Manapság óvatosságból, félelemből vagy egyéb okok miatt némely keresztény gyülekezet elhanyagolja a prófétálás hangsúlyozását és fontosságát.
Pál apostol pedig elég határozottan utasítt erre:
1. Kor. 14:1.
Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok.
Szerinted?
Ha hozzám szólsz, akkor légyszíves egy mondatban fogalmazd meg a kérdésedet vagy a mondókádat, mert egy csöppet szétszórtnak tűnik a téma. Magyarul nem értem, hogy most modasz vagy kérdezel, és azt sem, hogy mi a lényeg. Biztos az én készülékemmel van a hiba? Sorry.
Kedveseim jósok, jászok, jaccabák, s jövőbe látók s tótok, látók, tátogatók stb...
hallottam, hogy az amcsi féltekén, az őslakos indiánok, p.l. szombólikus háborukat vivtak, vagyis mimitálták?
itt egy olyan programozás van, hogy a többsége, ami számitásba jöhetne jövendőlés szempontból, csak a wallásos aklosoknak meg most az őket erősitő anti wallásosoknak van joga csak, magyar nélkül látni a jövőt?
csak figyeljük meg, teljesen idegen kezekbe vannak, minden jövendős mondós lehetőségek, itt iskolák, s minden ami a szellemi élet, kürtője lehetne, mert ha magyar megszóllalhatna, talán megint a mélyvizek is, a felszinre történek, holott, ha törődjünk mi egymással, NEMZETEK KÖZÖTTE NAGY CSUTORÁK, na ezt nem lehet, mert ez már biztos nati, nati nati boyok?
kérdem tőlletek, ha aremegedonok, aztán izráel, mert itt van prücök, a PÉNZESEK nem fognak más jövőt látni, mert egyedül a zsidó Isten, meg Krisztus trónja, biztositja hogy PÉNZ által, mindenki mozgatható, ha birka, meg barom az állat?
tessék, csak ugy őszitén, hogy neveljem embernek, csak embernek a gyerekeimet, akik amit te akarsz, azért megölnek, ami semmi más, ha te nem törödül magaddal, magyaroszágoddal, akkor majd Krisztus, ha eljött, megjutalmaz?
Maga, tiszta teljes független népek, csak államok, akik magukért vannak, nem pedig büntető istenek, meg satelitokból isten nyilla, meg itt van az a technika, ami nem müködhetne, hacsak, mindenhogy, hulla vagy, de most ki akar szadicáik eszközei lenni?
kérdem, mit akarnak, az izráel mindenek előttösök - felettesek, ugy az armegedonokkal, mert hallgassátok meg, még USA is, meg az egész föld, izráel allatt fübe harap, szóval miért nem nézünk szembe, magunkkal? nem nem nem... a pici kis zsidóságot, künnyü letámadni, de kik vannak megettük?
kérdem, nem jobb lenne, csak elaludni, de legjobb meg nem születni, nem kell semmi, se menny se pokol, ime máris a komcsik, meg az ataisták, meg a többi, meg a butisták - nirvánisták, akik a lakosság 70 + %kát, azaz dragosok, zabálósok, anarchisátk, lásd azért kellett NO - t hazavágni, aztán ténleg, ha továbbra az armegedonisták megoldják a hellzeteket, akik tözzel vassal, mostmár ténleg, csak az EGEKBÜL irányithatnak, s rettegnünk kell e, mert vegyük az országok képviselőit, akik pénzért, most hazá -lyukat, láthatják csak, mert mennyire lesz, végül is eladósitva, a népe, hisz NO zegéneiknek, nincs pénz, s nem tudtak meg tudnak mozogni, csak mozgolódás? Kezditek látni?
ténleg nagy esőzések vannak, világszerte? mintha a FöldAnya zokogna?
Némelyek miatt szükségessé vált egy két fogalom és alapszabály tisztázása.
Bátorkodom megjegyezni, hogy szabad véleménnyilvánítási jog vana fórumon. Szeretném, ha ez itt ebben a topikban is érvényben maradna.
Ami azt jelenti, hogy tiszteletben kell tartani a másik véleményét akkor is, ha ez nem egyezik meg a másikéval..
és anélkül, hogy a személyét minősítgetné az ember..
MINdent tisztelt egyet-nem-értő figyelmébe ajánlom a Szabadság című topikot, ahol arról is lehet olvasni többek között, hogy a szabadság azt is jelenti hogy az ember mindenféle megtorlástól (letorkolástól) való félelem nélkül el meri mondani az ellen-véleményét ..
(amikor a vélemény megegyezik, akkor nem lehet lemérni a felek közötti szabadságot) :D
Jelen pillanatban itt késpengén táncol a szabadság..8nem miattam) Felőlem mindenki kifejtheti a velem nem megegyező véleményét is, (amire persze nekem is jogom van a magamét közreadni), de legyetek szívesek nem beleerőszakolni a ti "kockafej"eteket a másik "kugli"jába. :D
beleMAGYArázhatunk mi is, mert ismét felteszem a kérdést, ki az ki KINGKONGOS vagyis izráel, mindenek előtt meg felett, s akik MAGYARORSZÁG = MAGYARMENNYORSZÁG, s olyan nagy let, mint soha?
na a magyarok Istene = igaz Jézus él: keressétek meg egymásba a magatokba a lelket, aztán tessék összeröffeni, kész magyarország mennyország? aztán, ábra 2 ábra, az egyik a Napos ábra, ahol izráél = a Nap országai, s szerintem van a bündedi Isten, s az az izráel, amit atomháboruk - ár meg adók az egekbe, egy lotyoval a feneke allatt a wilág, azt nem hiszi senki, aki kitalálta se, mint a gommulka se hitt, a kommunizmusba, mert valakiknek megkéne valósitani, de mi értelme, mert legfőbb érték az ember?
na most, kik azok itt, akik aremgedonosok, s izráel mindenek előtt s felett, aztán akik jó Isten, pont ellnekezőleg csak békéban van jólét, s gyógyulás, nem pedig veri az Isten, mint buzi a sarkantyujujjujá já já ját, a kühöz, csak ugy szikrázik, a szeme is? végül is, a kü beszélne?
Minek hozol fel itt egy tényt egy mondatban, ha nincsen összekapcsolva a témával? Talán nem tudod, mit beszélsz? Vagy más topikba szántad?
Nem olyan nagy ez a topik, hogy ne lehetne visszaolvasni. A 122-ben írtad, hogy No.O. "mint Sodomához hasonló kaliberű", "bűntől hírhedt".
Minden térség részesülni fog a csapásokból, írod, akkor mi a bajod "a más városokra is ez a sors vár" állítással? Más térségeben nincsenek városok? Vagy abba kötöttél bele, mi által pusztulhatnak el?
"A prófécia azon része, amiben azt mondja, hogy hullák fognak úszni a vízen, beteljesült" - nehéz volt megjósolni New Orleans esetében.
Az otrombaságaidra nem reagálok, magukért beszélnek.
A vita elején két tény egymás mellé írásával tettél egy meggondolatlan sejtetést, de ahelyett, hogy beismernéd, egyre nagyobb indulatba lovallod magad, olvasd el a hozzászólásod.
Nyugodtan le fogom irni ezutan is, ha valami eszembe jut. Van, aki erti az ironiat. Hat szerinted a bolondok hazaba inkabb illene, de nem baj. En akkor ijednek meg, ha te valami jot mondanal rolam.
Lehet, rosszul ertem, de szerintem fish illusztracionak hozta fol, hogy sok fekete lakik NOban, mint erteksemleges tenyt, ami pozitiv vagy negativ az olvaso ertekelese szerint - vagyis, hogy o csak tenyeket kozolt, amit az olvasoi felreertelmeztek a sajat eloiteleteik miatt.
"Abban viszont teljesen egyetértek veled, hogyha valaki prófétál valami elkövetkezendő bajról, és senki sem tesz semmit ( szerintem nem biztos, hogy feltétlenül annak kellene tenni valamit, akin keresztül az üzenet jön) a baj megakadályozására, vagy megváltoztatására, (akárcsak imában is), akkor annak a próféciának nem sok értelme van/volt."
MIlyen igazad van, fish! nem lett volna szabad elvenni a penzt a FEMAtol meg a gat karbantartoirol, s kevesebben pusztultak volna el.
Amerika azt a felet, aki nem a te favoritodra szavazott, megis, hova kuldened? Es ha legkozelebb maskepp sul el a szavazas, mint szeretned, akkor hazakoltozol? Nem hiszem, de nem is valoszinu, hogy ilyenekre fognak buzditani, mint ahogy te ajanlgatod itt.
MIelőtt ítélsz, az előzményeket , ill. a hsz-om okát is olvasd el.
A 105-ös hszomban semmi sugallat vagy kommentár nem volt, csak egy tény..amit most még avval is kiegészítek , hogy szeptember 5-ére volt kitűzve a legnagyobb összejövetelük..A 129-ben pedig semmi szó nincs mégcsak a témáról sem..
A 108-asban beszéltem a Jelenések könyvéről. amit teljesen félreértelmeztél. MOst itt megismétlem mégegyszer, aztán el is magyarázom a gyengébbek kedvéért
ettől teljesen függetlenül, nekem ez a véleményem a mostani és az elkövetkezendő katasztrófákról:
Jel. 12: 12.
Annakokáért örüljetek egek és a kik lakoztok azokban.
Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok,
nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van.
Minden térség részesül(ni fog) a csapásokból.. __________________________________________________________________
Ezzel pontosan CSAK azt mondtam, amit az Íge is mond. Vagyis, hogy mind a tenger, mind a föld lakosai ..minden térség részesül(ni fog) a csapásokból..
..nem azt mondtam, hogy más városokra is ez a sors vár!!
A prófécia azon része, amiben azt mondja, hogy hullák fognak úszni a vízen, beteljesült..azt is mondtam, hogy nem kedvelem az illető beszédeit..
..És azt is értsd meg, hogy nem érek rá rágcsálódni sem rendszeresen kiigazítgatni az értetlenségeidet.
POntatlan voltál megint..az idézésben is és az értelmezésben is. Tanulj meg olvasni.
Igazold csak magad mentegesd az "ártatlanságod", gyűjtsed a haragot...
Magad ítélt a saját kétnyelvűséged:
igaz egy pófécia, de mégsem vagy oda érte
igazat beszélsz, magad ellen tudtodon kívül is: aki igazán fog prófétálni, azért ti nagyon nem leszeltek oda, mert még csak nem is amerikai lesz
Ha egy apának két fia van, az egyik megtelt, elégedett jó kövér a másikat nyomorgatják, gyalázzák arcul ütik. Melyiknek fogja a kenyerét megszegni? Melyiket fogja vígasztalni, melyikhez siet?
A kövérek nem teremhetnek igaz beszédet, kit vígasztaljanak? Kinél szenvedtek, tűrtek többet?
Talán te vagy indulatos, és az érzelmeid rabja, nem én primitívezlek téged és másokat.
Írtál egy párhuzamot (105), majd megismételted (129), hogy még pár várossal egyetemben a melegek székhelye. Ebben a hozzászólásodban Szodomával is egyenlővé tetted New Orleans-t. Egy Jelenések idézettel pedig azt a véleményedet is elmondtad, hogy más városokra is ez a sors vár. (Egyébként mi az a melegek székhelye? Más városokban nincsenek melegek? És attól, hogy sokan vannak, attól a székhelyük lesz?)
Ha ez így van, valamint elfogadod ezt a próféciát, ezek összefüggését a bűnösök meglakolásával, a Jelenések teljesülésével, Isten ítéletével, akkor meg nem értem, miért tiltakozol? Nem akarod, hogy igazság legyen?
Döntsd el, mit akarsz írni. Ott élsz és sajnálod őket, vagy megérdemelten kapták a büntetést. (úgy tűnik, a hurrikán nem válogatott a lakosságból, hogy ki meleg és ki nem). Az is elég feltűnő, hogyan nevezted őket, na erre mondják, hogy primitív. A feketékkel kapcsolatban pedig végképp nem értem, mit akarsz mondani.
Már megint erősen csúsztatsz. pl arról sincs fogalmad, hogy mi a véleményem Izraelről, de ennek ellenére összehordasz hetet havat.. ilyen hsz-okra nem reagálok, mert nincs realitásuk...
Saját magaddal vitázol, mert én nem sugalltam ilyesmit. Tévedsz!! oLvasd el a kérdések a hgy.ről c. topikba írt hsz-omat is, ami ugyan nem neked szól, de van benne egy két mondat, amiből rájöhetsz , hogy nem az vagyok, akinek te gondolsz..nem mondtam hogy N.O. süllyedjen el. Nem is kívántam ilyent. kIvel beszélsz? Engem ne azonosíts annak a bizonyos próféciának a közlőjével sem..
(soxor hallottam őt, tudom, hogy miket mond)..de ez a próféciája igaznak tűnik, mégsem vagyok oda érte..(z stílusáért és a mondanivalóiért sem általában)
És mégegyszer mondom, hogy csak egy köztudott tényt közöltem..
Mi botránkoztatott meg ennyire?? Mi nem volt igaz??
DE N.O MÉG arról is híres, hogy rengeteg a fekete ott. Namármost ez a tény pl pozitív vagy negatív megállapítás SZERINTED??? Hmm???
UGYANÍGY OLVASD A TÖBBI ÍRÁSOMAT IS...ÉS NE VETÍTSD BELE A TE SAJÁT ÉRZELMEIDET, VAGY SEJTÉSEIDET.
"Kereső" emlegette a liberálisokat is..nem emléxem, hogy belementem volna ilyesfajta vitába most.. Ne köts megint..
Ma inkább ennek az ellenkezője figyelhető meg: pusztuljon, mert tartottak benne egy melegfelvonulást...
Mindezekről csak ti beszéltek! Én nem mondtam ilyesmit...--de azért szorgalmasan rám akarjátok kenni az ottani lincshangulatot.. Szégyen egyébként ez a primitívség!!! ...ráadásul ismeretlenül hoztok ítéletet egy félreértésetek miatt..
Na látod, tudsz te a szíved teljességéből beszélni, nem pedig utalgatni meg sejtetni. Vállald ami vagy.
Amerikaianak lenni semmi, Magyarnak lenni semmi mind a kettő elmúlik, egyik ország sem örök. A Földön ma egy nemzet van, amelyik ilyen szempontból különleges és az az Izrael. Egy jobboldali amerikai nehezen fogja megérteni, hogy Istennek van a földön választott nemzete és az az Izrael ezen se te se Pat Robertson se Benny Hinn se semelyik "prófétátok" nem változtathat. Ami nektek nagy amerikaiaknak esetleg jutott, az a morzsa, ami egy kis veszekedős nemzet asztaláról lehullt. Ha neked jutott belőle, örülj és rettegj. Ti semmire semmivel jobban nem lettetek kiválasztva mint bármelyik másik nép, nyelv vagy nemzet a földön, kivéve az Izraelt.
Amerika és Magyarország között keresztény szempontból van különbség: Magyarországon nehezebb a megélhetés, sokkal alacsonyabb az erkölcsi színvonal, nyersebbek az emberi viszonyok, csinosabbak a lányok (egyáktalán nőnek néznek ki), elfogadott dolog áramot lopni adót csalni stb... MAGYARORSZÁGON NEHEZEBB A PARANCSOLATOT TARTANI, egy Magyar keresztény (aki tényleg tarja a parancsolatot) kereszténysége értékesebb, kipróbáltabb. Pakisztánban mindezeken túl kereszténynek lenni, egyszerűen a testi épséged napi veszélyeztetésével jár. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy a Pakisztánin a legnagyobb a kegyelem, mert ő az első a tűrésbe a Krisztusért való gyalázatba, aztán a Magyaron és a legvégén azon akinek az a legnagyobb napi "kísértése", hogy a kövér valagát melyik autójába tegye bele. Ez a te fajta amerikai kereszténységen meg is látszik, béna, erőtlen, botladozó tanításoktól ide oda hányott gyülevész, kong az ürességtől. A "kereszténység" meg abban merül ki, hogy a más emeberek szerencsétlenségét sejtelmesen összekösse a buzikkal.
Van némi igaza keresohotmailnek, nem ő az egyedüli, aki úgy érzi, sugallsz valamit. Sodomában és Gomorában 10 igaz ember sem volt a Biblia tanulsága szerint, New Orleansról ezt nem merném állítani. Ez egy európai hangulatú város (volt), rengeteg kultúrális hagyománnyal, programmal, kitűnő konyhával, gazdag nemzetiségi örökséggel (francia negyed) és a jazz szülővárosának is tartják. Sokkal "bűnösebb" városok is vannak az USÁ-ban, de nyilván tudod, hogy Budapesten is van évente meleg-felvonulás. Mi is várhatunk Clement úrtól próféciát, vagy ő csak a biztos esetekre utazik?
De azt vettem észre, kevés ember van, aki elhatárolódik egy ilyen embertől, inkább veszekszik, támad, minthogy elismerje, ez bizony egy hamis próféta. Ha beleillik az elméletébe, ha egy számára gyűlöletes dolog ellen van, inkább körömszakadtáig védi, minthogy józan maradjon. Ez a liberális-konzervatív vita szintén nevetséges. Aki komolyabban visszanéz a történelembe, tudja, hogy a precízen kiegyensúlyozott konzervatív-liberális értékek viszik előre a világot. Ha bármelyik túlsúlyba kerül, veszélyes lesz. Jézus sem volt túl konzervatív az ÚSZ-ben, és Isten beszélt általa. (legalábbis a keresztények ezt állítják).
Nekem Sodoma esetében nem a pusztító Jehova, hanem Ábrahám a példaképem, aki mindent megtett, hogy embereket mentsen meg és Istenével is vitatkozott ezért. Ma inkább ennek az ellenkezője figyelhető meg: pusztuljon, mert tartottak benne egy melegfelvonulást...
144 ország van megszállva, az armegedonosok által, közte a U.S.A. is? tehát, jé hova, lehet menni az Lordok szeme elől, amik bizon satelitekon, de Samu seme, ami átlát s hall, mindent?
itt a kérdésem, ami igen érdekes volt, mert had jöjjönek az armegedonosok, tehát ki lett volna csalódot, ha ez a nagazagi hirisimán simán, a kettő együtt csapása volt, az öbölre?
na, én magam azon vagyok, had pusztuljon minden, dögöljenek, most magamat is nemkimélve, szeretteimet, hisz armegedon, meg a 7 menydörgős csapás után, jobb lenne, annak, akik megmaradtak, egy is?
nézzünk magunkba, mert én csalódott lettem volna, ha nincs legalább, ez a méretü csapás, de megyünk tovább, hogy végül, egy világkirály??? s talán inkább, az összes atombomba, bamba, la bamba?
kérdésem, azt mondod, na gyerünk minél előbb, azokkal a borzalmakkal, aremgedonosok s ár meg adó, mert csak figyeljetek, mi lesz, s a csajka rendszert, visszasirnuk? akkor legyen wilágkommonizmus? aremgedonok után?
hogy miért fontos a próféczia, hogy pont ne legyen ar meg adó az egekbe, aremegdonozás, mert megint, jobb a dead, mint a red, vagy forditva?
na, csak maradjunk annál: csalódtál volna, ha csak, egy kis fuvola, langyos nyári zápor lett volna?
Ha valaki nem szereti Amerikát menjen "HAZA"! Ooda, ahol jól érzi magát. MI a fenének élsz olyan helyen, amit ílyen ocsmányul kritizálsz??? Szabad a határ odafelé. ÉLvezed itt a javakat, de a szád az jár! Nem szégyelled magad?
Csak szajkózod azokat a hülyeségeket, amiket a barátaidtól hallottál, de alaptalan a beszéded, mert ha megnézed, amiket írtam, azok kommentár nélküli tényközlések.. az a kettő is, amiket kiemeltél. Amit írtál hazugság és durva ferdítés.
Egyenesebben pedig nem lehet beszélni ennél.. vagy azt várod, hogy a te általad gyártott sémába bújjak, és a kitalált hazugságaidat vállaljam magamra? Akkor lennék szerinted egyenes? Józanodj már ki! Vedd már észre, hogy ég és föld különbségvan a valóság és a te megítéléseid között. .. :D
A továbbiakban pedig egyedül folytasd az üdítő szirupos fortyogást és dühöngést! .D
...nem bánom, mondj és higyj amit akarsz, ha téged ez tesz boldoggá..--mindenesetre nagyon keresztényi:DD
Ne hagyd ki a liberálisokat sem, biztos terveztek aznapra valamit, de nehogy kimondjad, hogy miattuk volt az egész, azt ne, majd mi összerakjuk, ennyit mi hülye magyarok is meg tudunk tenni.