Nem hivta oket senki, plane nem a nemetek. Mar akkor ezrevel hédereztek a Keletiben, amikor szo sem volt az atvetelrol.
Mit is irt egyebkent Gabriel szo szerint az esetrol:
Als mich Angela Merkel am Freitag, dem 4. September 2015 gegen 21 Uhr anrief, sprachen wir von etwa vier- bis sechstausend Flüchtlingen, die seit Tagen unter unhaltbaren Zustanden auf dem Bahnhof der ungarischen Hauptstadt Budapest festsaßen. Nach geltendem europäischen Recht und der Genfer Flüchtlingskonvention hatte Ungarn diese Menschen aufnehmen und in einem geordneten rechtsstaatlichen Verfahren prüfen müssen, ob ein Anspruch auf Asyl als Verfolgte oder auf eine Duldung als Flüchtling vorlag.
Gemeinsam mit dem damaligen Bundesaußenminister Frank-Walter Steinmeier stimmte ich dem Vorschlag der Kanzlerin zu, die Flüchtlinge aus Budapest nach Deutschland zu holen und die Verfahren hier zu betreiben. Die deutsche Bundeskanzlerin hatte zuvor auch mit ihrem österreichischen Amtskollegen Werner Faymann darüber gesprochen. Unmittelbar nach Bekanntgabe, die Flüchtlinge vom Budapester Bahnhof zu übernehmen, meldete sich der CSU-Vorsitzende und damalige bayerische Ministerpräsident Horst Seehofer zu Wort und kritisierte die Entscheidung. Auf Verlangen der CSU tagte dann am Sonntag, dem 6. September 2015, der Koalitionsausschuss von CDU, SPD und CSU im Bundeskanzleramt. Im Beschluss dieses Gremiums heißt es: „Die am Wochenende getroffene Aufnahmeentscheidung von Deutschland und Österreich soll eine Ausnahme bleiben.“ Der Rest ist bekannt: Dieser Beschluss erwies sich als pure Illusion. Aus den vier- bis sechstausend Flüchtlingen wurden im Verlaufe des Wochenendes bereits 20.000. Täglich strömten jetzt Tausende Menschen über die deutschen Grenzen
Amikor Angela Merkel 2015 szeptember 4-en 21 ora korul felhivott, kabe 4-6 ezer menekultrol volt szo, akik napok ota elviselhetetlen korulmenyek kozott a magyar fovarosban rekedtek. Az ervenyes europai jog es a genfi menekultugyi egyezmeny szerint Magyarorszagnak kellett volna ezeket az embereket felvenni es egy rendezett jogallami eljarasban megvizsgalni, hogy jogosultak-e menedekjogra.
Kozosen az akkor kulugyminiszterrel, Frank-Walter Steinmeierrel egyetertettem a Kancellar Asszony javaslataval, hogy ezeket a menekulteket Nemetorszagba hozzuk es az eljarast itt folytassuk le. A Kancellar Asszony korabban beszelt errol Faymannel. Kozvetlenul azutan, hogy nyilvanossagra hoztuk a dontest, miszerint a menekulteket a budapesti palyaudvarrol atvesszuk, szot kert az akkori bajor miniszterlenok es CSUfonok es megkritizalta a dontest. A CSU kovetelesere vasarnap, szeptember otodiken ulesezett a koalicios bizottsag a kancellarian. Ezen gremium dontese: "A hetvegen meghozott dontes a menekultek felvetelerol Nemetorszag reszerol egyszeri esetnek, kivetelnek kell maradnia" A tortenet folytatasa ismert: ez a dontes pusztan illuzio maradt. A 4-6 ezer menekult helyett lett hirtelen 20.000. Naponta aramlottak emberek ezrei a nemet hataron keresztul.
Ami a németeknél a humanitárius gesztusnak tűnt, azt Európa nagy részében arroganciaként fogták fel: „ti hívtátok meg a migránsokat, és most mi vegyük át őket?" – hangzott a politikusok szemrehányása a kikapcsolt mikrofonok mögött.
Gabriel csak kimondta azt amit mar regen tudunk: hiba volt atvenni Magyarorszagrol a menekulteket. Azt kellett volna mondani: a ti dolgotok, oldjatok meg.
Akk0r a nemeteknek is meg van a maguk Szijjart0ja :-)))
„Nem érzem magam felhatalmazva arra, hogy kritizáljak. Nem akarok nevetséges lenni, Magyarország egy kis ország, 10 millió lakossal, Oroszország nagy, több, mint 130 millióval, hogy festene, ha én oktatnám önöket ki arról, hogyan rendezzék be az életüket” – kérdezte Szijjártó
Sigmar Gabriel volt alkancellár, korábbi külügyminiszter és SPD-elnök „A német kérkedést be kell fejezni" címmel jelentetett meg vendégkommentárt a Der Tagesspiegelben, a salzburgi informális EiT elé időzítve.
Gabriel úgy látja: Németország úgy tekint magára Európában, mint a jó, a humánus és a helyes védelmezőjére, de anélkül, hogy más európaiak véleményét kikérné.
A német hozzáállás a partnerországokban frusztrációt vált ki. Ezt három példán mutatja be: energiafordulat, szabadkereskedelem, menekültválság.
A migráció kapcsán kijelenti: nem a migránsok befogadását elutasító „elmaradott" kelet-európaiak okozták Európának a problémát, hanem a németek felelősek érte.
Gabriel a „bonni köztársaság" idejében követett gyakorlathoz való visszatérést szorgalmazza, amikor az európai szomszédokra, különösen a kisebb tagállamokra, mindig egyenrangú partnerként tekintettek, és nem törekedtek Európa morális vezetésére.
