Szép lassan "elfelejtik" majd neki viselt dolgait, s majd ő is "szakértővé" avanzsál! Tegnap itt már kiérdemelte ezt a jelzőt a csapos valamelyik hívétől! :D
Már várom, mikor kezdik el a Pártkeltében a mennybe meneszteni ezt a fidesz által gusztustalansága okán kiköpött és ezután az "mdf" által boldogan benyelt fehérjecsomót! Ezután nyilván rendszeres vendégük lesz a vendéglátós, a bűzösgörény és a kalapos néni mellett! :D
"a kész javaslatáról pedig annyit hallottam ma, hogy a kormányt nem kell engedni, hogy a gigantikus megszorítócsomagját véghez vigye....ha ott is ezt mondja, sztem kiröhögik..."
Herényi dadogott a szélbal közszolgálatiban ma reggel.
Nem vitatta a jogi felvetést, a de jure megszűnést. Csak annyit mondott, hogy majd a házbizottság eldönti. Ugye nálunk a parlamenterek konzekvensen képesek a szabályokat, törvényeket, alkotmányt sutba dobni. Ez a Herényi tudja már, hogy eldöntötték támogatóik (gyurcsányék), hogy ők maradhatnak, szabály ide, vagy oda...
Ezt még senki nem cáfolta meg. Viszont úgy írtok, mintha nem így lenne. Figyelmezetető mindenkinek, hogy mennyire egyoldalúan nézitek a világot: mi jó a szélbalnak és kész. Mindegy, a törvény, alkotmány, a szabály nálatok. És nem számít a nemzet. Csak Gyurcsány és a pénz zsebbe.
Nézzed már a másik oldalát is pl. vizitdíj meg finanszírozás átalakítás és mellé eü privatizálás
az egészségügyi privatizációban érdekelt szoclib körök törekvéseit sok más módon nem lehetett kicsinálni mint ellehetetleníteni azokat a projekteket amik megvalósítása üzletileg előnyössé tette volna nekik a magánosítást. És jól tették nagyon jól lásd szégyenteljes hospinvest botrány.
Eddig amit az mszp tett minden intézkedés csőd volt! legalább próbaképpen 1 évig legyen járulékcsökkentés ha annyira nem működőképes az kiderül fél év alatt már..."
Hát, a járulékcsökkentés biztosan nem lenne az, mer a fidesz javasojja...amúgy eddig minden újat megfúrt a fidesz...lásd pölö vizitdíj, nem is hagyták, hogy kiderüljön, jó-e, avagy sem...legalább a lehetőséget köllött volna megadnia....
ugyan, azok fele Orbán híve lesz, a másik fele Gyurcsányé, a nagyurak meg tudják, hogy Orbán a közönségnek beszél, lesz két kampánybeszéd a híradókban, és másnap el is felejtjük ezt a csúcsosdit.
Nem hiszem, hogy nem számítottak rá....túl sok olyan ember is jelen lesz ott ahhoz, hogy OV ne jelenjen meg...a kész javaslatáról pedig annyit hallottam ma, hogy a kormányt nem kell engedni, hogy a gigantikus megszorítócsomagját véghez vigye....ha ott is ezt mondja, sztem kiröhögik...
Ez már elintéződött. Fideszes gyerkőc lett helyette. De a Házszabály meghághatatlan törvénysértés nélkül. Mivel nincsen benne ha, meg késedelem, határidő, fellebbezés, semmi. Ha 10 alá csökken, akkor megszűnik, abban a pillanatban... A bejelentés várhat három napot...
"A Házszabály elég egyértelműen fogalmaz, a frakció megszűnik, ha létszáma tíz fő alá csökkent. A volt fracióvezető a tényt jelenti be három napon belül..."
Hát ez olyan mint mikor a tévében nézem a meccset és kommentálják, hogy beadta a labdát, passzolt, stb.. de hát no. Mégha vaksi lennék érteném, de ebben most mi az amit szavakkal is a tudtomra kell adni? (különben meg butaságok is vannak benne, mert spec az MSZP most roppant mód nem a költségvetés miatt helyezkedik... szerintem,... hanem sokkal inkább GyF-et akarják csak szalonképessé tenni így ha nem szükséges akkor ők most minden vitát kerülni terveznek. Nem csak ezt, minden mást is. Stb..stb..)
Mráz Ágoston Sámuel szerint Lengyel Zoltán felvételével az MDF csak rövid távon oldotta meg a frakció esetleges megszűnésének problémáját, de közép- és hosszú távon inkább növelte annak kockázatát, hogy kiessen a parlamentből.
Az elmúlt hónapok eseményei rontották a párt politikai túlélési esélyeit, csökkent annak a reménye, hogy elérjék az öt százalékos küszöböt. Az esélyek romlása pedig csökkenti a frakciófegyelmet, hiszen a politikusok nem számíthatnak arra, hogy a következő ciklusban is tagjai lesznek a parlamentnek a fórum színeiben - mutatott Mráz Ágoston Sámuel. Úgy vélte, Lengyel Zoltán csatlakozása nagy kockázat, hiszen ronthatja az MDF-ről eddig kialakult képet, megszűnhet annak imázsa, hogy a fórum különbözne a többi párttól.
Szomszéd Orsolya szerint Lengyel Zoltán csatlakozásával azt elérte az MDF, hogy nem esik el a parlamenti szereplési lehetőségtől, a bizottsági helyektől és az állami támogatásoktól. Ebből a szempontból sikeresen oldották meg a válságot, azonban kérdéses, hosszabb távon ez mennyire tesz jót az MDF-nek. Lengyel Zoltánról az utóbbi időben ugyanis inkább negatív hírek láttak napvilágot - tette hozzá. Az elemző kitért arra, hogy Lengyel Zoltán személye és a körülötte keringő hírek azért is kínosak lehetnek az MDF számára, mert ez állandó támadási felületet jelenthet.
A Fidesz már el is kezdte támadni Lengyel Zoltán miatt a fórumot, az MSZP-nek azonban jelenleg nem érdeke ez. Ennek oka, hogy a szocialisták a költségvetés elfogadtatása miatt magukhoz akarják húzni az MDF-et - jelentette ki Szomszéd Orsolya.
Mráz Ágoston Sámuel szerint ugyanakkor az MDF-nek nem érdeke, hogy az MSZP-vel együttműködjön, hiszen ezzel az egyik nagyon fontos elvét is feladná. Persze - tette hozzá - a pénzügyi válságra való hivatkozással ez megváltozhat.
A politológus szerint Dávid Ibolyának továbbra is nehéz a helyzete, hiszen nagyon nagy káosz alakult ki a pártban. A mostani fejlemények a pártelnök hitelességét rontották, hiszen a szövetségi politikát hirdető Dávid Ibolya hiába nyert az elnökválasztáson, a Tisztelet Társasága kilépett a frakcióból - jegyezte meg a politológus, aki úgy látja, a Tisztelet Társaságának kilépésével pénzügyileg is nehezebb lesz az MDF-nek, pedig a költséges kampányok idején a pártnak új forrásokra lesz szüksége.
Szomszéd Orsolya szerint viszont a kapcsolat megszakadása a Tisztelet Társaságával még jól is jöhet a pártnak, hiszen az együttműködés az utóbbi időben már kínossá vált a nyilvánosság előtt, és véget ért a baloldali kötődés veszélye. Ez ráadásul jó tapasztalat lehet az MDF számára, hogy kis pártként nem tud minden érdeknek megfelelni - szögezte le az elemző.