Keresés

Részletes keresés

kitadimanta Creative Commons License 2015.03.12 0 0 86

"A kamat tiltásáig a kapitalizmus nem alakulhatott ki,"

Úgy tudom, hogy a (fém) pénz megjelenésével csaknem egyidőben a pénzváltás is megjelent, ami magával hozta  kölcsönzést, letétbe helyezést, egyszóval a pénzforgalommal kapcsolatos lényeges műveleteket. Pénzváltók már Jézus korában is működtek.

A kamat már a Római birodalomban is ismert volt, sőt, - ha jól tudom - törvény szabályozta. Tehát nem új keletű dolog.

 

Mindaddig, amíg a kamat a pénzforgalmi szolgáltatás értékét fedezi nem okozhat különösebb gazdasági problémát. A bajok akkor kezdődnek, amikor irreális nyerészkedés a célja, illetve a gazdaság fedezet nélküli felpörgetése, ill. az ebből keletkezett kamat-nyereség a cél. (hitelre vásárlás)

Nyilvánvalóan (első sorban) a kamat okozza a mai értelembe vett inflációt.

 

Az igaz, hogy a Ker. Egyház a középkorban tiltotta a kamat gyakorlatát, de nem hinném, hogy ez lett volna a kapitalizmus kialakulásának legfőbb akadálya.

Előzmény: tejet iszok és pipázok (85)
tejet iszok és pipázok Creative Commons License 2015.03.12 0 0 85

A vallással az köti össze a kamatot, hogy minden erkölcsi rendszer tiltja, nyilvánvaló okokból.

 

Egyébként érdekes, mert a vallással minden összefüggött a "felvilágosodásig", mert része volt a "tudománynak".

Aztán ügyesen leválasztották róla és külön dobozt kapott az emberi tevékenyégek között.

 

Úgy tűnik alapvetően ez lehetett a gond a "sima" kereszténységgel.

A kamat tiltásáig a kapitalizmus nem alakulhatott ki, de utána nagyon gyorsan megvetette a lábát.

Ráadásul az első profi kapitalista a pápaság volt a búcsúcédulák nevű vállalkozással.

Jöttek a forradalmak, kiirtották a régi gondolkodású arisztokráciát és megindult a világ az árutermelő és fogyasztó társadalom felé.

De ez is csak egy lépcső.

A szabad demokráciák hatalmas mennyiségű vagyont halmoztak fel, amit éppen most, a szemünk láttára szednek el a tömegektől az eladósítás különféle módszereivel.

Hol van itt a vallás?

Hát a vallás HIÁNYÁBAN !

Egy hithű keresztényt bele lehetett volna hajszolni ilyen arányú harácsolásba, iPhone gyűjtésbe, divatokba, eldobható dolgok vásárlásába?

 

 

 

 

 

Előzmény: kitadimanta (84)
kitadimanta Creative Commons License 2015.03.12 0 0 84

Igen, a kamat a gazdaság gyilkosa. Ez már többször be is bizonyosodott. Ti. aki kamatra (hitelre) vásárol, az éppen a kamat (+ a többi) összeggel kisebb vásárlóerőt fog képviselni a következő időben. Jóllehet rövid távon több terméket lehet eladni, de utána jön a 7 szűk esztendő, mint nemrég Amerikában az ingatlanhitelek miatt. Ráadásul a kamat (+ a többi) összeg nem kerül vissza a gazdaságba, illetve nem oda kerül vissza, ahonnan elvették.

 

Én a vallással nem kötöttem még össze. Bár közvetve igen, mivel szerintem a férfi- és női princípiumok egyensúlyának felborulásáért felelős vallással támogatott szélsőséges patriarchális berendezkedésnek egyenes következménye a pénz, a hatalom, a verseny, - mint elsőszámú férfi jellemzők - akadálytalan érvényesülése.

A kamat csak egy eszköz, egy része az egésznek. Úgy is mondhatnánk; a betegség tünete.

 

Előzmény: tejet iszok és pipázok (83)
tejet iszok és pipázok Creative Commons License 2015.03.12 0 0 83

Ma már világos, hogy az anyagi világ feletti uralom megszerzéséhez a kamat a legmegfelelőbb eszköz.

És így az "isteni elrendelésnek" is eszköze...

 

Itt találkozik a vallás és a közgazdaságtan.

 

 

Előzmény: kitadimanta (82)
kitadimanta Creative Commons License 2015.03.12 0 0 82

"Tudom, hogy más összefüggésben volt már, de olyan jól látszik, hogy az egyházat, azaz a vallásosságot akkor kezdték háttérbe szorítani, amikor a kamatot "felszabadították"."

Ez a "kamat-kérdés" egy érdekes teória, még nem találkoztam vele ilyen formában. Minden esetre lehet benne valami... Sőt, még annál is több....

Előzmény: Se pénzem, se baltám (81)
Se pénzem, se baltám Creative Commons License 2015.03.11 0 0 81

A családok szétverése is napirenden van.

 

És ez teljesen kóser a zsidókeresztény környezetben.

 

Tudom, hogy más összefüggésben volt már, de olyan jól látszik, hogy az egyházat, azaz a vallásosságot akkor kezdték háttérbe szorítani, amikor a kamatot "felszabadították".

 

 

Előzmény: kitadimanta (80)
kitadimanta Creative Commons License 2015.03.11 0 0 80

"Az egyszerű nép azért megmaradt kereszténynek, hiába olvasták neki az Ószövetséget a templomban."

Igen, mert bármilyen furcsa paradoxon, a kultúra hordozója mindig az egyszerű nép volt.

Jó példa erre a szamáriai asszony, aki évszázadok múltán is pontosan emlékezett arra, hogy a földet (Kánaán földjét) nem a hébereknek adta Jahve, hanem nekik, kánaánitáknak adta Él.

Jn4:12. "Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, a ki nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is?"

 

"Talán ezért volt olyan fontos a faluközösségek szétverése."

A családok szétverése is napirenden van. Sokkal kiszolgáltatottabb egy három négy-fős kis család (férj, feleség, gyerekek), mint amikor több generáció tartozik együvé, nem is beszélve a "divatos" szinglikről...

Előzmény: Se pénzem, se baltám (79)
Se pénzem, se baltám Creative Commons License 2015.03.11 0 0 79

hiszen meg van írva a "keresztény" Bibliában...

 

Csak azt nem értem, hogy hogyan nem szúrt szemet a dolog senkinek 1600 éven keresztül...

Jó... ebből 1000 évben eretneknek bélyegezték őket... de utána se? vagy a felvilágosultabb utolsó 150 évben ?

 

Azt hiszem, itt jön a képbe Pap Gábor a festettkazettás templommenyezetekkel... Az egyszerű nép azért megmaradt kereszténynek, hiába olvaták neki az Ószövetséget a templomban.

 

Talán ezért volt olyan fontos a faluközösségek szétverése.

A kiszolgáltatottabb, kultúrájától, gyökereitől, "önvédelmi képességétől" megfosztott nyájat könnyebb a farkasok elé terelni...

 

 

Előzmény: kitadimanta (78)
kitadimanta Creative Commons License 2015.03.11 0 0 78

"Ezek szerint egyetérthetünk abban, hogy a judeokrisztiánizmus valami olyasmi, amit a kóser szalonna kategóriájába kellene sorolni."

Azt hiszem, igen.

 

"Kiváncsi vagyok, mit szólsz."

Semmi kétségem a leírtak igazságtartalama felől, hiszen meg van írva a "keresztény" Bibliában:

2Krón 15,13 És ha valaki nem keresné az Urat, az Izráel Istenét, megölettessék kicsinytől fogva nagyig, úgy a férfi, mint az asszony.

Előzmény: Se pénzem, se baltám (72)
Neked adom a pelenkámat Creative Commons License 2015.03.11 0 0 77

Semmi baj nekem sincs pénzem.

Előzmény: tejet iszok és pipázok (76)
tejet iszok és pipázok Creative Commons License 2015.03.11 0 0 76

Na jó... lebuktam, hogy megszellőztettem a tatralék nickemet...

 

Az jó, ha büntetésből most a sarokba állok 10 percre ?

Előzmény: Neked adom a pelenkámat (75)
Neked adom a pelenkámat Creative Commons License 2015.03.11 0 0 75

Értem én, hogy minden lehetőséget megragadsz ahhoz, hogy ezeket reklámozd, de hogy magaddal beszélgetsz az egy kicsit gáz. tejet iszol és baltázol.

Előzmény: Se pénzem, se baltám (72)
tejet iszok és pipázok Creative Commons License 2015.03.11 0 0 74

A nyafi egyre erőtlenebb.

Nézz körül: egyre több a "magyarkodó, provinciális" előadás, honlap, blog, fórum, satöbbi.

 

Az emberek érzik hogy nem a besenyők által a tajgáról berugdosott görbelábú gyilkosok hagyományait őrizzük, ahogy gyarmatosítóink próbálták súlykolni már 500 éve...

 

Szép lassan kiderül, hogy a kincstári verziónak nem csak a magyar történelemben vérzik a torka, hanem egész európaiban, és a vallásban is.

 

Ideje rendet rakni !

 

Előzmény: Kód 001 (73)
Kód 001 Creative Commons License 2015.03.11 -1 0 73

Jó, gondolatébresztő írás.

 

De máris hallom a nyafit:

 

"magyarkodó"

 

"provinciális"

 

tasak a szokásos....

 

 

Előzmény: Se pénzem, se baltám (72)
Se pénzem, se baltám Creative Commons License 2015.03.10 0 0 72

Ezek szerint egyetérthetünk abban, hogy a judeokrisztiánizmus valami olyasmi, amit a kóser szalonna kategóriájába kellene sorolni.

Összeegyeztethetetlen dolgok erőszakos összegyúrása...

 

Van itt egy írás, ami valamelyest más szemszögből is vizsgálja a helyzetet :

Mi a baj a magyarokkal ?

Kiváncsi vagyok, mit szólsz.

Előzmény: kitadimanta (71)
kitadimanta Creative Commons License 2015.03.10 0 0 71

"És hogy milyen jövőnk lesz, az attól függ, hogy a normaszegőket "legyőzzük" vagy "felelmeljük"..."

Erről szól a Jelenések könyve. Nem a júdaista, hanem az esszénus:

 

És a föld kereskedői sírnak és gyászolnak majd,

Mert többé nem lesz, aki megvásárolja portékáikat:

Az arany és ezüstáruk, és drágakövek,

Gyöngyök, finom fehérnemű,

és bíbor, és selyem, és a skarlát,

És a márvány, és az állatok, a birkák, és lovak,

És a hintók, és szolgák, és az emberek lelke,

Mindezen dolgokat nem vehetitek és adhatjátok,

Mert mindez a vér tengerébe van temetve,

Mert ti hátat fordítottatok a ti Atyátoknak, és Anyátoknak,

És imádtátok a bestiát,

….

"Így lesz a nagyváros lerombolva erőszakkal,

És soha többé nem lehet megtalálni.

Mert kereskedőitek, akik a föld nagy emberei voltak,

Bűvészkedéseikkel egész nemzeteket becsaptak.

És a városban találták a próféták és szentek vérét,

És mindazokét, akiket lemészároltak a földön."

….

És láttam a szent várost,

És a testvérek özönlöttek oda.

És a város nem volt híján sem a ragyogó napfénynek,

Sem a fényes holdsugárnak:

(Töredékek a jelenések esszénus könyvéből

http://esszenus.atw.hu/esszenusbekeevangelium.doc)

 

""Felemelni" viszont csak akkor tudjuk őket, ha spirituálisan össze tudjuk szedni magunkat, és a saját vallásunkból kibogozzuk a lényeget, és eldobjuk azokat, amik lehúznak ellenfeleink szintjére."

Az előbb idézett Jel. könyve nem kevesebbről szól, mint arról a már akkor is fennálló problémáról, amit a héber szélsőségesen patriarchális igényeket kiszolgáló "félisten", Jahve okozott, s okoz azóta is a világban. Ti. Jahve egy minden tekintetben férfi szimbólum. Hiányzik mellőle a női párja, a felesége, aki által biztosított volt az egyensúly a férfi és a női energiák (tulajdonságok, jellemek, szándékok) között.

 

Az érthetőség okán álljanak itt a férfi jellemzők:

cselekvés, kiáradás, testiség, fizikai világ, alkotó erő, teremtés, fantázia, logikus gondolkodás, fizikai nyers erő, akaratosság,  harciasság, versengés, hatalom- és nyereségvágy, bőség, gazdagság, dicsőség, elszántság, céltudatosság, szeretet, káosz, pusztítás, halál, szigor, erőszak, düh, bosszú, ő az építőmester,

 

A női princípiumhoz sorolható; rend, igazság, (törvény) lelki-szellemi lét/világ, élet, élet-adó, anyaság, ő a „megmondó”. Intuitív-érzelmi alapú gondolkodás, passzivitás, bölcsesség, tisztelet, megértés, elfogadás, elismerés, befogadás, beleérző képesség, együttérzés, megbocsájtás, elengedés, önzetlenség, alázat, megalkuvás, ház úrnője, ő az építtető.

 

könnyű belátni, hogy bármelyik túlsúlya végzetes lehet, mert hiányozni fog az egyensúlyt teremtő párja.

A Zóhár (A Ragyogás Könyve) találóan így fogalmaz:

"...hogy a férfi-princí­pium önmagában csak fél test... s ugyanígy a női; ha összekapcsolódnak, akkor lesznek csak egyetleneggyé. S ha eggyé lesznek, örvendeznek mind a világok, mert a tökéletes test által mindenre áldás száll."

"az élet és szeretet női princípium, a halál és a szigor pedig férfi."

(http://mek.oszk.hu/00200/00201/00201.htm#t81

A NŐI ŐSPRINCÍPIUMRÓL ÉS A NEMEK EREDENDŐ ÖSSZEFÜGGÉSÉRŐL c. fejezetben.)

 

Jézus azért hirdette a "szeretet-vallást", azért vette mindenek fölött-előtt védelmébe az Istenanya szerepben lévő Szentlelket, hogy visszaállítsa azt a felborult egyensúlyt, amit a judaizmus hozott létre a saját félistenük megteremtésével.

Mt 12,32 Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de a ki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.

 

Előzmény: Se pénzem, se baltám (69)
kitadimanta Creative Commons License 2015.03.10 0 0 70

"Volt egy püspök, 185-ben született,  talán Marciusnak hívták, aki azt mondta, hogy a kereszténységet tokkal, vonóval le lehet vezetni a judaizmus nélkül..."

Persze, hogy le lehet vezetni, sőt, csak nélküle lehet ezt megtenni, hisz' a valódi kereszténység valójában sokkal régebbi a judaizmusnál.

Ez is (kicsit burkoltan) benne van a Bibliában:

Az evangéliumokból konkrétan hiányzik a múltra (ősi vallásra) vonatkozó utalás, de János leveleiben találkozhatunk vele:

I. Ján.2:7 Atyámfiai, nem új parancsolatot írok néktek, hanem régi parancsolatot, amely előttetek volt kezdettől fogva; a régi parancsolat az íge, amelyet hallottatok kezdettől fogva.

II.Ján1: 5. „És most kérlek téged, Asszonyom, nem mintha új parancsolatot írnék néked, hanem, a melyet kezdettől fogva vettünk, hogy szeressük egymást!”

  6. „És ez a szeretet, hogy járjunk az ő parancsolatai szerint. Ez a parancsolat, a mint kezdettől fogva hallottátok, hogy abban járjatok.”

Nagyon fontos, hogy János a jézusi „Új parancsolatot” réginek, kezdettől fogva valónak tartja.

A kezdettől fogva szókombináció máshol is Mózes előtti időkre utal:

Mt 19:8 [Jézus] Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt.

 

Az evangéliumokban Jézus betániai felkenése Magdaléna által, az Utolsó vacsora, mint TEST-VÉRszerződés valamint a Hegyibeszéd jelenti a kapcsolatot az ősi vallással. (és természetesen Jézus életfelfogása, szellemisége...)

 

"Ha megnézed a Zeitgeist camű filmet, rájössz, hogy a szeplőtelen fogantatás, a december végi születés, a kínhalál, a feltámadás, visszatérő motívumok a történelem vallásaiban."

Igen, erről már többször is írtam, nem is keveset...  Ide sorolható még a keresztre feszítés, a Szentháromság,

Feltámadás - három nap múlva - az Ószövben is előfordul:

Hós6:2 „Megelevenít minket két nap mulva, a harmadik napon feltámaszt minket, hogy éljünk az ő színe előtt.”

 

 

 

Előzmény: Se pénzem, se baltám (68)
Se pénzem, se baltám Creative Commons License 2015.03.10 0 0 69

A békésebb, valamelyest harmóniában élő népek főistenei rendre alulmaradnak az újakkal való csatában

 

Igy van.

Végülis a normaszegés általában rövid és középtávon kifizetődőbb mint a normakövetés.

 

Ez felvet néhány érdekes kérdést.

Például a normaszegők nem létezhetnek a normakövetők nélkül, de a normakövetők nagyon jól elvannak a normaszegők nélkül.

Tehát a normaszegés nem lehet általános ideológia, csak egy szűk csoporté, ráadásul olyan szűk csoporté, amit a normakövetők még el tudnak tartani.

Ha a csoport megnő, vagy túl mohó, akkor felborul az egyensúly, és a normakövetők "rendet raknak" egy időre.

 

Most megint egy ilyen töréspont felé haladunk.

 

És hogy milyen jövőnk lesz, az attól függ, hogy a normaszegőket "legyőzzük" vagy "felelmeljük"...

 

Mert a különbség óriási.

Ha "legyőzzük" őket, akkor azt csak az ő módzereikkel tudjuk elérni... és azzal még mindig nem vagyunk előbbre.

"Felemelni" viszont csak akkor tudjuk őket, ha spirituálisan össze tudjuk szedni magunkat, és a saját vallásunkból kibogozzuk a lényeget, és eldobjuk azokat, amik lehúznakk ellenfeleink szintjére.

 

 

 

Előzmény: kitadimanta (66)
Se pénzem, se baltám Creative Commons License 2015.03.10 0 0 68

Azonban, ha arra gondolunk, hogy Jézus mégiscsak egy ember volt, akkor már nem annyira....

 

Erről van szó.

A lényeg nem itt van, hanem ott, hogy mit mondott.

Pontosan a judaizmus az aki kizárólagosságot követel a saját igazához, aztán bálványokat döntöget meg kiátkoz meg hasonlók. És ezt a kizárólagosságot kényszeríti rá az európai kereszténységre. Ezért vitáztak körömszakadtáig, hogy mi kerül a Bibliába, és mi lesz apokrif, és mi az amit el kell égetni.

 

Máni mondott valami olyasmit, hogy az ő vallása olyan, mint az egyre nagyobb folyóba ömlő folyók, azaz sok különböző áramlatból adódik össze, nem törekszik a kizárólagosságra.

A "valódi" szeretet alapú kereszténység nem féltékeny, nem kell kőbevésni a dolgokat, hanem "rá kell jönni" és érezni. Ez az a vallás, ami előre viszi a világot, és nem a precí definíciókkal és körmönfont törvényekkel körbebástyázott copyrighted "igazság". Ezért lehetett a magyarok ősvallása olyan színes, hoga a sámánok, táltosok bőven megfértek benne, egy csomó fejtörést okozva a mai kutatóknak, akik a vallást csak dogmatikusan képesek értelmezni.

Volt egy püspök, 185-ben született,  talán Marciusnak hívták, aki azt mondta, hogy a kereszténységet tokkal, vonóval le lehet vezetni a judaizmus nélkül...

Hát ez lehetett a "valódi" kereszténység, ami "megválthatta" volna a világot, ha nem kényszerítik rá az Ótestamentum szőjét, ami pont a lényeges elemeit hatástalanította.

 

Ha megnézed a Zeitgeist camű filmet, rájössz, hogy a szeplőtelen fogantatás, a december végi születés, a kínhalál, a feltámadás, visszatérő motívumok a történelem vallásaiban.

Itt nem az a lényeg, hogy ezek közül melyik volt Isten fia, lehetette-e mindegyik, vagy ha nem akkor melyik.

Ezek a gumicsontok, amik vakvágányra visznek, ha beleesünk a judaista csapdába és elkezdjük kőbe vésni a dolgokat.

 

Nem a részletekben kell elveszni hanem a lényegre koncentrálni.

 

 

 

 

Előzmény: kitadimanta (67)
kitadimanta Creative Commons License 2015.03.09 0 0 67

"Szerintem ez egy kicsit necces."

Valóban. Azonban, ha arra gondolunk, hogy Jézus mégiscsak egy ember volt, akkor már nem annyira....

Amúgy az ősi hagyományok szerint isteni apával és anyával kellett rendelkeznie. A judaista anyaistent tagadó környezetben nem lehetett isteni anyja, csak isteni apja, ezért találták ki azt a blődséget, hogy Máriára a Szent Lélek száll rá...

Ezzel csak az a baj, hogy a Szent Lélek nem férfi, hanem nő. Mégis férfiként nyilvánul meg a Bibliában és a judaista ker. hagyományban.

 

"Néhányan azt mondják, „Mária a Szent Szellemtől fogant”. Tévedésben vannak. Nem tudják, mit mondanak. Hogyan foganhatna egy nő egy nőtől? Mária az a szűz, akin semmiféle hatalom nem ejthet foltot. Ő a héberek hatalmas kiközösítettje..." (Fülöp ev.)

 

A héberek szerinti (héber betűvel írt) evangéliumban Jézus isteni anyjaként szerepelt.

„…a Megváltó mondja: 'Az imént megragadott engem az én anyám, a Szentlélek, egyetlen hajszálamnál fogva, s átvitt engem a nagy hegyre, a Táborra."

(Origenes, Comm. In Joh. II. 12.) http://eltitkolt.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1190945  

 

Nem utolsó sorban a Szent Lélek szimbóluma a galamb, aminek női jellege vitán felül áll.

 

Így összeállnak a mozaikok, hiszen Jézus rendelkezik isteni szülőkkel: Atya és a Szent Lélek (Anya) személyében, (Ők Jézus lelkének szülei), s ekkor már nem probléma, ha a teste földi apától (József) és földi anyától (Mária) származik. Ezáltal teljesül a misztérium: A lélek isteni származású, a test pedig földi.

1Kor 6,19 "Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek;..."

 

"Ha sikerül "izolálni" a lényeget, az alapvető erkölcsi alapállást, akkor már nem lesznek fontosak azok a részletek, amivel a kritikusok a kereszténységet támadják, mert a szeretet csak a Sátán oldaláról lehet támadni."

Azt nem mondom, hogy sétagalopp ez a feladat, de egyáltalán nem lehetetlen, sőt, még ennél többet is ki lehet hámozni a Bibliából.

Lásd:http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=134073510&t=9003631

Innen elég sokáig olvashatsz visszafelé e témában.

 

Előzmény: Se pénzem, se baltám (62)
kitadimanta Creative Commons License 2015.03.09 0 0 66

"Dr Tóth Ferenc, (növényvédelmi állattani szakértő a Gödöllői Mezőgazdasági Egyetemen ) talált néhány érdekes párhuzamot a természetben az élőlények és a társadalmi csoportok között,"

Nagyon érdekes és továbbgondolásra érdemes: Ti. ha a társadalomban tudatos jelenséggel állunk szemben - márpedig a gyarmatokon megjelenő ideológia soha nem a véletlen műve - akkor az állatvilágban is fel kell tételezni a tudatosságot... Nem feltétlenül isteni szándékot, hanem mint az élő anyagra jellemzőt.

 

"Mindeközben a gyarmatokon olyan rokon ideológiák jelennek meg, amelyek az ellenállást teszik lehetetlenné: az eredeti vallás, kultúra és erkölcs fellazítása, az ezekhez ragaszkodó vezetők kiirtása, bebörtönzése, megbélyegzése, nevetségessé tétele, stb., alternatív degradáló történelem kialakítása, intellektuális tömegpusztító fegyverek alkalmazása, mint,  Való Világ meg RTL Klub, stb..."

- A gondolataimban olvasol...

- Erre bőven van példa a Folyamközben, Indusvölgyben, de még a Bibliában is:

A békésebb, valamelyest harmóniában élő népek főistenei rendre alulmaradnak az újakkal való csatában:

Pl: Marduk a sémi asszír isten győz a sumér Tiámat fölött, avagy a sumér anyaistennő az asszír panteonban a prostituáltak védőszentje lesz.

A héberek továbblépnek, minden más (pogány) istent bálványnak kiáltanak ki, akiket ki kell irtani a követőikkel együtt.

 

Előzmény: tejet iszok és pipázok (61)
Neszólj szám Creative Commons License 2015.03.09 0 0 65

A ténylistához hozzá kellene tenni, hogy az apostolok keletre mentek téríteni, ahol a "rokon" vallások miatt nyitottabban fogadták Jézus tanításait, mint Nyugaton.

Tehát logikus, hogy a Pártus Birodalomból és Szkítiából hűebb kereszténység származhat, mint a Római Birodalomból, ahova csak Pál jutott el, aki nem találkozott Jézussal.

Ráadásul keleten a zsidók nagyon elszórtan és nagyon apró csoportokban éltek, és nem gyakoroltak kimutatható hatást az ott terjedő kereszténységre.

 

 

 

 

 

Előzmény: Se pénzem, se baltám (59)
tejet iszok és pipázok Creative Commons License 2015.03.09 0 0 64

Tehát világos, hogy minden olyan vallási áramlat, ami a kamatszedést korlátozta, az uralom megszerzését, így a magyaroké is.

 

Helyesen:

 

Tehát világos, hogy minden olyan vallási áramlat, ami a kamatszedést korlátozta, az uralom megszerzését hátráltatta, így a magyaroké is,  üldözendő volt.

Előzmény: Se pénzem, se baltám (59)
hoichi Creative Commons License 2015.03.09 0 0 63

Megszeretni a bálványimádást? EZ érdekes perspektívát nyit. Esetleg a paráznaságra is igaz? Mert akkor új lapot kell nyitnom.

 

Nem kell, ez elsősorban a gazra vonatkozik, amint az a hasonlatból kiderül. Ami abból a bálványimádásra és az általad említett paráznaságra is igaz, az az, hogy a kiirtással nem oldod meg sem az ő, sem a magad problémáját.

Előzmény: Báthory Ödönke (5)
Se pénzem, se baltám Creative Commons License 2015.03.08 0 0 62

A Biblia szerint mégiscsak ő az apja

 

Szerintem ez egy kicsit necces.

Ugye Mária és József Betlehembe az összeírás miatt ment, és József elfogadta Jézust, ahogy az angyal kérte tőle.

Onnan kezdve hivatalosan Jézus József fia, és "jogosan" említi mindenki József fiaként, akinek nem volt az orrára kötve a szeplőtelen fogantaás.

 

A Bibliából kiderül, hogy Dávid nem volt héber,

 

Ezt nem tudtam.

De ez is azt mutatja, hogy elég sok bukfenc van a dologban.

 

És ezért kellene "ideológiai" alapon vizsgálni az egész Bibliát, nem betű szerint, hogy végre szét lehessen válogatni a szeretet vallás komponeneseit a belekevert és ráhúzott téveszméktől.

 

Ha sikerül "izolálni" a lényeget, az alapvető erkölcsi alapállást, akkor már nem lesznek fontosak azok a részletek, amivel a kritikusok a kereszténységet támadják, mert a szeretet csak a Sátán oldaláról lehet támadni.

Mert NEM abban kell hinni, hogy Jézus szeplőtelen fogantatásban születet, meg hogy vízen járt, (lehet ezekben is, de nem ETTŐL leszünk jobbak),  hanem abban, amit üzent: Szeressétek egymást !

 

De ehhez el kell dobálni a sok gumicsontot, amit azért szórnak elénk, hogy ne a lényegről vitatkozzunk, hanem szőrszálhasogatással daráljuk egymás idegeit, miközben a lényeg banálisan egyszerű.

 

 

Előzmény: kitadimanta (60)
tejet iszok és pipázok Creative Commons License 2015.03.08 0 0 61

"Valahogy úgy ahogy a fürkészdarázs lárvái átveszik a beoltott hernyó viselkedése felett az ellenőrzést."

A hasonlat tökéletesen fedi a valós szándékot.

 

Ennél van egy bonyolultabb, de precízebb természeti párhuzam: A köztigazdás élősködő.

 

Dr Tóth Ferenc, (növényvédelmi állattani szakértő a Gödöllői Mezőgazdasági Egyetemen ) talált néhány érdekes párhuzamot a természetben az élőlények és a társadalmi csoportok között, ami arra utal, hogy a természet fraktál jellegű, azaz hasonló motívumok ismétlődnek a különböző területeken.

 

Előre kell bocsájtani, hogy a párhuzam nem személyekre vagy csoportokra vonatkozik, hanem ideológiákra.

 

 

A kergeféreg

 

A kergeféreg kifejlett alakja a ragadozók (kutya, farkas) beleiben él. A ragadozónak megnöveli az étvágyát, így a kelleténél többet kell ennie, hogy a bélférget is etesse, de egyébként élhet és virulhat.

Sőt ! A bélféreg még SEGÍT is a farkasnak, hogy az extra táplálékot megszerezze !

A farkas ürülékével hosszú időn át szórja a féreg a petéit. Ha ezt a petét legelés közben lenyeli a birka, a belében kikel a féreg lárvája, de nem marad a bélben, hanem az erekbe fúródik, és addig viteti magát a vérrel, amíg el nem jut az agyba. Ott megállapodik, és folyton növő hólyaggá alakul. A hólyag belsejében számtalan féregkezdemény fejlődik. Ezek csak akkor tudnak majd továbbfejlődni, ha újra a kutya vagy a farkas belébe kerülnek. A hólyag károsítja a birka agyát, aminek leglátványosabb következménye, hogy a birka egy idő után már nem tud parancsolni a lábainak. Ha támadnak a farkasok vagy a kóbor kutyák, az egészséges birkák zárt alakzatba tömörülve védekeznek, vagy elszaladnak. A kergebirka mindkettőre képtelen, így ő lesz az áldozat. A ragadozók elfogyasztják a leölt kergebirka agyát, így megfertőzik, vagy ha már korábban is férgesek voltak, akkor visszafertőzik magukat, és még éhesebbek lesznek.

A féreg tehát megváltoztatta a birka viselkedését annak érdekében, hogy visszajuthasson a farkas vagy a kutya belébe, és a farkasnak meglegyen a anormálisnál nagyobb adag tápláléka, miközben szaporodott, sokasodott. A főgazdánál legfeljebb emésztési-tápanyaghasznosulási zavarokat okozott, a köztigazdának viszont a halálát okozta azáltal, hogy megfosztotta az önvédelem legalapvetőbb eszközétől is.

 

Itt valahol visszaköszön a gyarmattartó birodalmak és a gyarmatok sorsa.

A birodalomban megjelenik egy ideológia (pl materializmus), amelyik az anyagi javak átlagosnál nagyobb fogyasztásával folyamatos növekedésre, terjeszkedésre készteti a birodalmat, ami aztán újabb és újabb gyarmatok szerzésére kényszerül igényei kielégítése érdekében.

Mindeközben a gyarmatokon olyan rokon ideológiák jelennek meg, amelyek az ellenállást teszik lehetetlenné: az eredeti vallás, kultúra és erkölcs fellazítása, az ezekhez ragaszkodó vezetők kiirtása, bebörtönzése, megbélyegzése, nevetségessé tétele, stb., alternatív degradáló történelem kialakítása, intellektuális tömegpusztító fegyverek alkalmazása, mint,  Való Világ meg RTL Klub, stb...

 

Elképzelhető, hogy a Biblia is ilyen alapon "hígult fel"... Hogy kialakulhasson a hitel alapú kapitalizmus.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: kitadimanta (30)
kitadimanta Creative Commons License 2015.03.08 0 0 60

"Azt is tudjuk, a Dávidig visszamenő családfa Józsefé, aki ugye NEM Jézus apja."

A Biblia szerint mégiscsak ő az apja:

Lk 2:48 „És meglátván őt, elcsodálkozának, és monda néki az ő anyja: Fiam, miért cselekedted ezt velünk? Ímé atyád és én nagy bánattal kerestünk téged.”

János evangéliuma például többször is hangsúlyozza, hogy Jézus József fia (1,46; 6,42).

„Találkozék Filep Nátánaellel, és monda néki: A ki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát.”

„És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, a kinek mi ismerjük atyját és anyját?”

A Codex Syro-Sinaiticus-ban Mt 1,16 lectio variansa így hangzik:

„Jákob nemzette Józsefet, József, Mária férje nemzette Jézust''.

 

Ez is megér legalább egy megjegyzést:

Még az is lehet, hogy Jézus Dávid leszármazottja. A Bibliából kiderül, hogy Dávid nem volt héber, sőt furamód van némi párhuzam Dávid és Jézus szokása között:

2Sám 15:30-32 „Dávid pedig felméne az olajfáknak hegyén, (…) a hegy tetejére, hogy ott imádkozzék az Istennek,”

Arra az Olajfák hegyére, ahova Salamon később templomot épített Asérának (az Ég-királynőnek)

2Kir23:13…Olajfák hegyének jobbfelől levő oldalán, a melyeket még Salamon, az Izráel királya épített volt Astóretnek,

 

Nem szembetűnő, hogy alább a bölcs királyt mégsem tartják olyan nagyra, mint szóban? Vajon miért nem?

Zak12:7. És megoltalmazza az Úr Júdának sátrait, mint azelőtt, hogy ne legyen nagyobb Dávid  házának dicsősége és Jeruzsálem lakosának dicsősége, mint a Júdáé.

Ehhez tudni kell, hogy Jeruzsálem (ős) lakossága kánaánita volt:

Ez 16:3. …Így szól az Úr Isten Jeruzsálemnek: A te származásod és születésed Kanaán földjéről való; atyád az Emoreus és anyád Hitteus asszony.

 

És Dávid is:

2Sám 19,41 "És ímé, Izráelnek minden férfiai eljövének a királyhoz és mondák a királynak: Miért loptak el téged a mi atyánkfiai, a Júda nemzetsége?"

 

Jákóbot az Úr keresztelte át Izraelre:

1Móz 35,10 És monda néki az Isten: A te neved Jákób; de ne neveztessék többé a te neved Jákóbnak, hanem Izráel légyen neved. És nevezé nevét Izráelnek.

 

Viszont Jákób is kánaánita volt:

Hós12:2 …megbünteti Jákóbot az ő útai szerint….

7. Kanaánita ő!

 

Így viszont Dávidnak is annak kellett lennie... Meg Jézusnak is... Akit a pogányok (kánaániak) királlyá akartak kenni:

Jn6:15 „Jézus azért, a mint észrevevé, hogy jőni akarnak és őt elragadni, hogy királylyá tegyék, ismét elvonula egymaga a hegyre.”

 

Igazolja ezt a Jn Esszénus ev.12. rész, Betániai felkenés c. fejezet alábbi verse:

3. "Mária, Jézus sógornője, hitt Jézusban, mint az elküldött Messiásban, és be akarta őt kenni, mint Izrael királyát" [Izrael alatt itt nyilván a kánaánitákat kell érteni]

 

 

Előzmény: Se pénzem, se baltám (59)
Se pénzem, se baltám Creative Commons License 2015.03.08 0 0 59

hogy az igazi kereszténységet a magyarok hozták be Európába, kvázi kiválasztott népként.

 

Szó sincs "kvázi" kiválasztott népről. És soha nem is viselkedtek akként.

Egyszerűen arról van szó, hogy egy erősen "elzsidósodott" európai közegve beérkeztek a magyarok, akik alapjában az evangéliumokra támaszkodva értelmezték a kereszténységet, és  több szentet adtak a katolikus egyháznak, mint a bármelyik, kb. 600 éves "előnnyel" rendelkező európai nép . (Leellenőrizheted:  http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Szentek,_boldogok_nemzetis%C3%A9g_szerint)

 

Továbbá vannak olyan tények, amelyeket kevesen ismernek, de attól tények.

Ezekből néhány:

  • Jézus zsidó léte kétséges több szempontból is. Először is se a zsidók nem tartották maguk közül valónak, se ő nem tartotta magát közéjük valónak. A genetikán lehet futni pár kört, de az itt most nem játszik, ha nem ismerték el egymást. Nem élt zsidóként, nem követte szokásaikat, sőt ellenük tanított. "Megtaláltuk azt, akiről Mózes törvényében és a prófétáknál szó van: a názáreti Jézust, József fiát." "Jöhet valami jó Názáretből?"— kérdezte Nátánáel.
  • Azt is tudjuk, a Dávidig visszamenő családfa Józsefé, aki ugye NEM Jézus apja.
  • Aztán ott van a vérszerződés, ami nem egy tipikus zsidó népszokás, és már a mezopotámiai királyok is úgy törték és osztották szét a kenyeret, hogy Isten van benne.
  • Palesztínától keletre a Pártus birodalom terült el, Jeruzsálemtól nem messze van egy város amit Szkítapolisznak hívnak.
  • Pilátus Aktáiban (IX.3.) olvashatjuk, hogy a zsidók - nagyon jól tudva azt, hogy Rómának a Pártus Birodalom a legnagyobb ellensége - azzal vádolták Jézust Pilátus előtt, hogy: „A mágusok Keletről jöttek köszönteni a saját királyukat.”
  • Galilea: ez az elnevezés e tartomány héber nevéből ered. Ugyanis a zsidók „galil hag goiim”-nak nevezték ezt a területet. Angol fordításban így olvashatjuk, „galil of the gentiles”, vagyis a „nem zsidók országa”. Ugyanis a héber „goiim” kifejezés alatt a nem zsidó népek értendők, akik Júdeától északra laktak. Galileában tehát nem laktak zsidók! Tudni kell azt is, hogy Galilea és Szamaria (Szuméria??) nagyon sokáig volta Pártus Birodalom fennhatósága alatt.
  • A három MÁGUS is keletről jött, Nimród jóslatai alapján, (tegyük hozzá, hogy Attila hivatalos címe az volt, hogy Attila, Isten kegyelméből Bendegúz fia, a nagy Nimród unokája)

Ha bevesszük az apokrifokat, akkor még érdekesebb kép bontakozik ki, de egyekőre ennyi is elég.

 

Mindebből persze NEM KÖVETKEZIK egyáltalán, hogy Jézus magyar lenne, vagy a magyarok bárimi címen kiválasztottak lennének, csupán annyi, hogy történelmük során szorosan kötődtek ahhoz a kereszténységhez, amelyik nem keveredett az Ószövetséggel.

De a kegyetlenségen kívül mi is a baj az Ószövetséggel?

 

Hát.... ugye... a kamat...

Apró dolognak tűnik, de a történelmet szemlélve elengedhetetlen a világon való uralom megszerzéséhez.

Végülis minden lényegesebb "egyetemes" vallás és erkölcsi rendszer tiltotta a kamatot, mert "igazságtalan" gazdasági gyarapodáshoz vezet.

 

Mózes viszont a saját népére korlátozta a kamatszedés tilalmát, de megengedte “az idegenek”-kel szemben (kifejezetten így; Mózes 5. könyve, 23, 20). Ezt a megkülönböztetést a zsidók a mai napig betartják, ami részben oka tragikus történetüknek.

 

Tehát világos, hogy minden olyan vallási áramlat, ami a kamatszedést korlátozta, az uralom megszerzését, így a magyaroké is. (Ugros eliminandos esse)

Ezért a "reformáció" címén bevezetett kamatszedési tilalmak enyhítése örvendetes volt.

(van egy olyan bizsergető érzésem, hogy az Iszlámmal is az a legnagyobb probléma, hogy tiltja a kamatszedést...)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: az igazi kaqxar (54)
kitadimanta Creative Commons License 2015.03.08 0 0 58

"A kereszténység szerintem a négy evengéliumra épülő erkölcsrendszer az Ószövetség nevű szűrő nélkül.

Lehet hogy sokan vitatják, de én így gondolom."

Kiegészítve: Az Apcsel és  - bármilyen meglepő - Pál levelei is tartalmaznak jézusi gondolatokat, fontos információkat. Ugyanakkor az evangéliumokat is átszőtték judaista tanokkal. Tehát egyiket sem lehet sem elvetni, sem pedig teljesen elfogadni.

 

Azt gondolom, hogy az eredeti (jézusi) kereszténység tanait elsősorban az Újszöv egészéből és az apokrifekből, továbbá korábbi írásokból, legendákból lehet kihámozni. Természetesen ebben a kiválogatott halmazban már nem lehetnek ellentmondások, hanem csakis egymást támogató-igazoló kijelentések, történetek kaphatnak helyt.

 

Tulajdonképpen nem is annyira Jézus személyén van a hangsúly, hanem azon az erkölcsi-világnézeti felfogáson, ami az Ő nevéhez fűződik, amit Ő eredetileg képviselt.

Előzmény: Se pénzem, se baltám (55)
kitadimanta Creative Commons License 2015.03.08 0 0 57

OK. Tegyünk pontot a dolog végére.

Előzmény: az igazi kaqxar (54)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!