben ezt ki tudjuk majd kerülni magát a halált de tudosók szerint is legalább még 500-1000 év mire halottakat fel tudnának támasztani
Ha már meghaltál sok rossz történhet veled láttam már olyan videókat hullaházakban, hogy a hányinger kerülgetett de ezt már te mint halott nem fogod érzékelni
Kinek a döntése, hogy megszülettél? Kinek a felelőssége az életed? És a halálod?
Kié az élete?
A döntés a szüleidé, hogy megszületsz és egészen felnőtt korodig az ő felelősségük is az életed. Persze az öngyilkossággal ők sem tudnak mit csinálni amikor a tinédzser gyerekük felakasztja magát mondjuk mert lelki válságban van. Szerintem 18 év felett viszont már az életed a te felelősséged, te döntesz arról, hogy folytatod e az életed vagy befejezed (de a befejezésnek nagyon súlyos indoknak kell lennie mert a halál választása a legkomolyabb döntés az életben)
Báb-e vagy, ha amíg létezel: azt tesznek veled, amit csak akarnak? Úgy gondolsz az élet(ed)re és a halál(od)ra, ahogy azt tanították neked – vagy majd te eldöntöd?
Igen végsősoron báb vagy akit rángatnak az iskolában majd később pedig főként a munkahelyen. Ha pedig rossz emberekkel hoz össze az élet akkor pedig kialakulhat olyan helyzet, hogy azt tesznek veled amit akarnak. Ez például háborúban hadifogolyként szokott előfordulni főként a szegényebb keleti részeken, nyugaton nem annyira kegyetlenek az emberek mert jobb életkörülményeik vannak.
Van élet a halál előtt de nem olyan élet mint amit most élsz hanem két különálló sejtszintű élet létezik. Az élethez kell egy férfi meg egy nő, hogy az kialakuljon, enélkül nincs a klasszikus értelemben vett élet
Jó permanens halálfélelemben élni?
A halál előbb utóbb be fog következni még egyenlőre, úgyhogy nincs mitől félni.A halál előbb utóbb úgyis eljön ha félsz ha nem félsz tőle. Inkább csak reménykedni kell, hogy hosszú egészséges életed legyen és szenvedés és fájdalommentes vége legyen a történetnek
1.) Általában az öngyilkosok gyenge idegzetű emberekből kerülnek ki, akik inkább a halált választják egy nagyon stresszes időszakban amikor egy rossz probléma vagy sok rossz probléma összejön például, mintsem, hogy megoldják azokat a problémákat
Nem látnak más kiutat a dolgokból csak a halált, pedig az esetek döntő többségében lenne választás a túlélésre
2.) Ezzel nem értek egyet
Igaz, hogy az életem az anyámnak meg apámnak köszönhetem de az életem az én tulajdonom mint felnőtt embernek
Ha már az utolsó cérnaszál is elszakadt és végeláthatatlanul nincs más megoldás és öngyilkos akarok lenni az az én választásom lesz mivel én döntök a saját életem felett
Ezzel nem öngyilkosságra akarok buzditani senkit sem,de ha valaki végső stádiumos rákos például akkor legyen meg neki a lehetősége a kegyes halálhoz az eutanáziához, ne pedig a kórházban tartsák állandó altatásban amig meg nem hal
Megannyi, hétköznapinak számító eseménynek van valós kockázata/veszélye, amelyek bekövetkezte révén, bizonyosan romlik az életminőségünk és/vagy tartós egészségkárosodást szenvedhetünk – a lelki traumákat is ide értve. De, amitől szinte mindenki retteg (noha éppen attól oktalanság félni), az a halálunk – az elmúlás.
Mitől félünk, ha a halálra gondolunk?
A saját halálunktól való általános félelemnek (jóindulattal) észszerű magyarázata nem másban keresendő, mint a halál mibenlétének félreért(elmez)ésében. Ezen általános, alapvetően ismerethiányos (lét)állapotnak kulturális (vallási gyökerű) háttere van; amiből okszerűen, mégis paradox módon következik az ellenkezője: nem kevés vallásos ember, ugyanezen oknál fogva, hite szerint nem fél a haláltól – legfeljebb az élet(vitel)ének túlvilági vagy éppen karmikuskövetkezményeitőltart kissé. (Tiszta őrültekháza.:-))
Nem akarunk meghalni. Ez rendben is van. Meghalni nem jó – ha jobb élni, mint nem létezni.
Az öngyilkosság elvitathatatlan jogunk/lehetőségünk arra, hogy megszabaduljunk attól az élettől, amit nem akarunk élni – mert nem tudjuk, vagy már nem is akarjuk azt megváltoztatni. Miért is volna ránk nézve kötelező egy ilyen élet(minőség) fenntartása?
A közhelyszintű, néhány szavas idiómák, vagy éppen a terjengős parabolák, melyek elítélik, de sőt elvitatják ennek jogát tőlünk, két alapvetés kombójából erednek.
1. „Gyáván megfutamodik az, aki nem vállalja a sorsát.”
Ez a megközelítése az öngyilkosságnak (mint az önrendelkezés egyik szélsőséges formájának), valójában a szervilis (opportunista) tömeg betanult mantrája. Azoké a (nem túlzás) milliárdoké, akik halálfélelmük vagy szabadságféltésük okán érzik tehetetlennek, de (és láss csodát!) mégsem kiszolgáltatottnak magukat. Ők csak teszik, amit tenniük kell. (Fontos: amit tenniük kell, az jellemzően nem az ő döntésük.) Addig tolják a sz...pórollert, amíg csak tehetik.
Ja, és nem gyávák!
2. „Az életünk nem a tulajdonunk, azt kaptuk– ezért nem is rendelkezhetünk vele.”
Én kérek elnézést azért, mert vagyok. Igyekszem, amennyire az tőlem telik. Hiszem, egyébiránt magamtól is tudom: az öngyilkosság, kötelezettségszegés. Olyan vastag gyertyát, vagy ha kell, akkora máglyát gyújtok… és ha kell, megvédem, terjesztem a hitet, (hit)hű katonád maradok… bocsáss meg: tegnap a pap szeretőjéről fantáziáltam… mert homofób se vagyok.
Ja, és nem hülyék!
Néhány kérdés – melyek talán enyhülést hozhatnak; több tartást, kötetlen, halálfélelem nélküli életet, felszabadult szabadságérzetet adhatnak annál, mint a toplistás mesekönyvek.
Mit jelent halottnak lenni?
Mielőtt megfogantál, halott voltál? Mit éreztél akkor? Tudtad, hogy nem létezel?
Mi (jó/rossz) történhet veled akkor, ha (már) nem létezel?
Kinek a döntése, hogy megszülettél? Kinek a felelőssége az életed? És a halálod?
Kié az életed?
Báb-e vagy, ha amíg létezel: azt tesznek veled, amit csak akarnak? Úgy gondolsz az élet(ed)re és a halál(od)ra, ahogy azt tanították neked – vagy majd te eldöntöd?
"Talán azért akarjuk(ják) "megmenteni" az öngyiket, és azért tabu a halál, mint téma, mert szerencsétlen emberek önnön értelmetlen, semmitmondó létüket vélik felfedezni ebben... Ezért a visszautasítás, a harag, a mocskolódás... Én megértem... "
Ezt "visszautasítom" . Ellenzem az önhyilkosságot, de nem a magam nyomorult élete miatt, hanem az élet szeretete miatt. Persze, mivel tisztelem a szabadságot, és nincs bennem gyűlölet, ezért nem török pálcát az öngyilkos felett.
De azt én is bűnnek tartom, ha valaki kis gyerekének a lelkét a saját halálával töri meg. Ez szeretetlenség, és mentség csak a nagy fájdalom, vagy bomlott elme lehet.
"Talán azért akarjuk(ják) "megmenteni" az öngyiket, és azért tabu a halál, mint téma, mert szerencsétlen emberek önnön értelmetlen, semmitmondó létüket vélik felfedezni ebben... Ezért a visszautasítás, a harag, a mocskolódás... Én megértem... "
Ezt elég rosszul gondolod.Pont azért próbálja az ember lebeszélni az öngyilkosokat az elkövetésről, hogy rávilágitson arra, hogy az életet nem az árnyékos oldaláról kell nézni, van az életnek napos oldala is
Persze nem mindenki születik Hiltonékhoz, hogy csak az élet napos oldalán sütkérezzen de azért el lehet jutni egyről a kettőre csak akarni kell
Nincs bennem harag és nem mocskolódom csak értetlenül állok olyan öngyilkos jelöltek előtt akik egészségesek fizikálisan mentálisan és előre tudnának lépni az életben de ők ehelyett kinyirják magukat
Talán azért akarjuk(ják) "megmenteni" az öngyiket, és azért tabu a halál, mint téma, mert szerencsétlen emberek önnön értelmetlen, semmitmondó létüket vélik felfedezni ebben... Ezért a visszautasítás, a harag, a mocskolódás... Én megértem...
Tehát akkor a nehézfejűeknek. Senki nem kötelez senkit, h ezt a topcot olvassa. A topic témája a halállal való barátkozás, és nem az élet szépsége, illetve a halál "cúnaszága"... :)
Szerintem sem azért születtünk erre a világra, hogy megöljük magunkat, az öngyilkosságnak csak már akkor van értelme ha mondjuk végső fázisos beteg valaki és nem akar szenvedni
Valami megoldás mindig van arra, hogy az ember elkezdjen épitkezni a saját életében ha arra fizikálisan és mentálisan képes
Nem hiszek a mennyország - pokol témában, szerintem mind a kettő a földön van az életben. És szerencse vagy balszerencse kérdése, hogy hova milyen indulatú emberek közé kerül az ember
Érdekes. Akár lenne túlvilág, akár nem (szerintem van, holott szinte materialista vagyok), az nem kéne, hogy bátorítsa az öngyilkossági szándékkal rendelkezőket, mert:
1. Létezik életösztön is.
2. A meghaló nem feltétlenül jó helyen ébred,
hisz a ker. hit szerint nem csak menny van, hanem pokol is.
valaki azt irta, hogy linkeljünk be olyan dolgokat ami eltántorit a haláltól
Millió képet be lehetne linkelni de aki ki akarja magát csinálni az úgyis ki fogja
Én csak annyit mondok, hogy jól gondolja át mindenki mit csinál mert abszolút nem biztos, hogy létezik "reinkarnáció" meg "túlvilág" hanem csak egyszerűen vége van és kész mindennek örökre a halál beálltával
Kicsit irigylem azokat, akiknek van bátorságuk hullákat nézegetni. Az én idegeim túl gyengék ehhez. Azonban már tudom, te miért linkelsz be ilyen képeket. Halálvágy elleni orvosság gyanánt. Ravasz. ;-)
Hangot? Milyen hangról beszélsz? Már hangok is vannak a fejedben? Akkor te skizofrén vagy aki orvosi ellátásra és gyógyszerekre szorul
Egyébként is aki a halálról fantiziál annak valami abszolút nincs rendben a fejében
A halál a rothadásról, az elviselhetetlen bűzről és a tested felzabáló férgekről szól, nem pedig Brad Pitt személyében fog eljönni érted és egy romantikus zongora szóló alatt szépen elaltat mint Csipkerózsikát
Ezt olvasgasd romantikus hollywoodi mesék nézése helyett
A HALÁL Csontos, szilaj apáca, bekenve tömjénnel, viasszal, a mellén mákvirág-csokor; bús csöndet, bánatot vet, amerre elmegy, bölcsőt és ravatalt cipel.
A kórházak sötétes folyosóján zavartalan figyel, rútul kacag, testvérével, a sunyi Lázzal a lámpalángokat meglengeti, a betegek rá megvacognak. Aztán a temetőbe tér pár kedvesével.
Gyakran csatába megy, a harci sorban mint züllött, háborús kokott, és véres pántlika a dísze úgy táncol a harc ritmusára; és pestis az ő karneválja.
A csecsemőre, ki világra jön sötét jegyet nyom s ez nem tűnik el arcáról soha.
Ó, a halál. Mi ismerjük csak, pici gyerekek. Utunkba áll s könnyes, pityergő szájunk megremeg. Ó, a halál. A játszótársunk és tréfál velünk. Rohanva száll - Ő a fogó - és jaj, jaj, jaj nekünk, tépázza gallérunk, ijedve forgunk és kacagás közt betöri az orrunk. Kutakba látjuk, mély vizek felett, sötét szobákba kuksol reszketeg, lepedőben - így mondta ép a dajka - kasza van a kezében, nincsen ajka és fondoran vigyáz, mikor suhan az esti láz s a hőmérőn, ha ugrik a higany, csontos markába hahotáz vigan. Övé a bál, Ő a halál. Farsangos éjen a nagyok mulatnak, de kis szobánkba fekete az ablak, az éjbe kint Ő ránt tekint. Mi gyermekek, mi küszködünk vele s játékpuskánkat fogjuk ellene.
tood nincs az a vírus, amely megváltoztatná egyetlen ember személyiségét is. a változáshoz az embernek önmagát kell felismernie a világban, ha úgytetszik a tükörben. ha ez nincs +, v. nem látja a rengetegben önmagát, általa egyébként negatívumnak vélt tetteit, addig képtelen változni is. ha saját tetteit elfogadja, jóként látja, tudatosan teszi, addig nem változik. de ha van is felismerés, erő nélkül sincs változás. az emberek ált. nem erőlködnek. minek ha egyszer úgy is van valahogy. merugye olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy. sokan szabadultak már börtönökből is, ám a változás nagyon keveseknek adatott. az "ördög" legyőzése, amely ott lakozik mindenkiben, nem könnyű dolog.
Lehet, hogy csak sajnálta magát. Részemről megengedem bármely haldoklónak, még annak is, akinek ez megváltás, hogy gyászolja saját magát... Ez tök emberi... Nem azt gondolom, h úgy barátkozzunk meg a halállal, h röhögve öleljük keblünkre... Báár... az lenne a legjobb... :)
