Egy lehallgatott telefonbeszélgetés után házkutatást tartottak a román hatóságok a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi elnökénél, akinél a HVIM szerint airsoft köridőmérő szirénát, airsoft optikai segédeszközt, szilveszteri petárdát és születésnapi tortára helyezhető csillagszórót foglaltak le. A román terrorellenes ügynökség szerint a román nemzeti ünnepen a helyi felvonuláson akartak robbantani.
Ez az elvetemült, velejéig romlott, román terrorállam folytatja az aljas koncepciós perét, és tovább gyötri a két székely "terroristát"... :(
"Újabb tárgyalás volt a "székely terrorvád" kapcsán, a védett tanú is jelen volt
2016.12.07.
„székelyföldi terrorvádként” elhíresült Beke István és Szőcs Zoltán ellen indított mondvacsinált ügy kapcsán hétfőn december 5-én folytatódott a per a bukaresti táblabíróságon. Kihallgatták a védett tanút, a védelem ügyvédjei hanganyag hiányosságait kifogásolták, valamint kérték a pirotechnikai vizsgálat újbóli lefolytatását független szakértők által. A bíró indítványaként tárgyalták a házi őrizet felülvizsgálatát. A szűkszavú végzés alapján marad a hatósági felügyelet.
A Bukarestben lefolyt tárgyalásról Beke István felesége Beke Csilla tájékoztatott.
A védett tanú kihallgatása érdekes módon röviden történt, bő negyed óra alatt végeztek, torzított hanggal és képpel, vigyázva, hogy kiléte ne kerüljön nyilvánosságra.
A tanú a védelem minden kérdésére szűkszavú nemmel válaszolt
A bíró kérésére néhány mondatban elmesélte az ominózus beszélgetést, ahol a résztvevők nevét sem tudta (akarta) megnevezni, de tudta, hogy vármegyésekként beszélgettek és titkos beszélgetés volt, mert telefonok nem lehettek náluk. Csupán az ügyész kérdéseire adott választ hosszabb választ, amiből annyi derült ki, hogy hatást szerettek volna elérni tettükkel, ijedtséget kelteni Kézdivásárhelyen, vagy Sepsiszentgyörgyön. A védelem ügyvédjei kérdéseire, amelyeket nem utasított el a bíró, a válasz rövid volt: „Nem tudom!”, „Nem Válaszolok!” Pedig fontos kérdések voltak arra vonatkozóan, hogy milyen eszközzel készítették a hanganyagot, átadás előtt, hallgatta-e meg, eszközölt-e bármilyen változtatást rajta, Beke Istvánék bátorították-e valaha erőszakra, mennyit tartott az a beszélgetés, vagy mondjon részleteket arról a szerkezetről amiről állítólagosan beszéltek, vagy egyáltalán milyen témákról beszélgettek. Beke Istvánnak nem engedélyezték, hogy kérdéseket tegyen fel a védett tanúnak.
A védelem több tucat ellenvetést fogalmazott meg a hanganyagra vonatkozóan:
- a fordítása hiányos, - több kifejezés nincs lefordítva, - egyes részeket helytelenül fordítottak le, - több perces kiesések vannak, - a résztvevők hangja több esetben rosszul van azonosítva, - a „titkos beszélgetés” alatt több mint ötször szólnak a telefonok, amelyekre válaszolnak, de nem jelenik meg a fordított anyagban.
Szintén nem jelenik meg a hanganyagban, hogy Beke István elhagyja a helységet és elmegya kutyájával foglalatoskodik. Az október 10 időpont sem állja a helyét, a hanganyag nem tartalmazza, hogy Beke István bevállalta volna bármilyen „szerkezet elkészítését”, vagy Szőcs Zoltán „parancsot” adott volna bármire. A védelem rámutatott arra is, hogy az úgynevezett „eredeti hanganyagot” nagyon sok helyen megvágták, ennek köszönhetően több esetben érthetetlen és értelmetlen szövegrészek vannak, bizonyítva ezt a kinyomatott hanggörbékkel. Továbbá kérték a teljes beszélgetés nyilvános meghallgatását és felülvizsgálatát.
Ismételten kérték a pirotechnikai szakvizsgálat újbóli elvégzését, független szakértőkkel. A következő tárgyalás időpontja 2017. Január. 27."
"Beke István és Szőcs Zoltán elhagyhatják lakásaikat
2016.11.11. | 19:17
Megszűnt a székelyföldi merényletkísérlettel vádolt Beke István és a felbujtással vádolt Szőcs Zoltán házi őrizete azt követően, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) nem fellebbezett a kényszerintézkedést hatósági felügyeletre enyhítő november 4-ei bírósági végzés ellen.
(...) Az ügyészség szerint emberélet kioltására alkalmas bombát lehetett volna gyártani azokból a petárdákból, amelyeket a házkutatáson az egyik vádlottnál találtak a nyomozók. A vádirat olyan lehallgatott beszélgetések leiratát is közli, amelyekben a HVIM székelyföldi vezetői egy gázvezeték felrobbantásáról, valamint arról beszélnek, hogy orosz szervezetektől szeretnének támogatást szerezni a műveletekhez.
A vádiratban a DIICOT arra kéri a bíróságot, hogy nyilvánítsa fasiszta, rasszista és xenofób szervezetté a Romániában nem bejegyzett HVIM-et, valamint a nyilvántartásba vett Szent László Serege Egyesületet. Az erdélyi magyar lapok szerint az ügyészek a román közvélemény érzelmeire is hatni próbáltak azzal, hogy folyamatosan a vádlottak román- és Románia-ellenességét, valamint Nagy-Magyarország visszaállításának a veszélyét hangoztatják.
A székelyföldi terrorvád miatt decemberben estéről estére, majd januárban heti egy alkalommal demonstrációt rendeztek Kézdivásárhelyen. Résztvevői a vizsgálati fogságba helyezettekkel szolidaritásukat, a román hatóságok eljárásával szemben pedig bizalmatlanságukat fejezték ki. A vádemelés után a HVIM, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Minta ifjúsági szervezetek májusban újabb tüntetésen fejezték ki szolidaritásukat a merényletkísérlettel vádolt Beke Istvánnal és a felbujtással vádolt Szőcs Zoltánnal.
A per érdemi tárgyalása szeptemberben kezdődött el, és a tanúk meghallgatásánál tart. A következő tárgyalást – melyen várhatóan az ügy meg nem nevezett koronatanúját is meghallgatják – december 5-ére tűzték ki."
Miért nem tesz ilyen lépéseket a magyar állam? Orbánéknak kellene elsősorban lépniük az ügyben, elvégre ők politikusok, az ország vezetői, ismert személyiségek külföldön is, tehát rájuk jobban odafigyelnének. Nekik vannak a megfelelő anyagi forrásaik hozzá, akkor tehát mire várnak?
Biztosan többet mint te, habár ez nem nehéz egy olyan emberrel szemben, aki teljes mellszélességgel kiáll egy velejéig romlott, magyarellenes, neofasiszta állam mellett, mint Románia. Légy nagyon"büszke" erre a "teljesítményedre"!...
Ezzel az ostoba megnyilvánulásoddal csak magadat minősíted!
Milyen alapon jelented ki, hogy nem láttál engem? Azt se tudog, hogy ki vagyok, mint ahogy én sem ismerlek, és persze nem is akarlak megismerni!
Amúgy te ugyanúgy csak a nyáladat vered itt az össze topikban, ahol megjelensz, és én sem "láttalak" még az eszméidért - ha egyáltalán vannak - se tüntetni, se éhségszrájkolni, se agitációsmunkát végezni, se gyűjteni, stb. Egyszóval csak szájhősködsz itt, osztod a nem létező észt, stb... :)
Te viszont a haveroddal együtt, azt az aljadék román államot támogatjátok, amelyik egyértelműen magyarellenes politikát folytat, folyamatos megfélemlítésben tartja az uralma alá került magarságot, koholt vádakkal megrágalmaz két magyar embert, akik állítólag merényleteket akartak elkövetni. Szégyelhetdéd magad!
"A terroristákat az egész világ megveti. Szégyent hoztak Magyarországra"
Attól függ, hogy melyik oldalról nézed a dolgokat. Sokak szerint pl. Bush és Tony Blair is terrorista, akik szégyent hoztak az USA-ra és Angliára, rég rács mögött lenne a helyük, mégis vígan élik az életüket. Szóval a világ nem olyan egyszerű, mint ahogy azt te elképzeled.
Amúgy meg, milyen "terroristákról" beszélsz?
Tudtommal még csak egy olyan váddal rendelkezik a román ügyészség, ami rágalmakon és hazugságokon alapszik. Amíg nem bizonyítják be hitelt érdemlően, hogy a terrorizmussal vádolt két székely merényleteket akart volna elkövetni, addig megilleti őket az ártatlanság vélelme, és nem lehet őket terroristának nevezni!
Egyébként a kisebbségeket elnyomó államokat is meg kellene vetnie a világnak, így Romániát is, mert bizonyos értelemben ők is terroristák! Sorozatos gaztetteket követnek el az uralmuk alá került más nemzetiségűekkel – elsősorban magyarokkal - szemben, mégsem háborodik fel a világ!...
Medgyessy Péter és a hozzá hasonló kollaboránsok hoznak szégyent a magyarságra, akik jópofiznak, együtt ünnepelnek az ellenséggel!
A fiatalemberek pedig, akikről írsz, nem terroristák, hanem áldozatok. Bármit is akartak tenni, azt a magyarságért tették volna, hogy előrébbvigyék ügyét ebből a posványból, amibe a valódi hazaárulók juttatták. Kapják csak meg a románok az erős és határozott fellépést tőlünk, ha csak ebből értenek!
"Magyarországot lejárató terroristák elleni vád méltó itéleletet követel"
Ha valaki lejáratja magát, akkor az a román állam azokkal a fasiszta soviniszta módszereivel, amelyekkel gátlástalanul hazudozik, rágalmaz, az uralma alatt élő őshonos magyarságtól megtagadja a jogosan járó kisebbségi, közösségi jogokat, hallani sem akar az autonómiáról, minden rendelkezésére álló eszközzel gátolja a fejlődését, elnyomja, megfélemlíti, és egyértelműen a felszámolására törekszik. És sajnos teheti, mert ebben a kettősmércés, sunyi, megalkuvó világunkban a kisebbségi jogok csak papiron léteznek, a valóságban egy olyan újkori gonoszság korát éljük, amit nyugodtan nevezhetnék akár neofasizmusnak is...
Az MTI a vádiratot áttanulmányozó News.ro hírügynökségre és a Maszol.ro cikkére hivatkozva azt írja, hogy egy földgázvezeték felrobbantását is tervezték a HVIM vezetői. A vádirat olyan lehallgatott beszélgetések leiratát is közli, amelyekben a HVIM vezetői egy gázvezeték felrobbantásáról, illetve arról beszélnek, hogy orosz szervezetektől szeretnének támogatást szerezni a műveletekhez. A beszélgetések leiratából pontosan nem derül ki, hogy kik beszélgetnek, csupán Szőcs Zoltán kijelentései szerepelnek névvel.
Szőcs azt javasolja, hogy karácsonykor robbantsák fel azt a gázvezetéket, amelyik Székelyföldön is áthalad. A beszélgető felek megtárgyalták, hogy a vezeték föld alatt halad, de az Ojtozi szorosban a hidak mellett a levegőbe emelkedik, és ott lehet robbanószerkezetet szerelni rá.
Az ügyészek azt állítják, hogy a mozgalom más országok szélsőséges csoportosulásaival állt kapcsolatban, és orosz szervezetektől akartak támogatást szerezni a tervezett robbantásokhoz. Egy lehallgatott beszélgetésben Szőcs Zoltán biztosra veszi, hogy orosz támogatást lehetne szerezni a robbantásokhoz, egy meg nem nevezett személy pedig arról beszél, hogy nem is kell sok pénz a robbanóanyagok elkészítéséhez, és az interneten rengeteg erre vonatkozó útmutatás elérhető. "Az arabok mindent feltesznek az internetre, csak tudnod kell, hol keresd" - jelentette ki az idézett személy, aki azt is hozzátette, hogy már minden hasznos információt letöltött.
A román hatóságok Beke Istvánt december 1-jén, Szőcs Zoltánt pedig december végén tartóztatták le. Egy október 15-i lehallgatott beszélgetés alapján azt közölték, hogy Szőcs Zoltán utasítására Beke István a román nemzeti ünnepen, december elsején házi készítésű robbanószerkezetet akart felrobbantani Kézdivásárhelyen!