A Kislétán meglőtt kislánynak 370 ezer forintot gyűjött az SZDSZ
Átadta ma délelőtt a Kislétán három hónappal ezelőtt súlyosan megsebesített kislány gyámjának az adományokból összegyűlt 370 ezer forintot, valamint ajándékokat, ruhákat, tanszereket Szabadai Viktor, az SZDSZ Új Generáció elnöke és Béki Gabriella, a párt országgyűlési képviselője.
A gesztus szép, csak épp röhejes, hogy 370 ezer jött össze, ha már neki álltak. Ennél egy átlagosan korrupt szadeszvezető egymaga is többet kiizzadhatott volna, ha már reklám köllött nekik.
Az más kérdés, hogy a Galgagyörkről kitett házaspárnak gyűjtött-e valaki új házra a romaszervezetek közül ?
Mivel az Új Generáció nem gyűjtött pl. az olaszliszkai lincselésben elhunyt tanár gyermekeinek, úgy gondolom, ez az (egyébként szimpatikus) akció nem emberi szimpátia, hanem politikai haszonvágy megnyilatkozása.
Ilyen gusztustalan, okádék pártot is ritkán látni. Eddig vajon miért nem gyűjtöttek? Miért csak most, amikor megcsapta őket a parlamentből kiesés szele? Nyomulnak hátha a cigók beszavazzák őket, de pofára esnek.
Sokmindent el lehet mondani az SZDSZ-ről, hajaj, de ebben az ide-oda tántorgó országban még mindig ők a legnormálisabbak (szegény kis ország...).
Akik gyűlölik az SZDSZ-t, és főleg azt, amit képvisel, vagy képviselni szeretne, elsősorban magukról álíltanak ki súlyos bizonyítványt. Vissza Ázsiába, de legalábbis a Balkánra; vissza a sötétségbe, a barbárságba. A Kádár- és Horthy-rendszer hívei, hogy messzebb ne menjek, akiknek nyűg a demokrácia. Semmi vész, most majd nemsokára megint megtapasztalják, milyen érzés tekintélyuralmi rendszerben élni.
Tipikus magyar mentalitás. Nem azt becsülni amit kap vki , hanem nyavalyogni, hogy a többi miért nem kap. Azoknak majd gyűjtenek, vagy gyűjtöttek mások.
Tipikus gané eszdéeszes mentalitás. Nem azt mondja, hogy hát igen, a nem cigányoknak is kellett volna gyűjteni, hanem azt, hogy azoknak gyűjtsön más. Na, ezért utál titeket már mindenki.
Mohácsi mennyit keresett 4 éves "munkájáért" Brüsszelben? Egy sz ros millát nem tud felajánlani? Kolompár Orbán? Ő is elég sok pénzt nyúlt le.Ez a gusztustalan.
Azt meg neked kéne észrevenni,hogy az szdsz ezt csakis önnön politikai érdekből cselekedte,különben nem verte volna nagydobra hanem szépen csendben segít mint ahogy azt a normálisabbak teszik.
Nehéz feltételezni az SZDSZ-ről a jóhiszeműséget. Túl jól ismeri már őket az ország. Az más kérdés, hogy a 370ezer az jól jön minden gyermekét egyedül nevelő szülőnek. Van ilyenből néhány ezer, akik többek között pont az SZDSZ-nek köszönhetik egyre kilátástalanabb helyzetüket.
A pártjaid lerohasztották az országot. Árulták, eladták, ellopták, elqrták, adósságcsapdába lökték ha csak az anyagiakat nézem. Mire vársz még? 380-ezer forintra?
Ez a mentalitás, hogy mindenben és mindenkiben a rosszat keressük, ez az állandó egymás kibeszélése.
Pl számomra az lenne a szép, ha erre a többi párt, szervezet is belépne a versenybe, hogy bezzeg mi meg ennyit gyűjtöttünk Xnek, Mi meg még többet Y-nak.
De ez az örökös kekeckedés, ez szörnyű. Ha magamon is észreveszem, aznap el szeretném ásni magam, annyira fáj.
Gondolom van magyarázata, hogy miért tudod azt , hogy az Szdsz mit miért tesz. Vagy azt hiszed, hogy tudod, és te magad vagy a szavaidban, amit rájuk próbálsz kenni.