"Az autógyárak leállása munkahely vesztéssel jár, ez borzasztó annak aki elszenvedi. De az hogy nem szaporodnak az autók az utakon, az kisebb dugót, tisztább levegőt, kevesebb energiafogyasztást is jelent."
Ez közgázos tévedés. Az autógyárak nem állnak le teljesen, legfeljebb kevesebbet termelnek, de amit termelnek, azzal növekedik az autók száma az utakon. (minusz azok a verdák, amiket közben végleg kivonnak a forgalomból). Ellenben az utakon futó autók átlagéletkora emelkedik, mert késöbb cserélik le őket újra, ami éppenhogy magasabb károsanyagkibocsájtás eredményez, mint egy prosperáló időszakban.
Ezek az agyonpublikált "leállások" sem szokatlanok a gépgyártásban. Télen minden gyár le szokott állni 2-3 hétre, ez jelen esetben 4-5 hét lett egy-két cégnél.
Kevesebb autó csak akkor lesz az utakon, ha az üzemanyag ára emelkedik drasztikusan.
Nem igények, vagy pláne szükségletek keletkeznek, hanem valamiféle kínálat amit aztán eszement erővel orrba-szájba reklámoznak, hogy anélkül nem lehet élni. De a vásárlástól számított 5 perc múlva kiderül, hogy nem is olyan fontos és klassz az a dolog.
Ez nagy igazság. Egy rakás olyan funkciót vásárolunk, amelyre a büdös életbe se lesz szükség.
Jó példák erre a telefonok. A funkcióik 1-2%-át ha használjuk, a nagy részéről a többség azt se tudja mire való. Tele vannak rakva teljesen felesleges fassággal. Vagy a 300 méterig vízálló óra. El lehet vele dicsekedni, hogy ez milyen frankó, csak az a kérdés, ki használja ki ezt a képességet akár 3 méter mélységben is. Azonban a dolgok ezen, számunkra teljesen felesleges tulajdonságai nyilvánvalóan drágítják a terméket, és a reklámok rálőcsölik a gyanútlan vásárlóra azt is, amire semmi szüksége nincs.
A gyereknek vettem egy digitális csecsemőmérleget. Hazavittem rátettem 3 kg cukrot, még véletlenül se mért jól, akárhányszor mértem mindig más értéket mutatott, jó nagy eltérésekkel. Elvileg pedig az lenne a cél, hogy meg lehessen mérni, mennyit szopizott. (visszavittam és szereztem egy Kádár-korszakbelit.) Másfél éves korában nem akarta betenni a hóna alá a higanyos hőmérőt, vettem digitális fülhőmérőt, mértem vele vagy félév múlva 36 Celsiust, mondom itt valami baj van, látom a szemén, hogy lázas, be a higanyost 39-et mér. (Ugyanezt a problémát a nagymama digitális 1 perces hónaljmérőjénél is megtapasztaltuk másnap.) Az olcsó DVD lejátszóm azzal szórakozott, hogy leállt benne a film, majd újraindult, mondom ismerősnek mit csináljak? A válasz: ezek megélhetési gyártók, nyissam ki az ablakot, mielőtt kihajítom rajta.
"Az autógyárak leállása munkahely vesztéssel jár, ez borzasztó annak aki elszenvedi. De az hogy nem szaporodnak az autók az utakon, az kisebb dugót, tisztább levegőt, kevesebb energiafogyasztást is jelent."
ez lesz a fidesz új programja 2012-től! amiért most basztatják a szocikat, a gazd növekedés elmaradása, majd ha hatalomra kerülnek 2010-ben, és rájönnek, nekik sem fog menni, mert nem ők fújják a passatszelet, akkor ők úgy állítják be, ők tudatosan csökkentik a gazdasági növekedést, h védjük hazánk környezeti értékeit
Addig képesek vagyunk eljutni, hogy felismerjük a gyorsulás negatívumait. ( talán ez se semmi, ). Igazi azonban az lenne , aha a jót képesek lennénk meglátni, amit a kényszerű lassulás hozhat. Ha vannak ilyenek.
Ez a fogyasztásnövelés mehanikája. Vacakot gyártani, amit hamarosan ki kell cserélni. Lehet hogy hamarosan ott tartunk, hogy gumi csere helyett, vagy kiégett égő miatt kell autót cserélni, mert úgy van megépítve, hogy nem lehet hozzáférni , és csak úgy házilag égőt cserélni, mint az ős skodáknál pl.. De számos ketyerére ez jellemző, pl a szgép, még csak nem is kell hogy elromoljon, csak új játék jelenik meg a piacon, és a gépet bővíteni kell. A mobilokba új funkció nem beleépíthető újonnan, hanem csere, ha akarsz új tudást is.
Az autómmal még egyenlőre nincs probléma, de egy nagyobb lakásfelújításba már nem merek belefogni. Meg tudnám csinálni, de az anyagok amiket beépítenék (amiket még meg tudok fizetni) több gondot okoznának mit a jelenlegiek. A kínai csapomon már 3x végeztem javítást két év alatt úgy, hogy a legelsőt is rögtön ki kellett cserélni, mert lehetetlen helyen pisilt. Anyám vizes felújítása is értelmetlen volt, mert 1 év múlva a főelzáró csapot kellett cserélni. A FÉG konvektoraimat is inkább minden évben felújítom a gázszerelő tanácsára. (Olyan esetet is mesélt, amikor a vadonatúj konvektorokat kellett leszerelnie és vissza a régit, a javítás magas költségei miatt.) A megvett cipőmön a cipész röhögött, olyan lehetetlen helyen volt rajta a varrás, hogy teljesen mindegy mit csinál vele, véres lesz tőle a sarkam. (Nem figyeltem eléggé a vásárlásnál. :))) Anyám konyhabútora már 6 év alatt olyan állapotba került mint az előző 25 év alatt. stb stb (soroljam?)
1900-ban volt egy statisztika, egy előrejelzés. azt tippelték hogy 1910-15-re Bp-en elszabarodott volna a lóvasjármű ,és az egész várost ellepte volna 10-15 cm lószar.:-)
A tehén az súlyosan környezetszennyező. Metán. Ne essünk túlzásba, a visszalépés, vagy a racionalitás nem ugyanaz. Nem autót kell cserélni, csak a szennyező részét modernizálni.
Szerintem akkor szüntessünk meg minden szennyező forrást: gyárat, erőművet, autót, buszt, traktort, repülőt, stb. Lépjünk vissza a XVIII-ik századba, s közlekedjünk lovon, szántsunk tehénnel. Jó lenne?
Kíváncsi vagyok hányadik hsz után tartunk ott, hogy köszönjük Feri a válságot, meg a Patás még egy normális válságba se tudja sodorni az országot. Azonban azt ne felejtsük el, hogy a mválallaló nem véletlen vállal munkát. Azért teszi ezt, mert szüksége van forrásokra, hogy finanszírozza egyéb igényeit. Ha kívülről ebbe belenyúlnak, s meggátolják munkavégzésében ez szükségszerűen csak negatív lehet. Sehogy sem tudjuk belemagyarázni, hogy rá nézve ennek van előnye (ha lenne, magától lépne - de erről most szó nincs).
Van ismerősöm aki 14 éves kocsiját sírja vissza, mert nagyságrendekkel jobb konstrukció volt mint az új, agyonreklámozott csoda, ugyanolyan márka. Ha a légszennyezés a legfontosabb dolog akkor talán arra kellene ráállni, hogy azt a régieknél is csökkenteni lehessen, de hogy ezért autót cserélni, ez biztos nem társadalmi érdek.
Sztem is fordított világban élünk. Nem igények, vagy pláne szükségletek keletkeznek, hanem valamiféle kínálat amit aztán eszement erővel orrba-szájba reklámoznak, hogy anélkül nem lehet élni. De a vásárlástól számított 5 perc múlva kiderül, hogy nem is olyan fontos és klassz az a dolog. És jön a lehangoltság.
Így van, a régebbi autók ezen túlmenően többet fogyasztanak, jobban bűzölögnek, még jobban szennyezik a levegőt. Údvös lenne minél több új autó megjelenése.....
A növekedésben van a profitorientált piac lelke. Ha negatívba fordul, akkor kipukkadhat az egész modern-kori szisztéma. Ha esik a fogyasztás, esik a profit. Ha esik a profit, esik a tőzsde. Ha esik a tőzsde, akkor a tőzsdén szerezhető összjövedelem csökken, azaz többen veszítenek, mint ahányan nyernek. Ha több a vesztes mint a nyertes, további elfordulás következik be, negatív végtelen spirálba eshet az egész.
Kezdetben még a kapitalizmus szigetszerűen működött, ma már össze vannnak fonódva a dolgok, szinte kibogozhatatlanul. Dominóeffektus léphet fel, a fogyasztásunk nagy része lufi-termék (azaz fölösleges), nagyot tud pukkanni. Hogy fenn lehessen tartani a növekedést újabb és újabb területekre kell kiterjeszteni a piaci szemléletet (utak, vizek, egészségügy stb). Az emberek kiszolgáltatottsága folyamatosan nő, ezzel kvázi rabszolgákká válnak.
Tehát sem a növekedés, sem a csökkenés nem vezet egyensúlyi állapothoz. Sztem EZEN A DILEMMÁN rágódik most a világ.