"Amit mi megtehetünk (a fanatizmuson és a fanatikusokon való
szórakozáson túl), az pedig az informálás, a felvilágosítás.
Leleplezni a fő feminista hazugságokat a patriarchális elnyomásról,
női kvótáról, családon belüli erőszakról, bérkülönbségről, stb.,
egyáltalán kétségeket és gondolatokat ébreszteni a femináci agymosás
ellenében."
Ha nem is bukdácsoló, de kitűnő, az Isten is orvosnak teremtette és van olyan, akit az orvos szülők nem hagytak meg kertésznek (inkább). :)
A szerencse az egyik legfontosabb tényező a magyar egészségügyben és a szerencsétlenség a másik. :)
Elég lenne, ha annyi eszükbe jutna, hogy ez a test valaki anyja,apja, testvére, gyereke, nagyszülője, szerelme, mindene, ahogy neki is vannak ilyenek és mindent megtenne értük, hát... ezt kéne a másik embernek a valakijéért is.
De szerintem a legalapvetőbb gondolat (bibliai is), hogy azt tedd mással, amit szeretnéd, hogy veled is tegyenek.
Aki ezt figyelembe veszi és "használja", az mindent megtett, amire képes volt.
Az EÜ. dolgozói egy zárt közösség, összetart, és minden percet kihasználnak arra, hogy azt a sok érzelmi energiát amit kiadnak magukból, azt valahogy pótolják! Ezért van az, hogy a házasságok több, mint kétharmada orvos-nővér, orvos-mentős, ápoló-nővér, orvos-orvos között alakul ki. Olyan kimondhatatlan kötelék ez, amit egy civil nem is érthet.
A műtéti osztályokon a szeretőzés is arra jó, hogy energiákat adjon és kapjon, feszültségoldásként,
kóbor numerák előfordulnak két műtét között, hallomásból tudom, nem tapasztalás!
Ha civil emberrel kötöd össze az életedet, az sohasem érti meg azt, ha a kérdésére, hogy milyen napod volt ma? A válasz úgy is az lesz, hogy szar, és bogozza ki, mit is jelent!
Akkor töröltesd, bár azt el kell mondanom, hogy az ápolónők fele vagy egyedülálló, vagy elvált, esetleg özvegy és egyedül nevelik a gyerekeiket! Mire nem képes egy nő!!!!
..és erről a témáról ettől többet nem lehet mondani.
Föltételezni igen, de már az alap-cikkben megírta a jogász, hogy mindenre van kapacitás amit a hatalom fontosnak tart. Ha nekik kell, akkor lesz - mindegy hogy nekem meg neked nem kell.
Szerintem a hatodik év végéig nem jutnak el a bukdácsolók és még ott van a diplomavédés, elég nagy a lemorzsolódás az egyetemeken.
"Szerencsétlen hülyével", én is találkoztam, bár a lexikális tudása az maximális volt, de az elmebajt mindenki észlelte.
Az első önálló ügyelete majdnem botrányba fulladt, de a nővérek toppon voltak és hívtak be másik orvost!
Régen volt, azóta aláírattak velem egy titoktartási dokumentumot, így konkrétumokat nem írhatok.
Abban egyetértek veled, hogy nagy adag szerencse is kell ahhoz, hogy jó és megbízható orvoshoz kerülj, aki a tudása maximumát adja és ha mázlid van, még a feltételek is adva vannak!
A másik oldalt pedig mindenki elfelejti, hogy az emberi test nem egy autó, amit elvisznek egy szervizbe, és megjavítják. Sok autó, ennek ellenére megy a bontóba! :(
Az egyetemeken (mindenhol) csak az alapokat tanítják meg. A valódi tudást munka közben kell megszerezni. Az viszont igaz, hogy aki jobb tanuló volt az általában (NEM MINDÍG!) előnnyel indul.
Az ifjú titán, akiről én írtam, nagyon jó tanuló volt, és igyekvő, de nem is igazán a saját öreg által leuraltságáról beszélt, hanem globálisan.
A hibák meg... hát kérem beteget "gyógyít" a végig bukdácsoló is, meg a kitünő is, és ez azért egy gyógyításnál komoly különbség, és sajnos
a beteg azt sem tudja, hogy melyikhez kerül, mert nincs ráírva, hogy ez egy szerencsétlen hülye, végigbukdácsoló volt, neked most elég szar a helyzeted (a betegnek), hogy őt
nyerted meg.
Nekem rossz a véleményem (tapasztalat és ismerősöktől hallás) az eü és az orvosok, egészen sokat kéne pedálozniuk, hogy ez megváltozzon.
Itt az a probléma, hogy nyugatról kiindulva az oszd meg és uralkodj elv alapján az emberekkel elhitetik, hogy már az egyetem elvégzése után mrögtön mindent tudnak. Hozzám is küldtek ilyen ifjú titánt. Egy büdös szava nem lehetett a fogadtatást illetően. Még emlékeztem arra, hogy kezdő koromban szép fokozatosan kaptam egyre nehezebb feladatokat. Az ifjú titán elemi (nagyon elemi) hibákat követett el, de meg volt sértve, hogy három hónap után nem ő a főtervező. Ez a statikában is sajnálatos, de az egészségügyben fokozottan az. Három hónap után a az ifjú zseni elment, mert nem volt elég gyors az előremenetele. Amikor kezdtem a szakmát négy rangosztály volt, kezdő, "C", "B" és "A". A minősítéshez az alábbi kellett: diploma, 3, 5 és 8 év munkaviszony ilyen területen.
A kormányt azért illeti hiba, hogy nem fegyelmezi őket jobban. Találkoztam olyan fiatal nagyeszűvel aki amikor ki kellett számolni egy egyszerű ( egy és kétjegyű) szorzást nyúlt a számológéphez.
Magyarországon nagyon jó az orvosképzés, mindenki a világban megállja a helyét, a kérdés az, hogy amire felesküdnek, az itthon megvalósítható-e? Mert a véleményem az, hogy nem! Akkor fizetik ki a tandíjat, és lépnek le, ez főleg lelkiismereti ok és nem csak anyagi!
Kitől kéred számon az elégedettséget, az orvostól vagy a betegtől? Szerintem mind a két oldal szenved, kb.-13-14 éve!
Talán azért, mert még fiatal voltam és lelkes, a legjobb éveim azok a hetvenes évek végére datálódtak! Ha grafikonon kellene jeleznem, az volt a csúcs, onnantól csak lejjebb és lejjebb, de 2010-től, nagyot zuhant. A kórház-bezárások akkor kezdődtek, a legjobb orvosaink már külföldön dolgoznak, nővér utánpótlás gyér, a régiek kiégtek, kiöregedtek, vagy meghaltak!
Gyógyításra már nincs idő, max életet menteni, 3 nap után aki megmarad, ott felteszik a kérdést, hazamegy, rehabra megy,a kevésbé szerencséseknek marad a fizetős ápolási osztály.
A megoldás az lenne talán, hogy átvegyünk egy jól működő rendszert a betegbiztosításra, de félő, hogy azt a pénzt amit befizetünk, ugyanúgy lenyúlják, mint a magánnyugdíjakat!
Előfordulhat, hogy Nyugat-Európában dolgozó orvosoknak sokkal nagyobb a követelmény egy magyar orvosnak, mint itt (pont vagy kérdőjel) így ott jobban össze is szedik magukat (pont vagy kérdőjel)
És a kórházak, rendelők színvonala is magasabb (pont vagy kérdjőjel) És a gyógyítási lehetőségek is, illetve jóval "előrébb" vannak (pont vagy kérdőjel)
Vajon teljesen elfogadott lehet egy olyan szakmában "elengedni" az itt tanuló (a mi adónkból) dolgozókat, ami totális hiányt eredményez az "anya"országból?
Ezt jelenti a szabadság, hogy itt már alig vannak, amelyik maradt az meg olyan is, és ezt engedni kell?
Igen, természetesen a kérdésemre adott válasz nem lehet más, bár nevetséges és nagyon szomorú az itteni betegeknek, akiknek a pénzéből tanulták meg ezek a szakmát.
Rajtuk is múlik. Mert már azért nem keresnek keveset, a legtöbb már fizetős helyen is dolgozik, sőt az állami szakrendelőből küldi a beteget magához a fizetőshöz.
Közömbösek, a tudásuk sem tökéletes, empátia kevés, állítólag fásultak (hát... ez nem az a szakma, ahol fásultságra lehet hivatkozni).
És a rendszer is "szar", kevés, rossz, nem kielégítő, stb.
A kettő együtt túl sok és sokk.
Ne legyen beteg senki, erre nagyon kell igyekezni figyelni, természetesen nem megy, tökéletesen még inkább nem.
De aki a magyar egészségügy markába kerül, annak nehéz dolga van.
A szűrések nem az egészségünket "védik". Leírtunk pár dolgot, hogy mi az oka.
Borzasztó, hogy erre készülnek.
(tiszetelet a jó orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak, ezt nem győzöm hangsúlyozni)
Ugyanabban a törvénymódosításban átnyomták azt is, hogy kamerás arcfelismerős beléptetés lesz az EÜ dolgozóknak, és érdemes elgondolkodni, hogy ha erre költik a pénzt és nem a szolgáltatás fejlesztésére, akkor voltaképp mi is a céljuk.
Ahhoz sem kell Nostradamusnak lenni hogy előre lássa az ember, az arcfelismerés előbb-utóbb mindenkire érvényes lesz, nem csak dolgozókra.
Mindenki panaszkodik, hogy az EÜ ellátás szar, tehát mire költi a kormány a milliárdokat? A rendőrállam kiépítésére, mert ugye nincs jelenleg fontosabb, mint kamerákat telepíteni a kórházakba.
