Plutharkosz majd 1000 évvel későbbi életrajzából ismerjük."
Gondos kezek őrizgették....
Ha kétszáz évenként tönkrement (a papirusz megrohadt, megpenészedett, kiszáradt, szétesett, az írás olvashatatlanná vált, stb.) akkor hivatalos kopit készítettek közjegyző elött...
Plutarkhosz maga is elsődleges forrás, Thaly meg nem:) Más dolog egyébként egy elveszett forrás majdnem szó szerinti felhasználása (ilyenkor ez számít az elsődlegesnek), meg megint más dolog egy tanulmányban hivatkozni rá (ilyenkor csak másodlagos).
Ez így van az elsődleges az elsődleges, nem véletlenül hívják elsődlegesnek, de hha nincs ló a szamár is jó. Pl. 1 csomó oklevelet csak onnan ismerünk, h 1 19sz-i történész (pl Thaly Kálmán) +említette, h látta. De Lükurgosz Nagy Rhétráját is csak Plutharkosz majd 1000 évvel későbbi életrajzából ismerjük.
nem jelentéktelen résztvevője volt az első két keresztes hadjárat arab-frank érintkezésének, aki viszonylag jelentős szerepet játszott a végnapjaikat élő Fátimidák udvarában Kairóban (1144-1150), harcolt Atabég Zangí seregében (1135-1138), tíz esztendőt töltött Núr ad-Dín udvarában (1154-1164), s élete végén még néhány esztendőt Szaláh ad-Dín kedveltjeként Damaszkuszban élt mint fontos események megfigyelője."
93 évet élt, nem semmi!
És már négy évesen nem jelentéktelen résztvevője volt az első keresztes hadjáratnak!
Egy szíriai emír memoárja a keresztes háborúk korából
Corvina, Bp., 2006 (Fontes orientales sorozat)
Uszáma ibn Munqidz (1095-1188) memoárja joggal tekinthető a klasszikus arab irodalom egyedülálló alkotásának. Mindenekelőtt ez az egyetlen és ráadásul elsőrangú forrásunk, amely a keresztes hadjáratokat arab szemmel mutatja be. Uszáma ibn Munqidz a kis sajzari fejedelemséget uraló Munqidziták kiemelkedő tagja időnként nem jelentéktelen résztvevője volt az első két keresztes hadjárat arab-frank érintkezésének, aki viszonylag jelentős szerepet játszott a végnapjaikat élő Fátimidák udvarában Kairóban (1144-1150), harcolt Atabég Zangí seregében (1135-1138), tíz esztendőt töltött Núr ad-Dín udvarában (1154-1164), s élete végén még néhány esztendőt Szaláh ad-Dín kedveltjeként Damaszkuszban élt mint fontos események megfigyelője.
Ám a mai olvasó - s ez ennek a páratlan munkának másik vonzereje -, Uszáma memoárjának feltehetően azokat a beszámolóit becsüli igazán sokra, amelyek a kor mindennapjairól árulnak el máshol fel nem lelhető érdekességeket: a muszlimok és a frankok békés érintkezéséről, a kor étkezési szokásairól, a frankok és a muszlimok orvoslásáról, a különböző korabeli betegségekről, a muszlim források között kivételes módon a nők világáról is, s már-már egyedülállóan a korabeli vadászatokról, melyek egyúttal csak nála föllelhető zoológiai ismereteket nyújtanak a korabeli Szíriához és Egyiptomhoz.
A mű harmadik sajátossága pedig az, hogy a szíriai emír munkája a klasszikus arab irodalom ritka önéletrajzi alkotásai között is egyedülálló helyet foglal el, s a finoman megrajzolt, mély emberi tanulságokat kínáló történetek egy felvilágosult, hallatlanul kulturált, a harcban, vadászatban és a politikai életben egyaránt kimagasló muszlim humanistát állítanak elénk, aki a "másikban", a frank ellenfélben is képes volt meglátni és megbecsülni a bátorságot, az esetleges jó tulajdonságokat s az emberséget.
Mikor már ez a beszéd Gallia különböző vidékein és tartományaiban ismertté kezdett válni, a frankok ezeket meghallván, bal vállukra azonnal kereszteket kezdettek varratni, és azt mondták, hogy valamennyien Krisztus nyomdokait követik, aki kiszabadította őket az ördög kezéből."
Hátha most megjeleníti a szoftver...
Uszáma ibn Munqidz