ASUS MeMO Pad HD 7-hez nem találtam használati útmutatót, csak kínaiul. Itt talán tudunk egymásnak segíteni az Asus MeMo Pad használatával kapcsolatban.
Már akartam írni, hogy sikerült újraéleszteni. Köszi, hogy segítettél.
Gyanús volt nekem, hogy teljesen lemerült, (bár úgy tettem le este, hogy nem jelezte, hogy töltsem)
Úgyhogy először töltőre tettem, ahogy te is írtad.
Utána kb. óránként nyomogattam a gombokat, hosszan, röviden, egyszerre, külön.... de semmi.
Aztán 4 óra eltelte után már idegből nyomtam mindkét gombot, legalább 20 másodpercig, és akkor bejött valami aprócska szöveg, meg egy pici nyilacska, ami fel-le mozgott a hangerőgomb nyomása szerint. utána még egyszer megnyomtam valamelyik gombot, és akkor újraindult.
Persze, még egyszer lefagyott, de itt már nem fekete volt a képernyő, hanem szürke. Ismét megnyomtam mindkét gombot egyszerre, hosszabb ideig, ekkor már újraindult rendesen, és azóta jó.
Most már vigyázok, hogy ne merüljön le teljesen, de szerintem ennek akkor sem kellene így lennie. Merült már le nekem laptop, meg telefon is okos is, buta is, de töltőre rakva pár perc várakozás után mindegyik gond nélkül bekapcsolható volt.
Nem tudom, a tabletnek ez miért nem ment.
Bármikor lehet akár áramszünet pl, vagy más ok miatt nem tudjuk tölteni, és akkor ilyen kínlódás újra beindítani?
Érdekes, hogy éppen ezen az oldalon kezdtem a keresést, de csak 3 letölthetőt láttam. (az egyik volt a kínai) Most meg 70 fájlt jelez. Most vagy nem vettem észre, amikor én kerestem, hogy legörgethető, vagy nem töltötte be rendesen az oldalt.
A ping az átviteli idő. Pl. lövöldözős játékban ha nagy a ping, akkor hiába lősz rá az ellenfélre, mert mire odaér a golyó, addigra ő valójában már messzi jár:-)
Egyébként pötyögtetés helyett nyomj a mikrofonra és inkább mond rá mit szeretnél. Igazán remek a hangfelismerője.
Ha mégis írsz, ne fogadd el, hanem írd tovább, mint bármely telefonnál az sms szövegét prdektív módban.
Nem is az a baj, hogy nem értem, csak sokszor egyszerűbb (és gyorsabb) lenne egy útmutatóból kikeresni azt a beállítást, amire nekem szükségem van.
Pl. hogy lehet eltüntetni azt a hülye szövegbeviteli módot, ami a billentyűzet felett van, és sokszor kijavítja azt, amit én beírok. (pin kód helyett ping, azt se tudom, mi az...)
Vagy hol kell bekapcsolni a gps-t. (mondjuk, erre már rájöttem, csak egy fél nappal korábban lett volna rá szükségem)
És biztos vagyok benne, hogy elő fognak még jönni a kérdések. Akkor pedig böngészhetek a neten a válaszért, ami idő, idő... és idő.