A rendkívüli hideg és az éjszakai fáradtság tompíthatta el veszélyérzetét.
Nem valószínű, hogy ivott, hiszen nem kanyarodott el jobbra.
A bukósisak hiányának metakommunikációs jelentésével szakértők foglalkoznak.
---------------------------
Bukósisak nélkül, részegen motorozott augusztus 7. 16:01
[Havaria]
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy ittasan, bukósisak nélkül motorozó Zala megyei lakos szombaton.
A Zala megyei Csonkahegyháton szombaton este tizenegy óra környékén az ott járőröző rendőrök egy rendszám nélküli motorkerékpárra lettek figyelmesek, amin ketten ültek, de bukósisakot egyikük sem viselt, ráadásul kacsázva haladtak az úton. A motoros a rendőrségi felszólítás ellenére nagy sebességgel továbbhajtott, majd egy jobbra ívelő kanyarban kisodródott, és elesett a motorral.
Az őket követő rendőrök azonnal mentőt hívtak, akik a gyorshajtó motorost súlyos életveszélyes állapotban szállították kórházba. Utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség vizsgálatot indított. Ennek keretében a motort vezető férfi alkoholszintjét is megvizsgálták, mivel felmerült a gyanú, hogy szeszes italt fogyasztott.
Kocsi Ilona segítő keze Szabó Zoltánnak 2005. augusztus 3. 8:46
Kocsi Ilona: Ha szavaznék, három igennél tartanék. Igent mondanék a harmadik gyerek nemének megválasztására, megengedő lennék a vezetésnél, és egy pohár sört még elnéznék. Azt is elfogadnám, hogy a rendszeres szűrővizsgálatra járók jussanak valamiféle előnyhöz.
Nem a szocialista képviselő fikázása fontos most. Hibázott, hát nem ő az egyetlen. Meg ez nem is olyan nagy hiba. Tett ő ennél sokkal sz@rabb dolgokat is. Én inkább a hiányérzetemet írnám ki magamból. Hol volt a sajtó döntő többsége, amikor Szabó a mentelmi jogára hívatkozott? Mekkora cirkuszt csináltak, amikor Fenyvesi Máté nem fújt. Pedig az ő előéletében voltak pozitív események is. (foci ) Hol volt a belügyminiszter asszony? Milyen felháborodott méltatlankodás tört ki belőle a Fenyvesi- ügyben. Most meg sem szólalt! Vagy úgy gondolta, hogy ha többször fordul elő valami, akkor elfogadhatjuk szokásjogi esetnek? Engem ezek a dolgok izgatnak, nem a szerencsétlen Szabó esete. Neki halvány elképzelése sincs a jelek szeint a státuszával járó morális elvárásról. (lásd.: az Orbán Bizottságban történő
erkölcsi haláltusájáról.) De ismétlem, nem ő a fontos, hanem a sajtó és Lampert viselkedése. Gábor
Szabó Zoltán mégis megfújja a szondát 2005. augusztus 3. 11:43
Szabó Zoltán MSZP-s képviselő beismerte, hogy hibázott, amikor közúti ellenőrzés közben a nagy éjszakai melegre való tekintettel nem szánt időt az alkoholszonda megfújására – értesült a Kamu Hírügynökség.
– Hibáztam, de hajlandó vagyok kiköszörülni a csorbát – mondta Szabó Zoltán. – Egy általam meghatározott időben a sajtó nyilvánossága előtt utólagos szondázáson veszek részt – tette hozzá az MSZP-s honatya.
Batiz András kormányszóvivő közleményben tudatta, hogy – bár az ügy nem a kormányra tartozik, de a volán mégiscsak kapcsolódik a kormányhoz – Szabó Zoltán nem ivott, ezt az érintett is megerősítette.
Lendvai Ildikó, a szocialisták frakcióvezetője érdeklődésünkre kifejtette: – Teljes mértékben egyet tudok érteni Szabó Zoltánnal. Én sem fújtam meg a szondát, amikor az óvodában leettem magam spenóttal. Az MSZP frakciójának álláspontja szerint a kormányzati sms-kampány második kérdésének tesztje volt az eset. Arra a kérdésre, hogy a harmadik sms-t ki fogja tesztelni, a frakcióvezető elmondta: – Szabó Zoltán annyira kiemelkedően szerepelt a második teszt során, hogy a következő tesztekben is rá számítunk. Megbizatása visszavonásig érvényes.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük Nyakó Istvánt, az MSZP szóvivőjét, aki szintén Szabó Zoltán mellett áll és leszögezte: nem hagyhatjuk, hogy a Fidesz mindenféle jobboldali szondákat lenyomjon a torkunkon.
Söröcskét én úgy szeretem, mint 'Bammeg' G. a volánt, De pár korsónál mindig megállítanak, mint éjjel a Zoltánt. Orbánvér szomjam eloltani a kocsmába szaladok A szomjúságtól förtelem, száraz homok vagyok..
Ref.: Sör elõttem, sör utánam Szondát mért fújnék a nagyvilágban! Sör elõttem, sör utánam, szivacs leszek a kocsmában..
Részegen vezetek az éjben, s hörgök egy szép vörös dalt. Büdös, rothadt szájával, Demszky városa úgyis betakar. Körülöttem cél nélkül a sok nyájember mendegél, Nézik, ahogy kijön belõlem a tokaji-szenny hányadék..