A Provea cég Miriale és Tono fehérneműket reklámoz csábítóan kedvező áron, de az első csomag megrendelése után kéretlenül küldik a további csomagokat és követelik a kifizetését.
mindenkinek üdv! Akkor most az én púpjaimra ne is merjek ilyen szép úszósapkákat rendelni???? Pedig szerettem volna azt hinni, hogy még én is találok olyat ami az én méretemben kapható és ráadásul szép is??? segítsetek!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nekem már az ötödik felszólító levél jött. Ebben azt írják, hogy megindult ellenem a behajtási eljárás, de ha 1 héten belül befizetem az x ezer forintot, akkor eltekintenek a behajtási díjtól :-) Ekkora egy kamu, geci céget!
Nem fizetek én ezeknek egy fillért sem, hiszen nem is rendeltem semmit. Ti se dőljetek be nekik!
Látom 2006-ban indult ez a topic, és ez a Provea azóta is boldogan lubickol. Ha jól értem, külföldön pedig már "ezer éve" nyomják. Ez a híres EU, hogy az ilyeneket nem lehet falhoz állítani?
Én 1-2 hete kaptam a szüleim címére - a régi lakcímemre - mindjárt két levelet, amiben leírják, hogy milyen alsóneműt rendeltem meg tőlük pár hete telefonon. (A címzésben a nevem után biggyesztettek egy "né" tagot, mintha a saját feleségem lennék - tudniillik férfi vagyok. De így legalább a női bugyiknak is van piaca...) Persze nem rendeletem soha semmit tőlük. Szóval, írják, hogy hamarosan kapom a csomagot, és ha nem mondom le, tíz hetenként jön a következő. Úgy látom ez az új stratégiájuk a GVH-s büntetés után. Hívtam őket (felvették!), és lemondtam(?) a sosem történt megrendelést, egyben jeleztem nekik, hogy felnyomom őket a fogyasztóvédelemnél. Aggasztó, hogy ha mégis küldenek valamit, szüleim átveszik, hogy nekem ne kelljen a postára ballagnom a "fontos" küdeményekért.
Ha a sarki fagyizóban nem adnak blokkot, azok két hétre lehúzhatják a rolót, ezek meg vidáman szivatják a népeket évek óta. Ha csak minden tizedik ember zsebéből kihúzzák a pénzt már akkor is jól járnak. Sok idős emberről el tudom képzelni, hogy befizetik a felszólítások után ezeket az összegeket...
A másik, hogy az ilyenek lejáratják a csomagküldést, a webáruházakat és minden ilyesmit. Érdemes lenne megtisztítani a gazdaságot ezektől.
Először írok én is erre a fórumra...............szintén Provea ügyben. Anno a Maxima.hu-n regisztráltam már több mint egy éve...sőt. Egyszer felhívott egy fiatal srác hogy érdekel-e ilyen és ilyen alsónadrág stb. Persze idővel meg is jött ez a csomag,bár hiába volt S éS M a kért méret megfelelt egy XXL -NEK:))))))))) Teljesen mindegy....befizettem a csekket az alsógatya meg a kukába landolt. Ugyanaz a sztori mint mindenki másnál............... Nekem már elküldték a 6. fizetési felszólítást annak ellenére hogy nem kaptam több csomagot. Hát fogalmam sincs mi lesz ebből de pont leszarom magasról.nem vagyok hajllandó olyasmiért fizetni amit meg sem kapok.
Már vicc is ez az egész,azon felül hogy küldtem nekik e-mailt is amire a mai napig nem kaptam választ.
Már épp készültem levelet írni a Tékozló Homárnak Provea ügyben, amikor ráakadtam erre a fórumra.
Természetesen engem is megkeresett egy hölgyike ettől a cégtől, és ajánlott két alsót. Még azt is hozzátette, h a csekk bent lesz a csomagban, de ha nem fizetem be, akkor sem történik semmi! :)
Nos, három hónap múlva kaptam az első csekket. Magával a csomaggal nem is találkoztam, ezért első körben nem is sejtettem, h kik ezek és mit akarnak. A levelet rövid úton 'iktattam'. ;)
A második csekknél kezdtem gyanakodni, hogy ezek 'az alsógatyások' lesznek.
De mivel nem rendeltem tőlük írásban semmit, át nem vettem semmit, ezért teszek rá, h jelenleg már az ötödik felszólításnál járnak.
Még arra sem vagyok hajlandó, h a megadott címeken megkeressem őket, hogy ne küldözgessék a leveleiket. Nem fektetek ebbe az ügybe egy e-mail-nyi energiát se. Küldözgessék csak a leveleiket. Ha nekik ez megéri...
Én be se viszem ezeket a lakásba, egyből a szemetesben landolnak.
Szal nem kell parázni, nem kell velük foglalkozni, ennyi az egész.
Tudom, hogy nem újdonság amit linkeltem, de aki esetleg még megijedne a "behajtós" leveleiktől, az jobb ha emléskszik rá, hogy már megbünteték őket és mivel továbbra is folytatják a jogsértő magatartásukat ezért eszük ágában sem lesz maguktól bíróságra menni még felperesként sem...
"Két svájci székhelyû csomagküldõ cég, az Editions Atlas SA, valamint leányvállalata, a Provea SA a magyar Linea Directa Communications Kft.-n keresztül a fogyasztókat megtévesztõ állításokat közölt az általuk forgalmazott termékekkel (alsónemûk, illetve kártyasorozat) kapcsolatban.
(... ) A versenyhatóság súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a két svájci társaság több éven keresztül, üzletpolitikai jelleggel alkalmazta a megtévesztõ hirdetéseket. Továbbá azt is hogy a Provea és az Editions Atlas tulajdonosa és képviseletét ellátó tisztségviselõje azonos, valamint, hogy utóbbi társaság leányvállalatának tájékoztatási gyakorlatát a GVH korábban már vizsgálta.
A jogsértések miatt a GVH a Linea Directa Kft.-re és a Provea SA-ra egyetemlegesen 7,5 millió, a Linea Directa és az Editions Atlas SA-ra 3 millió forint bírságot rótt ki. Emellett a három vállalkozást eltiltotta az eddigi hirdetési és ajánlási gyakorlat alkalmazásától is."
én ezt írtam nekik, lehet használni template-nek, mert azóta nem zaklatnak... :)
Tisztelt PROVEA!
Betelt a pohár. Mostanában kéretlen levelekkel zaklatnak engem, hogy fizessek ki 6560 forintot, mert önök küldtek nekem 2 adag alsógatyát. Nos a történet a következő. Egy kollegájuk egy szép napon felhivott, hogy érdekelne-e engem alsónadrág. Mondtam, hogy igen, ha fekete és 100% pamut. Azt mondta, persze, az. (a beszélgetésünket önök rögzítették, kérem keressék vissza) Erre Önök küldtek nekem egy fehér gatyát, ami 100% PVC-ből készült, olyan fogása volt mint egy darab műanyagnak. Azzal a lendülettel ment is a kukába. Az önök által második küldeményként fémjelzett csomagot én sosem láttam, nem hiszem , hogy erről lenne bármilyen papÍrjuk, hoyg én azt átvettem. (vö. érdi Posta) Most biztos valamelyik postás izzad a műszálban.... Az Önök viselkedését abszolúte átverésnek minősítem és felszólítom Önöket, hogy hagyják abba a fenygetőzéseket, hagyjanak fel mindennemű levelezéssel (pláne, hogy közben elköltöztem), és tisztelettel kérem Önöket, hogy húzzanak el a faszra. Amennyiben ezt nem teszik a fogyasztóvédelemhez fordulok és panaszt teszek.
De ez neked (meg az összes vevőnek, akiknek nemkívánt csomagot küldtenek) kifejeztten jó. Hiszen nem tudják bizonyítani, hogy bármikor bármit is átvettél volna.
Ha jön felszólítás, vagy újabb csekk, nyugodtan dobd a kukába. :-D
És a csomag egyszerűen a kerítéshez lett gumizva! Én a postással se találkoztam, és nem írtam alá semmit! De úgy döntöttem majd megunják a "levelezést" meg a gatya küldözgetést!
Hát hol is kezdjem?! Most látom először ezt a topikot! Új vagyok ,ezt úgy értem nekem is küldi ez a drágalátos sz@rházi cég a csomagjait! Na már most küldtem már nekik levelet hogy végre felejtsenek el! Azóta már jött katalógus, megy csomag, meg miegyéb...
Egy kérdésem van: Ha nem bontom fel a csomagot akkor békén hagynak? De most komolyan ha teszek a fejükre, akkor mi lesz?
Bocs az indulatokért, csak kicsit felhúztam magam... Meg bocs ha már ki lett ez beszélve, de még nem olvastam vissza!
Valaki kközületek kérdezte,hogy honan tudják a címeket,neveket... A népességnyilvántartóból.Pár forintért vesznek meg címeket de nem adhatják tovább elvileg de ha valaki többet fizet átadják másoknak is.Multkor pont erről beszéltek a tv-ben.Nem néztétek???
Azt, hogy hol cirkulál az általam postára feladott dupla gatya csomag nem tudom, de akkor megnyugszom, hogy nem kell a megmaradt gatyáimat is kifizetnem nekik:) Üdv: Zsolt
Jesszusz, még mindig cirkulárnak a gatyák az éterben? Fizetni felesleges, perelni úgysem fognak, nyugodt lehetsz. Szerintem még ügyvédre sem telik nekik.
Proveás hölgy telefonon felhivott 2007 nyarán, hogy egy 1080 Ft-os alsót küldene, de csak zöld van és nincs boxer és nagyon jó minőségű. Mondom magamban kedves a hangja, biztos kezdő a cég: legyen. A telefonszámomról, ami titkos vodafone rákérdeztem, honnan szerezte azt válaszolta valami kérdőives cégtől. Furcsa volt. Na mindegy ócska zöld gatya megjött 1080 Ft befizetésével egyidőben gondoltam rá, hogy legalább a telefonos kedves hangú kiscsajnak volt fizetése abban a hónapban. Soha többet nem kell több ilyen gagyi gatya, na meglepetésként egyszer csak október 10. körül jött még egy csomag benne 2 gatya 4280 Ft-ért, hát kell a f.....nak a gagyi gatya és főleg ennyiért.
Felháborodva felhivtam őket, egy hölgy közölte, ha nem kell nem baj, küldjem vissza nekik ha nincs felbontva a csomagon szereplő cimre mindegy hogy ajánlottan vagy sima levélként. Egyben akkor a további küldeményeket lemondom telefonon? kérdésre igennel feleltem. Irány a posta ajánlva horror összeg sima levélként valami 300 Ft körüli összeg volt.
Azóta a 3 figyelmeztetésnél tartok 4280+1200 kezelési költség= 5480 Ft a mai nappal. Ismét telefon jelzem, hogy elküldtem még mindig nem érkezett meg? Jó utánanézek a válasz és levélben értesitjük.
Jó és tanulságos ez a fórum öröm volt végigolvasni.
A vége az lesz, hogy a gagyi bugyit telepakolom kutyaszarral és visszaküldöm nekik azt is ba....k meg:(
Az elején sejtettem, hogy átverés lesz, tudniillik, én sem adtam meg senki illetékesnek az elérhetőségeimet. Amikor megkérdeztem a telefonos hölgyikét ő azt mondta, hogy a maximán regisztráltam, és onnan tudja. 1: a maxima nem adhat ki személyes adatot, 2: előtte sosem voltam a maxima weboldalán. Azért bele mentem a játékba és megrendeltem a bemutató csomagot... Ettől függetlenül engem is felvillanyozott a GHV hivatalos állásfoglalása...
Mostanra 5 alsónacim lett a bemutató csomag áráért.
A versenyhivatal a Linea Directa Kft.-re és a Provea SA-ra egyetemlegesen 7,5 millió, a Linea Directa és az Editions Atlas SA-ra pedig 3 millió forint bírságot rótt ki, emellett a három vállalkozást eltiltotta az eddigi hirdetési és ajánlási gyakorlat alkalmazásától is.
A GVH szerint az elmarasztalt társaságok üzleti magatartásukkal korlátozták a fogyasztók választási szabadságát is, az ügyfelek csak anyagi áldozatok árán tudták leállítani a meg sem rendelt csomagok kézbesítését.
A GVH fogyasztói panasz alapján vizsgálódott, mert két svájci székhelyű csomagküldő cég, az Editions Atlas SA, valamint leányvállalata, a Provea SA a magyar Linea Directa Communications Kft.-n keresztül megtévesztő állításokat közöl az általuk forgalmazott alsóneműkről, illetve kártyasorozatokról.
esélyük sincs behajtani. szerintem a cég akkora árréssel árulja a termékeit, hogy belefér nekik, hogy minden második-harmadik emberen tudják csak bevasalni a pénzt a fenyegető leveleikkel. (szerintem kínában gyártatják a bugyikat, darabja kerülhet nekik vagy 50 forintba szállítással együtt...)
Szóval csomag jött, fizetni nem fogunk. Az itt leírtakból is arra a következtetésre jutottunk, hogy nem hagyjuk magunkat palira venni. Jöhetnek a felszólítók, behajtók.. nálunk nincs csomag ;) Azért kiváncsiak lennénk arra, hogy egy ilyen büntetés után, és ki nem fizetett áru mennyiség után, lesz a pénzük behajtókra :)
" a provera bugyijába én is beleestem...." :)))) LOL
a faxszámot sajna nem tudom, én akkor küldtem nekik faxot amikor ők küldték nekem a felszólító levelet. de mivel nem archiváltam a velük folytatott kommunikációt (értsd: ment a kukába azonnal amit írtak), ezért most már nem tudom, hogy mi volt a faxszámuk :((
A provea bulijába én is beleestem, egy minden második szavánál "kedvesistván"-ozó figura nyomta a hülye marketinges dumát, hogy JPress minőség sokkal olcsóbban, etc. 1080-ér'...gondoltam, EGY belefér, miért ne, jött is az első, azt ki is fizettem...aztán jött a másik csomag 2 hónap múlva, kéretlenül persze - most már látom, ezzel nem vagyok egyedül - és elküldtem őket ügyfélszolgálati mailen keresztül a francba és megfenyegettem minden "földi jóval" a társaságot rendőrségtől kezdve fogyasztóvédelmi főfelügyelőségen keresztül a GVH-ig bezárólag.
Küldeném faxon is, de a 888-6299-es számra nem megy el, tudna valaki segíteni?
Amúgy a GVH bírság mai híre engem is feldobott! :-)
A fogyasztók megtévesztése miatt összesen 10,5 millió forint bírságot szabott ki három csomagküldő vállalkozásra Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - közölte a hatóság közleményben.
A versenyhivatal a Linea Directa Kft.-re és a Provea SA-ra egyetemlegesen 7,5 millió, a Linea Directa és az Editions Atlas SA-ra pedig 3 millió forint bírságot rótt ki, emellett a három vállalkozást eltiltotta az eddigi hirdetési és ajánlási gyakorlat alkalmazásától is.
A GVH szerint az elmarasztalt társaságok üzleti magatartásukkal korlátozták a fogyasztók választási szabadságát is, az ügyfelek csak anyagi áldozatok árán tudták leállítani a meg sem rendelt csomagok kézbesítését.
A GVH fogyasztói panasz alapján vizsgálódott, mert két svájci székhelyű csomagküldő cég, az Editions Atlas SA, valamint leányvállalata, a Provea SA a magyar Linea Directa Communications Kft.-n keresztül megtévesztő állításokat közöl az általuk forgalmazott alsóneműkről, illetve kártyasorozatokról.
A GVH a versenytörvénybe ütközőnek találta továbbá, hogy a Provea megrendelés nélkül küldött árut. Olyan körülményeket teremtett, hogy a vásárolni nem kívánó címzettnek kelljen intézkednie az általa meg sem rendelt csomagok küldésének leállítása érdekében: aki ezt nem tette meg, fizetési felszólításokat kapott.
A számítógépes, földrajzi és horgolási ismereteket, valamint gyógy- és fűszernövényekről szóló kártyacsomagokat küldő Editions Atlas SA a GVH szerint a vásárlók választási szabadságát korlátozta, mert nem adott egyértelmű tájékoztatást arról, hogy a gyűjtemény hány kártyacsomaggal lesz teljes. Emellett a versenyhatóság megállapította, hogy az Edititons Atlas is megrendelés nélkül küld árut, és ugyancsak olyan körülményeket teremt, hogy a vásárolni nem kívánó címzettnek kelljen intézkednie az általa meg sem rendelt csomagok küldésének leállítása érdekében.
Nah, én is idekeveredtem... felszólító levél érkezett, hogy 2 küldeményt átvettem és nem fizettem ki. emailben írtam nekik, hogy szívesen utánanézek a postán, ha megadják a postai küldés ragszámát. most várom a Proveától a választ. :)