Védőbeszéd Orbán Viktorért címmel írt cikket Rezsőházy Rudolf, a leuveni katolikus egyetem nyugalmazott egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja a La Libre Belgique című belga napilap csütörtöki számának véleményoldalán.
Egy kis adalék, milyen is az igazi szadeszes-libsi gondolkodás:
"A liberálisok terápiával nevelnék át a "szélsőjobboldaliakat"
Konferencián jártunk, ahol megtudhattuk a liberálisoktól, a szélsőjobboldali nők esténként együtt énekelgetik az Erdélyi Himnuszt. Egy óvodásnak is hiteltelen agyament megállapítások, a rettegőktől.
Alig kezdődött el az év, alig ocsúdtunk fel az ünnepek hatása alól, a liberális társadalom színe- java ismét valódi csemegét szolgáltatott számunkra. Az Friedrich Ebert Alapítvány vitafórumot szervezett „Nők a szélsőjobboldali mozgalmakban" címmel, ahol ismét megtiporták a hazájukat szerető és védő embereket. Most ennek az egyre bővülő körnek egy új szegmensét: a lányokat és asszonyokat vették célba.
Bejutásunk a konferenciára elsőként akadályokba ütközött, mert amikor barikad.hu néven próbáltunk regisztrálni, akkor elutasítottak minket közölve, hogy betelt a létszám. Ám amikor civilként jelentkeztünk és bevetettük kissé rekedtes, affektálós, hetedik kerületi akcentusunkat, az egyik szervező azt mondta, hogy menjünk, biztos beférünk. Azt is hozzátette, a konferenciát áttették egy másik helyre, mert félnek a nagyarányú szélsőjobboldali érdeklődéstől.
A magukat szociáldemokratának nevező Friedrich Ebert alapítványról annyit érdemes tudni, hogy körülbelül annyi közük van a szociáldemokráciához, mint az MSZP-nek, - tehát semmi. Az alapítvány partnerei többek között a Magyar Szocialista Párt, valamint a szintén szocialista kötődésű Táncsics Mihály Alapítványt, a hasonló köntösű Demos Magyarország és a Central European University (CEU).
Prof.dr. Renate Bitzan és Prof.dr. Michaela Koettig, "szélsőjobboldal-kutatók" vázolták előttünk elsősorban a németországi nők szerepét a szélsőjobboldali mozgalmakban, ám feltártak Magyarországra is jellemző „alapigazságokat”. Természetesen egytől-egyig vérforraló baromságokat.
A két előadó felvázolta, melyek a szélsőjobboldali hazájukat szerető nők alaptulajdonságai:
- Igába hajtják a fejüket és egész életüket az általuk vallott ideológiák határozzák meg. Cselekedeteik csakis ezen elvek jegyében történnek. (Valóban felháborító, hogy nem gondolják cukinak a homoszexuálisokat és a nemzeti gondolatok fontosabbak számukra, Stohl András mellizmánál - a szerk.)
- Nemi elméletek vagy ideológiák helyett a népközösséget, a fajt és a nemzetet helyezik előtérbe. (Nem kommentálható megállapítás, akkora hülyeség, hogy az sem hiszi el, aki mondta - a szerk.))
- A szélsőjobboldali nők szerepe a társadalomban az anyaság. Céljuknak tekintik, hogy népük fajtiszta utódokból álljon és gyermekeiket a nemzeti eszméknek megfelelően neveljék. (Persze a feminista liberális gondolkodókat már- már az undor keríti hatalmába, amikor a hagyományos, klasszikus női szerepek betöltésére gondolnak, és talán beteg gondolataikat vetítik a szélsőjobboldali asszonyokra, amikor azt mondják, kötelességből szülnek - a szerk)
Renate Bitzan elmondta az egyik németországi szélsőjobboldali mozgalom arra vetemedett, hogy Törpeposta címmel egy kiadványt jelentetett meg, melyben az anya, az anyaság, az anyává válás és a gyermeknevelés kérdéseivel foglalkoznak. (Felháborító és elfogadhatatlan. Valószínűsíthetően több ilyen kutatónak az él a fejében, hogy a szélsőjobboldali nők kizárólag azért szülnek, hogy az eszmét tovább adják. A gyermekvállalás öröme az persze bagatell ennek fényében. Beteg liberálisok… - a szerk.)
A szélsőjobboldali nők veszélyesek
Az előadók szerint óriási probléma, hogy a hatóságok azt hiszik a nők politikailag érdektelenek, törvénytelen illetve erőszakos cselekményeik felett elsiklanak. Elmondták: a nemzeti radikális nők ugyanis, gyakran folyamodnak félig- meddig illegális cselekedetekhez. Fel is soroltak néhányat: szélsőjobboldali szervezet számára nyitnak bankszámlát, vagy termet bérelnek szélsőjobbos rendezvények számára. Ha nem is közvetlen módon, de támogató funkciót látnak el az agresszivitás terén, sokszor ők szolgáltatják az atrocitások okát. (A melegekkel együtt riszáló liberális anyukák és családok meg természetesen gyermekeik jellemfejlődését segítik elő. Újabb ostoba stigmatizálás. - a szerk.)
A nemzeti radikális nők pályaválasztása tudatos
A vitafórumon kifejtették, különösen veszélyes az, hogy ezek a nők - mármint a szélsőjobboldaliak - különösen olyan területeken bukkannak fel, ahol a társadalom legkevésbé várná pl. iskolai szervezetekben. Egy darabig leplezik nézeteiket, majd amikor elnyerték a közösség bizalmát elkezdik terjeszteni eszméiket. Ha nem éppen otthon a jövő fegyverét, azaz gyermekeiket nevelik, akkor a tudatosan kiválasztott pályájukon tevékenykednek. Gyakran dolgoznak nevelőként, tanárokként, azon belül is főleg történelem tanárokként, hogy az adott generációt saját szellemben tudják nevelni. (Hát valahogy ez az SZDSZ méregkeverői megalkotta, magyar liberális oktatási rendszerben nem igazán volt érzékelhető. Ehelyett az egynemű párok családalapításának elfogadtatása, a beteges történelemszemlélet, a merjünk kicsik lenni, és a torzult én-tudat kialakítása annál inkább - a szerk.)
Az egyik előadó megjegyezte: azért nem szabad azt gondolni, hogy szélsőjobboldali mozgalmakban nincs értelmes ember. Nem mindenki olyan buta, vannak közöttük intelligensek is. (Szép volt, tovább sikeres agyhalált kívánunk az előadó munkájához. - a szerk.)
Michaela Koettig elmesélte, hogy felajánlottak neki egy tanári állást egy német egyetemen, melyet azért nem fogadott el, mert kb. 40% a szélsőjobboldali tanulók aránya. (Mi ez ha nem diszkrimináció? Ha ezt valaki úgy meséli, hogy azért nem vállalt el egy ilyen munkát, mert a zsidók, vagy az arabok, netán a liberálisok aránya ekkora, azonnal aláírásgyűjtésbe kezd az egész „szabadságféltő”, rettegő kör. - a szerk.)
Azt is megtudhattuk a liberálisok által jelesnek vélt szakértőktől, ha valaki munkanélkülivé válik, nincs jövőképe, szoros a kapcsolata a nagyszüleivel akkor nagy valószínűséggel elkezd vonzódni a szélsőjobboldali eszmékhez. (Persze, aki pedig szereti a kisállatokat, de nem túl jól tanul, abból oroszlánidomár lesz minden bizonnyal. - a szerk.) Elmondták azt is: a nemzeti radikális nők a saját problémáikat a szélsőjobboldali mozgalmakban reprodukálják.
Valaki a közönségből aggodalmát fejezte ki, hogy a szélsőjobboldali nők nagyon veszélyesek, mert kívülről nem látszik agresszivitásuk, „báránybőrbe bújt farkasok”. Hozzátette: úgy néznek ki, mint akik esténként összegyűlnek és az Erdélyi Himnuszt énekelgetik. (Mentőt! A liberálisok még azt sem voltak képesek ennyi idő után megtanulni, hogy a neve Székely Himnusz? Egyébként nemcsak nők „énekelgetik”, hanem az elszakított területekkel érzett sorsközösség dala is egyben. Ez aztán tényleg szakmai konferencia, ennyi erővel kijelenthették volna azt is, hogy Szovjetunió létrejöttét a Függetlenségi Nyilatkozat hitelesítette… - a szerk.)
Michaela Koettig folytatva gondolatmenete,t elmondta, azzal még nem lenne baj, ha csak összegyűlnének és énekelgetnének, azt még elviselné a demokrácia. De az már óriási probléma, hogy gyakran utcára vonulnak és másokat kirekesztenek. (Azt már Gyurcsány Ferenc és Gergényi Péter óta tudjuk, hogy az állampolgárok utcára menését nem viseli el a demokrácia - a szerk.)
Az előadó végül megnyugtatta az elkeseredett közönséget, hangsúlyozva, hogy átnevelhetőek ezek a fiatalok, csak hosszú távra kell felkészülni és terápiás jelleggel kell felkarolni őket - mosta össze egy laza gondolattal a "szélsőjobboldali nőket" a heroinistákkal, alkoholistákkal, szenvedélybetegekkel.
Végül megjegyezte: fel kell hívni a figyelmet a nevelőnők, a szociális munkások és a tanárok képzésében, hogy ez a jelenség felbukkanhat. Ki kell szűrni ezt a gondolkodást és nem szabad hagyni, hogy továbbterjedjen. (Értsd: világnézeti diszkriminációt kell alkalmazni az oktatásban, ki kell szűrni a belső ellenséget - Rákosi elvtárs mind a tíz ujját megnyalná. - a szerk.)
A konferencia összegzéseként csak azt a kérdést tennénk fel: ha bármely népcsopotról, vallási felekezetről, vagy irányzat képviselőiről hasonló hangvételű konferenciát szerveznének, vajon hány percen belül indítanának a tiltakozó aláírásgyűjtést, hány nyugati lapban könyörögnének a civilizált világ segítségéért a megélhetési rettegők?"
"A balliberális értelmiség megrémült, ám ők húsz éve rémülnek nem kevés közpénzért cserébe. Amitől valójában tartanak, itthon és Európában egyaránt, hogy évtizedek óta tartó véleménymonopóliumukat elveszítik. Márpedig ez így lesz. Mindazonáltal rémületüket már megszoktuk és megszerettük, hiányozna, ha nem lenne."
Igen, a 68-as hülyék, a chartások, szamizdatosok, a hippi-buzi-pedofil-drogos-liberális önkéntesmérvadó "értelmiség" most kezd ráeszmélni, hogy lassan egész Európában kitelik számukra az esztendő. Magyarország pedig elkezdte ezt a folyamatot katalizálni. Nagyon helyesen. További bölcs helytállást és kitartást (jajistenem, jajistenem, rasszistafaszista voltam, elhatárolódom magamtól) kívánhatunk csak országunknak ehhez a nemes harchoz !!
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szombaton kibökte, hogy mi bántja valójában. Ennyiben hasznos volt az a hangzavar, amely az elmúlt hetekben a magyar médiatörvény körül keletkezett. A bírálók egymásra licitáltak, néhány esetben bohózatba illő eredménnyel, úgyhogy a hét végén megjelent német lapok számára már alig maradt minősítés, amit a magyar kormányra tudtak volna aggatni. Inkább elmondták őszintén, mi nyomja a szívüket.
Ez: „Magyarországon olyan kormány került hatalomra, amely nyugat-európai szóhasználattal »jobboldali-nemzetinek«, tehát gyanúsnak minősül, és kétharmados alkotmányozó többséggel bír a parlamentben. Ez kísértést jelent a zavartalan kormányzásra, amely nem igazán fordul elő a demokrácia elméletében. Ezért is legitim, hogy figyelemmel kísérjük a budapesti fejleményeket.”
A problémára a Süddeutsche Zeitung megoldást is kínál. Szerintük „nem bízható Budapestre annak eldöntése, vajon mit és mikor akar változtatni a törvényen, amennyiben kiderülne, hogy jogosak voltak a bírálók aggodalmai. Ez azt jelentené, hogy várnának a baj bekövetkeztéig. Az EU-n belüli vita csak akkor fog lecsillapodni, ha Barroso elnök – tekintet nélkül néppártbeli kollégájára, Orbánra – az egész törvényt megvizsgálja, mégpedig nemcsak betűje, hanem szelleme szerint is”. Tiszta szavak a hetekig tartó álszent mellébeszélés után. Tehát a kétharmados parlamenti háttérrel bíró magyar kormány eleve gyanús, mert jobboldali-nemzeti, nem is bízható rá, hogy eldöntse, mit és mikor akar változtatni a médiatörvényen, amelynek nemcsak a törvény betűjét kell nézni, hanem a szellemét is.
Egy biztos: Nyugat-Európában végre elolvasták a médiatörvényt. Ezért nem elég, ha a törvény betűjében nem akad kifogásolnivaló. A törvény szellemének a minősítésére pedig nyilvánvalóan továbbra is a nyugat-európai balliberális értelmiség a legalkalmasabb. Kérdés persze, hogy az adótörvények, a költségvetési törvény és más fontos intézkedések vonatkozásában maradhat-e Budapesten a döntés, vagy azok elkészítésének a joga is átkerül az Európai Bizottságon keresztül a Süddeutsche Zeitung szerkesztőségéhez. Nincs itt szó a médiatörvényről, sőt eddig is alig volt.
A balliberális kormányok állandóan törvényeket hoztak nyíltan kimondva a szólásszabadság korlátozására, amelyeket az Alkotmánybíróság rendszeresen megsemmisített. Akkor az volt balliberálisék problémája, itthon és külföldön, hogy a magyar szólásszabadság túlságosan széles körű. Most, hogy a médiatörvény deklaráltan védi a kisebbségeket és a gyermekeket, ez a gond. Illetve dehogy. A kormány jobboldaliságával, tehát közvetve a magyar választópolgárok hatalmas többségének a döntésével van baj. A támadások a magyar választások óta folyamatosan jönnek, baj volt a győzelem arányával, a nemzeti együttműködés nyilatkozatával, a kettős állampolgárságról szóló törvénnyel, a 2010-es költségvetési hiány mértékével, a Trianon-emléknappal, az IMF hazaküldésével, a különadóval, a nyugdíjrendszer átalakításával és minden egyes személyi döntéssel. Meg a többivel, amit nem soroltam fel. Hogy a magyar parlamenti és médiaellenzék tiltakozik, az természetes, bár nem különösebben feltűnő. Üres címlappal jelentek meg napi- és hetilapok, de hát ezek az újságok nyolc éven át üres címlappal jelentek meg, már ami a balliberális kormányok tevékenységéről szóló érdemi és valós híreket illeti.
A balliberális értelmiség megrémült, ám ők húsz éve rémülnek nem kevés közpénzért cserébe. Amitől valójában tartanak, itthon és Európában egyaránt, hogy évtizedek óta tartó véleménymonopóliumukat elveszítik. Márpedig ez így lesz. Mindazonáltal rémületüket már megszoktuk és megszerettük, hiányozna, ha nem lenne. A médiatörvény körüli tombolást azonban nem ők, hanem több körülmény találkozása erősítette fel.
Az első, hogy Magyarország éppen átvenni készült az unió elnöki tisztségét. A régi tagállamok sajtója és diplomáciája burkolt vagy nyílt formában eddig minden újonnan csatlakozott ország ez irányú képességét kétségbe vonta. A második, hogy a magyarországi különadó bevezetése komolyan sérti több nyugat-európai, főként német óriáscég érdekeit, nyilvánvaló, hogy a magyar kormány elleni médiahadjárat nekik cseppet sincs ellenükre, sőt. A harmadik a magyar Külügyminisztérium értékelhetetlen teljesítménye. Meg sem próbálták feltartóztatni a Budapest elleni verbális hadjáratot.
Amikor egy német diplomata úgy vélte, hogy korlátozni kellene Magyarország uniós elnöki jogköreit, akkor a Külügyminisztérium közleményt adott ki, hogy sokkolta őket ez a vélelem. Sokkolta, ugye? Szegénykék. Jól megmondta a csúnya német bácsi. Nagyon fájt, talán sírtak is csukladozva, de aztán megnyugodtak, és hazafelé már tudtak kicsit mosolyogni. A magyar polgárok nyilván örömmel tartanak el az adójukból olyan kormányszerveket, amelyek két kemény mondat hatására sokk alá kerülnek. És talán egyszer véget kellene vetni annak a furcsa jobboldali kormányzati hagyománynak, amely szerint minden balliberális diplomatának és külügyminisztériumi alkalmazottnak muszáj a helyén maradnia. Ez ugyanis nem a szakmaiság vagy a politikai nagyvonalúság jele, hanem a hülyeségé.
A negyedik a magyar kormányzati kommunikáció csődje. Páratlan, hogy csak a magyar miniszterelnök és a legszűkebb stábja reagált az eseményekre, és rajtuk kívül senki. Budai Bernadett, ha annak idején végképp nem tudott már mit mondani, legalább elájult. A mostani kommunikációs csapat az első kiélezett helyzetben feltette a kezét, és talán ez volt a jó megoldás, mert amikor elkezdtek beszélni, akkor következetesen gyengítették és félreértelmezték a kormányfő által mondottakat. Mindezzel már nincs mit tenni. Bizonyos, hogy egyetlen kormány sem engedheti meg magának, hogy országa törvényeit külföldi szerkesztőségek instrukciói alapján módosítgassa.
Ha a médiatörvényben lesz változás, ami jó lenne, mert a törvényt a kontinentális hisztéria közepette érték és érhetik jogos kritikák is, akkor azokat meghozni csak az Európai Bizottság állásfoglalása után lehetséges. Addig van idő elgondolkodni azon is, szükségszerű-e, hogy a jövőbeli várható viták tekintetében a fenti négy tényező együttesen álljon elő, mert ezek eredménye csak a mostanihoz hasonló fiaskó lehet. A kettős mércét pedig mindig és minden fórumon el kell utasítani.
Rezsőházy Rudolf: Kereszténység és pluralizmus. Az együttélés módozatai
egyetemi tanár – Université Catholique de Louvain
www.magyarpaxromana.de/RR_PLURALIZMUS.doc
"Mindazt, amit előadtam természetesen a vitatható megállapítások és vélemények birodalmához tartozik. Szívesen fogadok tehát bármilyen kérdést vagy jóindulatú ellenvetést…"
2002 és 2010 között az SZDSZ ideológiai dominanciája mellett az MSZP és az SZDSZ kormányzott. Ennek ellenére most azt állítják, hogy az elmúlt nyolc évben a törvényesség határait átlépve a jobboldal tette tönkre az országot, így a jelenlegi kaotikus viszonyokért is a Fidesz-KDNP pártszövetséget terheli a felelősség.
A nyugati olvasók emiatt többnyire a budapesti értelmiség köréből kikerülő közvetítőkön keresztül jutnak tájékoztatáshoz, ez a csoport viszont mindig is az SZDSZ-t támogatta. Politikailag ez a párt ugyan elvesztette szavazóinak nagy részét, de a mögötte álló értelmiségiek köre jelen maradt a tudományos és irodalmi életben, valamint a sajtóban, és ennek a körnek a tagjai érintkeznek legtöbbet a külfölddel.
