Igen, arab nyelven, úgy ahogy azt Gabriel (Dzsibril) angyal lehozta. Természetesen minden muszlim tisztában van a szavak jelentésével, imái értelmével. De itt van példaként mindjárt két szó, abból a mondatból amivel imáinkat, cselekedeteinket megkezdjük. Míg azt mondom:
Ar-Rahmáni-r-Rahím
Magyarul csak annyit mondhatnék (általában a fordításokban ez áll): a Könyörületes és Irgalmas, de igazából nincs is magyar szó ezeknek a szavaknak a megfelelőjére. Amikor arabul kimondom, akkor tisztában vagyok annak a szónak a valódi jelentésével, amit kimondok. Nem csak szándékban, de a helyes szavakban is megnyilvánulhat imám.
Ar-Rahmáni-r-Rahím. Rahmán a magyar fordításokban általában Könyörületes. Ebből azonban nem derül ki, hogy a rahmán szó személyi tulajdonság. Allahot illeti csak meg. Ez az Ő egyik neve, másra nem lehet ezt a kifejezést, ezt a nevet használni. Míg a rahím az arabban cselekvés vagy igei tulajdonság, ami átfog minden embert. Minden ember lehet rahím, mindenki lehet irgalmas vagy könyörületes. Ez a rahím szétterjed mindenki számára, és mindenkit átfog az evilágon és a túlvilágon.
Mint ahogy ez egy hagyományban is van, hogy:
A könyörületem már mindent átfog. A rahmeti átfog mindent mondta Allah – egy hagyományban.
Egy másik hagyomány szerint amikor Isten megteremtette a rahmánt, a könyörületet, akkor egyet leküldött a világnak. Az élőlények számára, a teremtett lények számára, és megtartott magánál kilencvenkilencet. És az az egyszeri könyörület, amit leküldött, ez az a könyörület, amit az állat akkor csinál, amikor pl. fölemeli a patáját, hogy ne taposson el egy másik állatot. Vagy amikor egy anya, könyörületes, és félti a gyermekét, mert nem akarja, hogy baja essen. Ez egy kis adag könyörület, és nem hasonlítható egyáltalán Allahnak a Könyörületéhez, Aki megtartott magánál kilencvenkilenc könyörületet. Az Ő könyörülete sokkal nagyobb. Sokkal könyörületesebb, mint az ember. Mi ezt nem is tudjuk elképzelni, hiszen ekkora könyörületre képtelenek vagyunk. Mi az anya könyörülete Isten könyörületéhez képest, aki 99szer könyörületesebb mint az az érzés, amit mi egyáltalán át tudunk érezni. A rahmán szó olyan könyörületet jelent aminél már nem lehet nagyobb könyörület és irgalom, míg a rahím azt jelenti, hogy mindenki számára szét lett osztva, mindenkit átfog ez a könyörület.
Vagy itt van a következő szó, mindjárt az imánk szövegében, mindjárt az Ar-Rahmáni-r-Rahím szavak után a hemd. A hemd jelent egy szóban dicsőséget, hálát és köszönetet. Egyszerre dicsőítése és egyszerre köszönet is Istennek. És így tovább és így tovább....
Sokan elborzadnak azon, hogy egy magyar embernek hogy lehet arabul imádkoznia, mikor Isten megérti őt a saját nyelvén is. Azonban nálunk is, mint a keresztényeknél is, van egy kötött imaszöveg, amitől mi nem akarunk sem szóban, sem gondolatban eltérni. Itt az alábbi hozzászólásokban látszik, mit eredményez egy-egy fordításbeli különbség, még ha csak egy-egy kötőszó is az. Hogyan módosulhat az ima értelme.... holott ennek – főleg a legszentebb imában – nem szabadna, hogy így legyen. Itt nem lehet vélekedésekre én úgy gondolom hogyokra hagyatkozni. Egy muszlim ember helyesen imádkozni kb. egy hónap alatt megtanulhat. Megtanulhatja az Isten által megszabott mozdulatokat, és azt a szöveget, ami számunkra előíratott. Ilyenkor gondolatban is, kimondva is helyesen mondjuk, úgy ahogy ezt Isten előírta számunkra. És a napi ötszöri imánkban ezek a gondolatok mindig helyesen ivódnak egyre beljebb és beljebb a hívő szívébe, ami aztán egyre erősíti őt Isten által vezérelt hitében.
Az imákhoz nálunk szervesen kapcsolódnak a mozdulatok. Minden mozdulatnak megvan a saját jelentősége. Beszélgettem erről egy pár emberrel már. Egész biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan vannak, akik a keresztény letérdelést, természetes póznak tartják, de akikkel én beszéltem, azok az emberek inkább feszélyezve érezték magukat közben. Jómagam is ezt pl. soha sem éreztem természetes póznak, amikor Isten előtt álltam. Mindig kényelmetlenül, mesterkélten éreztem magam imáim közben. Az iszlámban az, hogy leborulok Isten előtt, arcom a földre helyezem, hogy a legnagyobb tiszteletet adó pózt veszem fel vele szemben – számomra természeten hat, mert a mozdulataim is visszaadják szavaim, gondolataim. Az első pillanattól ahogy elkezdtem, magaménak éreztem.
Természetesen ezek a kötött imák, mozdulatok nem jelentik azt, hogy az ember nem fejezheti ki magyarul is háláját, kérését Istennek. Az előírt imádságok után lehet fohászkodni, ahol a saját szavainkkal és nem kötött szöveggel mondunk hálát Istennek, vagy könyörgünk irgalmáért.
Imáink közben, vagy már fohászaink meghallgatása képpen, baraka – isteni áldás - száll az imádkozóra, ami akkor és ott a szív megtisztulásával könnyekben és hálával teli boldogságban nyilvánul meg. A napi öt ima amit az ember helyesen, Istennek tetszően, Isten akaratát követve végez el, a hívő embert egy olyan állapotban tartja, ahol a nap minden szakában az élet nagy rohanásában is figyelmet tud fordítani arra, hogy mik is azok a valós értékek, amikért szaladnunk kell az életben, és mik azok, amikért nem kár, ha elmaradnak.
Bízom abban, hogy nem veszed kioktatásnak. Csak a saját véleményemet írom le, amit a Bibliából próbáltam kialakítani. Egyébként nem látom, hogy bele lennél gubancolódva e dolgokba. De nézzük a két fordítást:
1. "És ne adj át minket megpróbáltatásnak, hanem szabadíts meg a gonosztól!" (Mt. 6:13 - Szent Pál Akadémia fordítása - még két hasonló magyar fordításról tudok.) Azt mondja nekem ez a fordítás, hogy az imádkozó szerint a próbákkal Isten a gonoszságba tereli az embert, és nekünk külön kérni kell Őt arra, hogy valami jót tegyen. Ez csak látszólag van így, hiszen már az első imáink előtt is Tőle származik mindaz, ami számunkra jó és hasznos. Nem tudjuk megítélni, hogy melyik próba miért szükséges a mi életünkben, ismereteink hiányosak: "Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig..." (1. Kor. 13:12) Mivel az igazságnak csak egy részét ismerjük (és persze a velünk történő dolgok következményeit is hasonlóképp), így bolondság azt mondani Istennek, hogy: Majd én megmondom neked Isten, hogy miként szabadíts meg a gonosztól. Vagyis: ne a próbák által, hanem valami más úton. Teljesen emberi okoskodásnak látszik számomra.
2. "És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól." (Mt. 6:13 - Károli fordítása - még három hasonló magyar fordításról tudok.) Ez a fordítás teljesen más üzenetet hordoz: Ne tedd Isten azt ami nekem fáj, de ha szükségesnek látod, akkor, jöjjenek a próbák. Itt az ember nem maga akarja irányítani az életét, hanem meghívja Istent jellemfejlődésének irányításába.
Most már csak azt kell eldönteni, hogy a Biblia egésze mit tanít az önátadásról és az engedelmességről (hiszen tudjuk, hogy a Biblia szövegei nem mondanak ellent önmaguknak): "Keressétek meg majd az Úr könyvében, és olvassátok: ezeknek egy hijjok sem lesz, egyik a másiktól el nem marad; mert az Ő szája parancsolta, és az Ő lelke gyűjté össze őket!" ( Ésa. 34:16) Mindkét variáció nem lehet helyes, mert mást állítanak. Én a Károli félénél maradok, mert a Biblia többi részétől ez "nem marad" el. (Persze ezzel nem mondom azt, hogy az általad idézett fordítás kidobandó, pl. nagyon sokszor használom a Csia féle fordítást.)
"...Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek." (Ap.csel. 5:29)
"Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti... De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz... megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által." (Rm. 8:7,11)
"Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején." (1. Pt. 5:6)
"... Az Isten a kevélyeknek ellenök áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád. Engedelmeskedjetek azért az Istennek..." (Jak. 4:6-7)
Még csak annyit a fordításokról, és arról, hogy milyen nehéz is - szerintem lehetetlen - egy fordításnak visszaadnia a teljes eredetit:
Az arab is a sémi nyelvcsalád tagja, amiben a Torah is íródott. Az arab nyelvben számtalan szó van, számtalan árnyalatban, amit a magyar nyelv pl. képtelen visszaadni.
Amikor mi Korán fordítás magyarázatokat olvasunk, akkor sokszor van, hogy egy-egy szót kb. 4-5 mondatban magyaráznak el magyarul, hogy mit is takar valójában, mire megközelítik az eredeti szó értelmét. Hát lehet ezt visszaadni akkor egy fordításban?
Viktor, szerintem a 2000. fordítás is csak egy fordító álláspontját tükrözi, és nem Istenét.
Épp ezért is helyeslem, amit sok kivülálló nem ért meg az iszlámban, hogy miért kell az eredeti, változatlan KOránt olvasnunk, és értelmeznünk, nem pedig holmi silány fordításokkal élnünk. A fordítás csakis segédletként szolgálhat a KÖNYVek olvasásánál. Ugyanis, mint ez most is felmerült ezek nem irodalmi alkotások, hanem Isteni kinyilatkoztatások, amiket nem lehetnek félre fordítani és egy szavukat sem megváltozatni.... hiszen a fordításokban, az emberek önkényes cenzúrázgatásaiban elferdülhet a mondanivaló, és helyetelen értelmezésekre adhat okot.
Kedves lsr,
kérdésedre a válasz így hangzik magyar fordításban:
"Mondd: "Menedéket keresek az emberek Uránál,
az emberek királyánál,
az emberek Istenénél:
minden lopva sugalmazó elől,
aki (gonosz gondolatokat) sugalmaz az emberek keblébe -
legyen ő dzsinn avagy ember." (114. szúra)
Ezek a mi sátánjaink - akik gonosz gondolatokat sugalmaznak... (vagy különböző rontásokkal árasztanak el bennünket) Ezek lehetnek emberek és dzsinnek egyaránt. Az iszlámban Iblisz, nem bukott angyal, mint a keresztény hitben, hanem a dzsinnek közül való (a dzsinnek ugyan ugy, mint az emberek lehetnek jók is, rosszak is). A dzsinnek ugyan úgy, mint az ember megkapták a szabad akaratot Istentől. Ezért is tudott Iblisz ellent mondani Isten akaratának. Azonban az angyalok nem kapták meg ezt az isteni kegyet, így ők hűen követik mindenben Isten parancsait. Nincs meg számukra a szabad akarat lehetősége. Ezért is tartja úgy az iszlám, hogy az az ember, vagy dzsinn, aki szabad akaratából, Isten akaratának veti alá magát, jobb mint az angyalok.
A sátánon, dzsinnek, emberek, angyalok viszonyát az iszlám hitben kifejthetem bővebben is, ha érdekel, de azt hiszem ez már nem ennek a topicnak a témája.
Egy biztos. Az, hogy a legszentebb imának soraiban különböző javítgatások, felfogás különbségek vannak nem helyes. MOndhatjátok azt, hogy ez csak fordítás kérdése. De Istenhez amikor imádkozik valaki, akkor ezeket az esetleg melléfordításokat mondja, ami nem helyes. Az ember imádkozzon úgy, ahogy az számára előíratott. Ha már Isten leküldött egy imát, hogy ezt mondja az ember, akkor mondja ezt helyesen. Helyesebbnek tartom az iszlám álláspontját, ahol tilos máshogy imádkozni, csak úgy, ahogy ezt Isten elrendelte. Legyen ez Kínában, Amerikában, Afrikában, vagy itt Magyarországon - minden muszlim egy és ugyan azt az imát mondja, betűről betűre, azt amit Isten elrendelt. Természetesen az imák utáni fohászok már lehetnek egyéniek, a saját szívünk szavunk alapján.... azonban ezek már nem imák, hanem fohászok.
Persze más a kérdés, (most vettem észre kérdésedben az irodalmi alkotás kifejezést) ha az írásművel szemben nem támasztjuk az igazság, hanem csak a szórakoztatás igényét. Ha legendának, tanulságos mondának tartod a Bibliát, akkor nem vizsgáljuk az igaz/hamis kérdést, és azt lehet mondani, hogy mind a tíz fordítás tartalmazza a lényeget és mind szórakoztató.
De a fórumon más a gyakorlat, hsz gombamódra nőnek a xyxyyxyyx vallás/felkezet/gyülekezet tévtanításai topikok. Még tán aranyviktor tévtanításai is van, ha jól emlékszem. Ez pontosan azt a szemléletet mutatja, hogy mindenki egyet tekint igaznak ( a sajátját) és csak az azzal megegyezőt, és minden mást pedig hamisnak. Így van, vagy nem így van?
Úgy érted, ha pl. tízen fordítják le ugyanazt az irodalmi alkotást, akkor 9 hamis értelmezés?
Nem. Úgy értem, hogy maga a fogalom logikája szerint több egymástól eltérő verzióból csak egy lehet teljesen igaz. A fogalom másik logikája szerint amelyik nem igaz, az csak hamis lehet.
Ha jelentéktelen a fordítási-értelmezési különbség, annak talaján nem tud létrejöjjön külön egyház. Visszatérve premisszánkhoz tehát 2150 különálló egyház, 2150 egymástól jelentősen eltérő értelmezés-fordítás, a logika egyet enged ebből igaznak, ergó 2149 hamis.
Szerintem jóval több, mint 2150 keresztény felekezet, egyház, kisegyház jött létre, de korántsem azért mert mindenki másképp fordítja meg értelmezi a Bibliát. Ha mindenki egységesen fordítaná, meg értelmezné, akkor is csak egyetlen Egyház lenne a kereszténység, mivel Krisztusnak csak egyetlen Egyháza van. A különböző egyházak/felekezetek/gyülekezetek - ennek részei.
És ha van 2150 féle fordítás illetve értelmezés, akkor ebből logikusan következik, hogy minimum 2149 hamis értelmezés és fordítás forog közkézen, ha közülük egyetlen is igaz.
Úgy érted, ha pl. tízen fordítják le ugyanazt az irodalmi alkotást, akkor 9 hamis értelmezés?
Köszönöm a linket. Az általad idézett fordításban szereplő "hanem" szó elég nagy mellényúlásnak tűnik számomra. (Vagy pedig egy egyház speciális tanításának az igazolására született "elfordítás" is lehet.) Mert hogy így szinte az ellenkezőjét mondja, ami ellenkezik a Biblia többi idevágó részével. (Meg az "eredetivel" is, amiről több fordítás tesz bizonyságot.)
De a "megpróbáltatásnak" kifejezés igen korrektnek tűnik...
Igen, látom, új fordítás, dehát épp ez az, hogy azért jött létre immár 2150 keresztény felekezet, egyház, kisegyház, mert mindenki másképp fordítja meg értelmezi a Bibliát. Ha mindenki egységesen fordítaná, meg értelmezné, még mindig egyetlen egyház, Egyház lenne a kereszténység.
És ha van 2150 féle fordítás illetve értelmezés, akkor ebből logikusan következik, hogy minimum 2149 hamis értelmezés és fordítás forog közkézen, ha közülük egyetlen is igaz.
Te magad idézted:
"Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért."
Véleményem szerint a Miatyánkban ez a sor nem helyes megfogalmazásban áll. Mindenki tudja miről van szó.. számomra is természetesek azok a dolgok, amiket irtál. Azonban helyesebben hangzana az a fohász, ami azt kéri, hogy Isten szabaditson meg minket a sátán kisértéseitől és annak minden gonoszától, mint az, hogy arra kérjük Istent, ne vigyen minket a kisértésbe, de szabaditson meg a gonosztól.
Természetesen tudom, hogy az embert mikor megpróbáltatások érik, nehézségek, kisértések, azok egyfajta megmérettetések... mint ahogy az egész mostani életünk is egy megmérettetés. Azonban ahogy Jóbnál is, a fájdalmakat, próbatételeket a sátánok teszik a válunkra - Isten engedelmével. Azonban akár jó, akár rossz ér minket az életben mindent Istennek köszönhetünk... hiszen Isten tudja mit miért enged, ad és vesz el. Amiből látszólag kárunk származna lehet hogy később hitünk erősiti, lelkünk épiti... azonban ezek a kisértések sátáni művek, a megmérettetéssel a sátán akar minket maga mellé veszelyteni. Azonban minden jó, ami ér minket Istennek köszönhető, és minden rossz ami ér minket saját magunknak köszönhetjük.
Szövevényes szálak ezek, amikbe bele vagyunk gubancolódva mi is emberek és a mi sátánaink is.... Mindezt mégis Egy Valaki irányitja látja át fenntről, az, aki minden dolgok tudója, és minden dolgok irányitója.
Van egy Korán ája, ami igy hangzik magyar forditásban:
"Mondd: "Menedéket keresek a hajnalhasadás Uránál
annak rossza elől, akit teremtett..."
Ez a két sor hiven tükrözi azt a viszonyt amit a sátán kisértése, és Isten akarata irányit felénk.... kisértés, próba képében.
Csak a Biblia oldaláról tudom megközelíteni felvetésedet...
A lényeg röviden:
Az egész mondatot olvassuk el, hogy megérthessük: "És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól." (Mt. 6:13/a)
Ma így mondhatnánk imánkban:
Istenem, kérlek, ne engedj rám olyan javító-nevelő feddéseket és próbákat, amik fájnak nekem, de ha szükségesek ahhoz, hogy megszabadíts a bűn fogságából, és hogy örök életet nyerhessek (akár másokért is), akkor mégiscsak engedd rám azokat a Te akaratod szerit.
Jézus tömören és nagyon bölcsen fogalmazta meg a mintaimádságnak ezt a részét is. A teljes odaszánást, és a szükséges jellemfejlődés elfogadását foglalja össze benne.
Nézzük a témát részletesebben:
Sátán (a Biblia szerint) tudja, hogy ő már el fog veszni, hiszen nem akar megváltozni, és nem akar élni az üdvözülés lehetőségével. Elutasító magatartása a büszkeségből, az önzésből és a gyűlöletből táplálkozik. Így, mivel biztos pusztulásában, arra törekszik, hogy ahányat csak lehet, elveszítsen Isten többi teremtményei közül is. Ám Isten hatalma messze túlszárnyalja teremtménye, Sátán hatalmát. Ráadásul a világmindenségben semmi sem történik meg Isten engedélye nélkül. Meg is fékezi mindig Sátán pusztító szándékát. De van két kivétel:
1. Isten nem védi meg (teljesen) Sátán ármánykodásától azokat, akik elutasítják segítségét. (Tiszteletben tartja döntésüket.)
2. Ha a kellemes adományokkal már nem lehet egy embert felrázni a lelki sötétségből (ami a halálba viszi őt), akkor Isten szintén félre vonul egy kissé, hogy jelenlétének hiányakor lássa meg az ember, hogy hova is tart, milyen szörnyű pusztulás felé. Ekkor Sátán valamennyire szabad kezet kap, de csak annyira, amennyire az üdv szempontjából végül hasznos lesz az egyén életében. Ezért is mondhatjuk ki: minden a javunkra van, még az is, amit most nemkívánatosnak tartunk. (Vigyázat! Ez nem azt jelenti, hogy akkor mostantól helyes lenne nekünk is másokkal rosszat tenni. Hol van a mi bölcsességünk az Istenéhez képpest?)
Tehát Isten nem azért enged ránk próbákat, hogy elősegítse végleges elbukásunkat. Azért teszi ezt, hogy általuk is fejlődjünk. Csak akkor nyúl a "fájdalmas" próba fegyveréhez, ha az ember másként már nem megszólítható, vagy csak ezzel az eszközzel érhető el a további jellemfejlődés az Isten hasonlatosságának irányába.
"... Noha most kissé, ha meg kell lenni (mert szükséges) , szomorkodtok különféle kísértések között, hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor." (1. Pt. 1:6-7) Tehát leginkább ezek a "különféle kísértések" (próbák, és feddések), és az ember saját döntése (engedelmessége) teszik alkalmassá az embert arra, hogy ismét együtt éljen Istennel egy szereteten alapuló világban, a békesség hazájában.
Így már látjuk, hogy a kísértés nem Istentől származik ("... az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért..." Jak. 1:13), de Ő engedi meg javunkra, és csak a szükséges mértékben. "... Hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek (elviselhetitek); sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek (elviselhessétek)." (1. Kor. 10:13)
Mai szóhasználattal azt mondanánk a kísértés szó helyett: próba. Tehát kísérteni valakit annyit jelent: megpróbálni. Ráadásul kísértés fogalmát legtöbbször összekeverjük a kívánság fogalmával: A személyes testi kívánságaink, nem közvetlenül Sátántól származnak, hanem öröklött természetünkből, és kialakított szokásainkból. Sátán csak ezeket gerjeszti, ha Isten megengedi számára. Természetesen, ha nem szolgálná javunkat, akkor Isten nem is engedné meg. Pl.:
"... a Sátán meg ne kísértsen (próbáljon) titeket..." (1. Kor. 7:5)
"... mindenki kísértetik (megpróbáltatik), a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága..." (Jak. 1:14)
A következő igék megmutatják a kísértések (próbák) igazi okát és célját:
"Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása (!) kitartást szerez.
A kitartásban (Isten parancsolatainak állhatatos megtartása által) pedig tökéletes cselekedet (élet) legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül....
Boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az Úr ígért az őt szeretőknek.
Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Hanem mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szűl; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.
Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka." (Jak. 1:2-4, 12-17)
"... tudván, hogy a háborúság békességes tűrést (állhatatosságot) nemz,
a békességes tűrés (állhatatosság) pedig próbatételt (próbában való megállást),
a próbatétel (próbában való megállás) pedig reménységet (élő, igazán bizakodó reményt),
a reménység (élő, igazán bizakodó remény) pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe (így ha ezt a szeretetet követjük, akkor nem lesz miért szégyenkeznünk senki előtt sem)..." (Rm. 5:3-5)
Tehát szükséges kérnünk: Isten ne taníts úgy, hogy fájjon, de ha nincs már más út, akkor legyen úgy... Ámen.
A Miatyánkkal nekem egy problémám van, mégpedig a:
"És ne vigy minket a kísértésbe" fohász.
Nem Isten visz minket a kisértésbe, hanem a sátánok.
"És emlékezz szolgánkra, Jóbra! (Emlékezz arra), amikor Urához kiáltott: "A Sátán balsorsot és gyötrelmet hozott rám." (Korán 38.41)
Arra már valószínűleg rájöttünk, hogy lottó 5-öst, piros Ferrarit hiába kérünk Tőle. (Bizonyára tudja az Isten, hogy nem szolgálná a javunkat, bár lehet, hogy most éppen másként gondoljuk...)
Ha elfogadjuk azt, hogy a felfoghatatlanul hatalmas és bölcs Istennél van az irántuk érzett legmélyebb szeretet, akkor bizalom ébredhet bennünk Iránta. "És ez az a bizodalom, a mellyel Ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, a melyeket kértünk Ő tőle." (1. Jn. 5:14-15)
"Az Ő akarata szerint" kérni. A dacos ember ekkor rögtön el is akarja dobni ezt a lehetőséget, mert nem értette meg a dolog lényegét. Az a baj, hogy saját magunkból indulunk ki, és úgy gondoljuk, hogy Isten is olyan, mint mi. Mekkora tévedés, Istenben nincs önzés. Ha jól belegondolok, akkor szeretném azt, hogy az Ő akarata legyen meg.
Hogy miért?
1. Azért, mert Ő sokkal jobban átlátja a dolgokat, mint én. Ismeri a jövőt, és a dolgok következményeit. Látja, hogy mely döntéseknek mi a hosszú távú hatása, eredménye.
2. Azért, mert Ő jobban szeret engem, mint én saját magamat. Ebből következik, hogy még inkább javamra akarja fordítani a dolgokat, mint én magam.
3. Azért, mert Neki meg van hozzá a hatalma, és a bölcsessége, hogy akaratát beleegyezésemmel megvalósítsa rajtam is.
Akkor mit is kérjünk?
Kézenfekvő a rövidke ima: "Legyen meg a te akaratod". Ez jó is, és szükséges kijelentés minden ima végén, de...
De nem elég ahhoz, hogy kimerítsük az Isten imáról szóló tanítását. Jézus a Miatyánk mintaimádsággal tanít bennünket is imádkozni.
"Ti azért így imádkozzatok:
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;
És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.
Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.
Ámen!" (Mt. 6:9-13) Ez a mintaimádság átgondolásra érdemes: minden sora imatémák csoportjait tárja fel előttünk. Mint egy ima vázlat, úgy tárja elébünk a legfontosabbakat.
A Miatyánk elemzésével már foglalkozott egy topik: AZ IMA - GONDOLATOK A MIATYÁNKRÓL, de sajnos a sok offolástól régen elsüllyedt. Mivel ott nem volt minden fontos rész kibontva, így jó lenne itt folytatni...
"Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik." (Mt. 7:7-8)
Isten, bárhol vagy és bármilyen is légy, de ha nem vagy is úgy, ahogy mi képzeljük, kérlek, fogadd őt szeretettel.
Add, hogy otthonára, s békességre találjon, hogy megnyugodjon, elcsituljon végre Tebenned.
Vezesd megértéssel végtelen utaidon, fürdesd fényedben, melegedben.
Ámen.
Hitem szerint pedig (bár kereszténynek mondom magam):
1. lesz sok magát kereszténynek mondó ember, aki nem üdvözül,
2. és lesz sok magát nem kereszténynek valló ember, aki viszont igen.
Egyetértek, és kiegészíteném. Ott történik szerintem félreértés, hogy az üdvözülést sokan Jézus személyéhez, nem pedig a Krisztusi szellemiséghez (!!!) kapcsolják. Utóbbi pedig bármilyen vallásuban, ateistában, Jézust nem ismerőben is élhet.
Én a 3. pontban leírtakat választanám, ám ez egyátalán nem könnyű és nem is biztos, hogy működik.
Az imával kapcsolatban: én is milyen sokszor érzem ezt a visszahúzó erőt és sajnos a legtöbbször engedek is neki.
De amikor érzem a késztetést az imádkozásra és azonnal megteszem, igen nagy áldásokat nyerek.
Miért nem lehet ez mindig így? Én nem szeretek harcolni se mással, se magammal.Békében szeretnék élni, a világgal is, és magammal is.
Számomra úgy tűnik, hogy sokszor a legerősebb hitű emberek is meginognak Istenbe vetett bizalmukban. Aggodalom tör az emberre:
1. Vajon ez vagy az az imám miért nem teljesül?
2. Meghallgat e az Isten?
3. Mit hoz a jövő: jót vagy rosszat?
Aggodalom születik, mert nem tudjuk elképzelni a valóságot, ami a következő:
1. Isten sohasem hagy bennünket magunkra (csak ha akarjuk, de sohasem megy olyan messze tőlünk, hogy ne látna, vagy hallana bennünket).
2. Isten nagyon szeret bennünket, és nincs lehetetlen előtte. Ebből következik, hogy bármi is történik velünk, azt mind a javunkra forgatja. (Csak egy feltétele van a dolognak: szabad kezet adni Istennek, hogy segíthessen.) "Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik
Istent szeretik, minden javokra van..." (Rm. 8:28) "Akik az Istent szeretik" azok nem mások, mint az Istent őszintén (szívből és nem önző számításból) választók.
"Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? ...Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek." (Mt. 6:31-33) De áteshetünk a ló másik oldalára is, ha anyagi javainkból az eleget is keveselljük: "...Elégedjetek meg azzal, amitek van..." ( Zsid. 13:5)
Istenhez forduló kéréseink sohasem hiábavalóak. El kellene gondolkoznunk azon, hogy miért gondoljuk "rövidnek" az Isten karját. Be kellene látnunk, hogy Őt nem kötözik meg az embert körülvevő korlátok. Igazi nyugalomra tehetnénk szert, ha csak Reá tekintenénk, és nem engednénk meg magunknak, hogy a hétköznap gondjai elcsüggesszenek. Bármikor éd bármit kérhetünk, és aki Tőle kér, az mind kap.
Az ember melyik Biblia értelmezési irányt választja?
1. A Bibliát szószerint kell érteni mindenkor.
2. A Biblia szavai mindig jelképesek, és a valódi mondanivalóját az embernek kell megfejteni, mint egy rejtvényt.
3. A Bibliát szószerint kell érteni, de az egyértelmű példázatok és jelképek beazonosításáról is ő maga gondoskodik.
Én a 3. pontot választottam, te pedig Amet úgy látom, hogy az 2.-at. Megteheted, de vizsgáld meg, hogy kitől fogadsz el útmutatást: emberektől vagy Istentől. És vizsgáld meg azt is, hogy milyen gyümölcsöket terem az életed. Ezeknek vizsgálata nem rám tartozik, és ha már megtetted, akkor biztos sok kérdés válaszolatlan maradt a lelked mélyén...
Vissza az imához: Hogyan?
Saját tapasztalatom, hogy sokszor nagyon nehéz imádkozni. Bár érzem az ima szükségességét, mégis olyan, mintha hat lóval húznának el tőle a hétköznapi problémák vagy a lelki fáradtság. Ilyenkor néha megrémülök, és gyorsan keresek valami kapaszkodót, ami visszavezet Istenhez. De volt már úgy is, hogy csak közömbösen elfogadtam ezt az állapotot, meg is lett az eredménye: egész nap éreztem, hogy Isten nem adhatja beleegyezésem nélkül a segítségét. Röviden: mindig rossz és sötét napok voltak az ilyenek.
Amikor újra jön ez a "nincs időm vagy kedvem imádkozni" dolog, akkor eszembe jutnak az előbb említett "rossz és sötét napok". Mivel nem akarom újra átélni őket, így megkezdődik a tusakodás önmagammal. Egyre kevesebbszer engedek a "ne imádkozz lelkület"-nek. Persze ez azért van, mert megkértem Istent, hogy segítsen ebben is...
Az ima négy lényegesebb akadálya, és a megoldásuk:
1. Minek imádkozni, talán nem is létezik Isten...
Megoldás: Múltunkat átgondolva rá kell jönnünk, hogy céltalanságunk és gyengeségünk oka bennünk keresendő. Ezen csak Isten tud változtatni (ha egyáltalán létezik). Ám ehhez a döntéseinket tiszteletben tartó Istent fel kell hatalmazni... Hát akkor itt az ideje próbára tenni Őt. Nem veszíthetünk vele semmit. Egy rövid ima magadban, amit csak Isten hall, és ha kapsz valamilyen választ, akkor...
2. Nincs kedvem, fáradt vagyok.
Megoldás: Ha ekkor mégis rászánjuk magunkat az imára, akkor kiderül, hogy csak az első lépést volt nehéz megtenni. Mindez azért van, mert az Úr látva döntésünket, már ima közben a segítségünkre siet. Parányi fáradozásukért, hamis kívánságaink félretevéséért bőséges ajándék özön árad ránk. (Csak legtöbbször nem fogjuk fel...)
3. Nincs időm, már így is késésben vagyok.
Megoldás: A legfontosabb dolgokra mindig kell időt szakítani. (Nekem a jó nap alapja a reggeli ima. A tapasztalatok levonása és a hála ideje pedig lefekvés előtt érkezik el. A kettő között pedig sok kis apró fohász, kérdés, és vélemény Istennek címezve.) Istent nem kell hosszú imákkal meggyőzni, Ő ismer bennünket, tudja a gondolatainkat előre. De felhatalmazást kell adni számára, ha élni akarunk segítő szándékával. Az imával eltöltött pillanatok sokszorosan kamatoznak napközben. A lehető legjobb befektetés...
4. Érdemtelennek érzem magam Isten kegyelmére. Rossz ember létemre nem mehetek Isten elé, esetleg ha majd jobb leszek...
Megoldás: Isten a betegeket akarja meggyógyítani, és nem az egészségeseket. Minden ember veszendő állapotban van az Ő segítsége nélkül, csak általa van lehetőség szabadulni. Ha őszinte bűnbánatunkat megvalljuk neki, akkor vétkünket végleg elfedezi. Isten vágyik arra, hogy teremtményei a szabadulás útját válasszák. Ne okozzunk továbbra is fájdalmat Istennek azzal, hogy nem élünk az ima kiváltságával. Bármilyen állapotból kiáltasz is Istenhez, Ő mindig meghallgat.
Az Ige értelmezésénél nem szabad az időből és térből gondolkodni, mert az Ige maga az Isten, és ő téren és időn kívül van, annak ellenére, hogy egyszer az idő kereteit is magára vette, amikor az Ige testté lett. (…jóllehet munkáit a világ megalapításától kezdve bevégezte.(Zsid 4,3)
Van egy példázata Jézusnak, ami a szent történelem győzteseit mutatja be. Azokat, akik a sok meghívott közül végül a menny polgáraivá lesznek:
Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.
35. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
36. Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.
37. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?
38. És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?
39. Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?
39. És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg. (Mt 25)
Itt egy csomó munkára hivatkozik a király, amit (látszólag) nem Ő, hanem az igazak végeztek.
Más helyen így áll: " 1Kor 3,9 Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.
Az Úr az Ő népét használja az ember újjáteremtéséhez segítségül. Ember fiának, vagy Isten fiának/fiainak nevezte magát, és mind azokat, akik az övéi. Általuk jön el, mint tolvaj váratlanul,és a szívek belső rejtett indulatait felszínre hozza. ( „9. Betörnek a városba, futkároznak a kőfalon, felhágnak a házakra, betörnek az ablakokon, mint a tolvaj.
10. Reszket előttök a föld, és megrendülnek az egek; a nap és hold elsötétednek, a csillagok is bevonják fényöket.
11. És megzendül az Úrnak szava az ő serege előtt, mert felette nagy az ő tábora; mert hatalmas az ő rendeletének végrehajtója. Bizony nagy az Úrnak napja és igen rettenetes! Ki állhatja ki azt?”)
A fenti Igék is belső jelentéssel bírnak. A fogoly Isten előtt az, aki a fogházakban a különböző egyházak dogmarendszereinek fogságában ül azt gondolva, hogy az az Igazság letéteményese. Ott börtönkoszt van tehát éhezik. Mezítelen, és beteg lelkileg, ha menekül - felismerve helyzetét, olyan mint a hazátlan jövevény. Ilyen állapotot jövendölt Jézus az Ő második eljövetele előtt (mint Nóé napjaiban, amikoris Isten megbánta, hogy az embert teremtette.) A megtévesztett gondtalanok nyugalmára olyan az Igazság eljövetele, mint az özönvíz. Beborul az addig világosnak hitt ég, romba dönt minden addigi elképzelést, és választani kell. A felismerés - van amikor már késő, és a gonosz tanítások, és azok hamis hasznaitól, és azok szeretetétől már nem tud megválni az ember. Ezt jelenti az Úr napjának eljövetele. Noé az Urat képviseli, mint az egyetlen Igaz. Felesége az egyetemes mennyet mutatja. Három fia, és a bárka három szintje a menny hármas tagozódását, feleségeik, a befogadott „jövevényeket” jelentik. Hogy kívülről szurokkal volt bekenve a bárka, ez jelképezi, hogy a ragadós undorító világ szeretete kívül nyugszik már, és mint tapasztalat távol tartja a víz, vagyis a gonosz világi élet beömlését.
Az Úr figyelmeztet, hogy imádságunkban : „Minden időben kérvén hogy elkerüljétek, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az Embernek fia előtt.”
-És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra..." (1. Móz. 1:26) Itt nem az Atya, mint külön Isteni személy és Jézus, mint egy másik Isten diskurzusáról van szó, mint ahogy sokan tévesen gondolják.
Tehát a helyes értelmezés, hogy az Úr az Ő népe bevonásával végzi el a teremtést. A teremtés leírása teljes egészében az ember gonoszból mennyeivé formálásáról, vagy újjáteremtéséről szól.
Én mást olvasok ki a Biblia sorai közül (bár ettől még lehet neked igazad Amet).
Úgy látom, hogy az Atya és a Fiú (Jézus Krisztus) két különböző személy, akik együtt munkálkodnak az emberért.
"És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra..." (1. Móz. 1:26) Szerintem a többes szám nem "királyi" szóhasználat, hanem a valóságot mutatja meg.
"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn. 3:16) Adta az Ő fiát... Persze nem a Fiú akarata ellenére...
"Felele azért Jézus, és monda nékik: ...a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát... Én semmit sem cselekedhetem magamtól; a mint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem, az Atyáét." (Jn. 5:19,30) Két személy, két akarat. Elküldeni valahová csak más valakit lehet.
"Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta..." (Jn. 5:22) Ha az Isten csak a földi élete során használta a Fiú nevet, akkor istenségében ismét feltámadva miért beszél még mindíg a Fiúról? Ki adta kinek az ítéletet?
Sőt a Biblia három isteni személyről beszél:
"Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében..." (Mt. 28:19)
Akkor kihez imádkozzunk?
Jézus egyértelmű tanítása: Az Atyához imádkozzunk, Jézus lelkületével, és elismerve, hogy Ő békéltetett meg minket az Atyával (Jézus nevében).
Tehát úgy imádkozzunk az Atyához, ahogy azt a Fiú (Jézus) földi élete során bemutatta, és tanította:
1. élő reménységgel és bizalommal
2. hittel, semmit sem kételkedve
3. kitartóan és rendszeresen
4. másokra is irgalommal gondolva
5. dicsőítéssel és hálaadással
6. legyen meg az Isten akarata, és ne az enyém (hiszen Ő jobban tudja, hogy mi van igazán a hasznunkra)...
+1: Bűnbánattal (Jézus, bár emberként megkísértetett, mégsem esett bűnbe. Ezért nem kérte ezt Ő. De szánunkra ez fontos, hiszen nincs egy igaz ember sem...)
Az imádság az ember élete folyamán mindig változik. Függ az Úr ismeretétől.
Régen amikor a szentháromságot isteni személyekre lebontva gondoltam, az Atyához imádkoztam Jézus nevében. Miután felismertem, hogy Jézus az egyedüli Isten már Jézushoz imádkozom. Ha az Atya szót használom, kizárólag Jézusra gondolok. Ő magára gondolt, mint atyára, amikor tanította a Miatyánkot. Csak az antikrisztusi gondolatmenetbe fér bele az egyistenhit helyébe a többistenhit képzete. Hogy Ő az Atyára külön személyként tekintett, holott Ő maga volt az Atya, az azért volt, mert emberként (megüresítette magát) úgy kellett viszonyulnia Istenhez és imádkozni hozzá mint akármelyikünknek.
Ezen kívül mindennap kérem, hogy a futásom ne "télen legyen, és ne szombatnapon." A tél szimbolikus jelentése a szeretet nélkül való hitnek. Télen vlágos (hit) van, de meleg (szeretet) nincs.
A szombat a készre formált embert jelenti, akár pokoli, akár mennyei értelemben. Az Úr szombaton megszűnt minden munkájától. Pál azt mondta, még életében, hogy futását elvégezte, és eltétetett számára az örök élet koronája. Jaj annak aki azt gondolja, hogy csupán kegyelemböl mennyeivé lesz "futás" vagyis az Úr szerinti cselekedetek nélkül is. Hogy bennemaradhat hamis látásokban, és majd odaát korrigálja. Ott már nincs "futás". Az embert olyanok közé vezetik haza, amilyenre formálódott, vagy hagyta magát formálni a saját szabad akarata szerint
Hogy "mindent elvégezve megálhassak az Úr előtt!". Ez arra inspirál, hogy igyekezzek bemenni, mert a napok gonoszok. Pál ezt úgy fejezi ki, hogy nem gondolja, hogy már elérte, hanem célegyenest nekidőlve igyekszik az elhívását véghezvinni. Látszólag elletmondás van az előző kijelentése és ez között, de itt a mindig és mindig több haszonra törekvő örökkétartó életvitelt mutatja, ami az üdvözültek életformája. Hasonló ahhoz, hogy "Isten minden munkáit bevégezte", mégis azt mondta Jézus, hogy "az én Atyám mind ez ideig munkálkodott, Én is munkálkodom."
Szoktam még bölcsességet kérni.
Ezekkel együtt a környezetem problémáit is az Úr elé hozom.
könyvajánló:
A zarándok elbeszélései
(magyarul megjelent: 1994, Bencés Kiadó, Dr. Korzenszky Richárd fordításávan)
orosz történet a szüntelen imádság kereséséről
