No, azér' annak a korszaknak már vége van, amikor a kurucok megpróbálták elhajtani a labancokat . Vagy éppen fordítva. Manapság inkább már csak egy másik topicba :-).
Szvsz egy jó magyar ember egyszerre lehet potenciális kuruc és egyben potenciális labanc...:-)
Ez már vallásfilozófia. Ha Isten bennünk él, mi pedig szabad döntésünk szerint fogadjuk el vagy utasítjuk el a jelenlétét, a tetteinknek ebben a vonatkozásban lesz következménye. Nem egy trónon ülő szakállas öregúr ez, hanem valami egészen más.
Addig jár a korsú a kútra, még el nem törik, ráadásul kutyából nem lesz szalonna. Megszokott életüket élték tovább, amiben kódolva volt ami történt velük. Nem kell a sors kezét keresni benne.
"A pápai szentszék fölmenté a gyilkosokat a bűn vádja alól.Ámde volt még egy magasabb bíró, akinek az ítélete Martinuzzi gyilkosait egytől egyig utolérte.Pallavicini Sforzát elfogták a törökök a palásthi csatában, s gyalog és bottal verve hajtották el Sztambulig, s ott tizenhatezer aranyat fizettettek vele váltságdíjat.Ferrari Márk Olaszországban gonosztett miatt akasztófára került.Mercadának dulakodás közben a jobb kezét vágták le, s később vadászaton összetépte egy vadkan.Scaramuzziát a saját katonái vagdalták össze. Moninónak Piemontban fejét vették. Isten ítélete volt ez!"Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban
Persze, mert ezt terjesztették el róla a halála utáni perben. Ferdinánd meg sem próbálta cáfolni, hogy ő ölette meg Fráter Györgyöt, ehelyett azt bizonygatta a pápai ítélőszéknek, hogy Martinuzzi a pogányok cinkosa és a kereszténység árulója volt. A trükk végül bejött, a gyilkosokat felmentették, az utókorra pedig csak egy torz jellemkép maradt.
Fráter György valóban ambíciózus ember volt, de egyben felelősségteljesen gondolkodó politikus is. Buda elfoglalása után nyilván számot vetett a felelőséggel, mint a váradi béke teő alá hozója. Ezután komolyan tartott attól, hogy a szultán hamarosan Erdélyt is be fogja kebelezni, ezért fű alatt éveken át a Habsburgok felé tájékozódott. Ennek érdekében még egykori ura feleségét és fiát is hajlandó volt beáldozni, csak hogy a gondjára bízott tartomány megmeneküljön a törököktől.
1551-ben aztán a saját szemével kellett látnia, mennyit is ért akkortájt a Habsburgok segítsége. Castaldo vezetésével pár ezer szedett-vedett zsoldos érkezett az országba, akikre csak alacsony oddszot lehetett volna tenni a törökökkel szembeni harc előtt. Hagyta elmenekülni a lippai török várparancsnokot, mert tudta, hogy a következő évben a törökök bosszúját csak nehezen kerülheti ki. Ezt végül már nem érte meg, Sforta Pallavicini zsoldoskapitány és emberei végeztek vele, a holtteste pedig két héten az alvinci vár udvarán hevert.
Martinuzzi tévedett, amikor azt hitte, Erdélyt el akarják foglalni a törökök. Helyette keleti irányból is biztosítani akarták a hódoltsági területeket, 1552-ben ezért foglalták el Temesvárt és Szolnokot (Egert pedig nem).
Tragikus alak, tragikus sorssal. Az ő politikájából viszont okulhattak az elkövetkező nemzedékek.
"Átkozott ember volna, ki titeket arra késztetne, hogy töröktől elszakadjatok, ellene rugódzatok..." (Pázmány Péter)
Az orosz gyalogság az rosszul fölszerelt, rosszul kiképzet és roszzul vezett volt. A tisztjeik meg hülye idióták voltak, nem értették a modern hadviselés lényegét. Vodkával kábítoták el az orosz gyalogost aztán meg nekizavarták az osztrák magyar géppuskáknak meg golyószoróknak. Nem is csoda, hogy a ruszkiknak mintkét háborúba ekora ember veszteségük volt.
A török hadsereget balkáni és anatóliai vademberekböl és hegyi törzsekböl sorozták összte. Ezeknek a fickóknak még a haláil mis jobb volt, mint nyomorba élni.
Viszont a nőktől el voltak tiltba a janicsárok, ezé nagyon sok volt a buzeráns közöttük.
"Habsburgoknak hibául róják fel, hogy nem űzték ki hamarabb a törököket, a dicső kurucoknak viszont nem vetik szemére, hogy török fennhatóság alá akarták vonni a teljes történelmi Magyarországot."
Volt még a XVI. században egy magyar politikus, akit már csak az anakronizmus miatt sem nagyon lehetne 'kurucnak' nevezni. Martinuzzi Fráter Györgynek élete utolsó pillanataiban, mielőtt Ferdinánd király bérgyilkosa belehajította a kést, talán végigfutott az agyán, hogy a Habsburgok katonai tehetetlensége miatt az ő itthoni híveik talán nem éppen a legjobb lóra tettek. Halála után hamarosan megszületett az Erdélyi Fejedelemség, politikai, de akár kulturális szempontból is figyelemreméltó eredményeket elérve Bethlen Gábor és I. Rákóczi György uralma idején.
"A kuruc önérzet odáig vezetett, hogy se egyik, se másik nagyhatalom alatt sem tudta magát jól érezni."
Nem a 'kuruc önérzettel', hanem a nagyhatalmisággal volt a baj. Azzal a gőggel, azzal az állandó megalázásra törekedő politikai gyakorlattal, ami egy tipikus nagyhatalom jellemzője. Úgy, mint a négyszáz éves Habsburg-uralomé.
"akkor nem ússzuk meg olyan könnyen, egy magyar Fehérhegy következett volna, illetve a magyar államiság megszünetése."
Vagy ugyanaz történik, ami Lengyelország felosztásakor. Ennek ellenére Rákóczit utólagos éleslátással hiba volna elítélni. 1703-ban, amikor elindította a felkelést, egy rendi jogokat sárba tipró, erőteljes beolvasztó politikát tervezgető (Kollonich: Einrichtungswerk), újabb ellenreformációs offenzívát indító hatalom ellen lázított. Abban, hogy 1711 után a Habsburgok politikája ettől alapvetően más irányt vett, oroszlánrésze volt a végtére is levert Rákóczi-szabadságharcnak. Ahogyan Károlyi, úgy a fejedelem is vállalhatta volna a szatmári béke utáni megalkuvást, de a nyolc éves háborús időszak után ezzel hiteltelenné vált volna az utókor szemében. Megmaradt továbbra is kurucnak - itthon pedig örök igazsággá vált, hogy a magyar történelemben néha a labancokra is nagy szükség van.
Érdekes, hogy az oszmán hadsereg embervesztesége általában minden csatában nagy volt, még győzelem esetén is.
A parancsnokok a jól kiképzett központi hadtestet, a janicsárokat általában megkímélték, a többi alakulatot viszont szívfájdalom nélkül föláldozták a győzelem érdekében.
Embertelen sorozási rendszerüknek, az ún. devsirme-rendszernek köszönhetően viszonylag könnyen tudták pótolni a veszteségeket.
A nagyobb vereségeket azért ők is megérezték.
Pl. 1456-ban Nándorfehérvár alatt 24 ezer harcost vesztettek, II. Mehmednek is kellett némi idő, míg hadseregét fel tudta tölteni. Bár 1459-ben már ismét (most már véglegesen) meghódította Szerbiát, 1463-1464-ben pedig Boszniát.
1683-1697 között a felszabadító háborúban az oszmán hadsereg embervesztesége 150 ezer fő körül volt. Ez azért már tetemes, a teljes hadi létszám mintegy kétharmada.
Nem is tudták egyhamar pótolni. Nagy László megjegyzi A török világ vége Magyarországon című könyvében, hogy az 1690-es években a törökök a hadjárataikra már kénytelenek voltak tapasztalatlan, alig kiképzett katonákat magukkal vinni.
Nem is csoda, hogy elbukták a sorsdöntő csatákat, pl. 1697-ben Zentánál.
Összehasonlításképpen a császári és más keresztény csapatok vesztesége 50 ezer fő körül alakult. A korabeli viszonyokhoz képest tehát meglehetősen pusztító háborúról volt szó.
"A török Rábán történő átkelése során a francia csapatok (kb 6 ezer fő) engedély nélkül támadtak a törökre, és hozzájuk csatlakoztak a magyar huszárok is.
A sikerek láttán volt kénytelen Monti félkörbe erndezni a csapatait, és megsegíteni a támadó kleresztényeket."
Ezek szerint nem annyira a nyugatiak haditechnikai fölénye, mint inkább a török hadvezetés kapitális baklövése segítette elő a keresztények győzelmét.
Tudni illik, hogy egy hadsereg a folyón való átkelés közben a legsebezhetőbb.
Talán nyitnod kellene egy Labanc vagyok vagy Viva Labanc topicot. Esetleg Habsburg forever... habitus, vérmérséklet szerint, ha már olyan sokat tettek a Magyar királyság és csatolt részekért ( amire vele együtt rátették a kezüket).
Egyébként tudjuk mivel járt uralkodásuk, világosan nyomon követhető tevékenységük a magyar nemzeti mozgalmak folyamatos elnyomásában, a koncepciós perekben (felségárulás) aminek a birtokszerzés volt a célja... a legszebb pedig a nemzetiségek ráuszítása a magyarokra (már a kuruc korban is, nem csak 48/49). Egyébként meg ne prejudikáljuk mi lett volna, ha sikerül megszabadulni tőlük a középkorban, mert sajnos sosem tudjuk meg.
Lehetne még sorolni, de nem ebbe a topicba való. Itt talán a hosszú háborúról, illetve ami még hozzá köthető. Ha megnyitod a Labanc topicot szívesen kifejtem véleményem, meg gondolom mások is.
III. Ferdinánd egyébként Rudolfhoz hasonlóan érdeklődött a mágia és az alkímia iránt, állítólag az udvarában még egy sikeres aranycsinálás is megtörtént... Legalábbis a kortársak ezt jegyezték fel róla.
IV. Ferdinánd a fia volt, akit az apja életében megkoronáztak, és ugyancsak az apja életében meghalt.
Persze Habsburg és Habsburg között is volt különbség, mert ugye nem lehet mondjuk V. Ferdinándot és I. Lipótot egy kalap alá venni.
Érdekes, hogy a magyar történetírás keveset foglalkozik II-IV. Ferdinándokkal, pedig köztük is voltak igen határozott vonású uralkodók. Gondoljunk csak a cseh protestantizmust leverő II. Ferdinándra, aki képes volt a protestáns választófejedelmeket megnyerni magának és ezáltal elnyerni a császári koronát. A magyar történetírás szinte nem is foglalkozik a bécsi és a vasvári béke közötti királyi Magyarországra, ebből az időből Bethlen és a Rákócziak Erdélyére fókuszál.
Én pedig kifejezetten Habsburg-párti vagyok, nem kis mértékben ezen tények ismeretében. A Habsburg abszolútizmus (amit a XIX. századi tapasztalatok miatt maradinak tartanak) kifejezetten haladó szelleműnek bizonyult a XVIII. században. Nem szeretem 1848-at, de legalább érthetőnek tartom, ellentétben Rákóczi szabadságharcával.
Persze Habsburg-pártiságom nem jelenti azt, hogy ne ismerném fel hibáikat. Azonban a kurucos történetírás azon ellentmondása rendkívül zavar, hogy a Habsburgoknak hibául róják fel, hogy nem űzték ki hamarabb a törököket, a dicső kurucoknak viszont nem vetik szemére, hogy török fennhatóság alá akarták vonni a teljes történelmi Magyarországot. Ennek áldásos hatásait lásd a kiváló Románia, Szerbia, Albánia, Bulgária történelmében és mai viszonyaiban.
Pedig a franciák korábban nyíltan a törököket támogatták, ezzel próbálták ellensúlyozni a Habsburgok uralmát. A Habsburg-ellenes magyar főurak mindig francia segítségben reménykedtek, Zrínyitől Wesselényin át Rákócziig. A török kiűzésének összeurópai dicsőségéből azonban XIV. Lajos sem akart kimaradni.
Ebben az időben már nem volt olyan felhőtlen az oszmánok és a franciák viszonya.
A keresztény Európa sem nézte jó szemmel a dolgot,a pápa is jó pénzt fizetett a Habsburgoknak a háborúra, és a franciák is meg akarták mutatni, hogy ők is harcolnak a pogány törökök ellen.Ezért küldött a királyuk 6 ezer fegyverest, és még sok önkéntes is jött velük.
Túlzónak tartom a török veszteséget.Egy másik helyen csak 8 ezres veszteséget írtak.
Hogy miért erőltette az átkelést? Szerintem ismerte Montecuccoli kitérő szándékát, ill. tudta,hogy nem mer(nem akar) csatát vállalni.
A török Rábán történő átkelése során a francia csapatok (kb 6 ezer fő) engedély nélkül támadtak a törökre, és hozzájuk csatlakoztak a magyar huszárok is.
A sikerek láttán volt kénytelen Monti félkörbe erndezni a csapatait, és megsegíteni a támadó kleresztényeket.
