vevőnk nem szeretne foglalót fizetni, csak előleget
a lakás vételárát előreláthatólag október elején tudná teljesen kiegyenlíteni (haláleset volt a családban,hagyatéki eljárás miatt nem fér még hozzá a férjével közös pénzéhez pl.)
Mi viszont olyan szerződést nem szeretnénk aláírni,ami minket kvázi megköt fél évre, ő pedig szabadon elállhat tőle bármikor
magyarul nem szeretnénk,ha a tulajdoni lapra felkerülne széljegyként mint új tulajdonos-csak függőben- addig mi másnak nem tudjuk eladni,ellenben ő akár az utolsó héten is visszaléphet és az előleget vissza kell adjuk-ergo mi tovább lépni nem tudunk addig
az lenne a kérdésem,hogy előszerződés kötése esetén, ha foglalót kérünk tőle-lehet e olyan kitéteket beleiratni,ami arra vonatkozik,hogy a foglalót milyen esetekben vagyunk kötelesek visszafizetni (pl váratlan halál,betegség...stb -ő ettől fél igazából...nehogy elbukja a foglalót)
majd pedig a végleges szerződésnél már nincs apelláta, foglaló marad,ha visszalép és előleget ekkor fizessen-és kerüljön fel a tul. lapra-továbbá fizetési határidőt is kikötni
Ugye nem vagyunk túl szigorúak? Azt gondolom alapvetően,ha komoly a szándék-hiába a félelme,hogy ne veszítse el a foglalót,így még biztonságban is érezheti magát ő is- ha így sem felel meg,akkor alapvetően volt komolytalan az egész és arra játszott,hogy mindenképpen meglegyen neki a lakás 6hónapon keresztül-de ő esetleg szabadon nézelődjön még és ha talál jobbat/olcsóbbat szabadon távozhasson....
" első rezsi csökkentést mi mint lakók(60) nem kapjuk azóta sem. " ez a fűtési konstrukció a lehete legrossszabb ami létezik. Nem műszakilag, hanem jogilag.
Valamikor amikor gáz eleve nem volt, akkor alakosok többsége egyedilleg fűtött lakásonként. Ki maga ki a háztartási alkalmazottal oldotta meg a feladatott.
Volt egy nagyon szűk réteg ahol létezett a ház központi fűtés - soklakásos épületekben. na ide kellett a fűtő, az valamikor egy foglakozás volt.
Azok akik ilyen házban éaktak irígyelt tagjai voltak atársadalomnak. Hogy úgy mondjam kiváltság volt. Aztán jött gáz. Itt műszakilag már nem volt nehéz megoldani az egyedi lakásfűtést. Az ilyen nagy soklakásos házaknál is előbb útóbb átálltak a gázkazánra és beidegződésből fűtöt alkalmaztak.
Ráadásul legtöbb helyen mint vállakozást mindig valaki megkaparíntotta. Aki közel volt a 'tűzhöz.'
Az egyik lejobb vállakozásnak igérkezett. Fix,garantált piac. Kell ennéál jobb ? nem. Ahiba ott csúszott a vállakozás elméletébe, hogy nálunk mindig van aki nem szeret/nem tud fizetni. Az ilyeneket pedig nehéz kizárni a fűtésből és apénzt is nehéz behajtani rajtuk. Mi van ilyenkor ? Egykét nemfizetőt csak ráterhel a vállakozó atöbbi lakóra, de ha egyre többen úgy gondolják, hát akkor mi sem fizetünk akkor összeomlik a rendszer. A vállakozó lesz az utólsó, aki más helyett fizet.
A tanulság , Hát pl. nelkem az volt , hogy a lakás kereséskor az ilyen házakat kerültem.
elvileg pedig az ilyen fűtésnek olcsóbbnak kellene lenni mint az egyedi gázkazános fűtésnek. De csak elvileg. 60 db kiskazán helyet eggyel vagy kettővel fűteni csak más.
De a nemfizetők dorbélozása és a vállakozók profit éhsége anullálja a műszaki előnyöket.
pedig egy nagyvárosban a 650 ezer kiskzán helyett csak előnyösebb lenne a 15 e nagykazán.
A távfűtésről most ha ne beszéljek. Rőhely hogy az is nálunk a drágább, nyugaton meg egy óccsó fűtés.
Egy 4 szintes panel társasházban élünk,ahol megválasztott közös képviselőnk van. Saját (illetve a k.képviselő férjének KFTje üzemeli) kazánház van. Innen van fűtésünk,melegvízünk. Ide fizetjük a szolgáltatásokért a díjakat.Mióta be hozták az első rezsi csökkentést mi mint lakók(60) nem kapjuk azóta sem.Értem ezt a fűtésre,ugye mert gázkazánok vannak és gondolom a kft is meg kapja a csökkentést a gázra,áramra. Érdeklődünk mi a k.képviselőnél,de mindig vagy fennhangon(ugye legjobb védekezés a támadás) válaszol az idősebbeknek őbelőlük sok van) és azt veszem észre bele törődnek,pedig lassan már 30%nál járunk.De ugye egy fecske nem csinál nyarat.Most nézzük (gondolom a sok kérdésre) kiirta a faliújságra,hogy MIVEL A KAZÁNHÁZ ÜZEMELTETŐJE xyKFT NINCS KÖZVETLEN SZERZŐDÉSBEN AZ E-ONnal, IGY NEM RÉSZESŰL A REZSI CSÖKKENÉSBEN. Akkor hogyan is van ez? Mert én ilyenről nem hallottam,ugye ha nincs közvetlen szerződésben akkor mint nagy fogyasztó,hogy kapja a gázt,áramot. Szerintem ez is valami kitérő duma,gondolja ha eddig csak ennyibe hagyták,igy legalább nem lesz ilyen kérdés felé. De ha rosszul gondolom,segitsetek ki,és ha jól akkor mit és hogyan lehet lépni. KÖSZÖNÖM
beszéltem a szomszéd nővel akinek külön fizetnem kéne hogy a társasház tulajdoni hányadát ahol a tetőteret beépitette az elődöm azt a társasháztol megvenném. Ő is megvette a magáét és ő is illegálisan építgetett ezt-azt. rákérdeztem hogy ha mi megegyezünk nincs feljelentgetés és megnyugtatott h nem lesz. ( az elődőmmel haragban volt, őt se nyomták fel)
a vételáron felül még ez lenne nem lakrészt veszek hanem vmi tulajdoni hányadot ami a közös tulajdonban van (a beépitett tetőteremre gondolt ebben igaza van)
amikor vele megegyezek (vételáron kívül) előre lepapirozzuk hogy nyilatkoznak a szomszédok hogy a beépités 10 éve történt. ebbe belement azonnal. akkor a társásházi dolgokat lerendezem de ettől még a lakóterem nem legális és esély sem lesz rá hogy az legyen mert tuti megbukik valamin. a fő kérdés az hogy ha megvan a 10 éven túli nyilatkozat és esetleg jön egy rossz szomszéd és befúj akkor az épitési hatóság már visszabontást nem rendelhet el de akkor is bírságot megkapom? mindenki mást mond.
szia. emlékszel még a múltkori engedély nélküli beépített házra? még mindig ott tartok..papiron 35nm van bejegyezve és 70nm engedély nélküli beépités van egyrészt egy könnyüszerkezetes rész kb 25nm a többi tetőtér. a cirko a tetőtérben.. a szomszédok szerint mindenkinek van vaj a fején beszéltem velük nem izélgetnék. a párom totál rá van izgulva szte a 10 év elévülést ha aláíratjuk ( a szomszéd aláírja beszéltem vele nem ingyen) utána már nem gáz. 10 év után már jobb nincs bírság.
Minden közüzemhez be kell menni, és nullás igazolást kérni.
A szopacs ott van, hogy csak a tulajdonosnak vagy meghatalmazottjának adják ki, és csak ő fizetheti be a pénztárba a hátralékot...
A mi vásárolt házunkon 400e Ft közműtartozás volt, két hétig rohangáltam mire le tudtam mindent rendezni. És a nullás igazolás kiállitása után még előkerült nekik hátralék, amire mondtam, hogy be lehet kapni szépen, kiadtátok a nullást.
adott egy lakás ahol ki van kapcsolva a viz/villany/gáz. az órák megvannak csak le vannak plombálva. a lakás végrehajtás alatt állt most aki megvette cég az árulja. kérdésem hogy minden tartozás hátralék megjelenik a teljes tulajdoni lapon adásvétel előtt?
vagy egyenként kell kinyomozni hogy van-e közüzemi hátralék? köszönöm
Segítséget szeretnék kérni abban az esetben, ha a volt férjem a földhivatalnál nem szerepel tulajdonosként, csak ráépítési szerződés történt a volt ügyvédünk miatt( szerencssére).Szüleimmel közös telken építkeztünk, tulajdonosként a földhivatalnál mi szerepelünk . Annyit tudok, hogy meg tudja ezt támadni, kérdesem az lenne, hogy milyen esélyei lennének.
Jó lenne ha valaki hozzáértő úr vagy hölgy válaszolna nekem , a problémám a következő, a lakás amelyet építettünk az öcsémmel annak idején úgy lett jogilag lepapirozva , hogy 1/1-ed részben én vagyog a lakás tulajdonosa , az öcsém ás a szüleink egyenlő részben haszonélvezőként vannak bejegyezve a tulajdoni lapon , kérdésem az lenne, hogy jogi úton kitehet - e az édesanyám a saját tulajdoni ingatlanomból, senki más nem akar kitenni a lakásból csak ő. Nagyon úgy fest , hogy ügyvédhez fordúl és nem nagyon tudom mi tévő legyek, az ingatlan teljesen tehermentes tehát még a bankok sem jöhetnek szóba . Köszönöm mielőbbi válaszát valakinek!
Lakást keresünk és a legalkalmasabbat egy elvált férfi kínálja. A volt felesége és annak új kapcsolata azt terjesztik róla, hogy megindult vele szemben a gondnokság alá helyezési eljárás. Már sok vásárlót elriasztottak ezzel.
Szeretnénk vele problémamentes, tiszta üzletet kötni. Kérhet-e az eladó (és kaphat-e) a gyámhatóságtól igazolást arról, hogy semmiféle gondnokság aláhelyezési eljárás nem indult ellene.
hello, a házunkat egy fiatal párnak kiadtuk és most egy céget szeretnének alapítani, valamint a házunkat a székhelynek meghatározni a cégben. Ehhez természetesen az engedélyünk szükséges. Van-e/lehet-e ennek bármi hátulütője a jövőben ránk (tulajdonosokra) nézve (pl. ha cégükkel gondok adódnak, stb...)?
Egy két szobás panellakás tulajdonosa vagyok 1/8 részben. Édesapám az évek alatt közüzemi tartozásokat halmozott fel, melyből kettő félét az én részemre is ráterheltek, ráadásul nagymamámtól is örököltünk adósságot, melyet szintén ráterheltek a nevemre. Az volna a kérdésem, hogy ha eladjuk a lakást, és ezzel valaki megveszi az én részemet is, akkor az adásvétel lebonyolítása után kell-e még fizetnem valamit? Magyarán csak a lakástulajdonrészemig vagyok-e felelős a nevemre terhelt adósságokért?
Párom 5 éve jött el a közös tulajdonból azzal a megállapodással,hogy lakáshasználati jog ellenértékére nem tart igényt és az ingatlan értékesítéséig a férje használja a családi házat.Az ingatlant nem sikerült eladni és a jelenlegi gazdasági helyzetben nem is fogják tudni.Azóta odaköltözött az új asszony a gyerlével és élnek mint Marci Hevesen.Öt éve él párom a gyerekekkel albérletben,majd mikor már nem tudta fizetni,költözött hozzám.A férjének a közös ingatlanon lévő 10 000-10 000 ft törlesztőrészletű kölcsönt ami a közös ingatlan felújjítására lett felvéve,egészen adddig fizette amíg nem jött az új család a képbe.Most egy idegen lakik a közös ingatlanba de a páromon követeli még azt a 10 000 ft-ot is havonta.Nevetséges.
5 év után a megváltozott körülményekre hivatkozva kérhető lakáshasználati díj?
Mi egész addig nem foglalkoztunk a dologgal míg nem kezdett el követelőzni.
Egy gyors kerdes a temahoz kapcsolodoan. Szoval a lakasfelujitasra leszerzodtem egy generalkivitelezovel, aki felujitatta a lakast es kulcsrakeszen atadta. Utana persze kiderultek turpissagok (lasd korabbi hozzaszolasom a villanyoraval kapcsolatban). Most azzal mentegetozik, hogy o atadta a lakast kulcsrakeszen, ezert ot mar tobbe nem terheli felelosseg.
Igaz ez? Nem tartozik garanciaval a munkajaert? Mit mondanak a jogszabalyok ilyen esetben, tudja valaki?
Nézd meg az Elmű honlapján a regisztrált szerelők listáját. Ha rajta van az a cég vagy személy akitől a számlát kaptad akkor vele is felveheted a kapcsolatot, hogy mi is történt itt. Ha nincs rajta akkor nem is nyúlhatott volna az órához.
Villany-asz, a jelen esetben egy szaz eves bp-i berhaz kis lakasanak felujitasarol van szo amit generalkivitelezovel vegeztettem, mivel en kulfoldon elek. Az egesz lakas fel lett ujitva, a villanyora csere csak egy kis feladat volt, mivel a regi (eredeti) villanyora nem birta volna a strapat. A lakasban meg regi (rez?) vezetekek voltak, ami mar az eletveszelyes (tuzveszelyes) kategoriaba tartozott.
Az eredeti ora nem tudom hova lett. Amikor csinaltak, a generalkivitelezo kert meghatalmazast, hogy eljarjon a nevembem az ELMU-nel az oracserenel. Majd kifizettetett velem 75ezer forintot az oracsere cimen es az szamlan ez szerepelt: mert es meretlen fovezetek csereje es merese (60+AFA).
A felujitas februarban befejezodott. A lakas uresen all. Az ELMU aprilisban kikapcsolta es elvagta (???) a fovezeteket, valoszinu egy felreertes miatt es most hogy visszakapcsoljak, egy ELMU altal bejegyzett szerelonek ujra at kell mernie a rendszeert es meresi es kivitelezesi jegyzokonyvet kell csinalnia, azt benyujtani az ELMU-nek, stb, stb es akkor kapcsoljak csak vissza az aramot.
Az ELMU-nel nincs nyoma, hogy barki is megkerte volna a cseret, vagy nem talaljak a rendszerukben. Az hogy az ELMU bena, el tudom kepzelni, mert csinaltak mas hulyeseget is amikor nem valaszoltak ajanlott hivatalos levelre amiben kozoltem veluk, hogy en vagyok a lakas tulajdonosa es irjak at a nevemre (edesapam neven volt).
Azt nem tudom, hogy a generalkivitelezom szemelyesen atvagott, vagy ot vagta at a kivitelezoje, a lenyeg az hogy ismeros volt es nem volt a topon, sok mas dolgot is elszurt. Azok miatt ossze is vesztem vele a vegen, ugyhogy mar nem kommunikalunk. Igy sajnos nem adott valaszt a kerdeseimre a villanyoraval kapcsolatban sem.
Amugy az arammal a dolog sinen van, csutortokon megy ki a szerelo.
"A t.szerv büntetőcédulát gyorshajtásért tud adni,de ezt soha nem fogja kideríteni."
Na ja az egy jó árbevétel. 5 - vagy 6 éve a fiam és a lányom jött haza késő este és a Veres péter úton versenyeztek egy másik sráccal. Végül a másik fél elunta, elé vágott és szabályosan bebaszta a jobb oldali szélvédőt.
Kijöttek a rendőrök, majd a jegyzőkönyv felvétellel elintézett lett a dolog.
Egy hónap múlva jött a végzés, hogy az elkövető ismeretlen. Mivel 5 -en ültek a kocsiban és letagadták !!
Szerintem feljelenteni lehet,de értelmetlen!A t.szerv büntetőcédulát gyorshajtásért tud adni,de ezt soha nem fogja kideríteni.
Milyen villanyórát raktak fel?illetve az Elmű mire akar számoltatni megint lóvét veled?
Alanyi jogon jár 32A bekötésenként ha 1 fázis van akkor 1x32A ha három fázis van akkor úgy szokták,hogy kétszer 10A és egyszer 16A a fentmaradó 4A HFH-ba be kell csengetni!
Ha volt elötte is 3 fázisú órád,nézd meg hány A volt bekötve,mert nehogy kifizettesék veled a HFH újra.
Új mérőhely lett kialakítva?Hogy lett bejelentve az ELMŰ felé?Mint óraáthelyezés?Mert akkor az általad említett összegnek szinte töredéké az az összeg amiért el lehet intézni a dolgot.
A földhivatali nyilvántartást korrigáltatni kell, a pofát perelni amiért csak lehet, és a földhivatalban/önkormányzatnál is valakinek a nyakába lehet dobni a hurkot...
Ha masert nem, azert hogy masokkal ne tudjon szorakozni... es ha elkapjak barmiert, akkor ezt is a nyakaba varrjak. Penzed nem vszinu, hogy lesz, bar ugye ha nem lottozol nem is nyersz.
Van egy kerdesem hatha tudtok segiteni, merre induljak el.
A lakasomat felujitattam egy generalkivitelezovel es az egyik feladat a lakas teljes elektromos halozatanak ujra kabelezese es uj villanyora felszerelese volt. Csak a villanyora szerelesere es bejegyzesere kifizettem 75ezer forintot (60e plus AFA). A lakas felujitas befejezese utan eladtam a lakast es az atiratasoknal derult ki, hogy a villany orat soha nem jegyeztek be az ELMU-nel es a 75ezer forintrol adott szamla fiktiv, egy nem letezo BT nevere szol. Igy most tovabbi 40 ezer forintomba (legalabb) fog kerulni, hogy az orat bejegyezzek az ELMUnel es atirathassuk a lakast.
A kerdesem: jogilag mik a lehetosegeim? Feljelentsem a generalkivitelezot a rendorsegen? Van ertelme?
egyenlőre birtokban vagyok - sőt az adásvételiben van olyan sor is , hogy "a hozzátartozó mellékhelyiségekkel" és ezt mindenki úgy érti ahogy akarja !!