TGM: Gyurcsány megszüntette a politikát
„Az összes írott és íratlan demokratikus szabály megszegésével indul a ciklus”
2006. május 26. 10:10
MNO
Gyurcsány Ferenc az összes írott és íratlan demokratikus szabályt megszegve, lényegében a politikát megszüntetve kezdi a mostani kormányzati ciklusát – jelentette ki Tamás Gáspár Miklós a köztelevízió reggeli műsorában. A filozófus szerint példátlan az a titkolózás, ami a kormányprogramot körülveszi, és az MSZP tagjainak követelni kellene a nyilvánosságot.
Egészen példátlanul antidemokratikus, ami most folyik – jelentette ki Tamás Gáspár Miklós az MTV reggeli műsorában a kormányprogram előkészítésével kapcsolatban. A filozófus nehezményezte: a szocialista párt kongresszusán még a kongresszusi küldötteknek, tehát a párt aktív magjának sem mondták el vezetőik, hogy minek is tapsolnak, „mire is ez a nagy ünneplés”.
Mindez TGM szerint a demokratikus intézményrendszer tiszteletének teljes hiányára vall. A szocialista párt és Gyurcsány Ferenc megnyerte a választásokat, s aztán megszüntette a politikát Magyarországon – vélekedett a filozófus, aki úgy érzi, olyan a hangulat az országban most, mint amilyen a parlament nyári szünete alatt szokott lenni, csakhogy ez a politikai uborkaszezon akkor lenne megengedhető, ha már minden törvénytervezetet beterjesztettek. Ám jelen pillanatban a kormány azt mondja: mindenki bízzék az ország vezetőiben, minden remek lesz, szakszerű, új, nagy horderejű, de egy árva szót sem mondanak arról, hogy ténylegesen mi is lesz.
Tamás Gáspár szerint egy normális, demokratikus országban arra van ilyenkor szükség, hogy nyilvános vitákban alakuljon ki, mi lesz az országgal. TGM úgy véli: nincs joga a miniszterelnöknek, nincs joga az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, hogy eltekintsen a demokratikus normáktól. Különben is – kérdezte – honnan tudhatják a kormánypártok hívei, hogy voltaképpen mire kérik a beleegyezésüket, mikor még az országyűlési képviselők előtt sem tárták fel a készülő kormányprogramot?
A műsorvezető megjegyzésére, miszerint a kormánypártok azzal védekeznek, hogy ők a választási programjukat – amely ismert az emberek előtt –, valósítják meg, a filozófus úgy reagált, hogy a tárgyalások „tartalomjegyzékéből” az derül ki, hogy olyan intézkedésekre, reformokra készül a kormány, amelyek a választási programokban nem szerepeltek.
A filozófus szerint az MSZP tagjainak és kongresszusának kellett volna kikövetelni Gyurcsányéktól, hogy a párt különböző irányzatai nyilvánosan megvitathassák a kormány programját, hiszen azért kerül hatalomra egy párt, hogy befolyása legyen a kormányzati intézkedésekre. „És mi történt ezzel a kormánypárttal? Tapsviharban törhetett ki, és százszázalékos szavazati aránnyal megszavazhatott egy olyan koalíciót, amelynek a tartalmáról semmit nem tudott” – mondta TGM, aki mindezt rendkívül felháborítónak és kiábrándítónak tartja.
A filozófus szerint nagyon rosszul kezdődik a kormányzás, „nem szabad ilyen dolgokat csinálni”. Tamás Gáspár újra feltette a kérdést: jó-e, ha a fiatal kormány dinamikus miniszterelnöke a létező összes írott és íratlan demokratikus szabály megszegve kezdi a kormányzást?
Ettől független én fenntartom aggályaimat, amiket tök jogosnak tartok.
Ettől éppenséggel lehet még jó döntéseket hozni, de felesleges a várakozás és a titkolózás. Erről persze nem fogjuk egymást meggyőzni.
A kétharmados törvények külön elbírálás alá esnek. Ottan nem lehet panaszkodni, mert az ellenzéknek joga van azokat nem támogatni. Így abból kell kiindulni, hogy meg kell győzni őket. Ha nem sikerül, akor sem hibáztathatók, mert a játékszabályok ilyenek.
"Egyetlen régi SZDSZ-es sem lesz tagja az új kormánynak" - értékelte a helyzetet lesújtóan egy szabad demokrata prominens. Általános nézet a pártban, hogy hiába tette Magyar Bálint gazdaggá még a Horn-kormány idején Kóka Jánost, Kóka azért Gyurcsány Ferenc embere. ( sic!) Ezért tartanak például attól, hogy a jövő márciusi tisztújításon átveheti a pártelnöki posztot, mert attól félnek, hogy ebben az esetben Gyurcsány és Kóka a szocialisták fiókpártjává tenné a liberális pártot. "
Méghogy dr. selfmademan Kóka miniszerterurat egy nyikhaj miniszter tette volna gazdaggá? A miniszterúr a saját zsenialitása révén boldogult, a fidesznáci vakond csak irigyli a miniszterúr helikopterét.
Arról nem is beszélve, hogy ez a vád visszahull Magyar miniszterúrra és Horn miniszterelnök úrra is, na ne má, hogy ők is korruptak legyenek.
Arról meg főleg nem beszélve, hogy a hála nem politikai kategória.
Arról meg végképp nem, hogy a lúzer régi SZDSZ-esek most majd megtanulják, ha eddig nem tudták volna, hogy kik is vagymuk mink, kommunyiszti.
Élljen a nagyon erős és pénzes Gyurcsányi miniszterelnökúr, aki végleg meg fogja akadályozni, hogy az SZDSZ itt zsarolgasson és folyamatosan a fidesznácikra gondolgasson (Tölgyessy, Demszky, Fodor és tsai.).
Köszönjük, drága miniszterelnök úr, szivassad csak őket, taníccsad meg őket kesztyübe dudálni! Drága Szili Katika, kit a miniszterelnökurunk is annyira szeret, látod, most törlesztünk a pimasz SZDSZ-nek a kösztársasági elnökség elbuktatása miatt. Vagy ha nem azért, akkor másért:-)
"A vihar előtti csend" kifejezést én nem a két párt közti nézeteltérésre értettem - szarok rá - hanem arra a bizonyos csomagra, aminek a híre itt lebeg a fejünk felett...
Fodor Gábort én amúgy nagyon szeretem, de miniszternek nem való ez tény.
Persányi szerintem jó választás, azt az orvost meg nem ismerem.
Gazsi nem rühelli az MSZP-t, nagyon szívesen el szokott tőlük fogadni megbízatásokat, kitüntetéseket, egyszerűen csak rájött a hoppáré.
Miért is kellene egy kormányprogramot a parlamenti bemutatás előtt ismertetni?
Miért kellene egy színdarabot a premier előtt eljátszani valahol?
Miért is kellene egy filmet a mozikat megelőzően széles körben vetíteni ingyenesen?
A demorkatikus vita legalkalmasabb színtere a parlament, ezt ugatjuk évek óta. Miért nem lehet azt a pár napot kibírni? Megy a vonat?
A Gyurcsány kormány csak pár nappal több időt vesz igénybe a megalakuláshoz, mint az Orbáné. De annál egyszerűek voltak a koalíciós viszonyok (Józsi bátyám, mit kérsz a koalícióért...? Pepót? Az ki? Na jó, jöhet....) - itt valamivel bonyolultabb, mert komoly pártok vesznek részt benne, nem paprikajancsik - ez időbe kerül, és szerintem vígan megér pár nappal többet, mint hogy összecsapják holmi pitiáner alkuk keretében.
"MOndjuk ezt az egy hónapja tartó abszolút titoktartást már én is unom, már csak amiatt is, mert végül is kikerülnek ilyen olyan információk, és nekem kifejezetten vihar előtti csend hangulatom van."
Hát nem is tudom...
Index.hu:
"A Hírszerző információi szerint a második körben, amikor már csak Fodor és Persányi mérkőzött, az állatkert igazgatójából miniszterré lett tárcavezető győzött 7:5-re. Az értékelések szerint azért, mert a pártvezetés úgy gondolta, bárki legyen miniszter, csak Fodor ne. Nem SZDSZ-esek a liberális miniszterek
"Egyetlen régi SZDSZ-es sem lesz tagja az új kormánynak" - értékelte a helyzetet lesújtóan egy szabad demokrata prominens.Általános nézet a pártban, hogy hiába tette Magyar Bálint gazdaggá még a Horn-kormány idején Kóka Jánost, Kóka azért Gyurcsány Ferenc embere. ( sic!) Ezért tartanak például attól, hogy a jövő márciusi tisztújításon átveheti a pártelnöki posztot, mert attól félnek, hogy ebben az esetben Gyurcsány és Kóka a szocialisták fiókpártjává tenné a liberális pártot. "
Nocsak , nocsak... Ez korábban a jobboldali sajtó "rágalma" volt, :
"Általános nézet a pártban, hogy hiába tette Magyar Bálint gazdaggá még a Horn-kormány idején Kóka Jánost, Kóka azért Gyurcsány Ferenc embere. ( sic!)"
Ugye azért nem vagy olyan naiv vagy politikailag alulképzett, hogy azt hidd: Gyurcsány párton belüli legitimációját és erejét a program mibenléte és milyensége adja...?
Az természetesen szinte mindegy, mert a miniszterelnöki felelősség körébe tartozik. Ha elrontja a kormányzást, elcsapják, minden teketória nélkül, mert már rákaptak az ízére és ezt ő is nagyon jól tudja.
Erejét az a "szimpla" tény adja, hogy megverte Orbánt (amire senki más a pártban nem lett volna képes), és hatalomközelben tartotta a szocialista politikusokat, akik ráadásul most még egy önkormányzati választásra is készülni kénytelenek, úgyhogy teljesen fölösleges Gyurcsányt attól félteni, hogy majd feláll egy szoci, rámutat a program valamelyik pontjára (mondjuk a nokelihántás áfájának problematikájára), ízzé-porrá zúzza és ezzel olyan földrenggésszerű folyamatokat indít el, ami elsöpri Gyurcsányt. Ez úgy hülyeség, ahogy van.
Hatalma egészen ez év végéig biztosan megkérdőjelezhetetlen.
Ha pedig Brüsszel elfogadja június végén a II. NFT-t, akkor pláne, mert elkezdődik a 7 évre szóló irdatlan pénzek direkt elosztása, és mindenki alkalmazkodni akar, nem pedig konfrontálódni, ugyanis az előbbi jóval kifizetődőbb lesz.
Ritka nagy hülyeségeket hordott össze szegény Gazsi mostan: a demokratikus politikai vita színtere a parlament, majd ott szépen megismerik, megvitatják és megszavazzák vagy elvetik.
Ha az MSZP kongresszusa csinált volna kormányprogramot, akkor meg az volna a baja, hogy a pártok kiüresítik a parlamentet.
Jó lenne, ha egyszer végre az Alkotmányból indulnának ki az elemzők, amikor lánglelkű kifogásaikat megfogalmazzák: a politika centruma Magyarországon a miniszterelnök, aki a parlamenti többségre alapozva kormányoz, tessék erről a jól megfogható tényalapról elrugaszkodni...
"Az, hogy másodszor is ők kormányoznak, abból a szempontból lényeg, hogy nem lehet azt mondani, mert hogy el lett előtte rontva, illetve akár még ezt is lehet, csak folyamatosan ugyi furi lenne!:DDD"
Miért ne lehetne? :o A szadesz kb folyamatosan ezt üzente. Világos, hogy ők (együtt) rontották el. Ezt is ismerték el azzal, hogy miniszterelnököt váltottak.
"Ez egy külön dolog, de ezt a választások előtt is tudták, és nem úgy szavaztak rájuk az emberek, hogy az ellenzék leszavazná őket, akkor tehetetlenek lesznek.
Itt most nincs mit az ellenzékre fogni!Nyahh ne nevettes."
Ezt nem értem. A 2/3, az 2/3. Ekkora támogatottsága nincs a kormánynak. Van itt jó néhány dolog, amihez ez kell majd. A feles törvényeket nyilván eszem ágában sincs az ellenzéken számon kérni.
"Komolyan gondolod, hogy semmi közöm hozzá, hogy például melyik régióban fogok élni?"
És persze nyilván azon a 2-4 héten fog múlni, amíg nyilvánosak lesznek az elképzelések. Megjegyzem, ez a törvénymodósítás 2/3-os támogatást igényel, aligha 2 nap alatt fogják elfogadni.
"Itten meg pont a támogatás elkerülésének lehetőségét keresik, mert akkor lesz ellenállás is."
A fenét! Nem hülyék ennyire. Egyszerűen csak olyat akarnak nyilvánosságra hozni, amit fel is vállalnak a vitában. Ami szerintük sem üti meg ezt a szintet, arról nem akarnak a közvélemény előtt magyarázkodni.
Édes öregem, ha te akartál volna győzni, te az első forduló előtt hoztad volna nyilvánosságra?
Dehogyis.
Ugyanakkor azt ne monddd, hogy ez a dolog nem volt nyilvánvaló - hiszen a fidesz kampánya főleg erre alapozódott, sőt 4 év alatt másról se beszéltek, mint a hatalmas adósságról, brossúrákat dobtak be a postaládákba stb...
Az mszp meg jószerivel konkrétan nem is igért semmit, "igazságos Magyarország", meg Megcsináltuk stb...
De szó se rőla, hazudtak a kis drágák, így van ez, minden párt hazudik a fene egye meg.
És még valami: ha a fidesz győzött volna, akkor is megszorító csomag lenne, azzal a különbséggel, hogy mindennek az lenne az érvrendszere, hoyg ez az előző kormány hibája.
Na most egyébként a TGM amikor az ötvenedik nyílt levelet írta azOrbánhoz - nyilván egy ellenzéki vezetőnek állandóan nyílt leveleket kell irogatni - akkor megigérte hogy ő majd a Gyurcsányról is fog írni meg ilyenek - aztán biztos nem volt rá ideje négy év alatt.
TGM felvetése némi háttérinformációk birtokában kerek teljes egészében. A titkolódzás, a szivárogtatás hiánya azt is jelenti, hogy még az MSZP-n belül is vannak olyan szegmensek, akik nem kapják meg a teljes rálátás lehetőségét, ugyanis ezek a párton belüli Gyurcsány ellenes erők érdekeltek a zavarkeltésben, így teljesen természetes volna részükről a kiszivárogtatás. Tehát TGM azzal, hogy a pártkongresszus kapcsán a programféle körüli csendet észreveszi, azt is nyugtázza, hogy Gyurcsány mögött nincs teljes MSZP konszenzus a készülő program kapcsán, hisz egyrészük nem is ismeri azt.
(No és ha előre tudod két héttel, hogy milyen régióban fogsz élni az mit változtat a dolgokon? Gondolod, hogy holmi tüntetésekekl meg lehet ezt változtatni? Én nem hiszem... vagy ha igen, akkor két hét mulva is meg lehet.)
Itt - gondolom - az lehet főleg a háttérben, hogy a szoclib oldal nagyon is jól ismeri a médiát mint olyat úgy a sajátját mint az ellenzékét, és egyszerűen nem akarták, hogy ez a "negyedik hatalmi ág" egyáltalán beleszóljon az egyezkedésbe.
Ez vicc, vagy nem ismered a "negyedik hatalmi ág" kifejezést. Vagy nem hallottál a 98 %-os töménységű magyarországi csicskasajtóról vagy a "Gyűlöletkampány hatása a százszorszépekre" című balliberális balett előadásról.
Húúú, ez egyre szégyenletesebb lesz! Még csak nem is Gyurcsány, hanem Bolgár úr??? Ajajaj! Hová jutottunk!
Most őszintén mondva szépen vissza kell fogni a billenytyűimet!:D
Az, hogy másodszor is ők kormányoznak, abból a szempontból lényeg, hogy nem lehet azt mondani, mert hogy el lett előtte rontva, illetve akár még ezt is lehet, csak folyamatosan ugyi furi lenne!:DDD
Azt is el kell fogadni, hogy a kormányt még jobban fogják kritizálni -mondjuk én biztos- mert hiába kritizálnám Orbánt, majd csak négy év múlva lenne haszna.
Ez egy új helyzet a rendszerváltás után, és jobban teszi a kormány is ha ehhez alkalmazkodik. Ne tegyen úgy, mintha négy illetve két éve nem ő lenne ott, még a koala sem változott. (Az egész kormányalakításhoz úgy kezdtek hozzá, mintha soha nem is látták volna egymást!:D)
Az ellenzék ügyében maximálisan félreértesz. A kormánynak kell egyezkedni velük, ha kétharmadost akar változtatni, hát egyezkedjen. Ez egy külön dolog, de ezt a választások előtt is tudták, és nem úgy szavaztak rájuk az emberek, hogy az ellenzék leszavazná őket, akkor tehetetlenek lesznek.
Itt most nincs mit az ellenzékre fogni!Nyahh ne nevettes.
Mert titokban akarják bevezetni? Miért titkolózás az, hogy az Országgyűlés elé terjeszti, amit oda kell terjeszteni?
Komolyan gondolod, hogy semmi közöm hozzá, hogy például melyik régióban fogok élni? Vagy komolyan gondolod, hogy ilyen kérdéseket két hét alatt eldönt egymás közt két párt, oszt annyi? A reformok semmit sem fognaqk érni, ha nem lesz hozzá támogatás, ugyanaz lesz a sorsuk, mint a korábbiaké! Itten meg pont a támogatás elkerülésének lehetőségét keresik, mert akkor lesz ellenállás is.
Persze, hogy lesz. A reform egy csomó embernek érdeksérelmet okoz majd, de csak akkor ér valamit, ha többen lesznek akiknek nem okoz azt. Akkor meg nem szabad beszarni!
"A helyzet az, hogy most másodszor is ua. koala fog kormányozni."
És? Már írták itt korábban, hogy viszont nem ugyanazon kormányprogram szerint. Egész más volt a helyzet 2002-ben. Nem a kassza hiányára gondolok első sorban, de akár arra is. Gondolhatok a személyi feltételekre is. Gondolhatok az akkori Medgysssy ígéretekre, azokhoz való viszonyra stb stb. Egy szóval ma 2006-ot írunk. Más programok, más feltételek. Legutóbb, mikor Gyurcsány hatalomra került kb. 2 éve volt a választásokig. Nyilván a szadesz elfogadta, hogy már nem akar reformokat stb. Most megint más a helyzet.
"Miért is kell most az ellenzékkel foglalkozni?
Mert rengeteg 2/3-os törvényt kellene keresztül vinni.
"Hogy a bánatba tudnák megakadályozni, hogy megcsinálják a propgramjukat?"
Lásd, mint fent!
"(főként MN)"
Nyilván az MN nem tudja megakadályozni. Ellenben rengeteg máshol hasznosabb energiát köt le olyan információk cáfolása, vagy magyarázása, amelyekkel feleslegesen terhelnék a közvéleményt. Lásd, kiski írta, hogy az elmúlt évek tapasztalata az volt, hogy valami kifutó fiú elszellentette magát az egyik minisztérium mellékhelységében és már az volt a téma, hogy a kormány becsinált.
"Egy reformot meg nem lehet titokban bevezeteni."
Mert titokban akarják bevezetni? Miért titkolózás az, hogy az Országgyűlés elé terjeszti, amit oda kell terjeszteni?
MOndjuk ezt az egy hónapja tartó abszolút titoktartást már én is unom, már csak amiatt is, mert végül is kikerülnek ilyen olyan információk, és nekem kifejezetten vihar előtti csend hangulatom van.
Gazsi meg olyan amilyen, neki az se tetszett ami az szdsz-ben volt, az se ami a koalában, egyáltalán ő egy magának való filozófus, aki mellesleg - jobb ha tőlem tudjátok - nagyon rühelli az mszp-t.
Azt meg ne higyjétek, hogy olyan fene nagy barátságos egyeztetés volt az elmúlt hetekben a szadi meg az mszp között, nagyon is sok helyen vannak köztük surlódások (enyhén szólva), szóval ez az egész egy kifejezetten érdekházasság, szó nincsen szerelmi házasságról. A szadi nagyon is megjegyezte magának, hogy anno a Gyulus menyire kiszúrt vele , azóta nagyon durcásan tartják magukat az igényeikhez, emiatt is voltak képesek a tényleges parlamenti erejükhöz képest ilyen hatalmas falatot (a miniszteri tácák egy negyede, közte az eü, meg a gazdasági!) kiharapni maguknak.
Ez persze más pártoknak nem szimpatikus, de a szadi szavazóknak igen, mert mindent ki tudnak hozni a koalából amit lehet.
(Mondjuk én megértem az mszp-t is, amikor dühösek emiatt.)
Kicsit nevetséges, hogy az MN belezavarhatja őket a saját kormányprogramjukba.:)))
A helyzet az, hogy most másodszor is ua. koala fog kormányozni. Miért is kell most az ellenzékkel foglalkozni? Hogy a bánatba tudnák megakadályozni, hogy megcsinálják a propgramjukat? (főként MN) Nincs kényelmes többségük? Még az sincs, mint ami négy évig volt, hogy kormánypárti képviselőből csak egy vagy kettő hiányozhatott!:DDD
Szal, nehogy már még hálás is legyek, hogy újabb négy évig ők kormányoznak. Csak szokjanak hozzá, hogy most semmit sem foghatnak arra, hogy előző kormány elfaxolta.
Egy reformot meg nem lehet titokban bevezeteni.
Mán ki is találtam, hogy a kormányprogram lánykori neve: Titkos Ilona Program!:DDD
Amíg a két koalíciós partner meg nem egyezik, addig is tudnak eleget a népek, szíveskedjenek tanulmányozni a két partner párt- és választási programját.
Ha ezzelé megvannak és kezd körvonalazódni, hogy mely szakterületeket mely pártbéli miniszter fogja vezényelni, el lehet kezdeni találgatni, hogy hol melyik program fog érvényesülni.
Ha a kongresszuson a nemismert kormányprogramra szavaztak a küldöttek, akkor ez valóban olyan, mint a Fidesz trükkje, mikor a jelöltlista leadását köüvető második napon szavaztatták csak meg azt a kongresszusukon. Ha azonban arra adtak felhatalmazást, hogy Gyurcsány bármilyen tartalmú koalát köt a szadesszal, akkor nincs ilyen probléma. Biztos van itt valaki, aki szokott ilyen szarságokat nézni meg olvasni, az eldöntheti.
Az utóbbi évek gyakorlata azt mutatta, hogy bármilyen kormányoldali tervezet készül, másnap már a Magyar Nemzet, mint döntést elemzi. Nos, egy kormányprogram-tervezetben, amíg megvitatási szakaszban van, száznyi olyan ötlet merülhet fel, amely a véglegesben nem lesz benne.
Miért lenne érdeke a kormánynak, hogy ebben a félinterregnumban naponta telecsaholhassa a Fidesz a médiát? Lófasz a seggükbe, ha balhét akarnak, szíveskedjenek önállóan megkeresni a tárgyat.
TGM meg azt játssza, amit itt a fórumon pindiy szokott, kiragad valahonnan valamit, és nekiáll ellenkezni vele, csak amúgy lárpulár, mert így tartja úri kedve, és mert tudja, hogy a sok agyas nekilát érveket és ellenérveket hozni, aztán miután minden ezzel ellentétes véleményen lévőt leérvelt a pályáról, két hét múlva egy másik eset kapcsán az elleoldalon foglal állást és végigjátssza ugyanazt onnan. Tiszta szemináriumvezető a csákó. Ha meg komolyan gondolja, hát gondolja komolyan, elég nagy fiú ő ahhoz, hogy azt gondoljon komolyan, amit csak akar.
Mondjuk abban nem hiszek, hogy az államháztartást úgy lehet rendbehozni, hogy közben növeljük a kiadásokat.
Gondolod ha nem Gyurcsányra szavaz a koollégád, és ezzel nyer Orbán, akkor Orbán ezért kitűntette volna?
A legfőbb bajom pont az volt a kampányban, hogy a jobboldal is egyszerre mondott hideget- romokban az ország- majd ugyanabban a mondatban meleget és egy csomó mindent ígért.
A politikát a pártok jelenítik meg, így a programokért is felelnek, akár kormányprogram, akár a párté.
A törvényeket szocialista meg szabaddemokrata képviselőknek kell megszavazni.
Az elég nyilvánvaló, hogy ha megszorító intézkedéseket hoznak azt takargatják, az sem szép, de teljesen normális. (Még csak annyit jelentettek be, hogy ki lesz az eü miniszter a Fidesz-KDNP már is mondja, hogy fizetős lesz az eü.:)
Az, hogy Magyarország életét akár évtizedekre meghatározó reformok részleteiről hallgatnak, az simán csak pofátlanság.
Ezentúl még hiba is. Azért hiba, mert a reformok csak akkor tudnak működni, ha van mögöttük bázis. társadalmi egyetértés. Persze ezt nehéz megteremteni, nyahh de ehhez kell a jó poltikus, aki megtalálja a hátteret egy-egy döntéshez.
Hiba azért is mert ezeket a döntéseket nem lehet két hét alatt kitalálni jól.
Hiba azért is, mert önkormányzatiságról van szó, ami alkotmányos elv. Így a megváltoztatásához az önkormányzatokat is meg kell nyerni.
(Pl.: Egy régiót csak akkor fog normálisan működni, ha az ott élőknek természetessé válik, a mai régi felosztások nem ilyenek.)
Aztán persze lehet magyarázni, hogy ez jobb így! persze kipróbáltuk már egyszer a szocializmusban milyen jó is semmit mondó párt kongresszus!
Számomra az a megdöbbentő, hogy nyolcszáz küldött közt egy sem volt, aki ezt elmondja.
Ez vicc, vagy nem ismered a "negyedik hatalmi ág" kifejezést. Vagy nem hallottál a 98 %-os töménységű magyarországi csicskasajtóról vagy a "Gyűlöletkampány hatása a százszorszépekre" című balliberális balett előadásról.
Csakhogy a nep valasztott kepviseloit a partok jelolik ki a nep szamara es sem part, sem kepviselo nem a nepnek teszi le az eskut.
Ezt gondold át még egyszer.
Segítek egy kicsit. Volt egy miniszterelnök, meg a félhülye sleppje, aki valami borgőzös vízióban olyasmit talált ki, hogy a koronának kéne letenni... Na, ez a figura már jó ideje nem miniszterelnök.