Lesz szentkorona a preambulumban és az állami lobogón is, derült ki az új alkotmány elkészítéséhez készült sorvezetőből, a "Magyarország alkotmányának szabályozási elvei" című "munkaanyagból".
S azt ki mondja, hogy ha az állami zászlóban címer van akkor az már nem állami, hanem nemzeti. És akkor kettő lesz, nekik egy nemzeti címerrel, nekünk egy állami sima? Tiszta sületlenség amit írtál.
Ha Ii. 0rban fotóját rendelnék el a zászló közepére, még lehetne kinyírt zászlókkal vonulni. Így majd csak a hatalmi irodákat és épületeket lehet Schmitt- és 0rban-fotóikkal együtt "simogatni".
Ahogy vesszük. Aki terrorra terrorral válaszol, az erkölcsileg semmivel sem különb. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy míg a Vörös Hadsereg a hazát védte, Horthy huszonöt éves uralmának mérlege egymillió halott, és három falu elvesztése. Az anyagi károkról nem is beszélve...sapienti sat.
A zsidótörvények előtt a jogállamiság is stimmelt nagyjából." Bizonnyal. A numerus clausus az 1920 évi XXV. törvény. Előtte legföljebb a fehérek tömeggyilkosságai borzolták némiképpen a jogállamot. De talán akadt egy-két hónap a 25 év alatt, amikor éppen teljesen érvényes volt a jogállam.
Azért mert a seggfej, hazaáruló Szálasi a Szent Koronára tett esküt, meg Árpád- sáv alatt vonult, még nem fogom megutálni ezeket a szimbólumokat." Szerintem szándékosan teszel úgy, mintha nem értenéd. Az Árpád sáv végleg a szélsőjobbé lett, akármit gondoljanak is némelyek. Viszont a korona értékes történelmi ereklye, semmi köze ahhoz a szerencsétlen disznóhoz.
A győri programot orbánék hokuszpók akciótervéhez hasonlítani elég rázós dolog (1938-ban az ilyen nagy volumenű terveket még a leggazdagabb réteg megadóztatásával próbálták megcsinálni, nem a nyugdíj ellopásával)
Az új zászlók készítése munkalehetőséget biztosít jónéhány embernek. Beindítja az 1 millió új munkahely teremtésének folyamatát, javul a foglalkoztatási mutató, és ez azt fogja bizonyítani, hogy a kormány dolgozik.
Tegnap láttam a híradást valamelyik csatornán, hogy Csrerkeszőlőn új élményfürdőt adtak át, az is 40 új munkahelyet jelentett. :-))
mongyuk nem ártana a kormányba egy Bethlen István, Klebelsberg Kunó, Keresztes-Fischer Ferenc vagy Kánya Kálmán akinek látóköre továbbment az alcsúti kricsminél...