Mondcsak, ha van egy meglévő épület azt ugye csak átalakítani lehet, abból újat nem lehet éíteni. Vagy ennyire az a fingagyú keshedbajszú szőröstalpú menekült sincs veled egyetemben felvilágosúlva?
Ez pont olyan, mint az Aradi u.-i intézmény, amit toldoztak foldoztak, majd új építésű intézményként a vatta agyú csípás érdieknek eladták propaganda szövegként, amit kajáltak is. Most is így csináljátok? Aztán majd a kegyúr húbéres belsőkörű vállalkozói új gyanánt a sok szart kicsit lefestik és majd nagy csinnadrattával újnak eladjátok, a belső kör meg számlás, apátok fizet, majd tartja a zsebét amibe visszafolyik a lé.
Csak annyit arra a barom aecú nyilatkozatára, hogy pár 100 méterrel kell csak arébb mennie az ovisnak. Nos ha egy gyermek hóesésben fagyban, vagy esőben kell megtegyen annyit az annak örökké valóság. Ez azért is érdekfeszítő, mert a gagyi vágott fejú még arra sem használja a saját autóját, hogy főmunkaidőben délelőtt amikor a hivatalban kéne, hogy a fizetéséért dolgozzon?????, akkor is a sötétített skodrival garasszálle a tecsóba piát venni.
Lesűlhetne a bőr a pofátokról mocskok, hogy még mindíg tudjátok ezt a sok agyamentet etetni.
Megérkezett az építési engedély, így elkezdõdhet a MÁV által kisajátított Harkály utcai óvoda helyett létesítendõ új, három csoportos óvoda építése a Holló utcában. Az átadási határidõ március közepe, és ezt az idõpontot tartani kell, mert ellenkezõ esetben naponta komoly összeget kellene az önkormányzatnak
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ösztöndíjpályázatot hirdet a 2011/2012-es tanévre az általános iskola 2-3. osztályos tanulói részére az MKB Bank Zrt, a Magyar Nemzeti Bank és a Waberer's Holding Zrt. támogatásával.
A pályázat célja a rossz anyagi körülmények között élő, szociálisan hátrányos helyzetű, ugyanakkor kiemelkedő képességű, tehetséges és kitűnő tanulmányi eredményű tanulók támogatása.
Az országos ösztöndíjpályázatnak köszönhetően a kiválasztott gyermekek 12 hónapon át havi 16.000 Ft-os támogatásban a 2011/2012-es tanév folyamán. A kitűnő tanulmányi eredmény hosszútávon történő megtartása esetén a támogatást egészen a főiskolai-egyetemi diploma megszerzéséig biztosítják az ösztöndíjra jogosultaknak.
Felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy a pályázati űrlap és a kért dokumentumok benyújtásának végső határideje:
2011. szeptember 16.
A pályázatokat az alábbi címre küldjék el:
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
1066 Budapest, Teréz krt. 24.
Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan tanuló, aki az alábbi pályázati feltételek mindegyikének megfelel:
- a pályázó a 2011/2012-es tanévben az általános iskola 2. vagy 3. osztályában tanul,
- a pályázó 2010/2011-es év végi tanulmányi szöveges értékelése jeles vagy kitűnő (a magatartás és a szorgalom értékelést is figyelembe véve),
- a pályázó családjában az egy főre jutó átlagjövedelem nettó 46.000,Ft./hó összeg alatt van, a családi pótlékot is beleértve.
További információ kérhető munkaidőben a +36-1-475-7012-es telefonszámon vagy a simon.david@gyermekmento.hu e-mail címen.
Mi saját nyomtatványt használunk kiegészítésként. Jól működik, nincs belőle probléma. Mindenkit elérünk, ha szükséges, és minket is elér bárki, akinek fontos a gyermeke.
A nagyobb baj ott van, ha valaki hamis elérhetőséget ad meg, mert pl. a bejelentett lakcímen (bemutatott lakcímkártya) nem található.
Tapasztalatból mondom: ők vannak kevesebben. Legtöbben nem köntörfalaznak, megadják a tartózkodási helyüket is, elérhető telefonszámot is. Elvált szülők gyerekénél is lehet tudni, hogy mikor kit, miért, hogyan lehet értesíteni.
Lehet hogy x vagy y szülő nem viheti el a gyereket az intézményből, de ha olyan határozat született, a másik szülő is érdeklődhet a gyermeke előmeneteléről. Nem tagadhatom meg a felvilágosítást, de a Gyermekjóléti Szolgálat vagy az illetékes hatóság úgy is bekéri az intézménytől az aktuális pedagógiai véleményt, mely kitér a gyermek: ápoltságára, felszerelésére, tanulmányi fejlődésére valamint a szülői ház kapcsolattartására az intézménnyel, a gyermeket közvetlenül ellátó gondozóval, óvó nénivel, pedagógussal, védőnővel stb.
Ez nem probléma.
Az már igen, ha a pedagógus jelez, évekig eltarthat, míg egy súlyos helyzet (gyermekbántalmazás) megoldódik.
Azért nem ugyanaz mondjuk, mert elvált szülők gyerekéről van szó es egyik szülő itt lakik, a másik meg ott. Még olyan is van, hogy egyik héten az egyik szülő viszi haza, másik héten meg a másik. Vannak olyan gyerekek is, akik csak hétvégén lehet szüleivel (bentlakásos iskola, othhon, stb., de nem állami gondozott).
És igen, nagy szabadság van, többféle nyomtatvány közül válogathat az iskola. De tartom: a jó formanyomtatvány a lehető legtöbb szituációra gondol. Lehet, hogy az egyszerű ember csóválja a fejét a hülyének tűnő kérdésen, de ha meg nem lenne, akkor sokan nem tudnák értelemszerűen kitölteni ... A lényeget kell nézni: a lehető legtöbb hasznos információt adják egymásról a felek. Én pl. gyakran hiányolom a telefonszámot és az e-mail címet ... az meg tutira minden szülőnek más ...
Hú ha Illés! Miért nem ugyan az? Csak nem azért, mert ahol lakik, az mondjuk a Hunyadis körzetbe predesztinálná, de inkább a Kőrösis körzetbe jelentkezik át? (Vagy Isten ne adja a Széchenyisbe.) Vagy mondjuk Felső - parkvárosi létére még is Széchenyis, vagy Kőrösis, vagy pont Kafka Margitos Bivalyborzasztón, mert a szülő azt hallotta, hogy ott már az első végén diplomát osztanak médiaismeretekből és eleve felveszi az RTL azt, aki oda jár!
Igazad van. Nem ellenőrzés, nem kontraszelekció, pusztán infóéhség. De abban nincs igazad, hogy ez egy séma, mert nálunk meg egy másik van, ahol ráadásul a napközbeni elérhetőség (cím, ect) is szerepel, mint kérdés.
Hát nem. Nem készül minden "típus"-nak külön formanyomtatvány. Egy van. A formanyomtatványok meg olyanok, hogy az a jó, ha minél több szituációra laklamazható. Nagyon sok gyereknél nem ugyanaz a cím. És szükség lehet rá. Ahol meg ugyanaz a cím, annak sem kell többször ugyanazt leírni, erre találták ki a "ua" formulát, illetve az üresen hagyást (csak a releváns adatokat tessék kitölteni).
Ha a cél az, hogy értelemszerűen és hasznosan tájékoztassák a felek egymást (lásd tájékoztató füzet), akkor ezek normális kérdések és piciny ikúval is megválaszolhatóak a gyermek érdekében. Itt nem ellenőrzés a cél (ezért sem ellenőrző füzet), hogy ki hol lakik ...
Na!!! Mi történt? Ide is fel lehetne tenni a tények közlését? vagy ez már olyan sikamlós, hogy az aki ide leírja esetleg balesetben fog még a végén kimulni?
Tán csak nem valami sikítós, elorzós dolog van a háttérben?
A leszerelés, és hazahozatal körülményeiről nem írt a Zújság ? Nem részletezték, milyen körülmények között voltak elszállásolva a leszerelést végző ÉKF dolgozók, ill. az alpolgármester-vezette városházi különítmény ??
"Mint ismeretes, egy Hollandiából érkezett adomány jóvoltából 35 tanterem teljes berendezését cserélték le az Érdligeti Általános Iskolában. Az iskolabútorok leszereléséről és ideszállításáról Érd Város Önkormányzata gondoskodott. Vasszekrényből 70 darabot hoztunk el, faszekrényből 60-at. Fa komód (a tantermekbe) 14 darab, tanári asztalok, székek 30 darab, tanulói székek és padok 30 osztályra – ami alaphangon 750 padot és széket jelent –, kárpitos fotelok (az aulába) 2 garnitúra, tv, video-, és DVD lejátszó 30 darab (konzolokkal, kábelezéssel), iratrendező szekrények 20 darab, számítógépasztalok 15 darab, satupad (a technikaterembe) 4 db, kerek székek (a technikaterembe és az ebédlőbe) 110 darab, valamint krétás és filces táblák 8 darab, hûtőszekrény 2 darab és fagyasztó 2 darab érkezett. Voltak olyan berendezési tárgyak, amiket az iskola úgy ítélt meg, hogy nem tudja felhasználni. Úgy gondoltuk, hogy ezekből az eddigi, azt kell mondjam: nagyon lerobbant hivatali irodai berendezéseket is kicseréljük." Forrás: Érdi Újság
valóban nem derül ki, hogy ki tartozik. de az igen, hogy kinek: Nagy Olga, Tudás Könyvkuckó Érd, Budai út 22. Korall-ház (a virágos és a gyógyszetár között) = 4 millió forint, már tavaly is hír volt!
Az érdi Érdligeti általános iskola igazgatónője szerint náluk is többféle problémát jelzett az ÁNTSZ,
tessék má megmondani, hogy melyik ez az iskola,mert a jelzett iskola még nem is indúlt el.
tessék megmondani,hogy melyik az az igazgatónő,mert annak az iskolának, amelyiknek nincs is még OM. emgedélye nem lehet igazgatója sem,bár talicskásék királyi rendeletben megtették annak.
"A vécépapírtól a kémiatanár kávéjáig - az iskolák állapotát vizsgálta az ÁNTSZ
A kémiai kísérlethez előkészített tárgyak mellett kávézó tanárnő, a megviselt folyékonyszappan-tartók, de az elöregedett csőszerelvények és a túl párás konyha miatt is figyelmeztetett általános iskolákat az ÁNTSZ, amely az iskolák közegészségügyi állapotát vizsgálta az elmúlt hónapokban.
Az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) gyermek- és ifjúságegészségügyi osztálya indította el egy évvel ezelőtt azt a vizsgálatot, amelyben az ÁNTSZ munkatársai általános iskolákba látogattak, és a közegészségügyi állapotokat mérték fel. Az Index a múlt héten érdi iskolák vizsgálatának eredményei alapján azt írta, az összesítés lesújtó képet fest majd a közoktatás körülményeiről, Érd 8 általános iskolája közül ugyanis 5 kapott értesítést arról, hogy a hiányosságok "súlyosan veszélyeztetik a gyermekek egészségét és testi épségét"...
Az érdi Érdligeti általános iskola igazgatónője szerint náluk is többféle problémát jelzett az ÁNTSZ, de a helyzet "nem tragikus". Problémásnak találták például, hogy egy kémiai kísérlethez a következő órára előkészített eszközök mellett kávézott egy tanár a munkaasztalon, illetve, hogy egy üdítősflakont is felhasználtak az egyik kísérlethez. Hiányzott továbbá a biztonsági lap a szekrényről - sorolta az igazgatónő, aki szerint ezeket a problémákat könnyen lehetett orvosolni. Voltak olyan kifogások is, amelyek anyagi ráfordítást igényelnek, ezekről azonban nem mondott részleteket az igazgatónő, csak annyit, hogy még egyeztetnek róluk. Hozzátette, eddig nem kaptak forrást a javításokra, amelyeket egyébként mindig határidőre el kell végeztetni. Mire az új tanév kezdődik, az átalakítások szerinte elkészülnek..."
És majd az ovi mellett fognak dolgozni a töltésen a gépek,meg dübörögni fog ott a sok teher vonat. Ez igen,így kell csinálni. És ezt a határozatot, már előre a frankció közösülésen bejelőlték, hogy kötelező megszavazni. Már hogyne havi 120.000 Ft tisztelet díjért, amit potyán kapnak a fityiszese képviselők mindent a kedves főnökért.
Na és elkezdődött már az ovi építése,mert szerintem ez a pénz kevés lesz megint,mint minden más ingatlan beruházásra , építési terv van már hely ki van jelőlve.
Ja és ha jól tudom a NIF is határidőhöz van kötve, így nem hiszem, hogy az érdi -ej ráérünk ,előbb megtömjük a zsebünket és választásoknál lepattanunk - módi alapján fogja a dolgokat kezelni.
Tartok attól, hogy sok bölcsis már igen csak az iskola padjait fogja koptatni,mire az a bizonyos leendő ovi elkészül. Mármint egy új, nem egy düledező valamilyen épület restaugrálása során ovodának kikiáltott épület csinnadrattával történő átadása.
Előterjesztés címe: SÜRGŐS ELŐTERJESZTÉS: Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-vel a Harkály utcai óvoda ügyében Tárgy: Tisztelt Közgyűlés !
A Budapest-Tárnok-Kelenföld vasút korszerűsítése érdekében több érdi ingatlan kisajátítására került sor. Ezen kisajátítási eljárások része volt az Érd belterület 17477 hrsz-ú, kivett óvodaként nyilvántartott (eredetileg a kisajátítási határozat meghozatalakor 1274 m2 nagyságú), jelenleg a változást követően 1027 m2 nagyságú, közismerten Harkály utcai óvodát is magába foglaló ingatlan is. A Közép-Magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal B-2603/2/2009. számú határozatával fent meghatározott ingatlant kisajátította, és kártalanítási összegként 58.450.000,- Ft-ot állapított meg. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata a kisajátítási határozatban foglalt kártalanítási összeget vitatva próbálta a birtokba adást késleltetni, azonban - mivel a NIF Zrt. a birtokbaadással egyidejűleg ingatlan kiürítést is kért - 2011. július 18-án az óvoda birtokba adása a NIF részére megtörtént. A birtokbaadás óta eltelt időben levél és szerződés váltás is történt annak érdekében, hogy a NIF számára ugyan birtokba adott óvodát az új óvoda megépítéséig e célra lehessen ingyenesen tovább használni. A kialakult helyzet együttműködési megállapodásban történő konszenzusos rendezésére különös okot adott az is, hogy az óvoda működésének veszélybe kerülésé, illetve az oda járó gyermekek ellátása okán dr. Szabó Máté Úr, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is megkereséssel élt. Kérem a Tisztelt Közgyűlést a mindkét fél részéről véglegesnek tekinthető együttműködési megállapodás tervezet megtárgyalására és elfogadására !
Érd, 2011. július 26.
T. Mészáros András HATÁROZATI JAVASLAT
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a határozat mellékletét képező, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-vel a Harkály utcai óvoda ügyében kötendő együttműködési megállapodásban foglaltakkal egyetért, és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására, valamint a közjegyző előtti nyilatkozat megtételére.