Keresés

Szia !

Kerestem egy ideig , de nem találtam meg :(

"Hiába, az embert becsapja az emlékezete, szebbnek látja a gyerekkori emlékeket, mint amilyenek a valóságban voltak."

Vagy az is lehet, hogy a gyerekkori tisztaság elveszett.:(

Szépeket :Eve

Kedves L.Timothy! Elolvastam az első tizet, aranyosak voltak. Mivel szeretem az idézeteket, megengeded, hogy egy mondatodat ide berakjak?

"A pénznek hatalma van, a szeretetnek ereje"

Vigh Rózsa: A szeretet

Vigh Rózsa néven gyermekmeséket írok. Megjelent már önálló kötetem, műveim szerepelnek olvasókönyvekben, folyóiratokban,rádióban, telefon meseszolgálatban. 650 kiadásra vár. Meséim egyharmada igaz történet az 1920-as évekből indulnak, amiről ha én elmegyek(80 éves vagyok) Már senki nem tud valósághűen írni, pedig tapasztalatom az, hogy a gyerekek az igaz mesét jobban szeretik, mint a kitaláltat.

Ízenlítő: www.gportal.hu/vighrozsa  Email: vigh.rozsa@freemail.hu

Azt hittem, lázasan keresitek a megoldást:o)

Már megtaláltam a neten, mit mondjak, kész csalódás. Hiába, az embert becsapja az emlékezete, szebbnek látja a gyerekkori emlékeket, mint amilyenek a valóságban voltak.

Ismeri valaki az Aranykulcsocska mesefilmet? Egy dal is volt benne, de csak néhány sorára emlékszem. Aki tudja, miről van szó kérem hogy írja le a mese tartalmát.

Köszönöm, kerekeper

Elmondanám kedvenc mesémet,

Az életnek csodás dalát.

Egy országról mesélek néked,

Mely tündéri álomvilág......stb.

Szia !

Szivesen:))

Igen a vágy, az ami megakadályozza a maradéktalan boldogságunkat, mindig vágyunk valamire , ha honvágyunk van haza, ha hazajöttünk akkor visza oda, ahol azt hittük jól éreztük magunkat, ha nem egy ölelésre , akkor a szeretetre, a szerelemre, vagy éppen egy jó beszélgetésre,vagy egy paprikáskrumplira ...

Mindegy mi a vágy iránya, magában a vágyban benne van az összes szenvedésünk gyökere.

A múltban gyökerezik és a hiány táplálja .

ÓÓÓ bocsi ez mesetopik úgyhogy abba is hagyom a filozófiát :))

Keresek inkább újjabb mesét:)))

Szép napot :Eve

Úgylátom csak engem találnak meg, beírom hátha rátalál még valakire:))

Ma kaptam ezt a mesét, gondoltam megosztom veletek:))

A patak látogatói

A Világ teremtésének hajnalán, amikor Gábriel arkangyal még gyermek volt a Tökéletes Lélek méhében, s az Idő és Tér illúziójának megszületése előtt önmagából írták az Egység Leckéit, egy lecke a sok közül nehezebben formálódott a Mester kezei alatt, mint a többi. Ez a lecke pedig a Forma Illúziójának Felszámolása volt. És mivel Isten különösen szerette Gábrielt, akárcsak testvéreit, Urielt, Micháelt és Rápháelt, gyengéd szeretettel munkálkodott tovább…

Gábriel, a gyermek egy gyönyörűséges kertben találta magát. Dús, smaragdzöld lombok alatt puha fű nőtt, amelyet virágok tarkítottak, éppen úgy, ahogyan az a legjobban esett a szemnek. Bokrok rejtekén, ágak között élettől duzzadó gyümölcsök értek, a madarak éneke pedig még az éjszakákat is megédesítette. Ebben a kertben állatok is éltek. Naponta annak a kristálytiszta pataknak a vizével oltották szomjukat, amelyik keresztülhaladt ezen az áldott, termékeny földdarabon. De egyikük, még Gábriel sem látta, honnan ered a patak, s hová tűnik, miután elhagyta a kertet. Kerítés nem volt. Köd határolta le ezt a csodát a Mindenségből…

A gyermek örömét lelte a kert létezésében, és emiatt több örömöt lelt saját létezésének tudatában is. De mindenek fölött azt szerette szemlélni, ahogyan az állatok a patakhoz járultak hajnalban s napszállta után. Mivel ennek a kertnek része volt az Idő illúziója is, néhány nap elteltével Gábriel már tudta, az egyes állatok –szarvasok, elefántok, őzek, farkasok- milyen sorrendben jelennek meg a patakparton. Rejtekéből jól megfigyelhette boldogságukat, ahogyan magukba fogadták ezt a csodálatos elemet, Ő pedig minden alkalommal magába fogadta örömüket, akárha Ő maga csillapítaná szomját a patak vizével. Lelkesedése napról napra nőtt. Amikor a hajnali látogatókat szemlélte a pataknál, alig várta, hogy lemenjen a Nap, s megjelenjen a többi állat is, miután pedig az esti vendégek visszatértek a fák közé, alig bírt nyugovóra térni, úgy kívánta a hajnalt! A Mester pedig csak mosolygott…

Gábrielen a napok múlásával annyira úrrá lett a vágyakozás, hogy már nem tudott teljes szívéből együtt örülni a hajnalban a patakhoz érkező állatokkal – hiányolta ugyanis az esténként megjelenőket. Ám napszállta után sem volt többé teljes az öröme – hiszen a parton nem látta a víz fölé hajolni a hajnal kedves vendégeit. Úgy gondolta, keserűségét eltörölheti egy kívánsággal, hiszen a Tudatos Teremtés Leckéjét már megtanulta a Mesterből. Kivonta hát magát az Idő illúziójából és így szólt: ’Bárcsak egyszerre láthatnám az összes állatot, akik ehhez a patakhoz járnak hajnalban és napszállta után!’ Érezte, ahogyan a szél mozgása megváltozik. Elégedetten hajtotta álomra a fejét. A Mester pedig csak mosolygott…

A kamasz másnap hajnalban nagy reményekkel eltelve ébredt, amikor a Nap felkelt… volna. Ám a hajnal puha rózsaszínje és édes kékje helyett csak tompa, kellemetlen világosságot látott, a Nap pedig egyhelyben állt az égbolt közepén. Az összes állat, amely a patak látogatója volt, engedelmesen hajolt a víz fölé… ám nyelvük mozdulatlan maradt, képtelenek voltak magukhoz venni az éltető nedvességet. Gábriel rejtekéből érezte, hogy nincs örömük, amelyben osztozhatna. De a Mester még mindig mosolygott…
- Mit tettem?! – kérdezte Önmagától, döbbenten szemlélve teremtésének eredményét. Arcán könnyek peregtek végig, miközben erőtlen léptekkel a patak fölé görnyedő állatokhoz ért. Egymás után simított végig rajtuk, remélve, hogy ezzel megtörheti ezt a rettenetes képet, ám azok olyanokká váltak, akár a szobrok, melyeket az Emberek egykor majd el fognak készíteni róluk. És ekkor Gábriel meglátta: a patak medre nem kristálytiszta, hűs vizet ringat többé, hanem könnyeket, mind a látogatók könnyeit. Csupán a Mester mosolygott tovább…

-De hát hogyan történhetett mindez? – gondolta a szavakat Gábriel.
-Mi mindannyian itt voltunk. – üzente neki a Nyúl.
-És mindannyian teljesen a Tiéd voltunk, mert magadba fogadtad az örömünket. – üzente neki a Gazella.
-És Te tisztelted a pillanatot, amikor mindez megtörténhetett. – üzente neki a Farkas.
-És tudtad, hogy a hajnalok öröme más úton érkezik, mint az alkonyé. – üzente neki a Szitakötő.
-Ám hamarosan többet szerettél volna magadnak belőlünk. – gondolta számára az Elefánt.
-És azt gondoltad, hogy az Öröm majd elhagyja miattad az útját. – gondolta számára az Oroszlán.
-Mert még nem tudtad, hogy az Öröm nem az Időből ered, és éppen ezért már megválaszthatja magának a megfelelő időt. – gondolta számára a Vadmadár.
-Mert még nem tudtad, hogy az Örömnek semmi köze a részekhez, ezért már elaprózhatja magát. – gondolta számára a Méhecske.
-Mert még nem tudtad, hogy az Öröm nem lakik kertekben, sem patakokban, sem állatokban, éppen ezért már bármilyen formába elrejtheti magát. – gondolta számára a Zsiráf.

- Igaz. – cseperedett Gábriel. – Az Öröm utáni vágyakozásomban hajnallá akartam tenni az estét, az estét pedig hajnallá. Az Öröm utáni vágyamban meg akartam változtatni magát az Örömöt. S ezért elvesztettem azt… – Ahogyan megkönnyebbülésében sírt, a Nap lassan tovább gördült útján, és lebukott. Az állatok egyik fele pedig eltűnt a patak partjáról. Akik ott maradtak, végre boldogan itták magukba az újra kristálytiszta, hűs vizet. Gábriel, az ifjú pedig éppen olyan kristálytiszta örömöt érzett, mint azelőtt. – Ha kedvem tartja, megvárhatom a hajnalt, hogy lássam az állatok másik csoportját is. De akár vissza is térhetek az Időn túlra, mert tudom, hogy napkeltekor itt lesznek majd és örülni fognak, hogy szomjukat olthatják. És ez a tudat az én szomjamat is csillapítja. Újra boldog vagyok!

Így hát az ifjú visszatért Mesteréhez, akit az elérzékenyülve, könnyek között talált. Azt képzelte, ölébe hajtja fejét, kezét kezébe fogja. Szelíden kérdezte Tőle: -Ó, miért sírsz, Egység Anyja És Apja? Az pedig rámosolyogva így válaszolt: - Mert úgy szeretem a gyermekeket!..."

Szép estét:Eve

Jó szárnyalást és tiszta "eget" neki:))))

Találtam egy újabb mesét a repülésről :)))

Ajánlom kipróbálásra:)))

"- Bárcsak én is tudnék repülni, mint te Sa­lamon'   

- Miért? Miért szeretnél repülni?

- Csuda jó érzés. Annyira csodálatos érzésnek  kell lennie. Gyorsan suhanok. mint a szél. Sza­badnak érzem magam. Annyira jó! - Sara im­már teljesen beleélte magát a gondolatba. És akkor hirtelen ugyanazzal az intenzitással, amit nap mint nap látott, amikor Salamon fel­szállt a levegőbe, valamilyen lélegzetelállító hussst érzett belül.

 Úgy érezte egy pillanatra, hogya teste száz kilót nyom, aztán szinte azonnal, mintha súlytalan lenne. És ekkor fel­emelkedett a levegőbe.

Salamon együtt repült vele, együtt hasították a levegőt, magasan a városka felett. A szülővá­rosa felett, ahol ismert minden követ.

De most olyan nézőpontból fedezte fel a világot, amiről eddig nem is álmodott, hogy lehetséges.

- Lejjebb mehetünk, vagy itt kell fönt maradnunk? -lelkendezett Sara.

- Oda mehetsz, ahová csak akarsz.

- Jasonnek még túl korai ! Ő még nem kérdez. De majd fog ... Idővel.

Sara most jobban megértette, miért nem látta ]ason és Billy Salamont. - Ők téged se látnak, ugye?

- Mennyi az idő? - ijedten az órájára nézett: Biz­tos volt benne hogy kikap otthon, amiért igy el­maradt. De az órája szerint csak pár perc telt el. - Salamon, te nagyon furcsa életet élsz. Tudod? Semmi nem úgy van, ahogy az ember elvárná.

- Mit értesz ezen ?

-  Megtanultam, hogy tudok repülni a város fe­lett, és hogy közben nem telik az idő?

- vála­szolta Sara kérdően, hogy vajon ez-e az, amit Salamon hallani akar.

- Megtanultam, hogy Jason és Billy nem hallanak ha szólok hozzájuk és nem látnak miközben repülök, mert még túl fiatalok és még nem készek rá? Azt is meg­tanultam, hogy odafenn egyáltalán nincs hi­deg, amikor repülök?

- Nem csak a repülést. Azt szeretném, ha gyakorolnád, hogyan kell erősen gondolni arra, amit szeretnél, és elgondol­kodnál azon, hogy miért is szeretnéd azt, amit szeretnél! Egészen addig, míg képes leszel igazán érezni is azt. Ez a legfontosabb dolog, amit tőlem megtanulhatszl Teljen benne sok örömöd'

-  Ma megtanultam repülni' "

/Részlet Esther és Jerry Hicks: Salamon beavató meséi  című könyvéből./

Szép vasárnapot:Eve

:))))

Azóta biztos kiderült már mi is volt az:)))

Szépeket:Eve

Találtam a neten :

A KICSI LÉLEK MESÉJE



Volt egyszer egy lélek, aki fénynek ismerte önmagát. Lévén újdonatúj lélek, türelmetlenül vágyott a megtapasztalásra.
- Én vagyok a fény!- mondogatta – én vagyok a fény!
Ám mindaz, amit erről tudott és mondott, nem helyettesíthette a megtapasztalását.

Márpedig abban a birodalomban, ahol ez a lélek felbukkant, semmi más nem létezett, csak fény, fény és fény.
Valamennyi lélek nagyszerű volt, valamennyi lélek csodálatos volt, és valamennyi lélek az én fenséges fényemmel ragyogott.

Ilyenformán a szóban forgó kis lélek úgy érezte magát, mint gyertyaláng a napsütésben. A legnagyobb ragyogás közepette, melyhez ugyan maga hozzátette a sajátját, nem láthatta önmagát, nem tapasztalhatta meg önmagát annak, Aki és Ami valójában.

Majd az történt, hogy ez a lélek epekedve sóvárgott megismerni önmagát. És oly hatalmas volt a vágyódása, hogy így szóltam egy napon:
- Tudod-e kicsike, mit kell tenned, hogy kielégítsd a te hatalmas vágyódásodat?

- Mit, Istenem, mondd, mit? Bármit megteszek! – kiáltotta a kicsi lélek.

- El kell választanod magad tőlünk, a többiektől, válaszoltam. Folyamodj a sötétséghez!

- Mi az a sötétség, ó szentséges Egy? – kérdezte a kicsi lélek.

- Az, ami te nem vagy – válaszoltam, és a lélek megértette.
Követte a tanácsomat. Eltávozott a mindenségből, és egy másik tartományba költözött.
Ebben a tartományban a lélek rendelkezett azzal a hatalommal, hogy megtapasztaljon mindenféle sötétséget, és meg is tette.
Ám a sötétség közepette egyszer csak felkiáltott:
- „Atyám! Atyám! Miért hagytál el engem?” – miként Te, amikor a legsötétebbnek tartott időket éled.
Én azonban soha nem hagylak el téged, mindig melletted vagyok, és készen állok rá, hogy emlékeztesselek arra, Aki Valójában Vagy, és mindig készen állok rá, hogy hazahívjalak.
Ezért mondom, hogy legyél fény a sötétségben, és ne átkozd a sötétséget! És ne feledd, hogy Ki Vagy, olyankor sem, amikor mindenfelől körülfog mindaz, ami nem vagy! Csak adj hálát a teremtésért, akkor is, ha éppen a megváltoztatására törekszel. És tudd, hogy amit a legnagyobb megpróbáltatásod idején teszel, az lehet a legnagyobb diadalod. Mert az általad teremtett tapasztalat annak kinyilvánítása, Aki Vagy, - és Aki Lenni Akarsz.

Azért meséltem el ezt a kis történetet - a lobogó kis lélekről szóló tanmesét – hogy jobban megérthesd, miért éppen olyan a világ, amilyen; és hogyan változhat meg mindez egyetlen pillanat leforgás alatt, ha mindenki emlékszik legmagasztosabb valósága isteni igazságára.

Bárki érezheti magát megbántva, bárki érezheti úgy, hogy ártalmára voltak, ám amikor visszatértek az Örök Birodalomba, rájöttök majd, hogy nem ért benneteket semmiféle kár. Akkor meg fogtok bocsátani azoknak, akikről azt hittétek, hogy megbántottak benneteket, mert tudatosulni fog bennetek a Magasabb Rendű terv.

- Isten bármely töredéke lehetsz. Amelyik csak akarsz – mondtam a kicsi léleknek. Te vagy az Abszolút, amely megtapasztalja önmagát. – Isten melyik általad választott megnyilvánulását kívánod most megtapasztalni?

- Tehát van választásom? – kérdezte a Kis Lélek.

- Igen. Megtapasztalhatod Isten bármely megnyilvánulását, önmagadként, benned és rajtad keresztül.

- Rendben, felelte a Kicsi Lélek. – Akkor a Megbocsátást választom. Szeretném Teljes Megbocsátásként megtapasztalni önnön lényemet.
Képzelheted, mekkora kihívás volt ez, hisz senkinek sem kellet megbocsátani. Tökéletességet és Szeretetet teremtettem.
- Senkinek sem kell megbocsátani? – kérdezte némiképp hitetlenkedve a Kis Lélek.

- Senkinek – ismételtem. - Nézz körül. Látsz-e nálad kevésbé tökéletes, kevésbé csodálatos lelket? – erre körbefordult, és meglepetten látta, hogy köré gyűlt a mennyország valamennyi lelke.

Jöttek a Királyság legtávolibb zugából is, mert hallották, hogy a Kis Lélek rendkívüli párbeszédet folytat Istennel.
- Értem. Senki sem tökéletlenebb nálam! – kiáltott fel a Kis Lélek. – Akkor hát kinek bocsássak meg?

Erre egy lélek kilépett a tömegből. – Nekem megbocsáthatsz – mondta ez a barátságos lélek.

- Miért? – kérdezte a Kis Lélek.

- A következő életedben olyan dolgok fognak történni, amiért megbocsáthatsz – válaszolta a Barátságos Lélek.

- De miért? Mit tudsz tenni ellenem Te, a Tökéletes Fény teremtménye, hogy meg kell majd neked bocsátanom?

- Ó – mosolyodott el a Barátságos Lélek – biztosan kitalálunk majd valamit!

- De miért? – a Kis Lélek nem értette, hogy miért akarná egy ilyen tökéletes teremtmény annyira lelassítani a rezgését, hogy tényleges gonoszságot tudjon tenni.

- Egyszerű – magyarázta amaz. Megtenném, mert szeretlek. – Szeretnéd magad Megbocsátásként megtapasztalni. Nem? – Egyébként te is megtetted értem ugyanezt.

- Én? – ámuldozott a Kis Lélek.

- Persze. Nem emlékszel? Teljesek voltunk te meg én. A Fel és Le, a Bal és Jobb. Mi voltunk az Itt és Ott, a Most és Akkor. Voltunk Kicsik és Nagyok, Férfiak és Nők, Jók és Rosszak. Minden voltunk. A Minden. Megegyeztünk, hogy mindketten külön-külön megtapasztaljuk Isten legfőbb részeit. Mert megértettük, hogy…
- …amikor az Vagy, ami Nem vagy, akkor, ami Te Vagy, az nem Te Vagy! Nem létezhet meleg nélkül hideg, bánat nélkül nem lehetsz boldog, a „gonosz” nélkül nem ismerheted a „jó”-t. Ha valami akarsz lenni, akkor fel kell bukkannia valahol a világban ennek a valaminek vagy valakinek az ellentétének, hogy ez a valami, - bármi legyen is – létrejöhessen.

A Barátságos Lélek ezután elmagyarázta, hogy azok az emberek Isten Különleges Angyalai és az az állapot Isten külön ajándéka.

- Egyetlen dolgot kérek cserébe – jelentette ki a Barátságos Lélek.

- Akármit kérhetsz! – kiáltotta a Kis Lélek. Alig bírt magával az izgalomtól, hogy végre Isten bármelyik megnyilvánulását megtapasztalhatja. Megértette Isten tervét.

- Abban a pillanatban, amikor ütlek-verlek, és a leggonoszabbakat művelem veled, amit csak el tudsz képzelni, … emlékezz, hogy ki is vagyok valójában!

- Ó! Nem fogom elfelejteni! – ígérte meg a Kis Lélek. – Találkozunk a Tökéletességben, melyben egyek vagyunk, és mindig emlékezni fogok rá, ki vagy. Mindig!

/Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel/

Szépeket :Eve

Sziasztok!

Köszi de nem az én érdemem:)))

Nagyszerű és nagyhatású mese :))

Amikor olvastam kb 3 éve, egy olvasás után szinte szó szerint megmaradt bennem, ami ritkaság nálam:))

Nagyon sokszor elmeséltem utána embereknek, hogy tudják, érezzék azt amit én akkor éreztem, amikor átjárt a mese mondanivalója:))

Köszönöm, hogy van ez a topik és  beírhattam .

Szépeket:Eve

Zseniális! :o)

áh.

Sziasztok!

Egy szép tanmesét hoztam a láthatalanba vetett bizalomról, és a bátorságról, fogadjátok szeretettel:)))

BERNI, A MADÁR, AKI FÉLT A REPÜLÉSTŐL

ha ezt teszik, a szél hirtelen fölkapja őket, és emelkednek! A szárnycsapkodást megelőző zuhanás kellemetlen ugyan, de a fészekben ugyebár nem lehet a repülést gyakorolni. Gondol­jatok csak bele! A kicsiny kosárkában nem túl sok mindent lehet csinálni!

Nos, Berni egyáltalán semmi kedvet sem érzett ehhez a fel­adathoz. Korán reggel látta, mint lökik ki a nővérkéjét a fé­szekből, nézte, ahogy egyre lejjebb és lejjebb zuhan. A leges­legutolsó pillanatban a testvérke kitárta a szárnyát és bolond mód csapkodni kezdett vele. Végül is repült! De Berninek úgy tűnt, kis híján becsapódott a földbe, mielőtt rájött, mit kell tennie, s a kislegény bizony megijedt.

 "Semmi okát nem lá­tom, miért kellene nekem is végigcsinálnom ezt a repülési tor­túrát. Ebben az egész rendszerben valami súlyos hiba van."

A. nehézséget az okozta, hogy mi sohasem járt cserkésztá­borba, és nem igazán tudta, hogyan kötnek csomót a madarak! De a tőle telhető legjobban végezte a műveletet, s úgy vélte, remekül beválik majd a kötés. Amikor a mami szemlét tartott, ő mindig szembe fordult vele, így rejteget­te a művét. Amint az várható . a rákövetkező éjjel, alvás közben került rá a sor; kipen­derült a fészekből!

A. terv bevált! Keresztülbucskázott a kosárka szélén, s a madzag megtartotta. És Berni ott lógott, néhány centiméter­rel alább, a levegőben. Sötét volt, mami azt hitte, Berni leesett, idővel csapkodni kezd a szárnyával és repülni fog; visszafeküdt tehát. Berni csöndesen függött a zsinór végén és arra gondolt, milyen okosan cselekedett. A csőrével visszakapaszkodott a fonalon, és befészkelte magát a jó meleg vackába annyira örült annak, hogy megúszta a zuhanást és a rö­pülést! Elaludt .

Másnap reggel, ébredés után mami mindent észrevett - a madzagot, a csomókat.. . és kérdőre vonta fiókáját: "Berni, mi ez itt?" Rábökött a csőrével a spárgára, amit Berni elfelejtett eloldani a lábáról. Mami nagyon elszomorodott. "Úgy vélem, ez a papára tartozik! Majd ő megbeszéli veled ezt az egészet", jelentette ki.

Kis szünet után így folytatta:

"Papa, kitaláltam valamit.

Nézd, miért is kellene nekem repülnöm? Uj madárfajt sze­retnék létrehozni, Sétáló Madár lesz a neve." [Nevetnek.]

"Miért kellene olyannak lennem, mint mindenki más? Szép életem lesz majd. Lesétálok a fáról, megkeresem a kukacot, azután vissza ballagok az ágak közé. Igen, szép életem lesz. Valahol találkozom majd egy Sétáló Madár asszonnyal. És Sétáló Madár gyerekeink születnek. Új faj kifejlődését fog­juk megalapozni. Egy szép napon így emlékeznek meg er­ről: ,Ezzel vette kezdetét a Sétáló Madár nevű nagyszerű faj kialakulása. '"

Úgy is lett, nem nyitotta ki a szárnyát. Fejjel előre közele­dett a föld felé, és tudta, legelőször a csőre fog beleállni a talajb­a. S lábakkal fölfelé végzi majd, mint a földbe szúrt zász­ló. Idővel aztán megkövül ebben a testhelyzetben. Senki sem tudja majd kiszedni onnan, olyan lesz, mint a parkban a szobrok. Tudta, milyen nyomot hagynak a madarak az embe­ri szobrokon, és megpróbálta elképzelni, mit tesznek az em­berek fordított esetben!

 És ekkor Berni hirtelen fölébredt. Az egész álom volt! [Nevetnek] Micsoda rémálom!

"Berni!", kiáltott rá az orvos. "Ó, bocsánat, bocsánat!", mondta Berni, de valójában egy­általán nem röstelkedett. [A gyerekek nevetnek.]

Mondd csak, tudod-e, mi okozza azt, hogy a madár le­esik?"  kérdezte ekkor Sigg ifjú tanítványátóI.

Berni töprengett, majd így szólt: "Nos, ez nem nehéz. Ha kiugrom a fészekből, a zuhanás végén halálra zúzom magam. Ha ha! Ez a tömegvonzás!"

 Berni büszke volt arra, milyen remekül megválaszolta ezt a nehéz kérdést.

és távozott ... vagyis elröpült.

Am ahelyett, hogy előrelépett és fölszállt volna, Sigg ugrás közben odakiáltott Berninek, aki azt látta, a doktor zuhan lefelé.

Sigg, az elmeorvos madár rávezette Bernit egy érdekes je­lenségre. Lám, itt van ez a tömegvonzásnak nevezett láthatat­"valami, aminek a létezésére elegendő bizonyíték az, hogy a zuhanás menthetetlenül a halálát okozná. Viszont nem hisz a repülésben, ebben a csodálatos dologban, amihez a láthatatlan levegőt használják föl.

Berni rájött, igazából nem is a re­püléstől, hanem a tömegvonzástól fél! Lehet, hogya láthatat­lan levegő ugyanúgy létezik, mint a láthatatlan tömegvonzás; de vajon megóvja őt? Elhatározta, másnap repülni fog. Bát­ran akart viselkedni, és szólt az erdő összes madarának. Így szólt az őt figyelő madárfiókákhoz: "Meg fogom tenni!"

 A következő reggel Berni odaállt a fészek szélére. Sokan összegyÜltek, mert az egész nemzetség tisztában volt Berni nehézségével. Úgy tÜnt, az elmeorvos madár közremÜködé­séről minden esetben valamennyien tudtak. De erről máskor mesélek majd.

Azon nyomban a fészek alatt mintegy arasznyi távolság­ban megakadva fityegett. Elfelejtette kibogozni a madzag csomóját! [Nevetnek] Berni nagyon kínos, megszégyenítő helyzetbe került. Az egész erdő rajta nevetett! Még a nem­madarak is kacagtak. Az egerek és a mókusok szintén!

Hal­lotta az erdőben visszhangzó szavakat: "Sétáló Madár ... a cso­dálatos Sétáló Madár!" És ekkor rájött, minden korábbi mon­data igen-igen messzire elterjedt.

Helyre kell hoznia ezt a szörnyűséget.

A spárgába kapaszkodva visszamászott, szippantott egyet a levegőnek nevezett láthatatlan valamiből és körülnézett. Az erdő ismét csöndes volt.

Tudjátok, a madárfiókák maguktól nem csinálnak ilyet. Alvás közben, meglepetésszerűen lökik ki őket a fészekből, amikor nem is számítanak rá. Soha nem teszik önszántukból. A csöndben a madarak rádöbbentek, va­lami egészen szokatlan dolgot láttak Az idősebbek visszaem­lékeztek arra, mit éreztek ők az első alkalommal. És Berni, aki vonakodott repülni, aki föltaláita a "Sétáló madár" nevű új fajt, most kivetette magát a fészekből... ezúttal a madzag nélkül.

Süllyedt. A föld felé zuhanás közben azonnal elborította a félelem. Ezúttal nem álmodott. Ez valóság volt! Miközben látta a fa törzsét, a közeledő földet, megszólalt benne egy hang: A szárnyad! A szárnyad! Tárd ki a szárnyadat!"

"Félek, rettegek!" Berni némán sikoltott. Majd 'égezetül, akárcsak a nővére és a bátyja, az utolsó pillanatban kitárta azokat a kicsike, zömök szárnyacskákat, amelyeket soha ad­dig nem használt, és elkezdett velük csapkodni. És ni csak, a levegőnek hívott, láthatatlan fenntartó közeg megragadta!

 A repülés csodája, ami megtörtént az apjával, az anyjánál, a nő­vérével és a bátyjával, nála is bekövetkezett. Érezte az emel­kedést, és szárnyalt!

Berni nem tudott betelni az élménnyel. Egész álló nap rö­pült. Csak röpült és röpült. Olyan magasra lendült, amilyen magasra csak tudott egészen addig, míg a szárnya el nem fá­radt. Magasztalta a láthatatlan valamit, amit a többiek mind LEVEGŐNEK hívtak. A fák körül vitorlázott és így kiáltott:

"Nézzétek, repülökl" Mintha soha egyetlen egy madár sem tette volna ezt korábban! Mindannyian tapsoltak - de nem azért, mert röpült; annak a madárnak a bátorságát jutalmaz­ták ezzel, aki önszántából hajtotta ezt végre.

Egyszerű történet, ugye? Felvidít, ha Bernire és a láthatat­lanba vetett bizalmára gondolok. "

/Részlet :Kryon tanításaiból/

Szépeket :Eve

Akkor jól van.

(Ez egy régies kifejezés, és talán azért nem  érted.) Az istenfélelem nem azt jelenti, hogy félni kell  Istentől.  Az istenfélelem Isten keresését, megismerését, szeretetét,  vagyis a bölcsesség kezdetét jelenti.. :-)

Nem elég betartani, amit János (vagy ki) ír a 'Bliában?

De elég:)

És, hogy pepsinek miért  kéne megtérni, ...talán nemcsak azért, mert 

óvodáskorában a játszótéren élethű játékpisztollyal riogatta a kisebbeket :))

Bocsánat,  ha tévedtem...

*

A megtérés persze nem  gyülekezethesz csatlakozást  jelent, hanem istenfélelmet.

*

Te mért mindig akkor alszol, amikor én ébren vagyok? Így nem lehet rendesen kommunikálni.

Mert a föld  gömbölyű, és amelyik felére  rásüt a nap, ott nappal van, a "túlvégen" meg iccaka ..és ott akkor "kell" aludni....és az pedig most vagyon. Remélem elég kimerítő és szakszerű magyarázatot adtam. :)