Hatvanhét éves korában elhunyt Bujtor István színész - közölte az [origo]-val Talabér Márta a Veszprém Megyei Önkormányzat közgyűlésének alelnöke. A város színházát igazgató művész július végén került kórházba életveszélyes állapotban.
Bujtor István július végén, életveszélyes állapotban került a veszprémi kórházba. Állapota fokozatosan, lassan javult, és tegnap arról érkezett hír, hogy a művészt kiengedték a kórházból, és rehabilitációját Budapesten folytatják. A halál körülményeiről egyelőre nincs információnk.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------ (Ha Kern véletlenül hőkölést is mondott a hökkenés helyett, az újságíró tapintatosan kijavíthatta volna a nyomtatásban!)
Nem volt nagy ember, kis ember volt. Ettől volt nagy.
"A bátyám, Latinovits Zoltán művész volt, ez biztos - én nem tartom magam hozzá foghatónak. Időnként kicsúszik belőlem valami, ám attól még nem vagyok művész. Ezt nem álszerénységből mondom, hanem komolyan gondolom, mint ahogy azt is, hogy nagyon kevés embert tartok ma Magyarországon művésznek."
Tényleg nem volt művész. De egy végtelenül szeretetreméltó szórakoztató volt. Az örök világosság fényeskedjék neki.
Itt élt, ebben az országban, itt alkotott maradandót, olyat, ami nélkül a magyar film- és szinházi világ szegényebb, sokkal szegényebb lenne. Nézegettem filmrészleteket, és könnyek szöktek a szemembe -- mint ahogy itt írta is valaki, ezekkel a nagy művészekkel a multunk, a fiatalságunk egy darabja is távozik, és jelzi a könyörtelenül múló időt. Azok a filmek, amikben játszott, több korosztálynak jelentettek évtizedeken át szórakozást, örömöt -- volt közöttük könnyedebb és veretesebb mű is -- mindkét területen emlékezetes alakításokat láthattunk. Rendezett is, TV-sorozatot, mozifilmet ugyanúgy,mint színházi előadásokat, mindemellett a természet, a sport sem maradt ki az életéből -- a vitorlás sportban többszörös magyar bajnoki címmel büszkélkedhetett. Az itthon sajnos szokásos oldalfüggő adok-kapokból sokakkal ellentétben nem vette ki a részét, "csak" tette a dolgát: úgy is, mint rendező, és úgy is,mint színész.
Az életműve lehetett vcolna hosszabb, de úgy gondolom, így is szép és sokrétű, a játékát őrzi a filmszalag, emlékét pedig nekünk kell megőrizni és ápolni.
Amíg itt volt, teljesen természetes volt, hogy itt van, látom a riportokat vele, látom, hogy készül az újabb forgatásra, látom a filmjeit, látom, hogy igazgatja a Petőfi színházat látom, hogy dolgozik.
Most, hogy nincs itt egy hatalmas űr van és sírok.
Mert magyar volt. Magyaroknak csinált igazi magyar filmet, amit csak magyarok értettek (noha sok országban mentek a filmjei) és amin csak magyarok tudtak igazán jókat röhögni és ebben tudott egyénit alkotni, olyat amilyet nem alkotott más senki. Ezzel együtt ember maradt, gerinces jó és igaz ember, mindannyiuk Csöpije. Ezért volt nagy ember és ezért siratják annyian.
Javasolt olvasmány: imdb, meg ami ott nem szerepel, azért is, sport, színház, film területen sokat tett le az asztalra. Nem akkor látjuk valakinek a nagyságát, amikor él, és teszi a dolgát, hanem akkor, amikor a hiányával szembesülünk.
Amúgy is piás vagyok,de ma rohadtul kiteszek magamért.
A hónap elején látogattuk meg Latinovits Zoltán sírját(találkoztunk Eperjes Károllyal)