Igyekszem objektíven, és az anonimitásomat megőrizve elmesélni a történetemet, amelyben a szereplők, és a helyszínek természetesen nem egyeznek az eredetiekkel.
2009-ben megpályáztam az L-nél (nevezzük "L"-nek, ebből szerintem mindenki tudja melyik áruházlánc) egy területi értékesítési vezetői állást, friss diplomával, két nyelvvizsgával, és nagy elhivatottsággal. Három körös volt az interjú, egymást követő heteken. Minden esetben előző nap szóltak, hogy másnap menjek fel 8-ra, fél9-re, stb., nem kis kellemetlenséget okozva ezzel az akkori munkahelyemen. Természetesen saját költségen kellett leautózni 7-800 km-t a fél órás interjúk miatt, de ezt bevállaltam, remélve és bízva a sikerben. A harmadik interjún közölték, hogy számítanak rám, és szeretnének velem dolgozni, van öt percem elolvasni a szerződést, és eldönteni, hogy elvállalom-e. Én örömmel igent mondtam, és belevágtam a munkába!
A szerződésben 500eFt bruttó kezdő fizetést ígértek, ami a következő évben 750e, a rá következőben pedig 900e Ft, plusz saját használatra egy céges Audit, és 20e Ft étkezési utalványt (L-kártyán persze). Közölték, hogy van egy rövid betanulás, ami kb 5-8 hónap lesz, ebből 3 hónapot boltban kell eltölteni bolti dolgozóként, ezt úgy hívják a cégnél, hogy "farmeres szakasz", amit követ a "kosztümös szakasz", betanuló területi vezetőként. Ja és napi 10 óra, plusz 1 óra ebédszünetben egyeztünk meg, heti 5 munkanappal, amiből 1 mindenképpen hétvégére esik.
A betanulás valóban így kezdődött, egy gyulai boltba kerültem bolti dolgozói szakaszba, ahol a cég egyenruhájában kellett betanulnom. A feladataim ekkor: polcpakolás, takarítás, 2 hét után kasszázás volt. Kemény volt beleszokni, de símán ment az ügy. Ekkor már kezdett gyanússá válni, hogy a kollégáim rendszeresen túlóráztak, szinte általános volt az, hogy egy 6 órás dolgozó bejött reggel fél6-ra, és dél körül szóltak neki, hogy maradnia kell estig. Az elfogadható válasz pedig kizárólag a "igen" volt. Kérdeztem is az egyik BV (boltvezető) helyettest, hogy mi van azokkal, akik nem tudják megoldani a túlórát (nem véletlen vállaltak csak 6 órás munkát, pl gyerek, család, stb miatt). Erre az volt a válasz, hogy a 3. "nem" válasznál általában el is küldik végleg az "ilyen" dolgozókat. Hmm.. Korrekt nem? Természetesen velem is ugyanezt játszották, a napi 11 óra soha nem volt 11, hanem, általában 13-14, bár én nem foglalkoztam vele, mert az 500 bruttóért hajlandó voltam áldozatot hozni.
A következő hónapban másik boltba kerültem, ott már a BV helyettesi feladatokat kellett ellátnom. Ezt a szakaszt egészen élveztem, és kezdtem megszokni a nagyon hosszú napokat, és értékelni a pihenőnapokat. 2-3 hetente jött le az oktatási vezetőm, egy rövig meetingre, ahol folyamatosan pozitív értékeléseket kaptam, és dícsérték a munkámat. Ez a hónap egészen jól el is telt (bár autót még nem kaptam).
A boltvezető szakaszomat szintén egy másik városban töltöttem, ami már keményebb volt egy kicsit, de túljutottam rajta, és vártam a jelzést, hogy hova kerülök területi vezetői betanulónak. Nagyon útáltam már az egyenruhát, szerettem volna már elegánsan megjelenni.
Ekkor jött a fekete leves. Közölték velem, hogy pár hónapig még helyettesítésre kellene utaznom Kisvárdára, aztán Hatvanba, majd Nyíregyházára, olyan boltokba ahol életemben nem jártam még. Tegyem rendbe a boltokat, és "majd meglátjuk" hogyan tovább. Autóm még mindig nem volt (azzal indokolták, hogy nincsen elég most a cégnek), ezért saját kocsival kellett megoldanom az oda-vissza utazásokat, amiket persze elszámoltak (mindig 2 hónapra rá..), ahogyan a szállásköltségemet is. Rángattak boltról boltra, és 4 hónap után elvárták, hogy olyan boltokat tegyek rendbe 1 hét alatt, ahol rossz a forgalom, vagy rossz a bolti dolgozói gárda. Ez, fél éves tapasztalatból mondom, gyakorlatilag lehetetlen küldetés. Mindezek ellenére próbálkoztam, igyekeztem több-kevesebb sikerrel, aztán a 7. hónapban behívtak a központba egy meetingre, ahol a felmondó levelemmel vártak. :) Mindenféle előzmény nélkül.
Ezek után átértékeltem a lehetőségeket, és rájöttem, ebben a formában abszolut nem éri meg az a pozíció. Sajnos.
