Keresés

Részletes keresés

takacsi Creative Commons License 2008.12.20 0 0 139
A példa egészen másról szól.
Itt nem egy külső, váratlan, egyszeri támadásról van szó.
Janem több, mint 6 éve tartó, belső, országtönkretételről. Aminek végkifejlete eklatánsan mutatja, hogy milyen arroganciával viseltetik a hatalom.
Tagadták a válságot, majd hirtelen "Nemzeti" Csúcsot hírdettek, hogy "beszéljük meg" mit kéne csinálni (a tévé képernyői előtt) eközben egy mukkot nem szóltak arról, hogy 6 ezer milliárd hitelért kuncsorognak és tesznek felajánlásokat.
Hasznosítottak valamit a "Nemzeti Csúcsból"? Nem.
Mondták, hogy nem hívják le a pénzt (hívják folyamtosan), de nem mondták, hogy ezt nem ez a kormány fizeti vissza, ezért össznemzeti ügy, a pénz lehívására, felhasználására paritásos összpárti és civil testületet hoznak létre, hogy ellenőrzötten és egyetértésben történjen.
Nem. Ülnek a pénzeszsák (ami nem az övék) tetején és öntik a pénzt...
Költségvetés. Látod ott lehetett volna megvitatni, beépíteni orbánék és mások elképzeléseit (annyi került be, ami kellett ahhoz, hogy átmenjen, azaz kizárólag saját túlélésük érdekében tettek be szaeszes és madöfös öteteket, de semmit a Fidesztől).
A költségvetés megszavazása után azonnal, jön Tarka Gyurcsány a PR tevékenységgel, a "látványpékséggel", cinikusan, hogy ő megosztaná a népnyúzás - költségvetésből eredő - felelősségét Orbánnal egy médiaesemény segítségével.

Orbán - bár sokszor besétált már Tarka Gyurcsány kelepcéjébe - most, nagyon bölcsen nemet mondott.
Miután Gyurcsány bejelentette a találkozót. Gyurcsány beégett, ezért most megy a kármentés a szélsőséges baloldali médiában, meg a "közvéleménykutató" machinátoroknál: az ország közösülést szeretne.
Igaz, hogy régóta előrehozott választásokat is szeretne, de erről nem megy a hajcihő.
Az is igaz, hogy a közösülést nem a Tarkákkal szeretné, de erről sem szólnak a manipulátorok.
Hát erre a gyurcsányi specialitásra nem találsz példát a világban...
De próbáld meg....
Előzmény: hócipő (138)
hócipő Creative Commons License 2008.12.20 0 0 138
Figyusz egy tanmese:

Amikor anno már a fene se tudja mikor de valamikor 1977-ben volt az a bizonyos Lufthansa gép elrablási sztori, aminek a végkifejlete Mogadishuban a GSG 9 kommandó bevetésével végül is jól végződött, Schmidt kancellár első dolga volt, hogy a ellenzéket (CDU/CSU) is felkérje a válság megoldásának elősegítésében... s érdekes módon ide az ellenzék, oda az ellenzék, ők részt vettek abban a bizottságban, akik az egész akciót kitervelték... Wischnewski volt aki aztán az egészet levezényelte, mint államminiszter, ami természetes dolog...

Nem azzal kezdte Kohl és Strauss, hogy a kormány egye meg amit főzött... meg nem azzal, hogy Schmidt népszerűséget akar....

Ja hogy az nem Mo.?? Igaz de nem is balkán...
Előzmény: takacsi (136)
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.20 0 0 137
te valami másik világban élhetsz.
Előzmény: arya10,000 (135)
takacsi Creative Commons License 2008.12.20 0 0 136
"Namost akkor ki itt az agymosott?"

Itt?
Van tippem, de éberek a moderátorok....
Előzmény: arya10,000 (135)
arya10,000 Creative Commons License 2008.12.19 0 0 135

ha-ha-hazavágta?

Nem erről szól a politika, ember. Európában.

A FIDESZ programja hol van leírva? Láttam egy füzetkét, de csak a lapok alsó sarkában voltak számok.

Most üres a zsebed, de azt akarod, hogy a szemedet is kilopják?

Ja. Ma még telik internetre.

Amikor ez ellenzék és a kormány egy európai országban egymással tárgyal, Európában senki nem gondol arra a hülyeségre, hogy a kormány lepasszolta a kormányzati felelősséget.

És azt is tudják, hogy ellenzéki felelősség is van.

Ezért orbán is része és létrehozója a mostani abnormális állapotoknak, sőt: felelőse is. Feélelőse, mint az ellenzék vezetője annak, hogy ebben az országban már egy normális megbeszélést is misztifikálni lehet és kikerülni.

Namost akkor ki itt az agymosott?

Nyilván a Parlamentbe is azért nemjár, hogy nehogy ráragadjon valami "képviselői" felelősség. De a fizetését, a költségtérítését azt ugyi hazaviszi.... páncélautón.

Előzmény: takacsi (131)
takacsi Creative Commons License 2008.12.19 0 0 134
Komplex álláspontot kaptak a költségvetéshez beadott fideszes javaslatokból Tarka Gyurcsányék.
Egyetlen egyet sem fogadtak el.
Miről lehetne beszélni ezután?
A posztkomcsik népnyúzó költségvetésének megváltoztatásáról?
Arról nem.
Akkor?
Kizárólag a felelősség áthárításáról....
Előzmény: Törölt nick (133)
Fine Tune Creative Commons License 2008.12.19 0 0 132
Érdekes, hogy erre a hírre a ballibek milyen idegesen reagálnak.

Pedig van állítólag egy "frankó" miniszterelnökük.
takacsi Creative Commons License 2008.12.19 0 0 131
Orbán egyszerűen hazavágta Gyurcsányit.
Aczél et. legodaadóbb agitproposa épp a szélsőbal TV-jében fájlalta az imént, hogy Orbán....
Miután minden Fidesz javaslatot leszavaztak, pofátlanság - cinizmus, mondta épp most Orbán a HÍR TV-ben - javasolni olyat, hogy "beszéljük meg".
A Fidesz álláspontja ismert.
A költségvetés meghatározza a gyurcsányi népnyúzást.
Átvenni a felelősséget azzal, hogy Orbán szóbaáll a hazugság miniszterelnökével, teljesen felesleges...
Előzmény: arya10,000 (128)
arya10,000 Creative Commons License 2008.12.19 0 0 130

St. Gallenbe vajon mit mondtak a szerzetesek?

Nyisd ki a magyaroknak a kaput, megisszák a borod, a maradékot meg elviszik.

Előzmény: Kajdács Lörincz (129)
Kajdács Lörincz Creative Commons License 2008.12.19 0 0 129

"Adj a tótnak szállást, kiver a házadból!"

                                                         régi magyar közmondás.

Előzmény: arya10,000 (125)
arya10,000 Creative Commons License 2008.12.19 0 0 128

Maradjunk a topik témájánál:

Orbán nem segíti Gyurcsány propagandáját

Dehogynem!

Csak azt teszi, hiszen most nem kér a felelős miniszterelnöki posztból.

Szerintem megint elárult mindenkit mint 1998.ban.(persze akkor a választás után)

Csak most már előtte nyilvánvalóvá teszi, hogy mit várhatnak tőle.

Előzmény: Törölt nick (126)
Kajdács Lörincz Creative Commons License 2008.12.19 0 0 127

Hú! vaze!

 

EZEK SÖRREL KOCCINTANAK!

 

NAHÁT! :-(

Előzmény: Törölt nick (117)
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.19 0 0 126

 

 Hogyne. mindent tőlünk loptak.

Előzmény: arya10,000 (125)
arya10,000 Creative Commons License 2008.12.19 0 0 125

Nekem semmi bajom a tótokkal, éltünk már velük együtt, azzal pedig ők is jól jártak, meg mi is.

Ott diszeleg a zászlajukon az apostoli kettőskereszt. egy fura címerben.(kék hegyeken)

Ezt vajon kitől örökölték?(kék hegyek nélkül)

Szóval még bármi történhet a felvidéken, csak várjuk ki, mit hoz Szlovákiának az Euro bevezetése.

Előzmény: Törölt nick (124)
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.19 0 0 124
 Miért tótunióra vágysz???
Előzmény: arya10,000 (123)
arya10,000 Creative Commons License 2008.12.19 0 0 123

A franciák és a németek is így kezdték, aztán ebből lett az Európai Unio.

 

Előzmény: Törölt nick (122)
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.19 0 0 122
Itt éppen Ficóval  koccintgat!!!
Előzmény: arya10,000 (119)
Very Little Gravitas Indeed Creative Commons License 2008.12.19 0 0 121
A Klub rádióba és az atvbe betelefonálók - akik elmondták, hogy jobboldaliak, azt gondolják, hogy Orbán Viktor fél Gyurcsány Ferenccel szemtől-szembe vitábaszállni

a klubrádió meg az atv ilyen vicces? mikből ki nem marad az ember ...
Előzmény: arya10,000 (118)
WYW Creative Commons License 2008.12.19 0 0 120
Ezt hol olvastad?

Mert elég nagy marhaság.
Előzmény: takacsi (113)
arya10,000 Creative Commons License 2008.12.19 0 0 119

Orbán nem segíti Gyurcsány propagandáját

Sebaj, majd segít neki Merkel asszony és Sárközy ... ez pont elég is lesz.

Elég is volt, ... eddig! ... amit tettek értünk.

Előzmény: Törölt nick (117)
arya10,000 Creative Commons License 2008.12.19 0 0 118

Te melyik országban élsz?

Most már a Csintalan is tudja, hogy azoknak a választóknak, akik biztosan elmennek szavazni és tudja előre, hogy kire fog szavazni, egyharmada nem mondja meg, hogy kire, egyharmada az MSZP-re, egyharrmada a FIDESZMPPre adja a voksát.

Utóljára csak az MSZP szavazók nem mondták meg előre, de utólag sem, hogy kire szavaztak.

Akkor a csendesek tettek ki 10 százalékot, és az atv-s  pátnelnöki vita hozott 4-6 százalékot, amiről sejtésük sem volt a közvéleménykutatóknak, előre.

Most is azok a csendes és buta agymosott szoclibek hallganak. Igazuk is van.

 

Szerintem egy olyan hosszú ember mind Gyurcsány, lassabban amortizálódik le, mint egy olyan rövid mint Orbán Viktor.

 

A Klub rádióba és az atvbe betelefonálók - akik elmondták, hogy jobboldaliak, azt gondolják, hogy Orbán Viktor fél Gyurcsány Ferenccel szemtől-szembe vitábaszállni, de még egy közös sajtótájékoztatón megjelenni is.

 

Szerintem kellene már egy esélyes jobboldali, de inkább konzervatív pártvezér, mert Orbánnak nagy esélye van megint bukásba vezetni a FIDESZMPPt.

 

Szerintem a FIDESZ hívja meg Vona Gábort.

Az MPP pedig kérje fel Boros Péter volt miniszterelnököt.

 

katinéni

 

Előzmény: takacsi (116)
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.19 0 0 117

 

 Majd a Fika segíti!!!

Csodálkoztok.
takacsi Creative Commons License 2008.12.19 0 0 116
Elég gyors lesz a Gyurcsány Charta, meg a Tarka Gyurcsány amortizációja így, hogy nem fényképezkedhet Orbánnal...
takacsi Creative Commons License 2008.12.18 0 0 115
Fényképezkedni cinikusan.....?
Előzmény: Törölt nick (114)
takacsi Creative Commons License 2008.12.18 0 0 113
Hatalmas pofont kapott Gyurcsány - teljesen joggal - Orbántól.
Azt hitte, hogy a fideszes hülyeség végtelen.
Majd odatartják, mint eddig a másik orcájukat is Gyurcsány mancsainak.
Nem tették.
Beégett, lebőgött Gyurcsány.
Nem lehet szépíteni...
arya10,000 Creative Commons License 2008.12.18 0 0 112

A FIDESZes módosítókat most is elolvashatod a Parlament honlapján.

Csak kiadásokra kértek, elvenni nem mertek senkitől.

De majd ha megint havonta egy parlamenti ülés lesz, meg még két páncélautója az orbánnak .... hááát, akkor reszkessetek egerek, mert még a templomok padlását is lesöprik, Nagy Imre is úgy kezdte.

Előzmény: takacsi (109)
arya10,000 Creative Commons License 2008.12.18 0 0 111

Ez a "háromszentnevű" ember netalán az orbán?

Az első - élő adást - hallgattam. valószínűleg most nem az elvesztett választás után fogják gyógykezelni, hanem a választás előtt. Rendes vakolatot kentek az arcára. Vastag Make-Up alatt is látszott még az arcböréből valami.

Két dolgot:

(1) aszongya mennnyen a kormány azt már nem, hogy azonnal be is bukunk, és az összes pénzt, amit eddig kilátásba helyeztek azonnal befagyasztanák ... ezt egyébként az unokaöcsém mondta nekem, középsőcsoportos az óvodában

(2) de meg azt is szondta, az orbán hogy nekik van valami külön útjuk amibe azonnal belefognának és az országban munkahelyeket csinálnak, ez is jaó, mondta az unokaöcsém, csak, aszonygya azt a sok csokimikulást meg fogkefét aztán, cipőpertlit, ha már válság van meg munkanélküliség ki fogja megvenni, mert egy utógyárat vagy egy nem elbaltázott gumigyárat is három évig építenek és üzemelnek be és talán valami jó kocsira vagy autógumikra akkor majd akad vevő is

 

Namost ha orbános adócsökkentést csinál a kormány, és még pénzügyi támogatást is ad a kis és középvállalkozóknak, - akik eddig sem valami csúcstermékeket gyártottak - akko' kitől szedi el a pénzt, pláne, ha még az áfát is csökkenti.

Aszonygya egész Európa ezt csinyájja. na, aszongya az unokaöcsém, ez az orbánybácsi még a varga misinél is tud nagyobbat hazudni. Igaz, hogy gyakorlatlan ügyvédbojtár és nem pénzügyi mikurkász.

Persze az meg hal a tortán, hogy nem erre kaptuk a pénzt.

Amit meg azóta (+még három összeget) adtak a hazug kisebbségi kormánynak, az meg olyan rendesen meg van cimkézve, hogy még orbán kutyája se vehet róla még szagmintát se.

Viszont ugye a kiskormányunk 850 km autópályát azért épít és ha eladhatta volna a korszerűtlen kormányzati épületeket már a kormánynegyed is épülhetne az út és házépítőipar örömére

 

Szerintem, már nem csak nekünk, hanem az EUnak sem hiányzik orbánka. Most sikeredett a miniszterelnöknek bízonyítani először és jó vastagon, hogy a magyar ellenzék a magori legitim kormánnyal nem akar tárgyalni, mer' csak a hatalmat akarja.

Ezzel orbán le is van írva, és a néppárti barátai majd jönnek a mostani miniszterelnök mellett választási beszédeket mondani.

 

Arról már nem is szólva, hogy az idétlen és idegenszívű jogász-alkotász-alkotmányértelmező mit mondott: Nem lehet Magyarországon a kisebségi kormányban megbízni, mert nem alkalmas ... ízére sem.

Ez hazaárulás.

Persze hazugnak nevezni - magyar embörnek, külföldön - a magyar miniszterelnököt ...háááát az sem smmi.

Ezt 4-5 európai  demokráciában is tudhatják, hiszen a jóléti átmenetet valamennyien kisebbségi kormányokkal csinálták meg,(pl skandinávia) igaz a kisebbségi kormánynak az ellenzék meg mindenki dirigált. A kissebbségi kormányzás tudniillik a legdemokratikusabb kormányzási forma, mindenkivel tárgyalniuk kell, minden nap, minden kérdésről.

 

Az orbáni hazugság fundamentuma is hazugság. Gyurcsány Ferenc ugyanis abban akart megbeszélést folytatni főméltoságával, hogy az EU által elvárt és egyelőre befejezetlen reformokat hogyan folytassák. Igazából ennek tett be félelmében orbán viktor.

Vagyis betett az egész nemzetnek.

orbán hagyatéka: a nemzeti gödör, a nemzeti(báb)szinház, az a 7(hetes) kilométer autóút és a vizitdíjmegtakarítás,amit most mindenki kenhet már a hajára, mert nagyon drága 300 forintokat nyertek akkor - legfőképpen persze a XII. kerületben....ahol köztudottan egymást érik a szegénynegyedek. De az a középosztály, orbán kedves magyarjai.

Na most akkor mi lesz a nyugdíjjakal, a segélyekkel, a gyessel, a gyeddel, meg a családi pótlékkal?

Megmondom: megy a középosztálynak, csak más néven.

 

katinéni 

Előzmény: tuutuu (100)
takacsi Creative Commons License 2008.12.18 0 0 110
Ma reggel a "Magyar" Rádióban Orbán:

"...nem az bizonytalanítaná el a Fidesz választóit, ha egyeztetne Gyurcsány Ferenccel, hanem az, ha egyszer csak azt látnák, hogy az emberek ellenére kötnek megállapodást a kormánnyal, és részt vesznek egy olyan hatalmi paktumban, amelynek egy célja van, hogy a politikai elit a mai összetételében hatalmon maradjon. "


takacsi Creative Commons License 2008.12.18 0 0 109
Már magyarázkodnak is a posztkommunisták:

"Kiss Péter kancelláriaminiszter a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a kormányfő nem vitára hívta Orbán Viktor ellenzéki vezetőt, hanem a véleményére lettek volna kíváncsiak."

A Fidesz véleménye ott volt a költségvetéshez beadott rengeteg javaslatban.
Egyetlen egyet sem fogadtak el a gyurcsányék.
Most miből gondolják, hogy bárki elhisz nekik bármit, hogy mit akarnak?
Orbán helyében elküldeném nekik futárral - mindent lefényképezve - az összes javaslatukat....
Lehet, hogy a költségvetési hajcihőben gyurcsányék nem olvasták el a Fidesz, javaslatokban megnyilvánult véleményét, szándékát, politikáját?

Vagy csak játszák a "jőjjenek, beszéljük meg, üljünk le" - "látványpékséget"?
lilaköd mámor Creative Commons License 2008.12.18 0 0 108
Ballibkáim

kormányozni kéne már 6 év után...

IDEJE LENNE ELKEZDENI

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!