Hol itt a panama? Megvettek 120 hektár földet pár magánszemélytől jó pénzért - és aztán azt építenek rá, amit az önkormányzat a rendezési tervében engedélyez.
A Páty külterületén lévő százhúsz hektáros területen fekvő földterületeket két magánszemély vásárolta fel korábbi tulajdonosaiktól. Egyikük Polet Rita, Christian Polet belga üzletember felesége. Christian Polet cége, az Ennet Kft. volt az a vállalkozás, amelynek a terézvárosi önkormányzat 2004-ben pályáztatás nélkül, 135 millió forint plusz áfáért adta el [6] az Andrássy út 47. alatt, az Oktogon és a Liszt Ferenc tér sarkán álló palotát.
Az épületről az igazságügyi szakértő később megállapította, hogy még felújítandó állapotban is több mint egymilliárd forintot ér. Az épületben működő kávézó tulajdonosai magasabb vételi ajánlatot tettek az önkormányzatnak, tőlük százötvenmillió forint kenőpénzt kért „egy befolyásos csoport”. Ez az ügy az Andrássy úti ingatlanpanamák egyik legkirívóbb esete volt.