A KDNP véleménye szerint haladéktalan lépéseket kell tenni Alföldi leváltására, hiszen menesztésének már minden épeszű határideje lejárt. A kormánypárti KDNP szerint ezzel a döntésével Alföldi csorbította az intézmény hírnevét és ártott a *rezüméjének* is. – O, sancta simplicitas...
'emlékeztet Schmitt Pál köztársasági elnöknek arra a korábbi kérésére, hogy az új alaptörvény bevezetőjét ne preambulumnak nevezzék, mert az nem magyar kifejezés.' No kommentáció.
Nem, a Kapcsoltam egy műsor volt amit a Rózsa Sándor vezetett. Ő később amerikai karriert futott be Axl Rose néven. Öregkorában a Gázművek fő részvényesévé lépett elő.
Pali bácsi szeret írogatni, lehet hogy egy kicsit gramofon. Ő intézte egyébként azt is, hogy a los alamos-i olimpián májgott legyen, az egész szociális tábor távol maradt, csak a románok nem, mert ők nem kapták meg a kukást Moszkvából. Pontosabban megkapták volna, csak nem működött a trafipax, a diplomás futárt meg lesnittelték tévedésből a szipusok.
Na ebből is látszik, hogy ki mint vet, úgy Borat, és senki sem különb a Deák téri áfésznál.
De félre a sliccel, jó lenne most már minoritást adni az eredeti témának, vagyis belefér-e Alföldi a Nemzeti direktóriumába, és mi az ő szakmai pogromja, színészi arc politikája.
Akkor te egy celebritás vagy? Vagy csak egyszerűen plagizátor? Mint ahogy azt a régi görögök is megmondták:Exitus acta probat, ami annyit tesz, hogy csináld csak nyugodtan, úgyis annak van igaza a végén, aki győz.
Ez mindent visz! Mint azt a művelt görögök már naghyon régen megfogalmazták: 'Ab ovuláció usque a dalmáig'. Szóval eddig a legjobb a fülétől a farkáig.
Megjegyzem, éljen a ZZö és LFC megbonthatatlan barátsága, akár zeng ő, akár nem:))
"Alföldi Róbert szívesen látta volna a Nagy-Romániát ünneplő románokat a magyar kultúra legfőbb színpadára, és olyan célra kívánta biztosítani a teátrumot, amely súlyosan sértette a magyar nemzeti közönség jelentős részének érzékenységét. ... Várjuk, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakállamtitkára haladéktalanul állapítsa meg az eset következményeit. ... A művészi szabadság legteljesebb tiszteletben tartása mellett álláspontunk az, hogy a Nemzeti Színház irányítása nem viheti szembe a színházi szubkultúrát a közönség igényességével."
Szerintem inkább valami hazafiasabbra kellene itten fókuszálni az optikust. Mert hogy közelg a nagy nap, amikor mindenki Petőfit szaval, és ovisok számolatlanul gyártják a nemzeti színű zászlókat lengetés céljából. A nagy szónokaink már két kézzel szorongatják saját gigájukat, hogy a nagy alkalmakra rendszeresített kappanhangot ki tudják préselni magukból. Úgyhogy nagy várakozással tekintsünk a Nemzet Színházának ünnepi rezüméi felé, met most megmutathatják, hogy mit tudnak amúgy obskuratíve és szubsztanciálisan felmutatni.
Nem, az a Lolka-Burka c. arab rajzfilmsorozat volt a 80' években amikor még nálunk is a Flitter Öcsi (RIP) meg a Felső Emelet volt a nagy sztár. Emlékszem a Fenyőssy Miklós hip-hop lemezt adott ki, Jólnézünk Miki címmel (ez komoly), szóval ő volt az első magyar nepper, egyben tropikunk előfutárja, megelőzve a Koránt.
Szerintem te a Csador és Pengére gondolsz, ahol a gonosz Burka beteríti fekete fátylával az egész világot, vica és verza, de tüstént, amint lehull az éj.