A nat nemigen határozza meg, mi legyen egy történelemtankönyvben.pedig nem érdektelen kérdés, hogy milyen tipusú anyagon folyjon az a készségfejlesztés, sőt, egyátalán az 5-6 áltisk oszt.kban legyen-e kifejezett történelemoktatás..
Az valóban nem érv, hogy hány kötetes tankönyvet írt, de tény, hogy sok éve tanít gimiben és az ELTE-n is, és elismert szaktekintély. (A személyiségét illetően megoszlanak a vélemények, de a tapasztalatán alapuló nézeteit érdemes meghallgatni.) Próbáltam keresni a Magyar Narancs honlapján, de sajnos nem találtam Martos Ida cikkét. Ha valakinek megvan, megtenné, hogy bemásolja ide szó szerint?
Nem tudom elképzelni, hogyan taníthatnánk meg első osztályban a tananyagot 1492-ig. Én ebben az évben borzasztóan rövidítettem mindent, igyekeztem nem terhelni a gyerekek fejét, mégsem tudjuk befejezni az anyagot. (Igaz, heti két órában, angolul tanítom, ami nyilván megnehezíti a dolgot, de ha magyarul tettem volna, akkor sem jutottam volna el Amerika felfedezéséig - ha kihagyok sok mindent, akkor sem, ti. vannak olyan dolgok, melyekből következnek mások. Vagyis nem lehet ész nélkül kihagyni, mert akkor megint csak magolás lesz a dologból, nem fogják ugyanis érteni a mozgatórugókat.)
És mi van a forráselemzéssel? Szívesen tenném, sőt teszem is, de nem úgy, ahogy annak igazán értelme lenne. Filmeket is örömmel vetítenék, ötletem is lenne rá. De itt jön az általatok említett tanár-közhely, melynek állítólag nincs létjogosultsága: kevés az óraszám. Nem, ne értsetek félre, nem akarok napi 8 órát egyik diáknak sem, pusztán azt mondom, ennyi idő alatt nem lehet ennyit (=készséget is fejlesszünk, de ott van a lexikai anyag, melyet számonkérhetnek stb.) leadni.
Mi a megoldás? Egyelőre nem a tanárokon múlik, nekem ugyanis meg kell tanítanom azt, amit az érettségin és a felvételin kérdezhetnek a gyerekektől - márpedig ez egy adott tényanyag. Ha lesz valami szabályozás, mely elmondja, az eddigi anyagból mit NEM fognak kérdezni - na, akkor én is lelkiismeret-furdalás nélkül fogok átugrálni bizonyos részeket.
Azzal pedig egyetértek, hogy a 20. századra nem kell két év. A szerzőnek ez az érdeklődési köre (melyet különben részben osztok), néhány gyereket viszont lehet, jobban lekötnek pl. az újkor csatái. Azzal is egyetértek, hogy bizonyos jelenkori események (holokauszt, ügynökök stb.) magyarázatot igényelnek, és jó, ha vitát lehet ezekből generálni. Eddigi tapasztalataim alapján azonban rendkívül sok olyan történelemtanár dologzik, aki nem hagyja a tantermen kívül a politikai véleményét. Ilyen esetben viszont inkább rossz a hosszas elemezgetés, mert kétéves tanulás alatt kevés ember állja meg, hogy a saját véleményét ne erőltesse rá a nebulókra.
A vitagenerálás egyébként szerintem szakkörökön valósulhat meg leginkább, de ez már egy másik téma. Ha sokáig maradok tanár, talán sikerül ilyesmit is szervezni.
nem gondolod ugye, hgoy az 1 érv, hogy ki hány kötetes könyvt írt bármiről? arra viszont kívácsi vagyok, hogy tudod kigazdálkodni tananyagcsökkentés nélkül a trianonra egyéb dolgokra szánt időt. a történelem-oktatásnak csak 1 célja a honismeret, hgoy úgy mondjam. ha nem ismerteted meg mások lehetséges gondolkodásmódjait meg nézőpontját a gyerekkel, komplett autistát nevelsz, aki sajét tapasztalatból fogja megtanulni milyen egy 2.trianon, merthogy van 1 adott helyünk a világban és ez attól h eltekintünk másoktól meg nem lesz másképp
üdvözlök mindenkit. én írtam az említett cikket a narancsban. a ma megjelent számban olvasói levél formájában elég sok hasonló gondolatot láttam, mint az előző hozzászólásban. elég sok érdekes dolgot olvastam "magamról". többen megkérdőjelzték, hogy tanítottam-e valaha, vagy gyakorló tanár vagyok-e, összekeverem a tanrendet a tanmenettel stb. (nem kevertem, a narancs szerkesztője, maga javította, hogy az az ő saruk), de őszintén szólva az se érdekelt volna, ha én keverem, nem ez a lényeg. néhányan féremagyarázzák/félreértik azt, amire én gondoltam, de lehet, h én nem voltam eléggé világos. amit én ezzel a cikkel el szerettem volna mondani, az az, hogy a mai oktatásban sok esetben a tizenkettedikesek éppenhogy befejezik a második világháborút, és egyáltalán nem jutnak el addig, hogy a huszadik század második felét megtárgyalják. természetesen nem azt mondom, hogy bizonyos gimáziumokban nem történik meg, de rengeteg olyan szakiskola/gimi van, ahol a tanárok - már elnézést a kifejezésért - tojnak rá, hogy mi történik. és lehet, hogy nincs emögött az állítás mögött hivatalos felmérés, de van mögötte számtalan élmény. én például nem elitgimnáziumba jártam, nekünk a töritanár (nagyon jó fej volt) egy évig (!) a francia forradalomról mesélt, de említhetem azokat a barátaimat, ismerőseimet, meg bárkit akivel beszéltem, hogy hogyan emlékeznek vissza a történelem-órára. persze, megint saját példával jövök, de nem hinném, hogy amit mondok, az egy kivétel lenne. nem értem, hogy egyeseknek mi kifogásuk lenne az ellen, hogy trianonról mondjuk nem egy órát kéne tartani, hanem például ötöt. és akkor nézzük végig, A-Z-ig, hogy mi történt, vizsgáljuk több szempontból is a kérdést.
a narancsban megjelent válaszlevelet egy komoly szaktekintély írta (Dr. Martos Ida) gondolom ezen fórum olvasói előtt jól ismert az a hatkötetes történelemkönyv, amelynek ő az egyik társszerzője. félremagyarázásnak tartom, amikor azt az állításomat, miszerint sokkal rövidebben, sokkal egyszerűbben, jobban összefoglalva kell tanítani mondjuk a középkort, ebből azt a következtetést vonja le, hogy tanítványainkat pedig engedjük át felvértezetlenül a sumér-magyar rokonság elmélete képviselőinek, vagy Illig úr kitalált középkorának. ha bárki újraolvassa a cikket akkor láthatja, hogy sehol, egyetlen szóval nem utaltam ezekre. Sőt pontosan ezekre kéne nagyobb hangsúlyt fektetni. Tételesen megcáfolni a sumér-magyar rokonságot, ill. Heribert Illig agymenését. Azt sem igazán tudom elképzelni, hogyan tudjuk megértetni a gyerekekkel, hogy a holokauszt nem az égből szállt alá a 20. század közepén, ha nem mutatjuk meg az oda vezető folyamatot? írja később. Hol állítottam ennek az ellenkezőjét? Ebben is egyetértünk azt hiszem: én is azt gondolom, hogy ezeknek az összefüggéseknek a tanítására és bemutatására kell helyezni a nagyobb hangsúlyt. (egyelőre ennyi jutott eszembe:) további szép napot mindenkinek!
A cikk szerintem totálisan szubjektív, szorgos háttérinformációk gyűjtögetése nélkül. Például tanrendet említ, holott tantervet kéne, a kettő, egy gyakorló tanár számára messze nem ugyanaz. Röviden: az egyik tkp. az órarend, a másik a tanított anyagok egymásutániságának terve. (Nyilván nem kell ezzel mindenkinek tisztában lennie, de aki két hétnél többet töltött tábla előtt, ezt tudja. Vajon tényleg tanít a szerző?) Vagy: a szerző említi a készségek tanítását; készséget nem lehet tanítani, legfeljebb kibontakoztatni, fejleszteni. Vagy: a témával – a történelem tanításával – foglalkozó emberek szerint közel s távolban nincs olyan felmérés, amely azt vizsgálná, vizsgálta volna, mi van az átlagember fejében érettségi környékén és utána a törit illetően. Ezek után pedig mindenki a maga nem éppen reprezentatív mintájával dolgozik. Összességében azt hiszem, ilyen kijelentések leírásakor jobb volna óvatosnak lenni. Mondom ezt annak fényében, hogy szerintem sem csúcs az oktatás mai helyzete, de a személyes tapasztalatomat a legtöbb esetben nem tartanám célszerűnek általánosítani.
Érdekes ez a forradalomtól forradalomig szemlélet az ókor és a középkor, no meg a kora újkor esetében is… Másfelől a korszakhatárokat, őszintén szólva, nem értem, miért kellene birizgálni. Arra ott van a történettudomány. Ezen belül a tanár elég széles pályán mozoghat, kialakíthat hangsúlyokat, átstrukturálhat. A korszakhatár szerintem majdhogynem másodlagos e téren.
Na, röviden. Két fő bajom van a cikkel. Az egyik a divatozás. Ma azon stresszelünk sokszor, hogy a gyerekek azonnal vessék bele magukat a hasznos tárgyakba, úgy mint idegennyelv, számítástechnika. A többiek meg zavarban érzik magukat és kapkodnak össze-vissza, mereven görcsölve a saját témájuk felett. A másik a szerző általánosítása. Nincsenek konkrétan hazai felmérések egy sor olyan dologról, amelyeket a cikk magától értetődőként tálal. Fontos: nem az igazságát vitatom el, de nem volna mellékes némi háttéradattal alátámasztani (a tőzsdéző tanár egyedi példa, kollektív dolgokban nem „szokás” az egyedit példaként citálni). Ez a számomra túlzott általánosítás vonatkozik a diákok fejében lévő anyagra, a tanárokra, a tanmenetre, de az árpádsávos fiatalokra is (lévén nem az árpádsávos fiatalok teszik ki a társadalom többségét, mégis egy folyamat alátámasztására használja őket a szerző).
az érettségin is lehet változtatni. a magyar közoktatás tipikusan sok anyagot ad le, de annak kis százalékát is elég ismerni ahhoz hogy jó eredményed legyen. na ezt kellene arra megváltoztatni, hogy keveset kér, de azt meg is követeli mindet.
ez igaz. valahogy modulrendszerű kéne, ahol a tanár meghúzhatja az osztály képességeinek megfelelően a határokat, ne adj isten külön feladat 1-2 embernek - na persze csak általánosban, mert gimiben nincs mit tenni,köt az érettségi
tananyagcsökkentés nélkül sztem lehetetlen reformálni a törioktatást.. a készségfejlesztés, gondolkodtatás sokkal időigényesebb mint a tényanyag-leadás. ez a korszakhatár-áttologatás mire jó? legfeljebb nem itt, hanem ott fejeződik be a félév, más a májusi megnemtanítható anyag, de asszem ez minden.. inkáb azt kéne megérteni, hogy nem a 26.római-pun (v. akár magyar- osztrák, nem ez a lényeg) csatát kéne tanítani, hanem azt, hogy mi kell egy háborúhoz, mért szoktak háborúk kitörni, milyen viselkedés dívik háború idején, hogy függ össze a stratégia a technikai dolgokkal...
Azt tegyük hozzá, hogy a második világháború utáni szocializmus két okból nem szokott szerepelni az oktatásban: -nem jutnak el az anyaggal odáig a tanítás során -nem oktatják túlideologizáltsága miatt
"Azt gondolom, a tananyagot kellene átstrukturálni - akár azon az áron, hogy új korszakhatárokat húzzunk,"
szerintem amit a cikk javasol, az butaság. nem a korszakhatárokon kell változtatni (a 9-10. osztály esetén van ennek talán értelme, de ott sem feltétlenül), hanem az egyetemes történelmen belül csökkenteni le radikálisan azoknak a korszakoknak az arányát, amelyek nem magyar vonatkozásúak (főleg az ókor-középkoron belül). a magyar törioktatás ugyanis nyugat európa centrikus, ugyanakkor azokkal a szomszédos területekkel, amelyek történelme sok ponton kapcsolódik a magyarhoz, még érintőlegesen is alig van tárgyalva. tehát összességében kellene az anyagon csökkenteni. (ez más tárgyakra hatványozottabban igaz.) két év az elmúlt 150 évre elképesztően sok és szerintem teljesen felesleges. csak oda vezetne, hogy sokkal átideologizáltabbá válna a történelemoktatás.
abban a cikknek igaza van, hogy eleve szemléletváltásra lenne szükség a törioktatásban (is). adatok megtanítása helyett készségeket kellene, de ehhez meg nem ártana a tanároknak segítséget is nyújtani, mert aki egy adott rendszerben megtanult tanítan, az még egy másik rendszerhez nem feltétlenül fog érteni.
Trident, trikolór, Trianon (A történelemtanítás átalakításának szükségességéről)
Történelmi ismereteink nagymértékben meghatározzák későbbi világnézetünket: azt, hogy milyen kép alakul ki bennünk más népekről (például a románokról), bizonyos történelmi problémákról (Trianonról, a nácizmusról, a kommunizmusról stb.) és természetesen önmagunkról. Csakhogy ezek az ismeretek az átlagember (az átlagérettségiző) fejében többnyire hiányosak, előítéletesek, ráadásul javarészt tévesek is.
Ennek okát a történelemtanítás jelenlegi struktúrájában is kell keresnünk. Általános és középiskolában nyolc évig tanuljuk a tantárgyat; kétszer ugyanazt, kronológiai rendben, az őskortól a legújabb korig - van történelemkönyv, amelyben fotó van a World Trade Centerbe szálló repülőgépről. A szaktanárok nagy része hajlamos elmerülni a részletekben, aminek többnyire az a következménye, hogy az utolsó évre már jelentős a lemaradás. De még ha tartják is a tanrendet, a nyolcadik, illetve tizenkettedik évfolyamban a második féléves anyagot egyszerűen nincs idő átbeszélni. Kicsi az óraszám - mondhatják a tanárok, és nemcsak a történelem-, hanem a kémia-, matematika-, irodalom-, idegennyelv-tanárok is. Ha rajtuk múlna, egy diáknak mindennap nyolc órája lenne.
*
Azt gondolom, a tananyagot kellene átstrukturálni - akár azon az áron, hogy új korszakhatárokat húzzunk, szakítva azzal a régi felfogással, miszerint "forradalomtól forradalomig" kell tanulni a történelmet. Jelenleg a 9. évfolyamon a kezdetektől a kora középkorig, illetve honfoglalásig, a 10. évfolyamon a francia forradalomig, a 11. évfolyamon az első világháborúig jutnak el, míg a 12. évfolyamon a huszadik századot (az első világháború elejétől vagy végétől, ez tankönyvtől függ) tanulják a fiatalok. A korszakhatárokat azonban ki lehetne tolni, például így: 9.-ben Amerika felfedezéséig (1492), 10.-ben a kiegyezésig (1867), illetve a Német Császárság kikiáltásáig (1871). Az utolsó két évre maradna a jelenkorig hátralévő 130 év, melyet a gazdasági világválságnál kellene "félbevágni".
Ez nem tananyagcsökkentés lenne, csak a súlypontokat helyeznénk át. Radikális változtatást a 9-10. évfolyamnál képzelek el: ebben a két évben tanulják a diákok a legtöbb olyan történelmi eseményt, amikre egy hétköznapi embernek - mondjuk ki - egyáltalán nincs szüksége. Nem a görög vagy a római történelemre gondolok (bár azon is lehetne módosítani), hanem az ókori Kelet vagy a Római Birodalom bukása utáni kora középkor részletes tárgyalására. 10.-ben szintén sok "felesleges" információval árasztjuk el a diákokat: elsősorban a középkori egyetemes történelemre (és még véletlenül sem a magyarra!) gondolok. Nem arról van szó, hogy a "kihagyásra szánt" témákat dobjuk a kukába és felejtsük el őket, hanem arról, hogy sokkal rövidebben, sokkal egyszerűbben, jobban összefoglalva kellene bemutatni őket. A kivételes képességű tanulókat továbbra is terhelhetjük ezekkel az adatokkal, mondjuk fakultáció keretében.
*
A mai érettségizők jelentős részének olyan hiányosságai vannak történelemből, ami már-már arcpirító. Hiába vagyunk büszkék a jól megírt tankönyveinkre (általános és középiskolában is egyre nagyobb és jobb a választék), hiába hivatkozunk arra, hogy nálunk mennyivel magasabbak a követelmények, mint Nyugat-Európában, az eredményeinken mindez nem látszik. Némely tanár személyisége sem olyan, hogy kellőképpen fel tudná kelteni a diákok érdeklődését; vagy a legérdekesebb témákról tartanak száraz órákat, vagy autoriter módon ráerőltetik a véleményüket diákjaikra.
"Mit kell a történelmen megérteni? Le kell ülni, és meg kell tanulni" - hangzik el a gyakori érvelés szülőktől, laikusoktól. Ezzel a szemlélettel nehéz mit kezdeni. A történelemtanulás legfontosabb hozadéka az lehetne, hogy vitát generál, hogy a diákok az eseményeket több szempontból megvizsgálják, vitatkozni, érvelni tanulnak. Az idősebb korosztály az iskolai történelemórán többnyire végighallgathatta az "egyetlen igazságot", kérdéseket feltenni pedig eszébe sem jutott.
A tanárok felelőssége óriási. Számtalan olyan esetről tudunk, amikor az órán igencsak öncélúan értelmezik a "tanári szabadság" fogalmát. Példának elég említeni a kilencedikes diákoknak fél éven keresztül a tőzsdéről magyarázó kollégát. S különösen lehangoló, amikor az általános iskolában gimnáziumot, míg a gimnáziumban egyetemet "játszanak" a tanárok; saját tudásukat demonstrálják, ahelyett, hogy a tanulók érdeklődését keltenék fel.
A történelmi folyamatok elemzése, a következtetések levonása az egyik leglényegesebb feladata a tanulásnak, de a töméntelen mennyiségű adat között sokszor elvész a lényeg. A diákok fejét állandóan politikatörténettel tömjük az életmódtörténet helyett - amiből pedig valódi következtetéseket lehetne levonni egy adott korszakra, ám az a legtöbb tankönyvben csak ún. modulként jelenik meg, amit időhiány miatt gyakran ki is hagynak. (Pedig tíz éve külön tankönyvek is megjelentek Életmódtörténet címmel, de sajnos nem terjedtek el a közoktatásban.) Politikatörténettel nagy "mennyiségben" elegendő volna a francia forradalomtól kezdve foglalkozni, onnan viszont a mainál részletesebben - hiszen az új érettségikövetelmények szerint a tételek 60 százalékának a 19-20. századra kell vonatkoznia.
A mai diákok nagy része nem tud térképet olvasni, nem tud forrást elemezni. És nem azért, mert "a mai fiatalok ilyenek", hanem mert nem tanítjuk meg őket ezekre a készségekre. A vázolt koncepciónak pontosan az lenne a lényege, hogy a felszabadult idővel végre lehetőség nyílna erre, továbbá egyes problémák megvitatására, mivel például Trianon vagy a holokauszt sokkal elevenebben érint ma is minket, mint István törvényei vagy akár az igazságos Mátyás király. Az árpádsávos zászlót lengető fiatalok közül ugyan melyik hallott például az Ausztriában élő román ügyvéd, Aurel C. Popovici 1906-os tervéről, melyben az Osztrák-Magyar Monarchia föderális alapú átszervezéséről értekezik? Nem beszélve arról, hogy a második világháború utáni egyetemes és magyar történelmet minimális szinten tanítjuk. A közelgő érettségi, szalagavató, tablófotózás és miegymás miatt nem jut idő arra, hogy a végzős diák pontos képet kapjon mondjuk a szocializmusbéli ügynökök tevékenységéről, miközben a médiában nap mint nap hallani ezzel kapcsolatos eseményekről. Számtalan segédeszközt lehetne alkalmazni: a játékfilmektől kezdve a kiváló történelmi folyóiratok használatáig (a Rubicon egyes tematikus számait akár teljes egészében megbeszélés/vita tárgyává tehetnénk). A gyerekek vitatkozzanak, tanuljanak meg gondolkodni. A tanárok pedig különböztessék meg a lényegest a lényegtelentől. Csak rajtunk múlik.
azaz 3. "A sosmem volt Pápák..." és hasonló támájú könyveket csak azért hoztam fel mert úgy tűnik, hogy a múlt (történelem) még mindig változik, ergo ezért is nehéz jó tankönyvet írni.
Másrészt a kultúrpolitika is, sajnos elég gyorsan, változik és ezért is nehéz jó (nemcsak történelem) tankönyvet írni.
4. végül és utoljára a piramisokról. Szerintem alapvető fontosságú az egyiptomi történelem, mivel az emberiség fejlődési íve (tudomásom szerint) az egyiptomi tükörképébe lép, tehát egyáltalán nem mindegy hogy sírhellyé degradálunk-e le egy ilyen kozmikus épületet és a benne rejő tudást és befektett energiát, vagy sem. Rádaásul a tények semmibevételével is találkozunk figyelmbe véve a piramisokban szakrálisan elhelyezett emberi maradványok számát, ami konvergál a nullához
OFF
ennek a tömegetetéshez kapcsolódása: az Ember elhelyezése a világban szintjén kezdődik és megvitatása hosszadalmas, de szerintem nem elhanyagolható fontosságú
ON
tehát legalábbis a tudománynak a tényekhez való viszonyulása kérdéses.
Ennek felvetése egy történelem könyv létrehozásakor is szempont (pl. a jövő nemzedék oktatása szempontjából is) mivel a tekintélyelvűségnek sokkal nagyobb terepe van a humán tárgyak esetében - ami kissé aggaszt SZMSZ.
a 6 osztályos gimnáziumokban használt történelemkönyvet Poór Jánosék írták (egyetemre télleg jó...). aztán Salamon Konrád sem éppen középiskolai tanár..
"Nem hiszem, hogy ennek a könyvnek több realitása lenne Szakály Sándor meg Szabó Péter munkája után - mint a 16. századi könyveinek Szakály meg Barta kutatásai után."
Öööö, ezt még egyszer lehet? :) Ha jól értem, akkor azt akarod mondani, hogy Nemeskürty Mohács-csal kapcsolatos könyveinek nincs realitása mondjuk Szabó Péter kutatásai után. (Hozzá jártam órára :P). Ha igen, akkor egyetértünk.
Nos, tisztelem Nemeskürty Istvánt, mert amikor középiskolás voltam, az ő könyvei keltették föl az érdeklődésemet a történelem iránt. De most, hogy az egyetemi tanulmányaimnak lassan a végére érek, némiképpen átértékelve látom Nemeskürty munkásságát. A mohácsi trilógiája példul beleillett a "mindenről a romlott magyar arisztokrácia tehet" című marxista kultúrpolitikába. Amikor az Írószövetségben nem szavazták meg, azt a kommunista rendszerrel szembeni ellenállásnak tekintették sokan. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Nemeskürty az lenne, csak arra akarok utalni, hogy az akkori magyar kultúrpolitikával nem ment szembe Nemeskürty. (Ezért kárhoztassa az, aki akarja, én nem fogom). Talán egyetlen munkája, a második magyar hadsereg pusztulásáról írt Requiem egy hadseregért jelentett eltolódást az akkori kultúrpolitikához képest, de mivel a második világháború nem az én asztalom, lehet, hogy ez sincs így. A Búcsúpillantás, amelyben némileg az uralkodó gondolkodással szembeni nézeteket fogalmaz meg, csak a rendszerváltás után jelent meg.
Visszatérve Nemeskürtyről, Klebelsberg Kunóra. Eredményeit senki nem vitathatja el, de tevékenységének voltak árnyoldalai is. Tény, hogy az általa építetett számtalan iskola tekintélyes része csak egytantermes volt, tehát a XIX. századi oktatási színvonaltól nem sokban különbözött, és hogy ebben változást, tetszik, nem tetszik, a kommunista rendszer hozott csak.
A környezetemben lévő oktatási intézményekből, (VII. kerület), megszűnni egy sem szűnt meg, összevonások viszont voltak. Ill. amennyiben oktatási intézménynek tekinthetőek, akkor egy óvodát bezártak, de ahelyett meg nyitottak egy újat.
a piramis a fáraó temetkezési helye
Én is így tudom...
A jobboldali Sosem volt pápák jegyzéke, és oklevelei nekem is meg van, de nem igen hiszem, hogy az a munka különösebb változást hozna az oktatásban, hiszen ha megnézed még lábjegyzetelve sincsen...
