Szeretnénk egy helyre gyűjteni a már szép számmal megjelent irodalmi jellegű írásokat (versek, saját versek, fontosabb sorozatok) hogy könnyen visszakereshetőek legyenek.
Fantasztikusan megfogtad. Le a kalappal. A teljesen élet-minőségű érzetek mintha időgépként repítenének a múltba...mindenkinél a saját múltjából idepasszoló érzet-társításokkal. Mégis olyan ritka ám standart érzetek amiket nem lehet másképp érzékelni nem lehet másképp társítani. Te egész egyszerűen nyakon ragadod a kedves olvasót és hipp hopp! a gyerekkorába vaarázsolod. És milyen édesen teszed!
Jössz, amikor
jössz,amikor jössz
és én boldog leszek
mert a hőségbe
bénult városon át
eljöttél hozzám
jöttödre ünneplőbe
öltözik a szívem,
eléd teszem az ételt,
és nézem, ahogy eszel,
mert nekem ajándék veled
az élet minden pillanata
akár az asztalnál, akár
az ágyban, de lehet,
hogy a vízsugár alatt éled
meg velem, egyetlenem.
Valami nehéz fizikai munkát kellene végezned,amikor már a nehezén (fiziológiailag, lelkileg) túlvagy. Tudod,ami mellett nem lehet gondolkodni...ami kiüresít.És semmi önsajnálat!És semmi kértelkedés. Ha az útra léptél, nem szabad kételkedned, hogy jó irányba mész-e?
Élni, enni, lakni.
Ha ez megvan, jöhet a többi.
Mondhatod, könnyű nekem, kívülről.
De az utat végig kell járni mindenkinek.
Erőt, kitartást, emberséget, segítő kezeket kívánok hozzá neked.
Köszönöm! Nehéz megszólalni, amikor annyira hinni akarsz a jóban, a szeretetben, amikor két lélek szépen eggyé olvad, kötelességtudóan egymásba simul minden lelki ránc, szavak nélkül kiegészítődik, kielégítődik minden hiány, ősi mantrákat vibrál fölötted az ég, érzed, hogy óriási találkozás egyik főszereplője lettél, kozmikus erők moccannak szinte a tökéletesség legmagasabb fokán...aztán mintha tovább torzítanád a képet: megállítanád ezt a torzulást, de be kell látnod: kicsúszott a kezedből a kontroll, s már nem illenek egymásba e gyönyörű kirakójáték elemei, kalimpálnál, az idilli képhez visszavágysz, de lassan a RAGADOZÓ arcává torzul a kép...minekutána néhány ezredmásodperced marad arra, hogy eldöntsd: menekülsz vagy áldozattá válsz magad is...
A tökéletes ragadozód áldozatává.
Megléptem időben. De darabokra tépett a fájdalom. Aztán a kételkedés, hogy miféle újabb, még nehezebb leckét mért rám az ég...
Ott van veled
Ott van veled a lelkem
hozzád simulok, úgy alszom el
mindig veled…ha érzed,
hogy jönnek az árnyak,
hívd a lelkemet!
Angyal áll az ágyad mellett.
Állok az időfolyam partján
Ifjúkorom utcájából
a lányok megöregedtek
a srácok meg lassan
mind elmennek:
ott játszanak az égi
mezőkön sörmeccset
hallik a mennyei lambada
Istenem, mit nem adnék,
ha még egyszer az a
tavasz volna...
állok az időfolyam partján
kavarog minden bennem
nyakamban a lánc:
több ezer éves ásvány,
a Föld emlékezete
mióta várt rám,
hogy testemen hordjam
s újra életre keltsem!
Évmilliók szerelme
visszhangzik lelkemben...
láva tánc smaragd villanás vakító tűzben látomás gomolygó füst kék ezüst nehéz álom golyó a lélekben fortyogó végtelen egy tűz hajt át az életen egy tűz messze űz s csak körben táncolunk megint ősi menetrend szerint miközben mind a fényre vágyunk szurok sötétség előttünk utánunk
Volt egyszer 4 jóbarát, akik felkerekedtek és az Indexen együtt fórumozni kezdtek. Az idő telt-múlt, gyarapodtak, majd csökkentek, majd végül szépen elfeledték a helyet is,amit sokáig otthonukként szerettek.
A napokban lett volna 2 éves a mi kis 32-es topikunk.
Hogy ne süllyedjen tovább, írtam bele...
És most a mai apró haikuk álljanak itt, ezen a szomorúra sikeredett, van is, nincs is ünnepen:
nem hinném délelőtt töröltem belőle és írtam is leveleket, többejk között Neked. Egy különös dlog is történt velem, keresgéltem az elmentett dolgaim között és olyan verseket,sőt, novellát is találtam, amit már el is felejtettem,h. van! Utóbbiba Téged is beleírtalak, nemrég küldtem át Neked!
Maimonidész „…ne szorongass, hisz …ismeritek …lelkét, ...jövevények voltatok Egyiptom országában.” (Exodus 23:9)megszabadítom szívem minden más gondolattól és magamra úgy tekintek mintha jelenlétében állanék mielőtt imádkozásba mélyedek félre kell fordulnom kissé azután csendesen áhítatba hozom magam és érzés nélkül imádkozom nem mintha súlyos terhet hordoznék pedig súlyos terhet hordozok de így írja elő régi szokásunk bár azt sem tudom hogyan kell imádkozni a pillanatban lelkemsegélyül hívja Őtkönyörgöm Neki minden rejtett dolgok tudójánakhogy hallja meg csendes kiáltásomatgyertyaláng öltöztet kormos tűzruhábas szabadítja fel a rejtettszentséget bennem megidézi a fényt Szemébőlés egyesíti tekintetünketima után csendben ülök egy kicsit vagy állok mielőtt elmegyek olykor keresztet is vetek vagy azt mondom shalom elmegy ő is néha hallom majd távozom vagy alszom
Mintha filmegy halrajjal élta város utcáinak kövénkopogtak lábaikfeleség és férjmajd maszkok meg ostoroktevék teknősök alligátorokkataton terek s folytonoshalottként végigült toroksötét papírok aranyszemektükrökben szellemekárnyak homokdémonokkattogó idő szégyeneszobra mozdítatlanzárványa szárnyatlanhullámzó képekkővendége mozdulatlancsak maradt érzetenem múló hegevar a bőrön árokfelnyíló sebeegy halrajjal éltemrajzanak a mélybenmeddő milliói víz alatt is égnek
Bizonyára így kell. Én sosem voltam hozzá eléggé öntudatos, tudatos, ha "használták" a verseimet, és megadták nekik a kellő tiszteletet, örültem neki. Hogy nem írtam hiába, meg ilyenek.
Ha fiatal lennék, és most adná meg az élet a lehetőséget, amit talán sosem fog, hát meglehet, h. az idézőjelekre is figyelnék...
Meg fogom nézni, de nem ma, mert mindjárt futok tovább, csak megpihentem.
Kovács-Cohner megkeresett egy e-mailben, és kérte, hogy tegyem ki az idézőjelet. Valóban, elmaradt, igaza volt a fiatal költőnek. Ezért történt a korrekció. Az igaz ugyan, hogy a betűtípus eltérő, meg viszonylag jól kivehető, hogy az a két sor mottó, de az idézőjel akkor is hiányzik, belátom. Amellett szomorú, hogy lehettem ilyen figyelmetlen, én, aki amúgy borzasztó büszke tud lenni a saját precizitására... :). De a lovagiasság szabályai szerin ért véget a dolog, a fiatalember hozzájárult a két sor további használatához, már ha betartom a szokásos szabályt: az idézőjeleket. Igaza van.
AMúgy ajánlom a figyelmedbe ezt az ifjút, alant van link hozzá, a dokkba, sztem sokra fogja vinni. Nagyon remélem is.
Megint szerelmes verset írtam, azt hiszem, annak ellenére, hogy abból van a legtöbb a kötetben, még épp belefér....
Utolsó szalmaszál
Mint utolsó szalmaszálba
tegnap úgy kapaszkodtunk
egymásba, pedig nem
szalmaszál, erős híd a
mi szerelmünk, ami az életbe
visszavisz, segít élnünk.
Szerintem nincs szüksélg elnézéskérésre, mert a betűtípus és méret egészen más, így egyértelművé teszi,h. melyik az idézett szakasz és honnan tiéd a vers.
Hálás vagyok Neked ezért az elemzésért, mert létjogosultságot adott ennek a versnek,amit eleinte még csak el sem ismertem versként...aztán, amikor tanácsodra, "nem-szerelmes" verseket kezdtem a készülő kötethez keresni, akkor rábukkantam erre és egészen más szemmel néztem rá!
Felidéződött néhány nap múltán az egész szituáció, a sírás és a jelenet, és rájöttem, hogy én itt öntudatlanul valami eredetit hoztam lkétre!
Mert ugye tudod, h. ez a vers elsőtől az utolsó leütéséig teljesen spontán és semmi sem tudatos benne? A villamoson írtam, míg körülöttem emberek nyüzsögtek, az 1-es villamos általában nem szellemi alkotóműhelyként közismert:-)
És mégis, az eredmény, így sokadig olvasatra, már számomra is kedves.
Hálás vagyok Neked ezért az elemzésért, mert megmutattad nemcsak a versem, hanem saját mélyrétegeimet is, és mint egy terápiában, lassan megértem az összefüggéseket és elfogadom a saját életemet.
