Egy eléggé általánosan elfogadott nézet szerint pl. a mai koptok lennének az óegyiptusok közvetlen leszármazottai, míg a mai arab egyiptomiak nagyobbrészt a VII. sz. végén keletről beözönlő arabok és az ősibb népesség keveredéséből származnak.
Az óegyiptusok embertani megjelenéséről van valami elfogadott álláspont?
Én egy helyen azt olvastam, hogy sárgásbarna bőrszínűek voltak, hasonlóak a mai arabokhoz.
Meg hogy állítólag a köznép elég alacsony termetű volt, de ez részben a táplálkozásnak is betudható volt, állítólag nem sok állati fehérjét fogyasztott a közrendű egyiptomi.
No meg voltak köztük núbiaiak is, azaz feketék, de valószínűleg ezek nagyobbrészt hadifoglyok lehettek.
Máshol viszont azt olvastam, hogy az elit, mindenekelőtt a fáraókat adó dinasztiák eredetileg Mezopotámiából származtak és hogy magasabb termetűek meg más koponyaformájúak is voltak, mint pl. a földművesek.
Az a baj, hogy az ember elég sok egymásnak ellentmondó röffenetet olvashat a témában, de igazán megygőző anyagot nem nagyon találni.
Népességgenetikai vizsgálatokat pl. végeztek az óegyiptomiakon?
Egy zsarnoki figura volt, aki érdekes elképzeléseit tekintet nélkül a halálos áldozatokra véghezvitte, hasonló Nagy Péter cárhoz, a kortársai nyilván utálták, az utókor viszont a pozitív oldalát látja. Amúgy érthető a vallási reformja, akkor már kezdtek az Amon papok az uralkodók fejére nőni, néhány száz év múlva át is vették a hatalmat a fáraóktól.
Egyébként erről az Ehnatonról kinek mi a véleménye?
Korát megelőző zseni, monoteista látnok vagy éppen ellenkezőleg, egy korlátolt, ostoba zsarnok, aki erőszakosan akart szakítani a korábbi vallási hagyományokkal?
Egyesek szerint őrült, sőt gyengeelméjű volt, de ez nyilván túlzás.
Viszont úgy tűnik, hogy az egészsége valóban nem volt rendben, Marfan-szindrómában és más betegségekben szenvedhetett, amely miatt a megjelenése egyrészt rendkívül feminin volt, másrészt rendkívül hosszú, keskeny arccal és koponyával rendelkezett, ami egészen extrém külső megjelenést eredményezhetett.
Régebben több újkori európai filozófus a monoteizmus egyik legkorábbi képviselőjét szerette volna látni Ehnaton alakjában, mára ez a nézet lényegében megdőlt, Ehnaton a legjobb esetben is max. henoteista vagy monlátrista volt, aki nem tagadta sok isten létezését, de Atont mindenek fölé helyezte és állami szinten csak ennek az istennek a kultuszát engedélyezte.
Az ókori Egyiptom egy igen rövid, de érdekes epizódja volt Ehnaton fáraó uralkodása, aki a napkorong, Aton tiszteletét akarta kizárólagossá tenni a már több évezrede megszokott politeizmus helyett.
Új fővárost is épített Ahet-Aton néven, ennek a másik neve Amarna, amelyről a korszakot az Amarna-reformok korának is ismerjük.
Az új főváros a leletek szerint rendkívül gyorsan épült föl, ugyanakkor sok halálos áldozatot követelt, a munkások egy részét szó szerint halálra dolgoztatták.
Ez és más hasonló érdekességek ebben a kb. 45 perces dokumentumfilmben:
A statisztikák az éves halálesetek száma szerint állitják fel a veszélyességet.
Az oroszlán kulturakerülő életmódja miatt quasi veszélytelen. Az oroszlán számára irható halálesetek száma elhanyagolható.
Aszályos időszakban az ember nagyon könnyen lkerül közvetlen kontaktba a vizilóval. De azon kivül is, hiszen Egyiptom a "Nilus ajándéka" a Niluson pedig osztoznia kell embernek, vizilónak és krokinak egyaránt. A viziló pedig territoriális állat, területére betolakodoval legyen az viziló vagy ember leszámol.
Csakhogy a nilusi kroki cites listás veszélyeztetett állat, ilyen módon a számlájára irható haláleset elhanyagolható.
A gépkocsik például nála 10 000x veszélyesebbek, de az nem állat által okozott halál.
Az állati halálokok kétségtelen bajnoka a maláriaszunyog, tizezrével öli az embereket Afrikában.
A viziló után szvsz a különböző kigyófajok jönnek afrikában (viperák, kobrák, fekete mamba). Ezek veszélyessége a véletlen találkozásokban (rálépés) rejlik.
Benson Harer 1700 olyan CT-felvételt elemezett, amelyeket egyiptomi tudósok készítettek Tutanhamon múmiájáról 2005-ben. Már az 1968-ban készült röntgenfelvételeken felfedezték, hogy hiányzik az ifjú fáraó szíve, a szegycsont és a bordák egy része. Az ókori Egyiptomban a szívet a memória, a személyiség és az érzelmek szervének tartották, és balzsamozáskor minden esetben a testben hagyták. Mivel hiányoztak a múmia 1925-ös boncolásakor még meglévő ékszerek is, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a két vizsgálat közötti időszakban rablók jutottak be Tutanhamon sírkamrájába, és az ékszerekkel együtt a szegycsontot, bordákat, valamint a szívet is magukkal vitték.
Benson Harer viszont úgy véli, hogy bár az ékszereket kétségkívül ellopták, a bordákat olyan precízen vágták át, hogy azt csakis a balzsamozók végezhették, nem pedig 3500 évvel a fáraó halála után sírrablók, akik aligha pazarolták volna ilyesmire az idejüket.
További bizonyítékot lát az amerikai kutató a balzsamozók által ejtett vágásban, amikor kiemelték az ifjú uralkodó beleit, gyomrát, máját, veséit. Tutanhamon az egyetlen uralkodó, akinél harántmetszést alkalmaztak a hasfalon, hogy eltávolítsák a rekeszizom alatti szerveket.
"Nem vágták át a rekeszizmot, hogy kivegyék a tüdőt. A mellkason egy nagy tépett seb tátongott, közvetlenül kivehették a tüdőt" - magyarázta. Átlagos esetben a balzsamozó által ejtett metszés föle vallási okokból egy amulettet helyeztek el.
"Mivel a holttestet már így is elcsúfította egy hatalmas seb, értelmetlen lett volna összevarrni és amulettel védeni a hasfalon ejtett metszést" - mutatott rá Benson Harer.
Az amerikai kutató határozottan kizárja annak a lehetőségét, hogy a fiatal uralkodó, ahogy azt korábban feltételezték, száguldó harci szekérről leesve szerezte a sérülést."Egy ilyen baleset esetében egyszerűen a nyakát törte volna, de megsérültek volna a végtagjai, a háta, és nem csupán a mellkasa" - jegyezte meg a tudós, aki szerint a fáraóval egy víziló végezhetett.
"Gyors és agresszív vadállatok. A vízilovak több embert ölnek meg, mint bármely más állat. Afrika, ha nem az egész világ legvérengzőbb vadállatairól van szó. Az áldozaton hatalmas tépett sebeket ejtenek, akár félbe is téphetik testét" - hangsúlyozta a tudós, aki szerint e változat mellett szól a Tutanhamon sírkamrájában ábrázolt jelenet, amelyben az uralkodó vízilóra vadászik. Elmélete megmagyarázza viszont, hogy miért hiányzik az a jelenet, amikor víziló támad vadul a csónakra, hiszen ez egy meglehetősen megalázó halál lenne egy uralkodó számára. Amennyiben valóban víziló okozhatta Tutanhamon halálát, a király kísérete valószínűleg nem tudott időben közbeavatkozni.
"Ha igaz a feltételezés, hogy dongalába volt, Tutanhamon lehetett a leglassúbb a csoportban, a legkönnyebb célpont" - fogalmazott Benson Harer. A kutató szerint az is előfordulhatott, hogy Tutanhamon nem vízilóra vadászott, hanem csupán madarászott a nádasban. "Rosszkor volt rossz helyen, és a víziló megtámadta" - jegyezte meg a kutató.
A régi Egyiptom vízi vadonjainak egyik egészen sajátos állatfajtája a víziló volt. Dümichen szerint az egyiptomiak nem vízilónak, hanem „vízi-disznónak” nevezték. Neve a feliratokban többnyire: rer, azaz „hempergő-állat”.
Akkoriban az első vízesésektől kezdve a mocsaras és ezernyi csatornával behálózott Nílus-deltáig tanyáztak a félelmetes és rettegett vízilovak, „melyeknek látása a békésen evező hajós ereiben megfagyasztja a vért és elveszti a lélekjelenlétet”.
Az egyiptomiak szerint a vízilóban nyilatkozik meg minden elképzelhető bűn, durvaság, fékevesztett indulat és tajtékzó harag. Plutarchos pedig feljegyezte, hogy a nílusiak a vízilovat a legszemérmetlenebb állatnak tartják, mert a kifejlődött vízilókölyök rendszerint atyjának életére tör, hogy azután saját szülőanyjával együtt élhessen. Éppen ezért vadászata az egész folyamvölgyön meg volt engedve.
Az ábrázolásokon megfigyelhető, hogy a vízilóvadászt veszélyes vállalkozásaira felesége is elkísérte és a csónak aljában térdepelve a figyelő szerepét töltötte be. A vízilovat kötelekkel meghosszabbított szigonnyal vadászták.
Mikor a vadász a szigonyt a csónak felé közeledő víziló testébe döfte, a megsebesült állat védekezésül a víz alá merült, s ilyenkor a szigonyra erősített kötél jelezte vízalatti menekülésének irányát. Amidőn azután a víziló levegővétel céljából ismét felbukkant, újabb és újabb szigonydöfés érte, míg végül is a teljesen kimerült állat nyakara hurkot erősítve partra vonszolták.
A víziló az egyiptomiak mitológiájában is gyakran szerepel. A karnaki Chonsu-templom mellett volt Apet istennő szülőháza, ebben Ozirisz akarata szerint egy nílusi víziló alakjában jött a világra. Thoeris, a nagy kerek hassal és lelógó mellekkel ábrázolt istennő pedig nemcsak a hajósokat védte a folyó szörnyetegei ellen, hanem a gyermekszülő nőknek is ő volt a védelmezőjük.
A XIX. dinasztia korából maradt egy érdekes papírusz, amely a hikszosz háború kitörését annak tulajdonítja, hogy a kényelemszerető hikszosz király reggelenként a Nílusban hemzsegő vízilovak nagy lármájától nem tudott aludni.
A denderahi Hathor-szentély csillagászati térképén a víziló az égi egyenlítő déli oldalán közvetlenül a pólus közelében van ábrázolva, és a feliratok szerint „azet rert”, vagyis „Izisz istennő, a nőstény víziló” nevet visel. A thébai királysíroknak és a Ramesszeum mennyezetének asztronómiai ábrázolásain a víziló Thoeris (Taur) istennő megszemélyesítőjeként szerepel és az állatkörnek 11. jegyeként állandóan az állatöv jobboldalán áll.
Érdekes, amúgy nem olyan nagy rejtély a felépítésük, csatorna vezetett a Nílusból a piramis mellé, ott hozták a köveket, azután meg rámpán vitték a következő szintre.
Az jutott eszembe néhány napja, borzalmas munka lehetett a sírok falfestményeinek elkészítése, szűk hely, kevés levegő, a fáklyák pedig tovább fogyasztják az oxigént.
