ugyanezt mondta a védőnőnk, hogy az elmúlt hetekben hárman is megkapták a praxiásban úgy, hogy be voltak oltva.
nálunk a nagy már gyógyult, gyakorlatilag nulla volt a baj, kb. 20 pötty és egy sem viszketett egy icipicit sem, a kicsinek leghamarabb a hétvégén jön ki, ha elkapta. nagyon bizakodom...
csak annyit a témához, hogy a mi dokinénink állítja, - mint saját tapasztalat, hisz a tavalyi pánikhangulat miatt tömegesen oltott ő is -, hogy nem ad megnyugtató védettséget az oltás. az ő statijuk alapján kb. minden 25. gyerek megkapta, annak ellenére, hogy beoltották. a szülők persze reklamáltak, ők meg a gyógyszergyártónál. szabadkoztak és azt mondták, hogy a himlő ellen akkor talán nem (?) . de a szövődmények ellen védettséget ad.... ( aki nem hiszi, járjon utána) szóval én nem kértem, bár parázok az 5 hóssal, hogy a 3.5 éves mikor kapja el az oviban és hozza haza neki is.
3 gyermekes tapasztalattal nagyon tudom ajánlani a Tanno-Hermal Lotion-t, csodákra képes! Patikában kapható, ritkán, de meg tudják rendelni 1 napon belül.
Vakarózás napokat mielőbb Emmunak!!! Én is addig-addig gondolkodtam az oltáson, míg egyszercsak itt álltam három pöttyös gyerekkel... Ha nagyon viszketne, nekünk azt ajánlották, hogy kádba víz, bele meg betadin. Hátha segít neki.
Hú, az jó lenne, szegény nagyon pöttyös jelenleg. Mondjuk ahhoz képest jól viseli, ő amúgy is folyton vakarózik, ahogy meztelen lesz, ezért aggódtam, de a sértett üvöltésen kívül, mikor rászólok, hogy ne vakarózzon, nem tesz mást... szegénybabám... Nekem az volt az elbizonytalanító az oltásban, hogy egyik orvos azt mondja, kell ismételgetni x évente, a másik szerint nem, és arra gondoltam, ha felnőttként elfeledkezik az ismétlésekről és terhesen kapja el, nehogy baja legyen a babájának, ezért fontolgattam mi legyen. Hát ez lett...
Nekem azt mondta a dokink, eddig nem egyértelmű az a vélemény, hogy kell még további oltás, a leírások szerint teljes védettséget ad az oltás. Én még vacilláltam, mi legyen, kapjon-e a bárányhimlő ellen, és mikor, ugyanis 3 hete kapott agyhártyagyulladás elleni oltást a lányom, jövő hétre volt esedékes a 15 hós oltása, gondoltam, utána eldöntöm a bárányhimlő ellenit, de tegnap bárányhimlős lett... Majd meglátjuk, hogy vészeli át, már nincs mit tenni. A fiaim szerencsére már voltak.
Sziasztok. Múlt héten adattam be az oltást kisfiamnak. Sajnos már megtapasztaltuk, mit tehet egy vírus az arra érzékenyeknél (egy éve, 3 évesen cukorbeteg lett nátha-torokfájást követően, tehát neki különösen ajánlott minden lehetséges védőoltás, mivel veszélyes a lázas állapot) - senki se tudhatja pontosan, mire van hajlama. 24 évesen voltam bárányhimlős, nem emlékszem, hogy brmikor ilyen járvány lett volna a környezetemben, mostanában viszont minden évben végigmegy az óvodán. "Szeretem", amikor a "jobb túlesni rajta" véleménnyel találkozom, ez az általános. Valamilyen makro-szinten biztosan jó, ha a természetnek engedelmeskedünk, de az USA-ban se véletlenül kapnak 12 kötelező védőoltást. Igaz, mellékhatása bármelyiknek lehet, de ez elenyészőbb, mint a betegség okozta problémák. Ezért adják.
Az én gyerekeim 2 éve viszonylag könnyen megúszták, az egyiknél kb. 20-30 pötty, a másiknál kb 30-40 volt, 4-5 nap alatt lement az egész. 2 éve ez egy ilyen elég könnyed járvány volt az oviban. Viszont tavaly MEGA HORROR volt az oviban, gondolom egy agresszívebb csapat vírus lehetett: csomó gyerek volt súlyos lázas, és sokan hetekig úgy néztek ki, mint a legrémesebb pestisesek! Szomszéd kislány nem vakart el egyet sem, de olyan mélyek voltak a göbjei, hogy egy csomó maradandó kráter és piros heg maradt az arcán (és még mindig ott is vannak:((
Vagyis évjárat és városon belüli megoszlás alapján is nagy különbségek vannak bárányhimlő és bárányhimlő között!
Szerintem a viszketés, 2 hét nem alvás stb. mellékes, de ezek az örökre maradandó hegek elgondolkoztattak. Úgyhogy vagy 1. érdemes kivárni egy enyhébb vírustörzset és akkor "összehozni" a gyerekeket, hogy kapják el és ilyenen essenek át vagy 2. bizony talán tényleg érdemes oltatni.
Ha még nem döntöttél volna: a kisfiam 3,5 éves, másfél éve megkapta a védőoltást, szinte meg sem érezte. A bárányhimlő maga is egy roppant kellemetlen, utálatos betegség, pluszban gyakori és súlyos szövődményei vannak (egyébként teljesen egészséges gyerekeknél) pl. tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás, vérmérgezés. Sajnos a szepszisre a szomszédunban láttam példát néhány éve, az akkor 3 éves kisfiú hajszál híján belehalt.
Mi úgy gondoltuk, ha már adott az ellene való védekezés lehetősége, miért ne tennénk meg?
A vírus cseppfertőzéssel terjed, a kiütések megjelenése előtt 1-3 nappal már javában fertőz.
Beszéld meg a gyermekorvosotokkal, védőnővel, nekik több tapasztalatuk van, biztosan szívesen adnak információt (a miénk még az előtt -hangsúlyozottan-ajánlotta, mielőtt én szóba hoztam volna).
Hát mi tavaly olyan szinten szenvedtük meg mindkét gyerekkel, hogy mindenkinek csak azt mondanám, hogy oltassa be. Vannak elrettentő fotóim is, ha kértek..
(Persze nyilván van ellentábor, akinek meg se kottyant az a pár pötty. Sajnos mi nem közéjük tartoztunk.)
Nemrég a védőnőnk megemlítette a bárányhimlő elleni oltást. Végigolvasva az itt leírtakat elgondolkodtam, hogy nem lenne-e jobb, ha védőoltást kérnénk. Van valakinek erről valamiylen tapasztalata? Judit lányom most 2 éves, de majd csak 3 évesen megy közösségbe-oviba. Addig játszóházban, vagy játszótéren találkozik gyerekekkel.
Köszi! Csütörtökön már mennek oviba, tulképpen tényleg gyorsan túl lettünk az egészen, és mostmár egyátalán nem bánom, hogy egyszerre túl lett rajta mind a három :) Napra vigyázunk akkor továbbra is, kösz, hogy szóltál!
ma végre ki tudtunk menni, jót tett mindannyiunk hangulatának :) Katán lényegében nyomnélkül elmúltak a pöttyök, csak tűszárásnyi nagyságúak maradtak, neki a fogzáson kívül már semmi baja, szerencsére. Lilin már csak száradók vannak, de némelyik elég ronda, mély :( Nórán meg még van egy-két hólyagos, de az övéi is száradófélben, úgyhogy remélem mostmár túlvagyunk rajta. Jövő héten pénteken van az oviban az utolsó nap, amire nagyon szeretnének menni, gondolom addigra leszáradnak mind és egész biztos nem fertőznek majd. A tegnapi vízbe raktam betadint, örültek,hogy végre nem csak zuhany van, és bőszen öntögették egymásra a vizet :) Így utólag azért jobb, hogy mind a hármon egyszerre jöttek ki, így volt egy elég vacak hetünk, de legalább nem húzódott el.
Szia! Az időjárás csak megjavul.:) Barnán kb 3-4 pötty maradt,de nem azért mert lekaparta,hanem mert nagyon mély volt a seb.A doki szerint el fog halványulni. Barnának sem volt túl sok pöttye,de sztem azért mert nagyon odafigyeltünk és nem fertözödött tovább. Remélem kezdtek jobban(mégjobban) lenni. Egyébként olyan másfél hét után mondta azt a doki,hogy mehetünk mindenfelé,mert nem fertöz,de azért akkor még látszódtak a pöttyök.
Levegőre mennénk mi, csak már második napja ömlik az eső :( Dokinénivel beszéltem, azt mondta kenjem nyugodtan betadinnal + szórjak rá sebhintőport. Most épp azon parázom (hogy nekem semmi se jó :) ), hogy KAtán meg nagyon gyorsan múlnak a pöttyök, de szerinte az nem baj. Éjszaka a nagyok már nem keltek fel viszketésre, és Kata is csak kétszer ébredt, de gyors cicivel rögtön visszaaludt. Ez a boraxos vacak van itthon, köszi, majd kipróbálom. Barnán maradt valami nyoma a bárányhimlőnek? És akkor ma majd hagyom őket végre pancsolni is egy kicsit :)
jaj,még kifelejtettem,hogy mi mentünk levegöre,csak kerültük a zsúfolt helyeket.Sztem menjetetek nyugodtan. Napra tényleg vigyázz. Nyugodtan rakd be őket egy kád vizbe fürdeni,de ne pancsoljanak sokáig.
Szia! A kisfiam Barna húsvétkor volt bárányhimlős 7 hónaposan. Nekem a következő jött be nagyon. Szintén mentholos hintőpor,fenistil cseppek,és bármilyen furán hangzik betadin. Én a betadint a pöttyökre kentem,de lehet napi 3x betadinos fürdöt venni. Föleg azokra a pöttyökre fontos,ami gyulladtabb,piros udvara van. Ezt a betadinos fürdöt kórházakban használják azoknál a babáknál akik a bh. súllyossága miatt bekerülnek.Sok háziorvos nem is ismeri ezt. Érdemes feliratnod boraxglicerint(tudod amit szájpenészre kellett használni),és törölni vele a gyerek száját nyelvét,mert igy megakadályozhatod,hogy a fertőzés a gyerek gyomrára menjen. Kitartás.
Most ebédeltünk, lezuhanyoztam mind a hármat, a hintőporozás tetszik nekik. Láz továbbra se, a két kisebben kevesebb a pötty jóval és sokkal szebbek is, nem olyan mélyek. Lilié mélynek tűnik, és egy kettő már elkaparva :( Kata ugye még pelenkás, és azt hittem, hogy alatta majd milyen ronda lesz, de ott szerencsére csak egy pötty jött ki.
Kriza: egy jó oldala is van azért: később nem kell gondolkodnom, hogy melyik is volt már bárányhimlős :) Amilyen szétszórt háromgyerekes lettem.... És Dömének meg se látszik az se amit elkapart? Az tök jó! És Jakusnak nagyon látszanak? Lilié is ilyen mély :( Egy hétig nem is mehettetek ki? Nekem csak azt mondták, hogy nap ne érje.
nord: most beszórtam sima hintőporral, a két nagy azt mondja nem viszket (elvileg a viszketésre is szednek bogyót...), a kicsi meg most nem vakarózik látványosan. De az éjszakát azért nem várom :(
majdnemszőke: a szeménél egyiknek sincs, sőt az arcukon se nagyon. Az a nagyon ronda a lapockájánál van, de reggel óta nem lett rondább. Este rendel a dokinénink, majd akkor felhívom, hogy nem kellene-e rá valamilyen kenőcs. Persze a recept túra se egyszerű, mert Érden lakunk, a dokinénink meg a XIbe van, és apa persze pont ma utazott külföldre :(
Ezt a szódabikarbónás fürdőt meg úgy csináljam, hogy egy kanna vízbe rakjam bele, és azzal locsoljam le őket? Mert gondolom nem jó, ha dagonyáznak a vízben ülve.