Nálunk a despotizmus fogalom, ha jól sejtem, inkább olyan uralkodási formára utal, amelynek jogi keretei nincsenek, csak személyi feltételei. (Persze ez sem a 'tuti definíció'...)
Te magad mondod, hogy az abszolutizmus nem huzható rá terminus technicusként a korszak uralkodási formáira, hiszen "az élet kicsit bonyolultabb a terminus technicus-oknál, no meg a történelem korszakainál is"
Akkor te megfelelőnek találod, hogy abszolutizmus gyűjtőfogalmat alkalmazzunk olyan uralkodási formákra, amelyeknél az abszolutizmus címszónál szereplő ismérvek nem teljesülnek maradéktalanul?
Én inkább arra szeretnék rámutatni, hogy az abszolutizmus szó helyett jobb lenne valami mást kitalálni. Hiszen arra a bizonyos kormányzati formára, ami a kora újkorban az uralkodó megkérdőjelezhetetlen és korábban ismeretlen hatalmi koncentrációját jelentette nem jellemző, hogy ABSZÓLUT hatalommal bírt volna, hanem az jellemezte, hogy az ABSZÓLUTNAK tekintett hatalom bizony sokkal többször kényszerült rendi és udvari kompromisszumot kötni, így ezáltal az ABSZÓLUT hatalom erőteljesen csorbult.
Nézd meg pl. a XVII. századi magyar és cseh királyok helyzetét a két országban. Egy személy, két eltérő rendi kormányzat.
Szerintem pl. ha továbbmennénk a XVII-XVIII. századra jópár hagyományosan abszolutikusnak tekintett kormányzatról derülne ki, hogy nem az. Pl. nézd meg Bethlen Gábort, vagy akár a XVII. század III. és IV. Fülöpjét.
De ha mélyre ássunk, azért a XVI. századi Angliában se teljesen kvadrál a helyzet...
Egyébként egyre többször jut eszembe a korábban más által említett Despotizmus. Ez se sokkal jobb, de többet mutat a valós viszonyokról. Csak a despota szónak a magyarban van egy rossz konnotációja, ami miatt félrecsúszhat ez a fogalom is. (Nem véletlen, hogy neolatin országokban használják is a koraújkori uralkodási formákra a Despotismot, ahogy azt a korábbi példában már említettem.)
Mária Terézia főhercegnő egyébként a Habsburgok ellenreformációs törekvéseinek egyik utolsó képviselője volt.
"Csendes ellenreformációnak" hívták ezt a folyamatot ugyan, de nem sokkal volt emberségesebb, mint az előző századi nagy vallásháborúk.
Fixa ideája volt, hogy az osztrák örökös tartományokból kiirtja a protestantizmust, emiatt sok evangélikus kényszerült emigrálni Stájerországból, Felső-Ausztriából és Karintiából.
A gyermekeiket igen gyakran elszakították tőlük és katolikus nevelőintézetekbe adták, ahol a szüleikkel szembeni gyűlöletre nevelték őket.
A legtöbben soha sem látták viszont szüleiket...
Hát Mária Terézia vallási nevelési módszereiről röviden ennyit...
Halálos ágyán állítólag megbánta azt a sok gonoszságot, amit a protestánsok ellen elkövetett, de hogy mennyire volt őszinte ez a megbánása, azt majd elbírálják odafönn az Égben...
A Hitünk hősei olvasása közben örömmel konstatáltam, hogy Ráday I. Pált és Ráday I. Gedeont a református egyház is a nagy alakjai közé sorolja.
Egy átlagos törikönyvben meg sincsenek említve, holott megérdemelnének.
Ráday Pál II. Rákóczi Ferenc kancellárja volt, a szabadságharc bukása után a magyarországi protestáns egyházak kiemelkedő védelmezője az ún. "csendes ellenreformáció" túlkapásai ellen.
Fia, Ráday Gedeon pedig nagy műveltségű irodalmár és könyvgyűjtő, a magyar felvilágosodás egyik első kiemelkedő alakja.
Ráday Gedeon volt az, aki ikladi birtokára 1753. tavaszán befogadta a Mária Terézia főhercegnő által Felső-Stájerországból evangélikus hitük miatt elüldözött osztrák parasztokat. Leszármazottaik ma is Ikladon élnek, Ráday I. Gedeon iránti hálából 2002-ben (a kitelepítésük 250. évfordulóján) a község főterén szolíd kis szobrot emeltek a falu újratelepítőjének.
Olyan hosszú a szakállam, hogy a fórumtalálkozón mindenki rátette a korsó sört, és én csak akkor tudtam vécére menni, amikor a társaság pohárköszöntő után egyszerre emelte a poharát.
uralkodó a rendek nélkül, vagyis a rendi országgyűlés összehívásának mellőzésével, uralkodói dekrétumokkal és pátensekkel kormányozta az országot.
Én pedig éppen ezért írtam példának Fülöpöt, aki az általad felsorolt kirtériumoknak nem igazán felel meg. A rendi cortes-ek összehívása nélkül nem is tudott volna kormányozni. Sőt, akárhogyan is nézzük, az arisztokrata csoportok nélkül sem.
Pedig te az abszolutisztikus uralkodók között soroltad fel.
A rendiség évszázadait illetően abszolutizmusról lehet beszélni, ha az uralkodó a rendek nélkül, vagyis a rendi országgyűlés összehívásának mellőzésével, uralkodói dekrétumokkal és pátensekkel kormányozta az országot.
Ez így nagyon "terminus technicus" szagú és mint ilyen nem biztos, hogy összhangban van a korszak mindennapi valóságával.
Ezért mondtam Kaifnak, hogy hiába bármiféle privilégium vagy ellenállást biztosító törvénycikk, ha az abszolut utalkodó elég erős, elmehetnek a vele a rendek a fenébe.
Ez a gondolatod szoros összefüggésben van a feljebb idézettel, hiszen pl. a XVI.-XVII. századi európai történelemből kevés olyan uralkodót lehet még mondani, aki ekkora hatalmi koncentárcióval rendelkezett, mint II. Fülöp "el rey prudente". És mégis az látszik, hogy a "terminus technicusod" nem húzható rá sablonként, hiszen még az ő abszolútnak tűnő hatalmát is korlátozták, kompromisszumra kényszerítették a királyi udvarban lévő frakciók, az erős aragón rendi önállóság, a gyenge kasztíliai rendi önállóság és akkor ne is beszéljünk még a "távoli" tartományokról, mint Németalföld stb.
Akkor most II. Fülöp hatalma minek tekintendő szerinted? Őt szokták az európai abszolutizmus egyik legjelentősebb példájaként felhozni!
A korszak "politikacsináló" tényezői folyamatos szimbiózisban és egyensúlyban voltak egymással. A korszak kormányzási művészete pont ebben rejlett: hogy lehet az udvar-király-rendek háromszögben ideálisan kormányozni. az első tényezőről, az udvarról gyakran el is feledkezünk. Csak "dualizmusban", király-rendek viszonyában gondolkozunk.
Gugliban gyorsan ellenőriztem magam és rájöttem, hogy spanyolul valóban despotismo ilustrado és amit te írtál kedves Galgadio az portugál nyelv esetében igaz. A luzitánok mondják despotismo iluminadonak.
Csak a mi Fülöpünkre visszatérve: még a mai monográfiák nagy része is mantrázza, hogy visszaszorította az arisztokrácia udvari befolyását azza, hogy központosított, plebejusok és kisnemesek vezette titársági rendszerrel váltotta fel a régi szisztémát. Attól az apróságtól persze eltekintenek, hogy a két nagy arisztokrata "párt", az Alba herceg és Eboli herceg körül kialakult hatalmi csoportosulás határozta meg, ki is kerüljön a titkárságokba... Antonio Pérez bukása is nem kis részben annak köszönhető, hogy Ruy Gómez, Éboli hercege halálával szétesett a mögötte összeállt csoport, és Albáék el tudták takarítani Pérezt a színről. Hiába volt Fülöp Istentől erdeztetett hatalma, ha valójában az ő kormányzása jórészt abból állt, hogy két nagy csoport befolyása között lavírozzon...
Nekem inkább az az érzésem, hogy az elmúlt 10-20 év kutatói már rájöttek, hogy a régi kotta az abszolutizmusról messze nem valid, viszont még nem találtak ki más terminológiát, amit kollektív toposzként elfogadna a nagyvilág.
Nehéz egyensúlyt találni az Iisten hatalmából uralkodó és erősen centralizált uralom, az udvari frakcióharcok és a rendi érdekérvényesítő erők között, miközben, valóban, az uralkodói hatalom ragyog és erősnek tűnik.
Ha csak arra gondolok, hogy pl. az adómegszavazáshoz milyen jogi procedúrán kellett keresztül mennie II. Fülöpnek, hány tartomány rendjeivel kellett rendi kompromisszumot kötni, milyen nehézségbe került a rendkívül adókat elfogadtatni. (lásd pl. a sisa nevű adó hányatatott sorsát Kasztiliában V. Károly és II. Fülöp), akkor igencsak komoly kétségeim vannak, hogy a tankönyvi/lexikoni értelemben vett abszolutizmus megállja-e a helyét.
De külön lakmuszpapír lehet a fülöpi korszak értékelésében a híres és hírhedt magántitkára, Antonio Pérez sorsa Katalóniában. Az se erősíti valójában az abszolutista toposzt.
Kaif szerintem arra akart utalni, hogy az abszolutizmus, jogállam lévén, nem rendelkezett korlátlan uralommal. Nem is voltak rá meg a megfelelő eszközei.
A pápista kifejezésnek van egy olyan hátránya, amellett, hogy nem kifejezetten gyengéd az ezen gyűjtőnév alá sorolt hívőkkel, hogy a görög katolikusokat is lehetne ezzel az erővel pápistázni. :)) A református meg azért szimpatikusabb, mint a kálvinizmus, mert ugyan Kálvinhoz kötjük kialakulását, de az egyes református egyházak között jelentős eltérések is lehetnek, akár Kálvinhoz képest is. A skót példád ezt jól mutatja.
Szóval a magam részéről kerülöm a személynevekhez kötött vallási felekezethez tartozást jelölő fogalmakat, és legfeljebb a reformáció korában szoktam azokra a személyekre használni, akikre a korabeli idők zavarai miatt az evangélikus, vagy a református kifejezés nehezen húzható rá.
A fueros szó szerint annyit tesz: privilegiumok, előjogok. Fülöp idejében az aragón fueros egy intézmény. A Justicia Mayor de Aragón középkori eredetű tisztsége Aragónia és Kasztília kvázi egyesülésével az egykor független Aragón Királyság különállásának egyetlen maradék képviselője. Amindenkori aragón királynak, így Fülöpnek is, Zaragoza főterén kalapját levéve, térdelve kellett esküt tenni az álló, kalapos Justicia Mayornak, hogy betartaja Aragónia törvényeit. Amennyiben a Justicia Mayor úgy gondolta, hogy a király ezt az esküjét nem tartja be, kihiredhetette a contra fueros-t, azaz a fegyveres felkelést a király ellen, a priviliégiumok megvédéséért.
"Az anyaállam nélküli társadalmak nemzeti önazonosságot építõ harcában a viktimizáció retorikája fontos politikai fegyver ; így történelmileg a baszkok és katalánok egyaránt a spanyol központosító politika áldozatainak tekintik magukat, hiszen a középkorban oly virágzó önkormányzatok elõbb a Bourbon királyok, majd a jakobinus-liberalizmus vesztõhelyére jutottak. Az alapvetõ különbségek kiemelése ugyanakkor elengedhetetlen, hiszen amíg 1714 elõtt a katalán fueros egyetlen, dicsõ középkori hagyományokkal rendelkezõ politikai egység volt; a baszk önkormányzatiság széttagolt tartományi autonómiák halmazát jelentette, és a valamennyi baszk területet (így Navarrát és a francia vidékeket) magába foglaló Euzkadi néven megálmodott Baszkföld történelmi elõzmények nélküli modern invenció. "
Nem mondott, a Wikiben ilyesmiket találtam - asszem, gyanítom mire gondolsz.
Hát, a pápista annyira nem gyökeresedett meg. :))) De azért nem szeretem ezeket a fogalmakat, mert a katolikusok nem a pápában hisznek, ahogy az evangélikusok sem Lutherben, és a reformátusok sem Kálvinban.
Hát, maga az abszolutista uralkodó fogalma sem szerencsés, mert sokkal több a kivétel, mint az eklatáns példa. Egyébkén Fülöp barátunk jó esetben is csak legfeljebb próbálkozásról beszélhetünk, nem pedig modern értelemben vett abszolutista rendszerről. Mond neked az a fogalom valamit, hogy "fueros"?
Az nem úgy volt, hogy a mindig gáláns (galante) és mindig lovagias (caballeresco) spanyolok kínálták föl a segítségüket a két nagy rablóhal által is szorongatott, bajba jutott hollandusoknak?....:))))))))))))))))
A lovag, ahol tud, ott segít.(akár az úttörő).:)))
